Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-29 / 299. szám, csütörtök
30 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 31. A karizma és a sárm között nagy különbség van Akinek kisugárzása van... IZING KLÁRA Szavakkal nehezen leírható az a bizonyos valami, ami néhány embert utánozhatatlanná tesz: azonnal észreveszik őket, a figyelem középpontjába kerülve meghódítják és magukkal ragadják a körülöttük lévőket, holott nem tesznek ezért semmi különöset. Vajon mi az, amivel rendelkeznek? Karizma, sárm vagy valami sajátos kisugárzás? A kisugárzás, aminek a személyes varázs tulajdonítható, nem más, mint lelki sajátosság. Tágabb értelemben az ember páratlanságát, megismételhetetlenségét jelenti, hiszen nincs két egyforma egyéniség. A kisugárzásból táplálkozik a karizma és a sárm, de a kettő között nagy különbség van. Karizmával ugyanis csak nagyon kevés ember bú, ők azok, akik vonzzák és magukkal ragadják a többieket, megjelenésükkel tiszteletet ébresztenek anélkül, hogy bármit mondanának vagy tennének. Aztán vannak az aranyos, bűbájos, kedves, sármos emberek, akikkel naponta találkozhatunk, és akikben szintén van valami megfogha- tadan. De ez nem nevezhető különleges képességnek, és nem keverendő össze a karizmával. Kisugárzása pedig mindenkinek van, hiszen ez születési adottság, csak amikor lefoglalnak bennünket a gondok, akkor a kisugárzásunk is halványul. A rejtett kincs Sármosnak nevezzük azokat az embereket, akikre öröm nézni, akiknek a tekintetében, mozgásában van valami különleges. Közelükben valóságos felüdülést érzünk, s általuk a környezetük is kiegyensúlyozott lesz. A sárm belső, rejtett kincs, amelynek segítségével valaki képes felhívni magára a figyelmet. A sármos emberek titka egyszerűbb, mint ahogy azt először bárki is gondolná. Fejlessze önbizalmát! Szellemi és a lelki kiegyensúlyozottságunk azonban mit sem ér, ha hiányzik belőlünk a testi elégedettség. Csak úgy válhatunk sugárzó személyiséggé, ha nem úgy tekintünk a fizikumunkra, mint a megváltoztathatatlan végzetre. Ne ostorozzuk örökkön-örökké az adottságainkat, fogadjuk el tökéletlensé- geinket, és vállaljuk önmagunkat. Merjük megélni az érzéseinket, és tartsuk tiszteletben a hibáinkat, beleértve a testi és a kozmetikai tökéletlenségeket is. Éppen az ilyen hiányosságok tesznek utánozhatatlan- ná, egyedivé, s csak akkor válhatnak igazán hibákká, ha annak tekintjük őket. A kisugárzásnak például semmi köze sincs a tökéletes alakhoz. Legjobban ez a manökenek esetében látható, hiszen a bemutatott ruha sikere csak 10 százalékban múlik a modell alakján, 90 százalékban pedig a hölgy kisugárzásán, mellyel a ruhának stílust kölcsönöz. A kisugárzás tehát az önbizalmon alapul, minél jobban táplálja valaki, annál jobban fejlődik, és szépséget sugároz szét. Ráadásul a hiányosságok elfogadásával rengeteg energia megtakarítható, és erényt kovácsolva belőle - gondoljunk csak Barbra Streisand orrára - a külső és a belső harmónia megteremtésének is esély adható. Aki képes vállalni önmagát, akinek teste, lelke és szelleme harmóniában van, arra a külvilág előbb- utóbb biztos, hogy csodálattal fog tekinteni. A kivételes adottság A karizma görög szó, régebben vallási fogalomként azokat a nem mindennapi tulajdonságokat illette, amelyek Isten adományaként jelentkeztek bizonyos emberekben. Ők voltak a csodatevő vagy gyógyító hatalommal, a jövendölés képességével, a nyelvek tudásával rendelkező bölcsek. Napjainkra módosult a karizma Hogy legyünk sármosak? ♦ Az első és legfontosabb feladat az önismeret, melyre nagyon sok időt és energiát kell fordítanunk. ♦ Időnkénti befelé fordulásra van szükség ahhoz, hogy tisztában legyünk az érzéseinkkel, megismerjük az erősségeinket, és szembe merjünk nézni a gyengeségeinkkel. ♦ Meg kell tanulnunk