Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-29 / 299. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 29. A jelen lévő vállalatok nagyobb beruházásokat terveznek, és új cég is megjelent Fejlesztések Kenyhecen Kenyhec és Konkoly József polgármester szavaira odafigyel a sajtó (Szűcs Éva felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Szétvert lakás, felgyújtott ajtó Zsamóca (Žarnovica)/ Zólyom (Zvolen). Családju­kat fenyegető személyek ellen indított eljárást a rendőrség a Besztercebányai kerület két városában. Zsarnócán egy 35 éves ittas férfi ásóval szinte mindent szétvert a saját laká­sában, és halálosan megfe­nyegette a 33 éves feleségét. Egy 58 esztendős zólyomi il­lető benzinnel leöntötte laká­sa bejárati ajtaját, mert azt akarta, hogy neje és lánya bennégjen. A nőknek sikerült eloltaniuk a tüzet, agresszív családtagjuk ellen pedig felje­lentést tettek, (ú) Fia elrablásával zsarolta a nőt Poprád. Zsarolási ügyben nyomoz a poprádi rendőrség. Egy 31 éves nőt állítása szerint egy ismeretlen férfi tíz napon keresztül zaklatta telefonhívá­saival, és azzal fenyegető- dzött, hogy elrabolja nyolc­éves kisfiát. Az illető 400 ezer koronát követelt a gyermek biztonságáért. Az asszony kifi­zette a pénzt, mivel azonban a tettes újabb összeget követelt, a nő a rendőrséghez fordult segítségért, (ú) Azonosított holttest Koksóbaksa (Koksov Bak- ša). Az anyja azonosította azt a férfit, akinek a holttestét pénteken találták meg a köz­ség melletti tó partján. A ha­lott a 48 éves, kassai illetősé­gű Vincent J. (ú) Cigarettát csempészett volna Ugar (Ubfa). Hamis védje­gyű cigarettákat találtak a ha­tárőrök egy húszéves ukrán asszony autójában. A gépko­csiból 460 doboz Boss Light és Boss Classic márkajelű ci­garetta került elő. A nő mint­egy 20 ezer koronát takarított volna meg a vámköltségeken, ha sikerül a terve. A csempész ellen eljárás indult, (ú) Hamis euró és font Eperjes/Kassa. Hamis kétszáz eurós bankjegyet ta­láltak az egyik pénzintézet eperjesi fiókjában. A bankót egy 43 éves helyi férfi akarta beváltani. Állítása szerint az általa üzemeltetett benzin­kútnál jutott a papírpénzhez. A Tesco egyik kassai áruházá­ban lévő pénzváltónál egy 45 éves helyi férfi húszfontos bankjegyet próbált koronára váltatni. Az illető korábban Angliában végzett alkalmi munkát, és állítása szerint Londonban jutott a bankó­hoz. A fizetőeszközöket vizs­gálatnak vetették alá. (ú) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com Kenyhec. „Az ipari park las­san, de biztosan fejlődik, ezt már visszafordítani nem lehet” - jelentette ki Konkoly József polgármes­ter azon az értékelő gyűlé­sen, ahol az egyes vállala­tok képviselői vázolták cé­gük idei munkáját. KOZSÁR ZSUZSANNA A Molex - amely öt éve van je­len az ipari parkban - az első be­fektetők egyike Szlovákiában. Gé­pészeti és autóalkatrészeket gyárt, de az elektronikai iparban is érde­kelt. Idén az amerikai cég szerke­zetében változás állt be, mivel egyik leányvállalata Lipótújvárról (Liptovský Hrádok) Lengyelor­szágba költözött. Egy másik, por­tugáliai fióküzem ugyanakkor ép­pen Kenyhecen fog letelepedni. Jövőre a vállalat fejlesztésével szá­molnak, és beindul egy új gyártási folyamat is. A belga Gilbos már idén bővítés­sel számolt, de fő partnerei kevés­sé előnyös gazdasági helyzete mi­att terveit csak 2006-ban váltja va­lóra. Akkor viszont egy új épület felépítését is tervezi, ezzel együtt a foglalkoztatottak száma is növek­szik majd. A mechatronikai beren­dezéseket gyártó cég 2003 márciu­sától van jelen Kenyhecen. A darualkatrészeket, acélkonst­rukciókat és vízi erőművek beren­LECZO ZOLTÁN Abara. Az Ung-vidéki községben a jövő év folyamán valószínűleg gyorsmentőállomást létesítenek. Csűri Árpád polgármester el­mondta, nemrégiben több, egész­ségügyi szolgáltatásokkal