Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-23 / 18. szám, hétfő

14 Tévé És rádió ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 23. www.ujszo.com MŰSORAJÁMLAT Végzetes ff o erő 2 RTL Klub, 20.55. Amerikai film. Azóta, hogy a Monolit, a földi fej­lődés motoija tíz éve feltűnt, a vi­lág teljesen megváltozott. Mason Rand és felesége kapja a felada­tot, hogy tanulmányozzák az is­meretien sziklát, és meggátolják az emberiség pusztulását. Ám a Genezis koalíció, amely a Mono­lit származását illetően szándé­kosan félretájékoztatja az embe­riséget, bármire hajlandó, hogy az igazság ne derüljön fényre. Betty Fischer és a többiek m1, 20.05. Francia krimi. Betty Fisher, a tehetséges írónő egye­dül neveli négyéves kisfiát. A gyermek kíváncsiságból éjszaka ki­megy az erkélyre, és egy óvatlan pillanatban lezuhan. A balesetet nem éli túl. Anyja úgy próbálja a lelkileg összeomlott Betty fájdal­mát enyhíteni, hogy magához vesz egy kisfiút, és rábeszéli Bettyt, tartsa meg. Carole, a kisfiú igazi anyja pincérként dolgozik egy bisztróban. Könnyelmű, az életét szenvedélyesen élő nő, s csak most döbben rá, hogy milyen fontos számára az elveszett gyer­mek. Életében különös figurák bukkannak fel, és ő hangulata sze­rint válogat közöttük. Sok bonyodalom, rejtélyes bűnügyek kerül­nek felszínre a gyermek eltűnése körül... Örömkölyök Markíza, 23.15. Amerikai film. Randy több tárgyból megbukik az egyetemen, és nem meri el­árulni apjának, hogy szobatársa egy lány, Jenny. A lány megorrol a fiúra, aki ráadásul tévedésből elviszi a bőröndjét. Randy to­vábbtanulásának vége, mert a család ezután nem vállalja a bu­kással járó költségeket. Szegény Randy így kénytelen egy pizzé- riában dolgozni. Kihasználva a kínálkozó lehetőségeket, „öröm­fiúként” akarja összeszedni a tandíjat... Jackie Collins: Vad játszma TV2, 12.55. Amerikai romantikus film. A fordulatos történet hő­se, Gino Santangelo, a forróvérű, jóképű fiatalember mindig min­denre kész. A törvényesség határán innen és túl lavírozva építi fel a kaszinókból, nyüvánosházakból, szállodákból álló birodalmát, s válik nincstelenből milliomossá. Ám a legnagyobb kockázatot ak­kor vállalja, amikor a törvény szigora elől menekülve elhagyja Amerikát, s mindenét lányára, Luckyra bízza. Lucky éppúgy szere­ti az élet örömeit, a pénzt, a hatalmas veszélyt, mint az apja. S ő is készen áll minden kockázatra.... Hírek magyar nyelven - STV 2,19.20 RÁDIÓ PÁTRIA A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének műsora a 927 és az 1017 kHz- en, valamint a 94,6 a 99,7 és a 103,1 MHz-en: 10.10 Turmix 11.00 Világosság - ökumenikus vallási műsor ism. 11.30 Zenei galéria, ism. 11.55 Műsorajánlat 13.00 Napi krónika 13.30 Jekhetano drom, ism. 14.00 Hírek 14.05 Kívánságmű­sor 15.00 Hírek 15.05 Pulzus. Közben: 16.00 Hírek, Krónika-előzetes, útinform 17.00 Hírek 17.05 Börze és játék 17.29 Hogyan mondjuk? 