Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-28 / 23. szám, szombat

12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 28. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Szavak, szavak, szavak... HAĽ KO JÓZSEF Szavaink kiüresedtek. Vala­hogy kétségessé vált a jelentésér­tékük. De már szinte természe­tesnek is vesszük, hogy szavaink­kal amolyan félkomolyan, csak úgy játszunk. Ha valaki mond va­lamit, nem gondolja teljesen úgy, ahogy mondja. Ez afféle össztár­sadalmi megegyezés. Például ve­gyük a reklámokat. Persze, hogy arról győzködnek, az adott ter­mék bennünket boldogabbá tesz, de mi még csak nem is harag­szunk ezért már, hiszen rég tud­juk, állításaik egy játék részei. Vagy a választási ígéretek! Ki ne tudná, hogy az utolsó betűig fenntartásokkal szabad csak ven­ni őket. És hogy gyakran hazud­nak is? Ej, de hát jól tudjuk mi ezt, miért is mérgelődnénk? Rö­viden szólva: a kifacsart szavak, az elhasznált, tartalmuk és ere­jük vesztett kifejezések Babilonja világunk. Kicsit olyan, mint ami­kor Shakespeare Hamletját kér­dezte Polóniusz, mit olvas éppen, s ő azt felelte: „Szavak, szavak, szavak...” Mind e szép ígéret, fogadalom csak szó, eredmény, jelen­tés, termés nélkül. .Jupi­ter csak mosolyog a szerel­mes ígéreteken” - állítja egy római kori aforizma. A meddő szavak, az üres be­széd veszélyét már Jézus követői is felismerhették, máskülönben nem lepte volna meg őket az e vasárnapi evangélium szerint, hogy mesterük „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1, 22). Vajon miben rejlett szavainak hatalma? Már akkor érezni lehetett valamit bennük a golgotái drámából, abból, ahogy a szeretetről szóló tanítását meg­pecsételte a felülmúlhatatlan szeretet aktusával, mikor is az emberek iránti szeretetből ma­gát áldozta fel a kereszten. Ezt érezhette a hallgatósága, hogy amit mond, azt gondolja is. Ami­ről beszél, azt teljességgel éli. Szavai, akarata és cselekedetei tökéletesen megegyeznek. Ezt érezte a gonosz is, a hamis és tisztátalan lélek, aki Isten fia el­len így kiáltott fel: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszejts minket?” (Mk 1,24) A pokol országútja is - ahogy a közmondás mondja - jó szán­dékkal van kikövezve. Miért van az, hogy a mi szándékainknak nincs hatalmukban valóra válni az életben? Hogy nincs hatal­mukban cselekedetté, konkrét szeretetté lenniük? Miért lóg ál­landóan a levegőben, hogy kije­lentéseink legtöbbször bizony mellékvágányokról érkeznek, kétes szándékkal vagy gátlásos­ságból, egy biztos azonban, hogy őszintédének? A szavaktól a tettekig nehéz út vezet. Mondani valamit könnyű, megtenni már jóval nehezebb. Mert ahhoz kell az elhatározás, hogy felállók, elindulok és cse­lekszem. Kell az erőfeszítés. És persze a kudarc kockázatának vállalása. A krízishelyzet, az a konkrét pillanat, amikor hatá­rozni kell, a gyors érés esélyét is hordozza. Mert az az a pillanat, amikor akarok, akkor is, ha ép­pen nem akaródzik. Mert akkor képes vagyok legyőzni saját ké­nyelmem terhét egy magasabb cél érdekében. „De ne úgy le­gyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Mt 26, 39), jelenti ki Jézus vért izzadva a Getszemáni kertben. Ezeknek a szavaknak is hatalmuk volt, hatalmuk, hogy valósággá váljanak, hogy halállá váljanak, hogy feltámadássá. Nemrég kiengedték börtöné­ből II. János Pál pápa merénylő­jét, aki több mint húsz évvel ez­előtt fogott fegyvert ellene. Mint­ha ismétlődne az evangéliumi je­lenet, amikor a tisztátalan lélek ellenszegült az igazság hirdető­jének: „Mi közünk hozzád...? Azért jöttél, hogy elveszejts min­ket?” Azért