Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-03 / 2. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 3. RÖVIDEN Hidak felrobbantásával fenyegetőzött Kassa. Egy névtelen telefonáló tegnap délután közölte, hogy a „Csehszlovák Köztársaság” összes hídja alá bombákat helyezett el. Az illető három óra körül, a kassai Slovan Szálló előtti nyilvános telefonfülkéből hívta fel a rendőrséget. Peter Žaludek kerületi rendőrségi szóvivőhelyettes szerint a hír jelentősen megnehezítette a rendőrök és a vasutasok munkáját is, az utasoknak is nehézségekkel kellett szembenézniük. Az előzetes információk szerint a bejelentő egy 20-25 éves férfi lehetett, a rendőrség azonnal intézkedéseket foganatosított a bejelentés valódiságának a megvizsgálására. „Jelenleg nincs a birtokunkban a teljes beszélgetés átirata, a névtelen telefonáló nem részletezte, hogy az összes hídra gon- dolt-e, vagy csak a vasúti hidakra” - nyilatkozta a vasúti rendőrség szóvivője, Jozef Búranský. (TASR) Elektronikus egészségbiztosítási számlák Pozsony. Az év elejétől minden egészségbiztosító köteles elektronikus formában is vezetni a páciensek számláit. Az intézkedés célja, hogy minden kliens naprakész információkkal rendelkezzen arról, milyen szolgáltatásokban részesült és mennyit vállalt át az árból a biztosító. Némelyik intézmény már korábban elérhetővé tette a szolgáltatást ügyfelei számára, azonban egyetlen minisztériumi rendelet sem írta elő az elektronikus adatbankok létesítését. A rendelet másik újítása, hogy biztosítóváltásnál a volt intézmény köteles adatokat szolgáltatni a páciensről az új biztosítónak. (TASR) Hrušovský: már nem esik szét a koalíció Pozsony. Minél jobban közeledik a parlamenti választások időpontja, annál kisebb a koalíció szétesésének a valószínűsége, legalábbis Pavol Hrušovský szerint. A KDH elnöke úgy véli, a pártok egyre inkább a voksolásra összpontosítanak, ezért szeretnék elkerülni a konfliktusokat. Hrušovský nem adott egyértelmű választ arra, mely pártokkal képzelnék el a koalíciót a kereszténydemokraták, ugyanakkor kifejtette, hogy a folytonosság híve. (TASR) Előnyben részesítették a beszélgetést a mobilügyfelek Két napon 27 millió hívás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mintegy 19,2 millió sms, 27 millió hívás és 270 ezer mms - ez volt az év utolsó és az új év első napjának telekommunikációs mérlege a két mobilszolgáltatónál. A T-Mobüe ügyfelei Szüveszter napján 4 954 647 sms-t, 83 500 multimédiás üzenetet küldtek és 7,47 millió hívást bonyolítottak le - tájékoztatta lapunkat Milan Hric. A T-Mobile szóvivője elmondta, a múlt év végén és az új év elején a rövid szöveges üzenetek enyhén csökkenő tendenciát mutatnak, inkább a hívásokat részesítik előnyben az ügyfelek. Az év első napján több mint 3,6 millió sms, 7,6 millió hívás és 58 ezer multimédiás üzenet hagyta el a T-Mobile hálózatát. Szüveszter napján az üzenetek szempontjából az esti, 22 és 23 óra közt időszak volt a legintenzívebb, ekkor csaknem félmillió üzenetet küldtek. Ezzel szemben a legtöbb hívás délelőtt 11 és 12 óra között volt. Szilveszterkor 6 millió, újévkor 4,6 millió sms-t küldtek az Orange ügyfelei - mondta lapunknak Tóth Péter. Az Orange szóvivője hozzátette, hogy ügyfeleik többsége előnyben részesítette a hangos kommunikációt, az előző év utolsó napján 6,3 millió, az új év első napján pedig 5,4 millió hívást kezdeményeztek az Orange ügyfelei. Ez a szám csak a sikeres hívásokat tartalmazza. Népszerűek a multimédiás üzenetek is, a két nap alatt 130 ezren küldtek képpel és hanggal színesített üzenetet. Az üzenetek és a hívások szempontjából is a legnépszerűbb a 23 és 1 óra közti időszak volt. (szí) Többet