17.30 Napi krónika A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMA PÁTRIA rádió, 15.05. A szerkesztő D. Kovács József kínálatából: Mitől tart a vi­lág 2006-ban? Lesznek-e új válsággócok a hagyományosak mellett? Miért húz uj­jat Irán? - a Pulzus vendégei Neszméri Tamás politológus és Kovács Attila iszlám­szakértő. Mennyire beteg az ipolysági kórház? - diagnózis dr. Somló Péter igaz­gatótól. Behatások idején - mi a a helyzet Dunaszerdahelyen, az ország legna­gyobb magyar iskolájában. Sportvisszhang - az elmúlt hét hazai és külföldi ese­ményeinek összefoglalója. KOSSUTH 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Szonda 11.35 Rádiószínház 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a ház­nál 13.30 Krisztus közöttünk! 14.00 Kora délutáni krónika 14.10 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök...“ 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.00 Határok nél­kül 19.30 Sportvilág 20.04 Aranyemberek 20.35 Jólesik visszaemlékezni... ha már túl vagyunk rajta 21.05 A Szabó család 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Emlékek szárnyain 23.04 Lemezmúzeum 0.10 Éjszaka PETŐFI 9.00 Délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 A Rádió kívánságműso­ra 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Cédé-börze 19.04 Sportpercek 19.15 Drogér(i)a 19.45 Teleobjektív 20.00 Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét 21.04 Csönd 22.00 100+1 százalék 22.30 Tandem 23.15 Dzsesszportrék 0.10 Éjszaka KÁRPÁTI KRÓNIKA Mason Rand (David Keith) nem hagyja annyiban. TV-MŰSOROK mtv 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika (ism.) 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00Nap-kelte 9.00 Max, a zsaru. Bűnügyi sor., 42. 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik. Ablak 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.01 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina. Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.00 Afrika gyöngyszeme Port. kalandfílmsor. 15.00 Kalandos nyár. Fr. tévéfilmsor. 15.54 Mozart 250 16.05 BBC-exkluzív Az emlősök élete, 10/10. 17.00 12+. Ifjúsági magazin 17.25 A NAGY Vita. Talkshow 18.00 Híradó 18.10 Körzeti híradók 18.20 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.10 ČT-híradó 6.30 Reggeli magazin 8.00 Hívjon és nyerjen! 9.10 Braun atya. Krimisorozat, 6/3. 10.50 A három vad angyal. Akciófilm 11.55 A híradó különkiadása 12.30 Életem. Amerikai filmdráma 14.50 Largo. Akciókrimi-sorozat, 39/21. 15.35 Dempsey és Makepeace. Filmsor. 16.30 Josip Broz Tito. Fr. dók. film 17.30 Ünnepi gyászmise a légi katasztrófa áldozatainak emlékére a pozsonyi Szent Márton domból 19.30 Híradó, sporthírek 20.05 Hamson virágai. Fr. filmdráma 22.30 Elhíresült bűnügyek. A fojtogató Dokumentumsorozat, 24/2. 23.00 Schimanski. Német krimi 0.30 Támadó erő. Brit filmdráma SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 8.00 Élő körkép 8.30 Hírek 8.50 ČT-híradó 9.10 Hírek a régiókból 9.35 Szó (ism.) 9.45 A 20. század híres írói. James Joyce. Brit dokumentumfilm 10.35 Körzeti magazinok 11.55 A híradó különkiadása 12.30 Mozart: d-moll rekviem, KV 626 13.30 Hírek Koszovóból 13.45 Iľja Zeljenka Musica slovaca 13.55 Koszovo napjaikban. Dók. fűm 14.20 Bukváék udvara. Tévéfilm 16.00 Szlovákiai békefenntartók Koszovóban. Dók. film 17.00 Körzeti magazinok 18.50 A Vág. Természetfilm 19.20 Hírek magyar nyelven 19.30 Híradó 19.55 Galéria 20.00 Lámpa. Vitaműsor 21.30 Hírek és kommentárok 21.50 Bizalmas szférák. Vitaműsor 22.50 Akiért a harang szól Amerikai filmdráma 0.55 W. A. Mozart: C-dúr oboaverseny 1.30 ČT-híradó m2 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.40-9. OONap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Pernye András emlékére 10.55 Tudásakadémia 12.01 A szólás szabadsága 13.00 Guinness-rekordok a Csodák Palotájában, 2005 14.00 Operaritkaságok 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Mainau, 2/1.: Turistaparadicsom 15.20 Van öt perce? 