jöttél, hogy meg­szüntesd a rosszat, és felkínáld a jót? A gyűlöletet szeretettel he­lyettesíteni, az önzést szolgálat­tal, a paráznaságot tisztasággal? És a pápa nem maradt a puszta szavaknál, konkrétan cseleke­dett: meglátogatta támadóját a börtönben. Tettének híre bejárta a vüágot, s bár rövid beszélgeté­sük tartalma örökre titok marad, a világnak mégis valami hatal­masat mondott: szavaitok a sze­retetről és a megbocsátásról ha­talmat nyernek, mihelyt alátá­masztjátok őket cselekedeteitek­kel, az életetekkel, gondolkodás­tokkal. Ahogy VI. Pál pápa mondta a maga idejében: „... a világnak ma inkább tanúkra van szüksége, mintsem tanítókra”. A szerző római katolikus pap m.1 iMHigf1 SORSOK A magány hangja NAGY ILONA A tengelyferdüléses öreg bicikli kereke szabályos görbületeket ír a sótól latyakos hóban. A nagyobb, szabálytalan kitérők a bicikli gazdája illuminált állapotának rajzolata. A viharos szél belekap ruházatába, megbontja a kabát gombjait. A nadrág bő szára sze­rencsére elkerüli a láncvédő nélkül pergő szemek fogságát. A kora­vénnek tűnő férfi aránytalanul nagy kézfeje hatalmas művirág­csokrot szorít a bicikli kormányához. A temető felé veszi az irányt. A leépült test minden erejére szükség van a pedálozáshoz. Alsóne­műje verítékkel itatott, foga összekoccan. A temetőkapuban szinte kidől kezéből a bicikli, és hangtalanul belesüpped a frissen hullott hóba. A férfi borgőzös gondolatai, za­varos fájdalma megnyugvást keres. Óriási léptekkel vág utat a né­ma nyughelyek között. A lelke húzza felesége sírjához. Hosszan, bénán áll, pedig legszívesebben odaborulna a szűz hóra. A kabát ujjja eltünteti a szem és az orr feltartóztathatatlan váladékát. Fa­gyott ujjaival nagy nehezen széttekeri a csokrot összetartó drótot, s a szálakat lassan, megfontoltan beleszúrja a hóba. Félrebillent fejjel nézegeti a lángszínű szegfűt, a sárga gerberát, a lila harang­virágot. Szürkül, lassan elindul. A temető szikrázó hava, mint a menyasszonyi fátyol, melyet né­hány színesre hímzett virág ékesít. Nagy szerepet kap itt is a játék, engedjük például, hogy írhassa a számokat az ajtóra ragasztott papírra ( Elsős van a családban - 2. rész Egy kisfiú meg egy virág, az mennyi? (Mucska Krisztián felvétele) ( Az olvasás rejtélyének elsa­játítása mellett a matemati­ka a másik meghatározó szakterület, amelynek alap­ismereteit az első osztály­ban kell a gyermeknek megszereznie. Némely szü­lő azt hiszi, ha gyermeke is­koláskor előtt elszámol tízig vagy százig, biztosan jó ma­tematikus lesz belőle. PÉNZES ISTVÁN Ahhoz, hogy a gyermek tudjon matematikai műveleteket elvégez­ni, szükséges, hogy kialakuljon a számfogalomrendszere. Hogy tud­jon elvonatkoztatni. Ha azt a szót hallja, hogy ,három”, akkor az le­het három alma, három pálcika vagy pötty, de három kiscica is! Va­gyis mennyiségüeg az öt ház ugyanannyi mint az öt kiscica. Nekünk, felnőtteknek ez nem okoz gondot, de a gyer­meknél viszonylag hosszú időszak­nak kell eltelnie, amíg e gondolko­dás kialakul nála. E folyamatot se­gíti elő, hogy a számfogalom kiala­kulásához különböző segédeszkö­zöket - pálcikákat, korongokat, do­minókat, számkártyákat, golyókat- kap fogódzóul. Sőt, az ujjai van­nak leggyakrabban kézközeiben! Az év folyamán akadnak idő­szakok, amikor minden halad a maga kerékvágásában, nincsenek problémák, máskor meg a gyermek- érthetetlen módon - hibát hibára halmoz. Ilyenkor vegyük fel a kap­csolatot a tanítójával, nehogy más­féle módszerrel közelítsünk a meg­oldás nyitjához, mert a kisgyer­meknél az, ami néhány év múlva majd természetes lesz