Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-02 / 1. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 Először tudják követni a tonhalak és a lazacok vonulását a Csendes-óceánban Tengeri népszámlálás egy évvel a cunami után FIGYELŐ Együtt és mégis külön Együtt vannak, amikor kedvük úgy tartja, de külön lakásban laknak, ahová bár­mikor hazatérhetnek. Ők a „Lat”-ek, a Living Apart To­gether (együttélés külön) élet- vagy házastársi életmód hívei, s számuk egyre nő. A brit statisztikai hivatal adatai szerint Angliában legalább egy millióan hódolnak az új szokásnak. A megkérdezett 16 és 59 év közötti emberből minden hetedik külön lakik legközelebbi hozzátartozójá­tól. Még nagyobb az arány a 30-34 közöttieknél, ahol a 20 százalék folytat ilyen életmó­dot. Terjed a „mozgalom” más országokban is r írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Az okok sokfé­lék. A szakemberek szerint az elvált szülő választhatja a „Lat” létet anyagi okokból, hogy ne veszítse el a státusá­ból következő adókedvezmé­nyeket. Van, aki gyerekei mi­att nem költözik össze párjá­val, és sokan úgy érzik, hogy így szabadabbak. Ok lehet, hogy valaki nem akarja ma­gát teljesen elkötelezni. Néha ez a megoldás csak ideigle­nes, az első lépés az együtt­élés, majd a házasság felé. A formula néha beválik, néha nem. Olyan híres párok, akik a „Lat”-et választották, mint például Woody Allen és Mia Farrow, Julia Roberts és Lyle Lovett, már régen, viszonylag rövid idő alatt szakítottak egymással. HIV-fertőzés: a kor nem akadály A szibériai Tyumenyben egy hatyankilenc éves nőnél álla­pítottak meg HlV-fertőzöttsé- get - saját állítása szerint ne­mi úton szerezte a kórt. Ő ma­ga kérte a kivizsgálást rossz közérzete és hőemelkedése miatt, így derült ki betegsége - olvasható a NEWSru című orosz hírportálon. A hölgy ál­lításaiban lehet igazság, a me­gyei kórház adatai szerint ugyanis meglehetősen viharos szerelmi életet él. A tyumenyi orvosok praxisában azonban nem ő a legidősebb vírushor­dozó: 2004-ben egy 72 éves nőnél állapítottak meg HIV- fertőzöttséget. Az indonéziai Szumátra szigetének közelében 4000 méter mélyen a tengeri élővilágon is érezhető a 2004. decemberi szökőár hatása. A tragédia után öt hónappal ott kutató ten­geralatti expedíció 11 órán keresztül nem találkozott a szeizmikus mozgás epi­centrumában egyetlen nagy tengeri állattal sem. MTI-HÁTTÉR A nagy mélységekben végre­hajtott kutatások során 25 év alatt nem tapasztaltak hasonlót, mondta a tengeri élőlények összeszámlálásával megbízott kutató csoport vezetője. Szerinte a cunamit okozó tenger alatti földcsuszamlás pusztíthatta el a tengeri állatvilág egy részét. A 73 ország több mint 1700 szakemberét tömörítő csoport 2000-ben kezdett dolgozni a tér­ségben. Tizenhét program kere­tében vizsgálják a tengeri öko­rendszerek múltját, jelenét, jövőjét az óceáni partoktól a nagy mélységekig. Missziójuk 2010-ben fejeződik be, reménye­ik szerint egymillió összeírt hal­fajtával (a mai 40 ezerrel szem­ben). Jelenleg a mély vizekben lé­tező élet a legismeretlenebb, an­nak ellenére, hogy a Föld terüle­tének 50 százaléka 3-6 ezer mé­teres víz alatt van. A számlálást állami és magánalapok finanszí­rozzák. Az összeírás mellett a kutatók egyben kipróbálják az új technológiákat is: a tengerek fel­színén a műholdakat, a víz alatt a tengeralattjárókat, a robotokat és a halak mozgását követő állo­mások rendszerét. Most először tudták követni a tonhalak és a la­zacok vonulását a Csendes-óce­ánban. Jelzőadókat raktak mindkét fajta 50-50 példányára és így a tengerfenéken több száz kilométeres kábellel összekötött 135 állomás bármelyike előtt el­haladót regisztrálni tudták. Az idén tintahalakat is felszereltek ilyen adókkal. Az elektronikus követés első eredménye az, hogy kiderült: az eddig feltételezettekkel szemben nem él két különböző tonhal-né­pesség a Csendes-óceán két part­ján. Ugyanaz a tonhal 600 nap alatt háromszor úszta át a Csen­des-óceánt és ezzel rekordot, 40 ezer