15.25 Nap-nyugta 18.00 Híres zenei gyűjtemények 18.20 Jelképtár 18.30 Kultúrház 1&25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.35 Kultúrház 21.00 Filmidő. Aranyeső 2. 22.00 Kadahar. Iráni filmdráma 23.25 Záróra 0.10 Mozart 250 ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 5.55 Reggeli TV2 6.00 Magellán. Tudományos utazás a Föld körül 6.25 Tények - reggel 6.55 Mokka - A TV2 reggeli magazinműsora 8.55 Stahl konyhája 9.00 Szóda. Telefonos játék 9.55 Teleshop 11.35 Salome Mexikói filmsor., 146. 12.05 Játékidő Telefonos vetélkedő 12.55 Jackie Collins: Vad játszma Am. romantikus film, 2/1. 15.35 Anita, a bűbájos bajkeverő Kolumbiai filmsor., 124. 16.05 Knight Rider Amerikai sorozat, 17. 17.05 Hetedik mennyország Amerikai sorozat, 99. 18.00 Lisa csak egy van Ném. tévéfilmsor., 1. 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban Magyar filmsor., 231. 19.30 Aktív. A TV2 magazinja 8.30 Hungarorama 8.35 A holnap világa 9.00 Majd a komornyik, 9. 9.50 Bűvölet VII. 01. sor., 37. 10.45 Világunk (ism.) 11.45 Híradó 12.05 Gazdakör (ism.) 12.25 Magyarország kincsei­Templomok 12.30 Négyzetméter (ism.) 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Kikötő (ism.) 14.30 Minoritás Mundi 15.00 A Himalája Michael Palinnel, 6/2. 16.00 Halld, Izrael! Az izraelti egyház félórája 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.00 Világunk 18.00 Híradó, sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet VII. 01. sor., 38. 20.00 Deed bíró. Ang. filmsor., 2. 21.30 Híradó, sport 21.55 Közbeszéd 22.15 Kikötő 22.45 Elveszett család. Dók. film 23.45 Diósgyőr - vasgyár. Dók. film JOJ 5.45 Híradó 6.10 Kitzbüheli gyilkosságok Osztrák krimisorozat, 18/14. 6.55 Reggeli magazin 8.00 Hívjon és nyerjen! Teelfonos játék 8.30 Dr. Stefan Frank III. Német sorozat, 16/11. 9.15 Családi valóságshow 9.45 Az Öreg. Német krimi 10.45 Mr. és Mrs. Hart. Krimisorozat 12.20 Fiúk és férfiak. Cseh sor., 11/3. 13.15 Acapulco akciócsoport Amerikai akcófilm-sor., 22/14. 14.00 Hívjon és nyerjen! Telefonos játék 15.00 Matlock V. Krimisorozat, 9. 15.50 Soňa-talkshow 16.35 Siska. Német krimisorozat, 29. 17.40 Mindent vagy semmit! 18.15 Vetélkedő 18.55 Pokémon. Japán sorozat, 134. 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Kiválasztottak 2 - Beszavazás Valóságshow 21.30 Cserepek 22.00 A Kiválasztottak éjszakája 22.45 Mélyrepülés. Amereikai akciófilm 0.20 Hívjon és nyerjen! Telefonos játék 1.25 Örök álom. Ausztrál thriller ČT 1 5.59 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 8.30 Szezám tárulj! 9.00 Vetélkedő 10.05 Postaláda. Váratlan találkozások 11.00 Bűvölet VI. Filmsorozat, 52/19. 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.30 Tévétoma 13.40 Kalendárium 14.05 Ne tétovázz, forgass! 