számára, tudniillik, hogy ugyanahhoz az eredményhez több út, több eljárás­mód is vezethet - zavartságot idéz elő benne. A legtöbb gond a számok bontásakor, a tízes számrendszer átlépésekor, a szöve­ges feladatok megoldásakor jelent­kezik, sok esetben ilyenkor csak a művelet megkezdésekor kell im­pulzust (egy szót, egy mondatot, egy biztató mosolyt) adnunk a gye­reknek. Nagy szerepet kap itt is a játék. Engedjük, hogy írhassa a szá­mokat - akár az ajtóra ragasztott csomagolópapírra, az asztalra terí­tett celofánra - filctollal. Ez köny- nyen lemosható. Legyen ő a tanító, szabjon nekünk feladatokat, ame­lyeket mi lassan, vontatottan vé­gezzünk el, elegendő időt adva a „tanító néninek, bácsinak” mun­kánk menetének, helyességének követésére. A játék kedvéért néha tévedhetünk is! A több-kevesebb fogalmának gyakorlására jó játék, ha egymás­nak hátat fordítva, tetszőleges szá­mú korongot (pálcikát, golyót, kár­tyát) teszünk az asztalra. Amikor visszafordulunk, meglátva a mási­két, meg kell mondani, melyik ha­lom a több. Sőt, ki kell tennie az előre kinyírt, elkészített „kisebb - nagyobb” jelet (<, >), vagy az egyenlőségjelet (=). Ugyanezt gyakorolhatjuk két do­bókockával is. A pohárból való ki­öntést követően sokféle műveletet rögzíttethetünk: összeadható a két dobott szám?; kivonható-e az egyik a másikból?; mennyi kell az egyik­hez, hogy azonos értékű legyen a másikkal?; mennyi kell az egyikhez s mennyi a másildioz, hogy mind­kettő tíz legyen... stb. A tízes átlépésének gyakorlásakor, a számok bontá­sának elsajátításakor is használ­hatjuk a társasjátékok dobókoc­káit. Egy rajzlapra írjuk fel azt a számot, amelynek bontását már tanulták, pl. a 12-t. Gurít a szülő, s kis gondolkodást követően meg­mondja: hány pötty hiányzik a do­bókockáról, hogy tizenkettő le­gyen. Aztán a gyermek követke­zik. Kezdetben engedélyezhetjük neki, hogy segítségül egy papírra felrajzolja a hiányzó pöttyöket. Ezáltal rögződik benne a szám ké­pe s a mennyiség, a pöttyök szá­ma is. Számos, rengeteg üyen játékos módszer létezik, amelyek nem igényelnek ördöngösséget: csupán egy pici fantáziára van szükség. Például kiöntünk egy zacskó cu­korkát, megszámoljuk: tizenhá­rom szemet tartalmaz. Ha én elfo­gyasztok belőle négyet, neked mennyi marad? Mennyit fogyaszt­hatsz el, hogy apának is maradjon öt? Mennyi marad egyik napról a másikra, ha naponta kettőt kapsz be? És még variálhatnánk a végte­lenségig, nagyon ügyeljünk azon­ban arra, hogy a játékok közül mindig azt válasszuk, amely az is­kolai munka gyakorlásához, rögzí­téséhez szükséges. A szöveges feladatok megoldásakor a kívánt művele­tek elvégzéséhez szükség van a szö­vegértésen kívül a képzelőerőre és a logikus gondolkodásra is. És ez egy hétéves gyermek számára nem egy­szerű feladat. Nem mást kell ugyan­is tennie, mint a mondat tartalmát a matematika nyelvére lefordítani. A magabiztosság érzésének kialaku­lása érdekében ajánlott, hogy né­hány alkalommal leüljünk gyerme­künk mellé, s feltett kérdéseink se­gítségével vezessük rá: mindig a szöveg tartalma az irányadó! („Az a mennyiség, amit keresünk, több lesz, nagyobb, vagy pedig csökken­ni fog?... Ebben az esetben milyen műveletet alkalmazunk? Olvasd új­ra a kérdő mondatot! Mi tehát a fe­lelet?” A segítségnyújtást, a tanács­adást sohase tálaljuk úgy, hogy kije­lentő mondatokat alkalmazunk, vagy ne adj’isten!, tollba mondjuk az elvégzendő teendőket! A gyerek értelmi szintjének fejlődésével párhuzamosan, ter­mészetesen emeljük a feladatok nehézségi fokát is. Nagyon haszno­sak az olyan típusú feladatok, ame­lyek segítik a művelet