ezeket az erősségeket a megfelelő helyen és időben használni, a gyengeségeket pedig pozitívummá alakítani. értelmezése. E rendkívüli képesség ma már a kimagasló személyiségek jelzőjévé alakult át, így használjuk és ismerjük a köztudatban. A karizmatikus ember magabiztossága abban rejlik, hogy könnyedén és nyíltan képes megosztani másokkal gondolatait. Mindig önmagát adja, mert nem fél a megítéléstől. Állandóan a jelenben él, nem rágódik a múlt történésein, és nem aggódik a jövő miatt. Ez az energiatöltet belső harmóniából, egyensúlyból és erőből táplálkozik. A karizmatikus egyéniségnek mindig pontosan meghatározott célja van, és egy adott területen belül ér el kimagasló eredményeket. A karizmatikus emberre a rendkívüli szerénység jellemző, mert tudja, hogy mindaz, aminek birtokában van, még mindig milyen kevés ahhoz, mint amit elérhet. Távol áll tőle a harácsolás, tudása, képességeinek áruba bocsátása. Karitatív tevékenységet végez, mely az idők folyamán önfeláldozássá alakul. Korunk kimagasló, karizmatikus személyisége volt Teréz anya, II. János Pál pápa, valamint a dalai láma. HOGYAN ERŐSÍTHETI KISUGÁRZÁSÁT? ♦ Jógával: egyesíti a testet, lelket, szellemet. ♦ Légzőgyakorlatokkal: a figyelem a benső felé úányul, ezáltal a sokat emlegetett belső szépség testileg is megmutatkozik. Az eredmény: remek tartás, egyenletes járás, belső harmónia, külső elégedettség. ♦ Hanggal: a személyiség tükre, ezért ügyeljen arra, hogy ne legyen kifejezéstelen. Használja tudatosan a hangját, mert a helyes hanghordozás nem más, mint tanulás és gyakorlás kérdése. A hang - a járás és a testtartás után - azért is fontos, mert befolyásolja a szimpátia és az antipátia érzését. ♦ Pozitív gondolkodással: a magabiztossághoz és a kisugárzáshoz hinni kell önmagunkban, nem pedig szenvedni. Ne akarjunk erőszakosan megfelelni az éppen uralkodó szépségideáinak, ne akarjunk senkit utánozni. Minél görcsösebben akarunk utánozni valakit, annál inkább háttérbe szorítjuk az egyéniségünket. Az ilyen találkozások erősíthetik a családi kötelékeket, persze egy feltétellel: ha mindenki jól érzi magát Amikor összejön a család... Az év végi nagy ünnepek alkalmat nyújtanak arra, hogy a szépen megterített asztal mellett összegyűljön a család. Ilyenkor, legalább egyszer egy évben előfordulhat, hogy háromnégy generáció is találkozik egymással. Sokak számára ez az ünnep lényege, másokat viszont „kiver a hideg” az ilyen jellegű családi rendezvényektől. FELDOLGOZÁS A kapcsolatok ápolása Nagyszerűnek tartom, és nagyon szeretem, amikor összegyűlik az egész család, és a rokonság ap- raja-nagyja együtt ünnepel. Persze rengeteget lótok-futok előtte, és a nyelvem lóg ki a takarítástól, főzéstől, de semmiért nem mondanék le róla - pedig nálunk évente többször is van üyen „össznépi” találkozó. Boldog vagyok, hogy mindenki jól érzi magát, és hogy őrizzük a hagyományokat. Utána pedig még sokáig emlékezünk minden percre, teljesen feltöltődik az ember. Nekem ez az igazi boldogság!” - meséli az ötvenéves tisztviselőnő, Szilvia. Az ilyen találkozások erősíthetik a családi kötelékeket, persze egy feltétellel: ha mindenki jól érzi magát, és megtalálja a helyét a társaságban. Azonban a helyet akkor is meg kell találni a családban, ha az időközben átalakult - például válás miatt -, tehát ha az nem „szabályos és teljes”. A jó légkörhöz legfőképpen pedig szeretette van szükség. Fontos, hogy a családtagok vonzódjanak egymáshoz, legyen türelmük a másikhoz, érdeklődjenek egymás úánt. Nagyon fontos természetesen az is, hogy képesek legyünk fátylat borítani a kellemetlen dolgokra, korábbi sérelmekre, csalódásokra. Minden családban vannak régi feszültségek - például két nővér rivalizálása egymással, féltékenységek, egy rendezetlen konfliktus apa és fia között stb. Ilyen