14.30 Régmúlt idők nyomában 14.50 A cseh humor antológiája 15.30 A Simpson család V. Amerikai sorozat, 22/5. 16.05 Varázslatos óvoda 16.35 Szórakoztató tudomány. Ausztrál ismeretterjesztő sorozat, 13/4. 17.00 Srácok akcióban. Tévésor. 20/20. 17.30 Vetélkedő 17.55 Időjárás-jelentés RTL KLUB 6.00 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 TopShop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.15 Képzelt bűnök Amerikai film A hatvanas években játszódó dráma főszereplője Ray Weiler, a nagy álmodozó és szerencsevadász. Meggyőző­dése, hogy a gazdagság és a boldogság csak egy lépésre van tőle. Tinédzser lányával, Sonyával nem túl bizalmas a viszonya... 15.10 Disney-rajzfilmsorozat Csipet csapat f 15.35 Sheena, a dzsungel királynője Amerikai sorozat 16.30 Balázs - A szembesítőshow 17.30 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Fókusz 19.35 Legyen ön is milliomos! 18.00 Vecsemye 18.30 Guinness-rekordok 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 A tér. Cseh sorozat, 10/4. 21.00 Afrika varázsa, 20/19. 21.30 Riporterek. Botrányok, történetek és beszélgetések 22.00 A vasfüggöny, 39/4. 22.15 Akár az ön gyereke is lehetne 22.30 Hírek és kommentárok 23.05 H. Károly - Hatalom és szenve­dély. Brit filmsorozat, 4/1. 0.10 Divatmagazin 0.35 A Simpson család V, 22/5. ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Iskolatévé 8.35 A világ vallásai. Judaizmus 9.00 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 11.30 Vetélkedő 12.00 Európai-híradó 13.05 A Cseh Filharmonikusok vezető karmesterei. Dokumentumfilm 14.05 Angol nyelvlecke óvodásoknak, 40/2. 14.15 Kölyökkopók. Amerikai film 15.45 Kooperatíva Extraliga férfi röplab­damérkőzés 18.00 Jan Kaplický műépítész portréja 19.05 Külföldi sportesemények 20.00 Hadvezérek harca. Von Falkenhayn tábornok kontra Pétain marsall. Dokumentumfilm 20.45 Vállalkozói magazin 21.15 CQ. Amerikai film (Feliratos!) 22.45 Nat King Cole vüága 0.20 Látószög 0.50 Külföldi sportesemények HALLMARK 6.00 Magánháború. Krimithriller 7.45 Nairobi ügy. Amerikai kalandfilm 9.30 McBride: Ejfél után üt az óra Amerikai krimi 11.15 A sátán kutyája. Bűnügyi film 13.00 Magánháború. Kkrimithriller 14.45 Nairobi ügy. Amerikai kalandfilm 16.30 McBride: Ejfél után üt az óra Amerikai krimi 18.15 Perry Mason. Amerikai krimi 20.00 Nyughatatlan Jordan IV. Amerikai krimisorozat, 21/16. 21.00 JAG - Becsületbeli ügyek Amerikai krimisorozat, 23/16. 22.00 Egy igaz ügy. Sorozat, 22/1. 23.00 Hamlet. Amerikai film, 2/1. 0.45 Nyughatatlan Jordan IV. Amerikai krimisorozat, 21/16. 1.30 JAG - Becsületbeli ügyek, 23/16. 2.30 Magánháború. Krimithriller NOVA 5.59 Reggeli a NOVA-val 8.30 Stefanie VII. Német sorozat, 49/1. 9.25 Második Éva. Romantikus film 11.00 Búvárokkal a világ körül Amerikai dokumentumsorozat 11.25 Gyilkos sorok. Am. krimisorozat, 23/6. 12.15 Walker, a texasi kopó VII. Amerikai sorozat, 17. 13.05 Sue Thomas: FBI. Amerikai krimisorozat, 9. 14.00 Sebzett szívek. Sorozat, 129. 14.50 Buffy, a vámpírok réme II. Amerikai sorozat, 4. 15.40 Mindent vagy semmit! Szórakoztató vetélkedő 16.15 Jake és a McCabe * Brit krimisor., 23/16. 17.10 Columbo. Amerikai krimisorozat MARKÍZA 5.40 Húadó 6.00 Reggeli magazin 8.30 A szerelem ösvényei Mexikói sorozat, 220/44. 