kilométert úszott. Ezt a technológiát kiterjesztik más vándorló halfajtára is, mivel a halászat számára fontos infor­mációról van szó. Az alpesi országban van a legtöbb euroszkeptikus Schüssel cáfolja Ausztria Európa-ellenességét MTI-FIGYELŐ Ausztria kormányfője cáfolta, hogy a Európa-ellenesek lennének az osztrákok azért, mert a legutób­bi uniós közvélemény-kutatás sze­rint az alpesi országban vannak a legkevesebben azok, akik jó dolog­nak tartják az uniós tagságot. Wolfgang Schüssel a Die Presse­ben megjelent inteijújában emlé­keztetett arra: az osztrákok 66 szá­zaléka ma is igennel válaszol arra a kérdésre, hogy Ausztriának az EU- n belül kell-e maradnia, és csak 27 százalék voksolna a kilépésre. Em­lékeztetett arra is, hogy honfitársai közül egykoron még 33,3 száza­léknyian szavaztak az osztrák EU- belépés ellen. Schüssel óv attól, hogy azonnal Európa-ellenesnek kiáltsanak ki az unióval kapcsola­tos minden kritikus megnyilvánu­lást. Hangsúlyozta, hogy Ausztria sorsát Európa jelenti. Példaként felvetette a 2007 és 2013 közötti költségvetést, amely azt bizonyítja: lehet olyan megoldásokat találni, amelyek Ausztria és Európa szá­mára egyaránt hasznosak. Hoz­záfűzte, hogy az utóbbi 7 évben Ausztria 11 milliárd eurót kapott vissza az uniótól, és a következő 7 évben is üyen összegre számíthat. Ugyan a korábbiaknál többet fog befizetni, de a kancellár szerint ez tartható, mert egy lakosra számít­va ez havonta 1,5 eurót jelent. A befizetett összegekből az eddigi legnagyobb európai fejlesztési programot fogják finanszírozni, és ebből Ausztria is profitálni fog. Csak a szimmetrikus keblű nőket veszik fel Kutyába se veszik a jegy szülötteit Kínában MTI-FIGYELŐ Nem elég, hogy nem hoz jókat a Kutya Éve a jegy szülöttei számá­ra: az álláskeresőknek mindjárt az év első napjától balszerencsét je­lent, mert a munkáltatók kerülik alkalmazásukat. A kínai cégek a felvételi beszélgetésen már eleve elutasítják azokat az álláske­resőket, akik a Kutya jegyében jöt­tek világra, hogy távol tartsák ma­guktól a balszerencsét, amelyet ez a jegy jelent a benne születettek számára. A horoszkóp alapján történő hátrányos megkülönböztetés csak egy a sok közül - állítja egy kínai képviselő annak kapcsán, hogy a kínai parlamentben az új munkatör vényről tárgyal. Van Hszüe-ven szerint elképesztő méreteket ölt a munkahelyi diszkrimináció Kínában. Az új törvényben olyan kikötéseket kell tenni, ami megtiltja a mun­kavállalók nem, faj és vallás sze­rinti megkülönböztetését. Sok kí­nai cég ugyanis törvénybe ütköző módon hátrányos megkülönböz­tetéseket alkalmaz többek között a jelentkezők magassága és vér­csoportja szerint is. Tavaly például az keltett közfel­háborodást, hogy Hunan tarto­mányban a közalkalmazotti mun­kára jelentkező nőknek meg kel­lett mutatniuk, hogy szimmetri­kusak a kebleik. A kínai holdhoroszkóp 2006. január végén lép át a Kakasból a Kutya évébe. KOMMENTÁR „Aki hülye, az is marad?” WSKKtKKMKB:: barak László 2006-ban is? Miért ne, hiszen az emberek nem változnak, csak a rendszereik, meg az idők... A Republic frontembere, Cipő több mint egy évtizedes kultuszdalának címbe emelt refrénje sajnos ezért ma­radhat időszerű. Ez évben ráadásul törvényszerűen fokozódhat a kollektív hülyeség is, hiszen olyan választási haddelhadd van kibon­takozóban e tájakon, amelynek immár négy éve folynak a hadműve­letei. Olaj a tűzre, hogy egyre vehemensebben idéznek vér-, pénz-, sőt, „puskaporszagot” a népbutítás felkent zsonglőréi. Mutatványa­ikhoz folyamatosan beadja a derekát a Duna mindkét oldalán a cél­közönség is, hiszen úgy gyűlik zászlók alá - vagy éppen menekül alóluk! -, mint az éji vad... Idehaza is nyomul egy ellenzéki ripacs, akit Robert Ficónak hív­nak. - Itt fogtok éhen dögleni nélkülem, szegény, becsapott, kifosz­tott, elesett, nyomorgó népem, nemzetem! Irány a múltba! - fröcsö- gi „a Változás” reményében ő is... Itt országosan mintegy harminc százalékot tesz ki a neki csápoló bagázs. Nyilván a „gondtalan szód­ról” nosztalgiázó