Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-11 / 8. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 11. www.ujszo.com Egy amatőr suttyomban beszállt a Montreal edzésére Svatoš második triplája ÖSSZEÁLLÍTÁS Montreal. Marek Svatoš máso­dik mesterhármasát szerezte az NHl legutóbbi játéknapján. A Co­lorado szlovák támadója három­szor mattolta a St. Louis hálóőrét, és már huszonöt találatnál tart. „A lapokból olvastam ki, hogy ezzel utolértem Ovecskint, aki már most vezéregyénisége a Washington­nak. Igyekszem a védekezésben is feljavulni, hogy az emberhátrá­nyos helyzetekben is bizonyíthas­sak, és több időt töltsék a jégen” - mondta a kassai születésű játékos, aki az utóbbi három találkozón öt­ször volt eredményes. Egy lelkes amatőr teljes felsze­relésben belopózott a Montreal csapatának edzésére, és egy ma­gával hozott ütővel, fogott egy el­hagyott korongot, és rávezette azt a 2002-es alapszakasz legértéke­sebb játékosának választott por­tásra. Sajnos azonban a kiváló sportember nem tudott anélkül korongot vezetni, hogy folyamato­san ne a pakkon tartaná a szemét, így nem vette észre, hogy Theodo­re kikorcsolyázva kiszúr a botjával és elpiszkálja előle. A behatoló ez­után még egyszer próbálkozott, de érődén csuklólövését is simán fog­ta a kapus. „Nem igazán tudtam, mit keres itt, de láttam, hogy le­szegett fejjel vezeti a korongot, úgyhogy gondoltam, meglepem egy kicsit, és kiszúrtam a bottal, hogy megtanulja, előre nézzen. Amikor másodszor is közeledett, először arra gondoltam, kiállók a kapuból, de aztán úgy döntöttem, ha már üyen bátor volt, megér­demli azt az egy lövést - mesélte mosolyogva Theodore. - Az a lé­nyeg, hogy nem lőtt gólt nekem.” A lelkes fiatalember elmondta, hogy világéletében profi hokis akart lenni, és úgy gondolta, ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, helye lenne a Canadiensben. A rendőrök kihallgatták, de mivel semmüyen jogszabályt nem sér­tett, elengedték, (ns, sita) NHL-KRÓNIKA NEW JERSEY-PHILADELPHIA 3:0 (1:0,1:0,1:0), gólütők: Parisé (15.), Langenbrunner (32.), Go­mez (49.). MINNESOTA-DALLAS 1:2 (1:0, 0:2, 0:0), g.: R. Robitaille (7.), ill. Lehtinen (22.), Boucher (32.) COLORADO-ST. LOUIS 6:1 (2:0,1:0, 3:1), g.: Brisebois (14.), Svatoš (15., 29., 54.), Brunette (50.), Tanguay (57.), ill. Gamache (52.). ANAHEIM-LOS ANGELES 6:2 (2:1, 2:1, 2:0), g.: Getzlaf (6.), McDonald (13.), Hedström (29., 36., 54.), Kunitz (52.), ill. Conroy (8.),Višňovský (21.). (sita) Chamberlain 1964-es bravúrját adta át a múltnak Kobe Bryant fantasztikus ÖSSZEÁLLÍTÁS Los Angeles. A negyedik mér­kőzésén dobott legalább 40 pon­tot Kobe Bryant, a Los Angeles La­kers vezéregyénisége, aki ezúttal 45-ig jutott az Indiana ellen az NBA 69. játéknapján. A Lakers 27 esztendős klasszisa 1964 novem­bere óta az első játékos, aki egy­más után négy mérkőzésen do­bott 40 pontnál többet. Legutóbb a legendás Wilt Chamberlain haj­tott végre hasonló bravúrt. Amió­ta a brutális könyöklése miatt ka­pott kétmeccses eltiltásából visz- szatért, Bryant megállíthatatlan, átlagban 47,7 pontot szerzett az utóbbi három találkozón. A Bryant visszatérése előtt sorozat­ban öt mérkőzést elvesztő Los An­geles Lakers ettől egy csapásra fel­támadt, és ismét nyerő sorozat­ban van. Eredmények: WASHINGTON-UTAH 89:97, legjobb dobók: Jamison 30, ill. Okur 19. PHILADELPHIA-SEATTLE 107:98, Id.: Iverson 41, ül. R. Al­len 27. BOSTON-DALLAS 102:104, Id.: Pierce 32, ill. Terry 30. CHICAGO-TORONTO 113:104, Id.: Hinrich 25, ül. Bosh 26. LOS ANGELES LAKERS-INDIA- NA 96:90, Id.: Bryant 45, ill. J. O’Neal 24. (ns, sita) Az eltiltás kifejezetten jót tett az LA Lakers