9.20 így múlik az idő. Sorozat 10.10 Magunk között. Tévésorozat, 68-69. 10.40 Monk-A flúgos nyomozó. Amerikai krimisorozat, 13/11. 11.30 Butique 12.00 Yago. Ffilmsorozat, 137. 12.50 Két vüág. Brit dók. film 13.20 Lányok között. Német vígjátéksor., 10/9. 13.45 Mit szeretek rajtad? I. Sorozat, 22/20. 4.10 Alf I. Amerikai sorozat, 25/9. 14.40 Otthona Markízával 15.45 Mása. Orosz filmsorozat, 60/11. 16.35 Kísértés. Vetélkedő 17.05 A mostoha. Sor., 115/14-15. 18.50 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Magunk között. Tévésorozat, 78-79. 18.50 Az utca. Cseh sorozat, 101. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Cobra 11 -VRI. Ném. akdófilm-sor., 16/2. 20.55 Hétvége. Magazin 21.40 A hazafi. Történelmi film 0.30 Alias. Krimisorozat, 22/7-8. HBO 6.00 Az utolsó csillagharcos. Sci-fi 7.40 Bohóctörténet. Francia filmdráma 9.15 Motorkerékpár-verseny. Amerikai film 10.45 Hollywood sztáijai: Nicolas Cage Amerikai dokumentumfilm 11.10 Dumb és Dumber: Dilibogyók 2. Amerikai vígjáték 12.35 Dolgozó lány. Romantikus vígjáték 14.25 Megloptuk a maffiát. Am. vígjáték 16.00 Warm Springs. Amerikai film 18.00 Dirty Dancing 2. Romantikus film 19.30 Kamera előtt 4. Amerikai dokumentumfilm 20.00 Az első 50 randi Amerikai romantikus vígjáték 21.40 Rózsák háborúja Amerikai film 23.35 Valahol Afrikában Német filmdráma 1.55 Variációk az életre. Brazil vígjáték 3.30 Kettős látás. Hongkongi-tajvani akcióthriller 5.25 Kamera előtt 4. Amerikai dokumentumfilm ORF 1 11.40 Gyerekeknek 14.30 Az új Addams-család 14.55 A Simpson család Am. anim. sorozat 15.20 Papás-mamás 15.45 Nyolc egyszerű szabály tini lányoknak 16.10 Hetedik mennyország 16.55 Dawson és a haverok 17.45 Szívek szállodája Amerikai sorozat 18.30 Malcolm 19.00 A Simpson család 19.30 Híradó 20.15 Miami helyszínelők Am. krimisorozat 21.10 Monk - Flúgos nyomozó 22.00 New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 22.35 Cold Case. Krimisorozat 23.20 Harmadik műszak 0.05 A láthatatlan ember PRO 7 13.00 s.a.m. 14.30 így élnek a németek 15.00 A vallomás 16.00 A yégzős osztály 16.30 Barátok - Az élet megy tovább 17.00 Bulvármagazin 18.00 A Simpson család 19.00 Galileo 20.15 Ősemberek-A jövő meghódítói Brit dók. film 21.15 Bullyparádé. Show 21.45 Axel tudni akatja. Show 22.15 Totáltévé 23.20 Pletykaklub. Show EUROSPORT 3.00 Tenisz 14.45 Labdarúgás 21.00 Műkorcsolya Eb 22.30 Labdarúgás 0.30 Sportvilág 1.00 Tenisz 20.05 Betty Fisher és a többiek. Krimi 20.05 Áll az alku 20.20 Barátok közt, 3245-3246. 20.00 Legyen ön is milliomos! 21.45 Humor-érzés 20.50 Frei Dosszié 20.55 Végzetes erő 20.50 Kék villám. Akcióvígjáték 22.00 Hétfő este 22.00 Magyar banán, avagy Amerikai katasztrófafilm 22.40 Tűz. Problémavadászaton 22.45 Kultúrház a hordától a Kordáig (ism.) 22.35 Johnny, a dögkeselyű. Thriller 23.15 Örömkölyök 23.00 TS-Sporthét 23.00 Esküdt ellenségek: Az utolsó 0.30 Találkozások - este Amerikai vígjáték 23.25 Híradó szó jogán. Am. krimisor., 1. 0.45 A játék neve: túlélés 0.55 Kemény zsaruk III. 0.10 Buffalo 66, avagy megbokro­23.55 Dolce Vita. A férfimagazin Amerikai dók. filmsorozat Amerikai krimisorozat, 15/2. sodort teendők. Vgjáték 0.30 Tények-este 1.40 AutóMánia (ism.) 1.45 Híradó

Next

/
Oldalképek
Tartalom