foglalko­zó cég képviselője is megkereste azzal a kéréssel, hogy támogassa egy ilyen központ létrehozását. Mi­után a helyi önkormányzati testü­let megtárgyalta a kérelmet, egy­hangú határozatot hozott, mely szerint minden olyan kezdeménye­zést támogatnak, amely a lakosok életminőségének a javítását szol­gálja. A község vezetése ezért a közigazgatásilag Abarához tartozó Kucanyban egy többszintes lakóhá­zat vásárolt, amelyet a mentőállo­mást működtető cég rendelkezésé­re bocsát majd. Az ingatlan komo­dezéseit gyártó Kuenz június ele­jén kezdett bele az építkezésbe. Je­lenleg 28 alkalmazottja van, vala­mennyien külföldi tanfolyamokon vesznek részt. A Kuenznél 2007 vé­gére 90 munkahely alakul majd ki. Az építkezés befejezését jövő már­ciusra tervezik, a termelés ápri­lisban indulna. A hulladékfeldolgozással foglal­kozó V.O.D.S. gyára is befejezés előtt áll. A használt autógumik új­rahasznosítása terén évi 46 ezer tonnás kapacitással számolnak. Termékük olyan gumigranulátum lesz, amelyet sportpályák és autó­utak építésénél lehet felhasználni izolációs és hangszigetelési célok­lyabb felújítást nem igényel, csak a hozzá tartozó garázst kell úgy át­alakítani, hogy abban a nagyobb járművek is elférjenek. Az intézmény természetesen nemcsak a helyieket szolgálná, ha­nem szükség esetén összesen 15 környező település hat-hétezer la­kójának is a rendelkezésére állna. A tervek szerint az állomáson két ro­hamkocsi és a hozzájuk tartozó egészségügyi személyzet teljesíte­ne szolgálatot. Csűri Árpád azt is közölte, hogy jelenleg hasonló mentőállomás csak a mintegy húsz kilométerre található Nagyka- poson működik, ám itt csak rende­lőintézet és egy kisebb intenzív osz­tály fogadja a betegeket. Ha valaki komolyabb orvosi ellátást igényel, azt vagy a 40 kilométerre lévő Királyhelmecre, esetleg a tőkete- rebesi vagy a nagymihályi kórház­ra. A jövő év végéig negyven új alkalmazott felvételét tervezik. A Getrag Ford Transmissions az elmúlt fél évben, az alapkőletétel óta csaknem teljesen felépítette 37 ezer négyzetméter alapterületű csarnokát. Jövőre folytatódik az al­kalmazottak felvétele, megkezdő­dik a gyár felszerelése és a sebes­ségváltók gyártása. A cég 300-400 millió eurós forgalomra számít. E hónap elején újabb vállalat is megjelent az ipari parkban: a fű­részgépek gyártásával foglalkozó osztrák Schelling cég nemrég írta alá a beruházásához szükséges ingadan megvételéről szóló szer­ződést. ba kell szállítani. Abarától mindkét kórház körülbelül 30-30 kilomé­terre van. A községben régebben volt kör­zeti rendelő is; az orvos hetente há­rom alkalommal fogadta a betege­ket. Abarán az elmúlt években a községházát teljesen felújították, az épületben általános orvosi és fogorvosi rendelőt is kialakítottak. Időközben azonban a jogszabályok megváltoztak, így már nem volna kifizetődő az intézmények működ­tetése. A 750 lelkes községben léte­sítendő mentőállomás mellett egyébként akár helikopter-leszálló­pályát is ki lehet alakítani, a terep- viszonyok ugyanis ezt lehetővé te­szik. Ha minden a tervek szerint halad, a polgármester szerint Aba­rán az új egészségügyi intézmény már márciusban megkezdheti mű­ködését. Abarához legközelebb a mintegy húsz kilométerre lévő Nagykaposon működik modern gyorsmen­tőállomás (Szabó Bernadett felvétele) Az egészségügyi intézmény akár már jövő márciusban megkezdheti működését Abarán új mentőállomás nyílhat VISSZAPILLANTÁS AZ IDEI ÉVRE Furča polgármestere a vádlottak padján JUHÁSZ KATALIN Kassa. A helyi polgármester pénzügyi machinációi miatt márci­us elején csőd szélére került a Dargói Hősök-lakótelep, közismer­tebb nevén a Furča városrész. Az eladósodás oka az Állami Lakásfej­lesztési Alappal szembeni adósság, amely - az időközben kirótt kése­delmi kamatokkal együtt - eléri a 130 millió koronát. Ladislav Lumtzer