sztárjának (Reuters-felvétel) SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT - 09.30: Női Blackburn-Manchester United, WTA tenisztorna, Sydney angol labdarúgó Carling-kupa, (élő) elődöntő (élő) 17.15: Biatlon, Világkupa, ČT2 - 16.25: Brno-Jekatye- Ruhpolding, női váltó (élő) rinburg, női kosárlabda Euroli- GALAXIE SPORT - 20.40: ga-mérkőzés (élő) Rendkívül kemény kaiserslauterni hét után már Spanyolországban készülnek Borbély kényszerpihenőn Szombaton a Solingen együttese nem volt egy súlycsoportban Borbé- lyékkal (www.lfck.de-felvételek) La Manga. Balszerencsésen kezdődött Borbély Balázs spanyolországi edzőtábo­rozása a Kaiserslautern futballcsapatával. A német klub 26 éves új szlovákiai szerzeménye jelenleg Achilles-ín sérüléssel baj­lódik, ezért ki kell hagynia a mai, Murcia elleni előké­születi találkozót. SZABÓ ZOLTÁN A szombati bemutatkozó edzőmeccsen sérült meg? Nem. A német harmadik vo­nalbeli Solingen elleni kaisersla­uterni találko­zón, a csapat másik két újon­cához hasonlóan a második fé­lidőben léptem pályára, és semmi gond nem volt. Nem tett különö­sebben próbára bennünket a gyenge játékerőt képviselő együt­tes, ezerháromszáz szurkoló előtt simán nyertünk 5:0-ra. Másnap Spanyolországba utaztunk, s va­sárnap este előbb ropogni, majd fájni kezdett az Achillesem. Sze­rintem a klubtól kapott új futó­Immár Kaiserslautern-mezben cipő okozta a gyulladást. Már fél­re is tettem, s ismét az Artmediá- nál bevált lábbelit használom. Várhatóan meddig tart a kényszerpihenő? Minden nap kezelésre járok, s esténként injekciót kapok, a kluborvos szerint hamarosan rendbe jövök. Az a legfontosabb, hogy az erőnléti edzővel egyéni gyakorlásokat tartok, nagyjából ugyanazt a munkát végzem, mint a többiek, csak a jobb lábamat kí­mélem. Egy biztos, a következő edzőmeccset még biztosan ki kell hagynom. ­Hogy érzi magát Kaiserslau- tern-játékosként? Eddig - a sérülést leszámítva - minden a legnagyobb rendben van. A társak befogadtak, Wolf­gang Wolf edző elmondta, számít rám. A zöld gyepen akarom bizo­nyítani, hogy megállóm a helyem aBundesligábanis. Mennyivel másabbak a gya­korlások, mint az Artmediánál? Rendkívül kemény volt az első kaiserslauterni hét, mesterünk ala­posan megdolgoztatott bennün­ket, naponta háromszor edzet­tünk. Mióta La Mangában tartóz­kodunk, már a labdáé a főszerep, elsősorban az összjáték csiszolásán a hangsúly. Nem csoda, hiszen a hónap végén kezdődik a Bundesli­ga tavaszi idénye. Mit szól hozzá, hogy a ligeti kulcsemberek közül Ján Ďurica Oroszországban, a Ramenszko- je csapatában folytatja, Ján Ko­zákot pedig a West Bromwich teszteli? Egyáltalán nem lepődtem meg, várható volt, hogy külföldre szerződnek... SPORTMENÜ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 14. for­duló, 17.30: Svit-Handlová, Košice-Nitra; 18.00: Komárno -Spišská Nová Ves; Lučenec- Levice; 18.30: Prievidza-Inter. Kézilabda WHIL, 11. forduló, 18.00: Šaľa-Olomouc. (ú) BAJNOKI PONTOKÉRT Sakk EXTRALIGA, 7. forduló: Slovan Bratislava-Nové Zámky 3:5, Modra-Hoffer Komárno 3,5:4,5; Liptov Stred-UPJŠ Košice 4,5:3,5; Dubnica-Nitra 3,5:4,5; Senica-Hlohovec 2,5:5,5; Čadca- www.