beszéltünk, kevesebbet pötyögtettünk (Képarchívum) Lipšic szerint nem fogadják el automatikusan a jogos önvédelemről szóló verziót A betörőket lelövik, ugye? Mikor szólnak a lehallgatott személynek? Pozsony. Változik a lehallgatásokkal kapcsolatos szabályozás is. Ha a bírósági engedéllyel végzett megfigyelés során nem derül ki a büntetőeljárás szempontjából lényeges dolog, a hang- és képfelvételeket meg kell semmisíteni, a megfigyelésről pedig az illetőt három éven belül kell tájékoztatni. Ez nem érvényes, ha rendkívül súlyos bűncselekményről vagy szervezett bandáról, terrorszervezetről van szó. (sz-a, s) Pozsony. Mostantól le lehet lőni a betörőt: a januártól hatályos új büntető törvénykönyv értelmében több lehetőség van jogos önvédelemre. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha valaki saját lakásában veszélyezteti a tulajdonos életét, az áldozat lőfegyverrel is védekezhet. 2005 végéig ha a támadónál kés volt, a polgár is legfeljebb csak azzal védekezhetett. Az új évtől erősebb eszközhöz is lehet nyúlni, hiszen senki sem tudhatja, ellenfele hogyan van felfegyverkezve. Dániel Lipšic igazságügyi miniszter a változtatástól azt várja, hogy az emberek és hajlékuk jobban lesznek védve, mintha csak az utcán támadnak rájuk. A saját házában mindenkinek biztonságban kell éreznie magát, hiszen a magánélet és az intim szféra szerves részét képezi, véli a tárcavezető. Szerinte nem kell visszaélésektől és attól tartani, néhányan majd úgy próbálják kiegyenlíteni a számlájukat ellenfeleikkel, hogy lakásukba csalogatják őket, s önvédelemre hivatkozva lelövik. Lipšic állítja: a halál körülményeit alaposan kivizsgálják; vagyis ha valakinél hullát találnak, nem fogadják el automatikusan a jogos önvédelemről szóló verziót. Ha bebizonyosodik, valóban indokolt volt a lőfegyver használata, a lakástulajdonosnak nem kell börtöntüntetéstől tartania. Ha viszont kiderül, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyükosságról van szó, súlyos büntetésre számíthat. Az erőszakos bűncselekmények elkövetőivel szemben az új Btk. bevezette a kétszer és elég elvet. Eszerint akit már korábban előre megfontolt szándékból elkövetett gyükosság miatt elítéltek, másodszor automatikusan életfogytiglani fegyházbüntetést kap. Ha a gyilkos előtte meg is erőszakolta áldozatát, az súlyosbító körülménynek számít. Mindez azonban csak az „új ügyekre” érvényes. A 2005 végéig indított büntetőeljárásokat még a régi kódexek szerint folytatják le. Bizonyos új elemeket pedig még a 2006 elejétől kezdett ügyekben sem érvényesítenek, például a bírósági tárgyalások teljes rögzítését csak márciustól vezetik be. Eddig is jegyzőkönyvbe foglalták a bizonyítékokat és a vallomásokat, ám az írásos dokumentáció elkészítése sokáig tart, a bíróságokat rendkívül terheli, ráadásul a papírra vetett szöveg tényleges jelentése némileg módosulhat. Egyszerűbb hang- vagy videofelvételt készíteni. A Speciális Búóságon ez már működik, s az új módszernek köszönhetően felgyorsult a tárgyalás. A búóságokat fel kell szerelni a megfelelő műszaki berendezésekkel, ez valószínűleg márciusig megtörténik, (sza, s) ERDEKESSEGEK A BTK.