ünnepi alkalmakkor csak azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amelyek erősítik a családon belüli kapcsolatokat! Visszatalálás a gyökereinkhez Sokan felületesnek, üresnek találják az üyen nagy, családi összejöveteleket, pedig szerencsére van lehetőség igazi, őszinte beszélgetésekre is. Tudatosan kerülni kell a szokásos közhelyeket, kötelező témákat, helyettük arra törekedjünk, hogy valóban közel kerüljünk egymáshoz! Érdeklődjünk szívből és őszintén azúánt, hogy mi történt a rég nem látott rokonokkal, és szánjunk időt a mélyebb kapcsolat kialakítására. Könnyen találhatunk olyan témákat, amelyek valóban közelhozzák a családtagokat, és felelevenítik a régi barátságokat. Jó érzés például visszaidézni a gyerekkort valakivel, akivel annak idején rengeteget bolondoztunk, remek lehet megnézni a régi fényképeket, emlékezni azokra, akik már eltávoztak közülünk, és elmondani a gyerekeknek, ki is az a bajuszos bácsi egy megsárgult fotón... Ilyenkor kicsit visszatérünk a gyökerekhez, nemcsak egy-egy emberre gondolunk, hanem magára a családra, amit úgy rakunk össze, mint egy kúakósjáték darabjait. Ami elronthatja az örömet Van, aki előre „fázik” a közös családi ünneptől: „Az égvüágon semmi értelme az üyesminek! Az ember minden évben ugyanazt az ünnepi menüt tömi magába, ugyanazokkal az emberekkel találkozik, azonosak a témák, hasonló családi történetek jönnek mindig elő. Elmegy a kedvem az élettől, ha csak rágondolok! Hála az égnek, már felnőttek a gyerekek, és nem kell előadni ezt a képmutató színjátékot.” - ezt a lesújtó véleményt egy negyvenes családanyától hallottuk. A nagy családi ünnep úánti ellenszenv általában azzal magyarázható, hogy ellentétek vannak a családban, amelyek az évenkénti egykét összejövetel során csak kiéleződnek. Nem is csoda: összejön üyenkor mindenki, testvérek, nővérek, férjek, távoli unokatestvérek, alig látott más rokonok. És mivel mindig vannak olyanok, akik nincsenek jóban egymással, már az ülésrend is gondot szokott jelenteni a nagy családi asztalnál. Ott van ugye az anyós, aki mindig, mindent kritizál, a fékezhetetlen kisgyerek, aki minden ételbe belenyúl, és hajlamos összetörni mindent, aminek a közelébe engedik. Azután a sógor, akivel egyszerűen nem tudunk közös témát találni, a sógornő, akivel régóta vitában állunk, nem beszélve azokról, akik mindig a legutóbbi egzotikus nyaralásukkal igyekeznek elkápráztatni a többieket. Ezért valóban nem könnyű a megfelelő embereket egymás mellé ültetni, de azért egy kis odafigyeléssel megoldható. Egyik hasznos tanács ehhez, hogy igyekezzünk a nagyjából azonos korosztályoknak megadni a lehetőséget, hogy egymással beszélgethessenek, ne kelljen átkiabálniuk az asztalon. Mi legyen a „nehéz” emberekkel? Az ünnep előkészítése máris problémákat vet fel: Meghívjuk-e testvérünk új, fiatal barátnőjét, aki miatt elhagyta feleségét? Hogyan kerüljük el, hogy kellemetlen politikai viták tegyék tönkre a vacsorát? A családi összejövetelek elviselése különösen nehéz azok számára, akik „küógnak a sorból”, azaz megszegtek valamüyen úatlan családi törvényt, és ezért a családtagok kimondott vagy kimondatlan rosz- szallására számíthatnak. Előfordulhat tehát, hogy valakit tényleg nem szeretnénk meghívni, vagy hogy mi magunk nem kívánunk elmenni a meghívásra. Ilyenkor egy telefonbeszélgetés vagy egy meleg hangú üdvözlőlap jó szolgálatot tehet, elkerülhető vele a sértődés, sőt, még örömöt is okozhat. Akár ott ülünk tehát az ünnepi asztalnál, akár nem, mindenképpen gondoljunk ezekben a napokban rokonainkra, ne feledkezzünk meg egyikükről sem valamilyen köszöntés, ünnepi szimbólum, ajándék formájában. Igyekezzünk örömet szerezni egymásnak, tegyük félre az ellentéteket, legalább erre a kis időre, hogy az ünnep valóban boldog, békés legyen, (g)