felismerését (összeadást vagy kivonást kell-e al­kalmazni?), ugyanakkor a logikus gondolkodást is serkentik. Például: „Gondoltam egy számra, hozzáad­tam hármat, kilencet kaptam. Me­lyik számra gondoltam?” A gyermeki logikát jól fejlesztik a találós kérdések is. Szórakozásként alkalomadtán tegyünk fel néhá­nyat emlékezetből, de nem szé- | gyen, ha könyvből olvassuk - en­nek is van nevelői jellege. Meglát­juk, gyermekünk mennyire élvezi, és sok esetben hasznos időtöltés, . agyfényesítőként hat majd szá- munkra is. Gyakorta elhangzik, hogy a szá­moló- és számítógépek világában nem jelent hátrányt, ha valaki nem tud fejben igazán jól számolni, vagy hogy a számtani műveletek­ben való otthonos mozgás mára nem feltétlenül szükséges. Az ilyen nézeteket vallókra rácáfol a min­dennapi élet gyakorlata - hama­rabb, mint gondolnák. (Pénzeseié B. Hona jegyzeteinek felhasználásával) EMBERNEVELŐ Nem minden lustaság, ami annak látszik KOMLÓSl ÁKOS A gyerekek természetükből adó­dóan érdeklődőek, kíváncsiak és tettre készek. Ha hiányzik belőlük az érdeklődés, a figyelem a környe­zet iránt, vagy kedvetlenek, annak többnyire testi okai vannak: pl. ke­veset aludt, fáradt, esetleg rosszat evett, de lehet vérszegénység vagy a kevés mozgás eredménye. A lustaságnak leggyakrabban lelki okai vannak. Szinte minden esetben elutasító magatartást mu­tat a gyermek, ha példának egy ná­la szorgalmasabb és tehetségesebb társat (testvért) állítanak elé, akit nem tud követni. Ugyanúgy lusta­ságot vált ki kiskorban az önállósá­got korlátozó szülői magatartás is, vagy annak ellentéte, a kényszer alatt végeztetett munka. A lusta­sággal védekezik a gyerek; aktivi­tás helyett inaktivitást tanúsít. A kedvetlenség legtöbbször iskolai tantárgyakra vonatkozik, de nem ritka a házimunkák esetében sem. A nógatás, a szemrehányás, a rápa- rancsolás csak tovább bénítja a gye­reket, sőt növeli benne az ellenál­lást. Úgy érzi, soha nem tud megfe­lelni az elvárásoknak, egyszerűbb (Benkő Tímea felvétele) hát a semmittevés védelmében ma­radnia. Megszívlelendő © Ha a gyermek az iskolában vagy otthon túl hamar elfárad, a gyer­mekorvossal együtt kell kialakítani a neki megfelelő terhelést, étkezést vagy vitaminpótlást. © Ha kiderül, hogy a gyerek lusta­sága személyes vagy iskolai nehéz­ségek miatt alakult ki, ne büntes­sük, ne olvassunk mindent a fejére, mert ezzel csak az elzárkózását fo­kozzuk. © Szidás helyett már kisebb erőfe­szítésekért is dicsérjük meg, mert ez a sikerélményt ébreszti fel ben­ne. Ha együtt tudunk örülni az elő­relépéseinek, azzal erősítjük benne a tenniakarást. © Az is elveheti kedvét a munkától, ha tanítója a teljesítményét tévesen értékeli. Ha gyermekünk egyes tantárgyak ellen tiltakozik, feltétle­nül beszéljünk azok oktatóival. A nem tanulás okát nem kizárólag a gyerekben kell keresni, a tanítási stílus is lehet a kiváltója, pl. nincs sikerélménye, nem leli örömét ben­ne, nagyon lemaradt az anyagban, már nem érti az összefüggéseket. © Ne legyenek nagyravágyó terve­ink a gyermekünkkel. A teljesít­ményorientált szülői szemlélet kis­korban nagyon káros lehet. Sok gyereket túlterhelnek vagy nem a ( neki megfelelő viselkedést várják el . tőle, és ezért lesz rezignált, „lusta”, inátív. Ha gyermekünknek a leg­jobbat akarjuk, gondoljuk át, hogy j személyiségének és képességének mi a legmegfelelőbb. Adjunk lehe­tőséget a szabadon választott akti­vitásra, és abban biztassuk őt, is­merje el tetteit. Az elvárások meg­szegése esetében tanúsítsunk több türelmet! A szerző pszichológus, Derűs Gyermekkor Alapítvány

Next

/
Oldalképek
Tartalom