šachy.sk Košice 2:6. (ú) A bajnokság áüása 1. Komárno 7 6 1 0 34:22 19 2. Hlohovec 7 4 3 0 35,5:20,515 3. Liptov Stred 7 4 2 1 31,5:24,514 4. šachy.sk 7 4 0 3 29:27 12 Senica 7 4 0 3 29:27 12 6. Nitra 7 3 1 3 27,5:28,510 7. Dubnica 7 2 3 2 28,5:27,5 9 8. Modra 7 2 3 2 27,5:28,5 9 9. N. Zámky 7 2 1 4 25,5:30,5 7 10. Slovan 7 1 3 3 23:33 6 11. Čadca 7 1 1 5 24,5:31,5 4 12. UPJŠ Košice 7 0 0 7 20,5:35,5 0 NIKÉ Szerda, január 11. Francia labdarú­gó-bajnokság: 311. Bordeaux- Auxerre 2,1-2,8­3,45-1,25-1,5; 312. Ajaccio-FC Nantes 2,5-2,6-3,0­1,3-1,35; 313. Racing Lens^Nancy 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 314. Metz-St. Etienne 2,65-2,7-2,75-1,3-1,35; 315. Monaco-Strasbourg 1,4-3,6- 7,1-1,05-2,35; 316. Rennes-Le Mans 1,8-2,9-4,3-1,15-1,7; 317. So- chaux-Nice 2,05-2,9-3,4-1,22- 1,55; 318. Troyes-Lüle 2,65-2,75­2,7-1,35-1,35; 319. Olimpique Lyon-Olimpique Marseille 1,55­3,4-5,2-1,1-2,0. Téli olimpiai játékok - 1972 Szapporo: hajtóvadászat a hómezőn; a császár korán távozott a síugrásról Nepela aranyérme műkorcsolyázásban TOMI VINCE Japán népe közismert alapossá­gáról és precizitásáról, s éppen ezek a tulajdonságok jellemezték az első ázsiai téli olimpia előké­születeit. Nagyszerű feltételeket biztosítottak a sportolóknak. KANADA MEGSÉRTŐDÖTT. A játékok megkezdése előtt két do­log borzolta a kedélyeket. Kari Schranz, az osztrákok esélyes al­pesi síelője kénytelen elhagyni az olimpia színhelyét, mivel a NOB szerint tiltott reklámhordozó volt, s ezzel vétett az amatőrizmus el­len. A hoki körül is adódtak gon­dok. Kanada néhány NHL-es ko- rongozóval akarta megerősíteni csapatát, mondván, a kelet-euró­pai országok is úgynevezett álla­mi amatőröket küldtek az olimpi­ára, ami kanadai szemmel nézve egyenlő a profizmussal. A nem­zetközi szövetség másként látta, mire a juharlevelesek megsér­tődtek, és megtagadták a részvé­telt. Akárcsak a svédek. TÍZ MÁSODPERC KÜLÖNB­SÉG. Szapporóban a szovjet sífu­tók voltak a legjobbak, hét szám­ból ötöt megnyertek. Két félelme­tes hajtóvadászat emléke megma­radt. Ötven kilométer. A makoma­nai stadion hangszórója közli, öt kilométer után bizonyos Geeser vezet. Kit érdekel. Még küencszer annyi van hátra. Negyvenöt küo- méternél még mindig az ismeret­len svájci vezet. Aztán történik va­lami. Egy vörhenyes fejű, kiéhe­zettnek tűnő norvég kezd rohan­ni. Lehajtja a fejét, s ahogy léleg­zik, füle mellett ütemes és apró párafelhők emelkednek, a pokoli elszántság füstjelei. Pál Tyldum éhes farkas módjára rohan a szö­kevények, az előtte indulók után. Tizennégy másodperces előnnyel győz. Hasonlóan üldözte és ugyanígy győzte le a szovjet váltó utolsó embere, Vjacseszlav Vegye- nyin a norvég Harvinent. A célban tíz másodperc (!) volt a különb­ség. Finn szenzáció is született: Suomi sportolói a téli olimpiák történetében először nem nyertek bajnoki címet. NEM MERT LEUGRANI. 1968- ban és 1972-ben nemcsak a nagy norvégokról feledkezett meg a sí­ugrás, hanem még azt is elfelej­tette, hogy ez a sportág északról származik. Szapporóban két kü­lönös históriával ért véget a ver­seny. A nyugatnémetek pszicho­lógust állítanak ugróik mellé, hogy önbizalmat csepegtessenek beléjük. Schwunghammerrel kü­lön is foglalkozik. Az eredmény: Schwunghammer a verseny nap­ján kijelenti, nem indul. Nem mer többé leugrani a nagysánc­ról. A középsáncosok versenyén ott volt Hirohito császár is. Japán sportoló még nem nyert aranyat téli olimpián. A császár az első sorozat után csalódottan távo­zott. Rosszul tette. A végered­mény: 1. Kaszaja, 2. Kono, 3. ko­csi. Mindhárom japán. Ilyen még nem volt. És olyan sem, hogy szlovák sportoló szerezzen aranyérmet. Ondrej Nepela műkorcsolyázónak sikerült. Pre­cízen kivitelezett gyakorlattal lett első. Almássy Zsuzsa az ötö­dik helyen végzett. ÖTKARIKÁS KRÓNIKA HOL, MIKOR: Szapporo, 1972. február 3-13. INDULÓK: 36 ország 1006 sportolója (205 nő) SPORTÁGAK/VERSENYSZÁMOK: 8/35 SZLOVÁK INDULÓK: 6 SZLOVÁK ÉRMEK - aranyérem: Ondrej Nepela (férfi műkorcso­lyázás); bronzérem: Vladimír Dzurilla és Rudolf Tajcnár (jégko­rong) MAGYAR INDULÓK: 1 MAGYAR ÉRMEK:-

Next

/
Oldalképek
Tartalom