egykori káderek és a pártállami időkben elhülyül­tek, idült irigykedésre nevelt kielégítedenek alkotják a derékhadat... így megy ez, mert évtizedeken át ilyenné süányult a közép-európai közéleti akol. Önsorsot rontó tévedés azonban azt hinni, hogy a cél­közönség maga nem sáros abban, amit csináltak, csinálnak vele! Hi­szen volt tizenöt éve a gyógyulásra... Volt esély a szlovákiai magyarok térfelén is. Ám az általuk „csi­náld’, önmaguk közül általuk kiemelt közéleti vezetőkkel együtt - rendszerváltás ide vagy oda - tulajdonképpen folyamatosan maguk alatt vágják a fát ők is. A minapi megyei választások siralmas ered­ménytelensége tehát a látszat ellenére sem csupán holmi politikusi csőd. Egyrészt, mert a szlovákiai magyarok is felültek a posztkom­munista társadalmakat jellemző fedezet nélküli kampányjelszavak­nak, a szinte műiden alapot nélkülöző gazdasági rémhírkeltésnek, az idült hülyeségre, a zsigeri irigységre építő stadionhangulatnak, az önérdekű pletykapolitikának. Sőt! Viszonylag zárt kisebbségi közös­ség lévén - bár paradoxon, de sok az eszkimó, kevés a fóka -, egy- egy többségi közeg tagjainál is jobban hajlanak arra, hogy elvből gyűlöljék meg saját fajtájukat... Müyen más oka lenne például, hogy akár sikeres vállalkozóikat, vezetőiket, politikusaikat is, szülte csak szitkokkal illetik évek óta? Vagy talán ismer valaki ebben a környe­zetben olyan embert, aki nem irigykedik akár régi kebelbarátjára, a szomszédjára, nem mocskolja azt csak azért, mert úgy tűnik, hogy nálánál valamivel többre vitte? Akad-e vajon itt elég olyan szülő, aki példaképül állítja gyermekei elé az üyent...? A mindennapok piszka, egy-egy regenerálódófélben lévő szerve­zet, rendszer gyermekbetegségei persze műiden egyes individuum­ban keményen ott tenyésznek mindig. Az esetleges gyógyulást pedig csak a változó idő hozhatja meg. Vagy netán ezt sem fogják látni az unokáink...? JEGYZET P F 2006 KOCUR LÁSZLÓ- Légyszi gyere ki velem, mert rosszul vagyok - mondta a szil­veszteri bulin egy szimpatikus, látszólag egyetemista lány a ba­rátjának.- Nem látod, hogy a sörömet iszom, mi? De hát mit ittál?- Hát, a Mártival egy bechert, aztán az Anikóval egyet, az Eri­kával egyet, meg a Derűvel is, meg asszem’, egy femetet.-Aha... Kint.-Nem jön.-Vakard meg a fejét a középső ujjaddal, az segít.- Jaj, azt ne, nem merem.- Akarod, hogy lenyúljak ne­ked?- Fúj, ez undorító öeeeeeeeee- eeeeeeee... Menj beöeöeeeeeeee, nem akarom, hogy így láss, yaa- argh- Miért? Ez csak elmélyíti kap­csolatunkat - mondta a látszólag bölcsész srác, hányingerével küszködve, miközben a remegve öklendező lányt támogatta. Később.- Mi ez, valami űrhajós kikép­zés? Ne, ne pörgessék a szobát! Hallják! Azonnal hagyják abba, vagy szólok a házmesternek. Hé, manócskák! Tegyétek le a szék lábait. Naaaaa... Légyszi! Nem halljátok, tegyétek le, vagy szét­taposlak benneteket, rohadt kis manók. Jaj, már megint... Jóval később.-Jaj, a fejem! Mi ez? Kismaj- mok bokszolnak a fejemben? Hé, ne üssetek olyan nagyon. Ez fáj, nem halljátok? Zoli, igaz, hogy berúgtam, és már a himnusz alatt a sarokban szunyáltam? - kérdezte a nagyon megviselt, ha­muszín arcú lány a barátjától, miközben egy vékony nyálfona­lat törölt le a szája széléről.- Hát az úgy volt... - kezdte a fáradt arcú fazon, kávébarna, ci­gimély hangon. P F 2006! TALLÓZÓ MAGYAR NEMZET Pilóta nélküli felderítő robot­repülőgépekkel felszerelt külön­leges alakulatok létrehozását tervezi a magyar honvédség, hogy új hozzájárulással váltsa fel visszavont NATO-vállalásait. Szakértők szerint milliárdos nagyságrendű finanszírozás nél­kül ma illúzió üyen eszközök szolgálatba állításáról beszélni. Úgynevezett Force Protection- (FP-) egységeket (a katonai erők megóvására, védelmére alkal­mazható alakulatokat) alakíta­nak ki. A katonák kiképzését a az év elején kezdik, és az alapké­pességet 2006 harmadüt negye­dévére kívánják elérni. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Szezon után

Next

/
Oldalképek
Tartalom