-B0L ♦ Aki testvérével vagy más közvetlen hozzátartozójával él nemi életet, két évre rács mögé kerülhet. Ha kiskorú személyről van szó, akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható. ♦ Aki elhagyja gyermekét, nem törődik vele, ezáltal veszélyezteti az életét, ötévi szabadság- vesztésre számíthat. ♦ Bigámiáért két évre börtönbe zárhatják azt a személyt, aki összeházasodik olyannal, akinek már van házastársa. Ugyanilyen büntetéssel sújtható az, aki érvényes házasságban él, ennek ellenére egy másik személlyel is kimondja a boldogító igent. ♦ Testi-lelki kínzásért héttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az erőszakoskodó polgár. ♦ Három évre bezárhatják azt, aki visszatartja az alkalmazottak fizetését. Nagyobb összeg esetében 7-12 évi büntetés jöhet szóba. Ugyancsak három évre rács mögé kerülhet, aki fi- atalkorúaknak alkoholt ad. Ugyanilyen büntetés jár annak, aki másokat nemi betegséggel veszélyeztet. Két évre ítélhetik, aki romlott élelmiszert forgalmaz, árul vagy eleve egészségre káros terméket állít elő. ♦ Klónozásért nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki. (sza-) Ladislav Polka jó esélyt lát a téli abroncs kötelezővé tételére Szlovákiában Újra indul a gumicserekampány ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A múlt heti hóvihar során bebizonyosodott, nem lehet arra hagyatkozni, hogy az emberek majd maguktól tudatosítják, hogyan kell a járművüket az időjárási viszonyokra megfelelően felkészíteni, hanem szigorúbb előírásokra is szükség van - mutatott rá Ladislav Polka független képviselő. A parlamenti védelmi bizottság tagjaként mindenképpen kezdeményezni fogja a közlekedési szabályok módosítását, főleg a téli gumi, a gyermekülés és a fényvisszaverő mellény bevezetését. Nem bánná, ha szigorúbban büntetnék a megengedett sebesség túllépését is, ám mivel a képviselők között sok sofőr van, nem valószínű, hogy ezt sikerül elfogadtatni. Néhány hónapja a belügyminisztérium megpróbálta, sikertelenül. A téli gumi kötelezővé tételére azonban Polka jó esélyt lát. Marián Labuda balesete és az egyre szaporodó szerencsétlenségek láttán döntött úgy, hogy felveszi a kapcsolatot a biztosítókkal is, nem lehetne-e az ő segítségükkel is rábírni a lakosokat a téli gumik használatára - például úgy, hogy ha valaki olyan gépkocsival okoz balesetet, amelyik nem az időjárásnak megfelelő gumival van felszerelve, nem fizetnék ki a teljes összeget. Korábban Júko Malchárek volt autóversenyző, gazdasági miniszter - még parlamenti képviselőként - javasolta a kötelező gumicserét, ám többen élesen tiltakoztak ellene, mondván: nincs hol tárolni az abroncsokat, ráadásul sokba kerülnek. „Csakhogy az emberélet meg- fizetheteden” - reagált Polka, aki szerint a szilveszter előtti hóvihar alatt is a mentőalakulatok, a hókotró gépek, a gyorsmentők is gyorsabban a helyszínre érkezhettek volna, ha mindenki felelősségteljesebben közlekedett volna. „Sok esetben az útkezelőség, a villany- szerelők, a különféle karbantartók is nehezen jutnak el a kívánt helyekre, mert vagy az ő kocsijuk sincs az időjárásra felkészítve, vagy más autók akadályozzák a forgalmad’ - fejtette ki lapunknak a honatya. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha a téli gumik használatáról a megyék dönthetnének. Nehéz ugyanis meghatározni azt a dátumot, amikor végre kellene hajtani a cserét. „Vüágítani például október 15-étől kell, ám a gumikat nem feltéüenül kellene ekkor cserélni, az valóban az időjárástól függ. Az pedig különböző lehet a déli és az északi országrészben. Bár most Dunaszerdahely környékén is súlyos volt a helyzet, általánosságban ott jobbak az útviszonyok, mint a Tátrában. Szükség esetén a megyék elrendelhetnék a gumicserét és a hóláncok alkalmazását, illetve megtilthatnák a közlekedést olyan járművel, amelyiket nem készítettek fel az időjárásra” - részletezte érdeklődésünkre a független politikus. Példaként Magyarországot említette, ahová a kocsikat nem engedték be hólánc nélkül. Korlátozó intézkedéseket Ausztriában is lehet foganatosítani, (-sza) A fejen kell viselni a bukósisakot Pozsony. Sok országban a gyermekülés és a fényvisszaverő mellény is kötelező, anélkül sem engednek bizonyos államokba. Amikor nálunk is próbálták használatukat előírni, az erről szóló vita szociális eszmeftittatásba fulladt arról, mennyúe terhelik le az újítások a családi költségvetést. Sárközy Klára, a szociális bizottság tagja javasolta, gyerekek csak védősisakkal a fejükön ülhessenek kerékpárra, mert sebészek szerint baleset esetén ez életet menthet. „Pontosítani kellene a motorkerékpárosokra vonatkozó előírásokat is, mert a törvény csak azt mondja ki, hogy legyen náluk bukósisak. Van is, ám gyakran nem a fejükön, viszont ha ott lóg a járművön, nem büntethetők. Nevetségesen hangzik, de a törvénybe kellene foglalni, hogy a bukósisakot a fejen kell viselni!” - jegyezte meg Polka, (-sza-) Gašparovič aláírta Tüzelhetnek a repülőkre Pozsony. Lelőheti a hadsereg azt a repülőgépet, amelyik megsérti az ország légterét - az államfő tegnap aláírta az erről szóló törvényt. A februártól hatályos jogszabály azt a kormányrendeletet váltja fel, amelyet közvetlenül az amerikai elnök látogatása előtt hagyott jóvá a kabinet, s amely lehetővé tette, hogy a felüúől érkező támadókat azonnal megsemmisíthessük. A norma szerint nem feltétlenül kell lőni, az ország biztonságát és szuverenitását veszélyeztető légi jármű eltérítésére és leszállíttatására is kiadható parancs, melyet a légierők parancsnoka hivatott végrehajtani. A mindenkori védelmi miniszter távollétében ilyen döntést a közlekedési tárca vezetője is hozhat, ha erre kapott felhatalmazást. A döntésről haladéktalanul tájékoztatni kell a kormányfőt. Ivan Gašparovič aláúta a módosított anyakönyvi törvényt is. Eszerint a jövő hónaptól felgyorsul az ügyintézés; azok a külföldiek pedig, akik csak átmenetileg tartózkodnak itt, bármelyik anyakönyvi hivatalban házasságot köthetnek. Uniós ösztönzésre a névtörvény is változik, s az államfő ezt is ellátta kézjegyével. A 18 évesnél idősebb személyek további két nevet is felvehetnek, akár idegen eredetűt is. Egy polgárnak azonban legfeljebb három keresztneve lehet. A köztársasági elnök ugyancsak rábólintott arra a normára, mely- lyel korlátozzák a megyei képviselők éves jutalmának a felső határát. Eddig nagy különbségek voltak e téren az egyes kerületek között, a módosítás szerint a limit a havi minimálbér hússzorosa lehet, ami jelenleg mintegy 130 ezer koronának felel meg. Azok a bizottsági tagok pedig, akik nem képviselők, legfeljebb a havi minimálbér tízszeresének megfelelő jutalmat tehetnek zsebre. Gašparovič nem vétózta meg az integrált mentőszolgálatról szóló jogszabályt sem, így 2007júniusáig a különböző mentőalakulatok járművein megjelenik a púos vagy fehér színű SOS 112 felirat, (sz. a., s) Keleten árvízveszély Enyhülés után gyenge fagyok Pozsony. A Szlovák Hidrome- teorológiái Intézet előrejelzése szerint ma borult lesz az ég, több helyen eső vagy havas eső várható. Az ország 600 méternél magasabb területein havazni fog. A nyugati, alacsonyabb fekvésű tájakon is hullhat hó. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3 fok között alakul. A hegyekben, 1500 méteres magasságban legfeljebb mínusz 3 fok lehet. Gyenge északnyugati szél várható. Holnap futó hózáporokra számíthatunk, a hőmérséklet kissé süllyed, s kora délután csak mínusz 3 és plusz 1 fok közötti értékeket mutatnak majd a hőmérők. Csütörtökön dél felől fokozatosan beborul, helyenként havazni fog. Keleten havas eső teheti kellemetlenné a közlekedést. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4 és 0 fok között várható. A szél északkeletire fordul. A mostam olvadás miatt az ország keleti felében fokozatosan emelkedik a folyók vízszmtje. Tegnap a Latorcán Nagykaposnál másodfokú, a Bodrogon Bodrogszer- dahelynél pedig első fokú árvízkészültséget rendeltek el. (-cz-e, t)