polgármester 2002-ben szerette volna felgyorsí­tani a bérlakások építését, ezért az el nem végzett szolgáltatásért elő­re folyósította a munkabért - mint­egy 90 millió koronát - egy helyi kivitelező cégnek, de a munkála­tok a mai napig nem kezdődtek el. Az eset kapcsán eljárás indult a polgármester ellen, akit csalással és hivatali hatáskörrel való vissza­éléssel gyanúsítanak. Lumtzer a történtek és a közvélemény nyo­mása ellenére sem hajlandó távoz­ni posztjáról, csupán a helyi SDKÚ elnöki tisztségéről mondott le - pártbeli kollégái sugallatára. Dön­tését azzal indokolja, hogy polgár- mesterként „valamilyen módon” még megpróbálja elérni, hogy az említett lakások felépüljenek. Furča városrészben már 2002- ben kezdődtek a „furcsaságok”, amikor a városrész 150 lakás építé­sére kapott támogatást anélkül, hogy a kiszemelt telkek tulajdonjo­gi viszonyait tisztázták volna. A döntésben illetékeseket az sem za­varta túlságosan, hogy az építke­zésért és a munkálatok ellenőrzé­séért egy és ugyanaz a személy fe­lelős: Maroš Metjavý, a KÄME cég társtulajdonosa. A tervezett építkezés helyszínén három év alatt egy kapavágás sem történt, ennek ellenére az illetékes járási (körzeti) hivatalnokok több alkalommal számláztak ki az épít­kezés befejező szakaszában hasz­nálatos árut, például 792 ablakot, 756 ajtót, 580 küszöböt és több ezer négyzetméter parkettát. Az ügyben nyomozó hatóság ezeket nem találta meg, mint ahogy egy­előre azt sem tudni, hová tűnt a vé­telárként szereplő csaknem 75 mü- lió korona. Ha a két fő vádlottat a bíróság bűnösnek találja, egyen­ként öttől tizenkét évig terjedő sza­badságvesztésre ítélhetők. Az ille­tékesek azt is vizsgálják, lehet-e politikai háttere a gazdasági csa­lásnak, illetve hogy a pénz egy ré­sze az SDKÚ kasszájába vándorol­hatott-e. Az ünnepélyes alapkőle­tétel közvetlenül a parlamenti vá­lasztások előtt volt, és az ott ké­szült fotókon Mikuláš Dzurinda miniszterelnök együtt mosolyog Lumtzerrel és Meijavýval. Le sfel. A téli sportok szerelmeseinek százai lepték el a korompai síközpontot. (TASR-felvétel) Ha a gyermek hatvan órát mulaszt, eljárás indítható A szülő börtönbe kerülhet. ha gyermeke ÜJ SZÓ-HÍR Nagyrőce/Pozsony. Börtönbe kerülhetnek azok a szülők, akik­nek a gyerekei nem járnak rende­sen iskolába - hívta fel a rendőrség a polgárok figyelmét két konkrét eset kapcsán. Kedden Nagyrőcén két házaspár ellen tettek vádemelési javaslatot fiatalkorúak erkölcsi nevelésének a veszélyeztetése miatt. A szülőknek kötelességük iskolába járatniuk gyermekeiket, ám a 29 és 33 éves szülők valószínűleg elhanyagolták e kötelességüket, s nem törődtek kellőképpen hétéves kisfiúkkal. A nebuló az előző és a mostam tanév­ben összesen 252 órát hiányzott igazoladanul. A 49 és 50 éves jolsvai szülők sem ellenőrizték, 15 éves lányuk jár-e iskolába, s nem vették észre (vagy nem érdekelte őket), hogy két év alatt 351 igazo­latlan órát halmozott fel - tájékoz­iskolát kerül tatott Mária Faltániová beszterce­bányai kerületi rendőrségi szóvivő. A szülők szabadlábon védekezhet­nek, és a bíróság akár két évig tartó szabadságvesztésre ítélheti őket. A jövő év januárjától hatályba lé­pő, új büntető törvénykönyv értel­mében azok a tettek, melyekért va­lakit legtöbb öt évre lehet rács mö­gé zárni, csak vétségnek minősül­nek, s alternatív büntetés is kiszab­ható. Vagyis aki nem akar börtönbe vonulni, közmunka formájában le­dolgozhatja majd a büntetést, eset­leg otthon letölthető büntetésre is ítélhetik. Az iskolakerülés hatvan kiha­gyott órán felül számít bűncselek­ménynek, pontosabban vétség­nek. Ha a gyermek csak legtöbb 60 tanítási órán nem vesz részt, szü­lei ellen kihágási eljárást indíthat­nak. Ezt a község hivatott lefoly­tatni, s a kiszabható büntetés tíz­ezer korona, (ú, sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom