Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-22 / 295. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ BELGRÁDI SAJTÓ Szélsőséges és újnáci szer­vezetek betiltását kérte a szerb hatóságoktól a vajdasá­gi parlament, amely egyben javasolta a Hatvannégy Vár­megye Ifjúsági Mozgalom te­vékenységének korlátozását, és gyakorlatilag eltanácsolta a politikai vezetőket az olyan rendezvényeken való részvé­teltől, mint amilyen a vajda­sági magyar háborús veterá­nok összejövetele. A parázs vitában elfogadott „záradék” gyakorlatilag záróakkordja volt a tartományi koalíciós partnerek, pontosabban a Vajdasági Magyar Szövetség és a többi szerb párt között kibontakozott vitának, amely kisebb koalíciós válsággal fe­nyegetett.- Bárcsak megérhetném ahúsvétot... Pontykívánság (Gyenes Gábor rajza) / i j Viszonylag rossz hír az Egyesült Államok számára az indián származású Evő Morales államfővé választása Bolíviai bőszítgetés - kokainnal Evő Morales bolíviai el­nökké választása nem a legjobb hír az Egyesült Ál­lamok számára, nem sza­bad azonban túlértékelni sem az új bolíviai államfő személyét. ONDREJCSÁK RÓBERT Bár elhangzanak Venezuela- Kuba-Bolívia-tengely létrehozá­sát jövendölő értékelések - a va­dabb fantáziájúak még Brazíliát is hozzáteszik -, a latin-amerikai helyzet azért ettől valamivel bo­nyolultabb. Latin-Amerika már néhány évtizeddel az USA mega­lakulását követően központi je­lentőségre tett szert az amerikai külpolitikában. A Monroe-elv 1823-as kihirde­tésétől számítva az egész amerikai kontinens az USA befolyási öveze­tének számított, legalábbis a dek­larációk szintjén. Ez utóbbi meg­jegyzés azért fontos, mert a 19. század végéig nem az USA ereje garantálta a Monroe-elv betartá­sát, tehát hogy az európai gyar­mattartó hatalmak nem avatkoz­hatnak be a „két Amerika” ügyei­be. Az USA ugyanis a 19. század végéig nem volt „világhatalmi” szinten, ezért a brit haditengeré­szet biztosította az adanti „cordon sanitaire-ť. Nagy-Britanniának mint vezető világhatalomnak ugyanis a status quo bármilyen nagyobb változása komolyan sért­hette érdekeit. Washington az 1800-as évek végétől kezdett in­tenzíven beavatkozni a latin-ame­rikai helyzetbe, és egyre inkább hajlandónak mutatkozott katonai intervenciók végrehajtására is po­litikai, stratégiai és gazdasági ér­dekeinek védelmében. Az USA a teljesség igénye nélkül vonult be például Mexikóba, a Dominikai Köztársaságba, 1898-ban elvette a spanyoloktól Puerto Ricót, és pro­tektorátusa alá helyezte Kubát. Az USA még inkább érdekelt lett a dél-amerikai történésekben, miu­tán az amerikaiak sikeresen végre­hajtották a Panama-csatorna ter­vét. Dél- és Közép-Ameri- ka tehát fokozatosan az Egyesült Államok kizáró­lagos befolyási övezete, „hátsó udvara” lett. Latin-Amerika sajátos geopolitikai helyzetéből következően kimaradt a hideghá­borús vetélkedés fő vonalából is. Bár előfordulnak helyi konfliktu­sok, műit például Peru és Ecuador között, mégis a Föld egyik legke­vésbé müitarizált térsége. Brazília globális mértékben is komoly hata­lom, és befolyása a jövőben csak növekedni fog. Argentína követi, s bár esetenként féltékenyen tekint- get északi szomszédjára, mégis rendkívül kedvező stratégiai hely­zetben van, hiszen egyedüliként Latin-Amerikából Buenos Aires megkapta a „nem NATO-szövetsé- ges” státusát az USA-tól. Brazília és Argentína egyébként a kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően lemondott nukleáris fegyverek előállításáról is, ami ismét csak ar­ra utal, hogy nem érzékelnek létü­ket fenyegető veszélyforrást. Latin- Amerikában más jellegűek a biz­tonsági kihívások, mint a Föld töb­bi térségében, és sokkal inkább a lokális instabilitás, gerillaháborúk, szociális feszültségek és kábítósze­rek problémakörében összponto­sulnak. Ehhez igazodik az amerikai jelenlét is, amely sokkal kisebb ka­tonai értelemben, mint arra a tér­ség méreteiből és fontosságából kö­vetkeztetni lehetne. Washington sokkal inkább politikai és gazdasá­gi eszközökkel szüárdítja meg befo­lyását. Washington legfontosabb part­nere biztonsági szempontból jelen­leg Kolumbia. Az ország ugyanis a térség fő kábítószer-termelőjének számított. Bár az USA-nak hivata­losan nincsenek közvetlenül har­coló katonai egységei Kolumbiá­ban, a központi kormány drogelle­nes törekvéseit több ezer amerikai katonai tanácsadó támogatja. Ezenkívül a bogotái kormány anyagi támogatásban is részesül, továbbá az USA fegyvereket szállít az országnak, és részt vesz a fegy­veres erők kiképzésében. Kolum­bia az amerikai katonai segélyek egyik legfontosabb célországa is. A gond csak az, hogy bár a központi kolumbiai kormány komoly ered­ményeket ért el a kábítószer-előál­lítók elleni harcban, a termesztők áttették székhelyüket és termelési bázisaikat a szomszédos országok­ba. Ezek közül is kiemelkedik pél­dául Venezuela, amelynek ve­zetője, Hugo Chávez így is meg­próbál borsot tömi az USA orra alá. Ismerve az amerikaiak érzé­kenységét, kétségkívül rossz hír Washington számára, hogy az új bolíviai elnök legalizálni akarja a kokatermesztést. Márpedig ha ezt megteszi, ez sokkal veszélyesebb lesz az amerikai érdekekre, mint valamiféle Kuba-Bolívia-Venezue- la-tengely, amely nem annyira hozza izgalomba a stratégákat. Bo­lívia ugyanis végrehajthat „straté­giai fordulatokat”, de az ország olyan szegény, és geopolitikai szempontból - amerikai szem­szögből - annyira jelentéktelen, hogy nem képes komoly fejfájást okozni az USA-nak, akármennyire szeretnék is egyesek. Ha viszont beváltja a kokával kapcsolatos fe­nyegetéseit, jogosan bőszíti fel nemcsak Washingtont, hanem az egész civilizált világot is. A szerző külpolitikai elemző Fokozatosan az Egyesült Államok amolyan hátsó udvara lett. Alois Eliášnak, a cseh-morva protektorátus miniszterelnökének urnáját Tomáš Pasák történész őrizte Előkerültek a kivégzett kormányfő hamvai KOKES JÁNOS Több mint hatvan évvel halála után a prágai katonai történeti in­tézetnek sikerült megszereznie Alois Eliáš tábornoknak, a cseh- morva protektorátus egykori mi­niszterelnökének földi maradvá­nyait. Eliáš tábornokot 1942-ben a nácik azért végezték ki, mert együttműködött az antifasiszta el­lenállással. A nemzeti hősnek te­kintett Eliáš hamvait Tomáš Pasák történész, a család egykori barátja őrizte. Pasák az urnát a tábornok feleségétől, Jaroslavától kapta, aki a tégelyt haláláig nem akarta ki­adni a kommunista hatalomnak. A volt protektorátusi miniszterelnök földi maradványainak méltó elte­metéséről a kormánynak kell dön­tenie. Karel Kühnl védelmi minisz­ter azt mondta, hogy Alois Eliášt a prágai Vitkov hegyi nemzeti mau­zóleumban kellene a legmagasabb katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezni. Kühnl meg­jegyezte, a javaslatot a kormány elé terjeszti. Évtizedeken keresz­tül általános volt a vélemény, hogy Eliášt kivégzése után Prágában el­temették. Sírhelye is ismert volt. Eduard Stehlík történész szerint szakmai és politikai körökben az utóbbi években olyan informáci­ók kezdtek keringeni, hogy Eliášt mégsem temették el. A történé­szek végül kiderítették, hogy a hős tábornok hamvait egyik kol­légájuk, Tomáš Pasák családja őrzi. Pasák végül mindezt beis­merte, s az urnát kiadta. A kato­nai történeti hivatal már koráb- vánt állást foglalni. Jin' Paroubek ban beadvánnyal fordult az ál- miniszterelnök azt mondta, hogy lamfőhöz és a kormányfőhöz az ügyet egy bizottság megvizs- Eliáš földi maradványainak méltó gálja, majd annak javaslata nyo- eltemetése érdekében. Václav mán a kormány is foglalkozik a Klaus államfő egyelőre nem ki- kérdéssel. KI VOLT ALOIS ELIÁŠ? Prága. Alois Eliáš (1890- 1942) a protektorátusi cseh kor­mány elnökeként részt vett a cseh antifasiszta ellenállás meg­szervezésében, s titkon kapcsola­tot tartott a Londonban székelő volt csehszlovák emigráns veze­téssel is. A nácik 1941 szeptem­berében letartóztatták, majd 1942 júniusában Prágában ki­végzőosztag elé állították, (kj) A tábornok (Képarchívum) KOMMENTÁR Izzadságszag MAUNÁK ISTVÁN EgyegésznuUahárom vagy egyegésznullanegyvenöt. Pitiáner, ez- reléknyi különbségek, valóban kínosan nevetséges lenne, ha csupán erről szólt volna az a késhegyig menő vita, amelynek végén a huszo­nöt állam- és kormányfő kiizzadta a következő hétéves költségve­tést. Még akkor is, ha az elenyésző ezrelékek gyakorlatilag sok pénzt, 13,2 milliárd eurót jelentenek. Csak egy összegben sok pénz ez. Azok, akik összeadják, meg sem érzik, azok, akik kapják, nem lesznek tőle gazdagabbak. (Fel se tételezzük, hogy ami könnyen jött, majd ebül vész el.) De jól eladható a propagandában, s nem vélet­len, hogy Dzurinda szlovák, Paroubek cseh koronában, Marczinkie- wicz zlotyban, Gyurcsány pedig kemény forintokban számolva - így sokkal többnek hangzik - adja el odahaza a nagyérdeműnek, meny­nyit sikerült Brüsszelben kiharcolnia. A lényeg tényleg nem ezekben a számokban van. A kiizadott kompromisszum 862 milliárd euró- ként jelenik meg, ennyiből gazdálkodhat hét évig a közös Európa, de az igazi tétet tekintve a kompromisszum pillanatnyilag döntetlent je­lent. Ebben az ezrelékháborúban két koncepció, két Európa-jövőkép csapott össze. Az egyiket a baloldali Tony Blair képviseli a maga ke­ményen liberális-jobboldali gazdasági elképzeléseivel, amelyek nagy általánosságban talán a konzervatív George Bush politikájára hajaznak. A másikat pedig, jobb híján, a szociális Európa címkével lehetne ellátni, ennek gyakorlati érvényesítését az unióban a balol­dali Schröder kutyulta össze a jobboldali Chirackal, akinek az egész koncepcióból - például a svédekkel ellentétben - csupán egy volt a fontos: ne a francia adófizető tartsa el a francia parasztot. A brüssze­li csúcs után e két tábor harca áll döntetlenre Európában. Hogy a je­lenlegi világkonkurencia feltételei között melyik az életképesebb, nem kell bizonygatni. Az objektivitás kedvéért ne vegyük figyelembe a tíz szegényt, az új tagországokat, s akkor is megállapítható: a nyu­gat-európai gazdaság annyival van lemaradva az amerikai mögött, amennyivel a tengerentúlon többet költenek oktatásra, s főleg tudo­mányra, kutatásra, technikai fejlesztésre. Blair elsősorban ezekbe a területekbe akarja ölni a pénzt, Kelet-Európa fokozatos felzárkózta­tása mellett. Igen a britek szemére lehet vetni, hogy a Thatcher által kiharcolt visszatérítés keretében milyen sokat kapnak, s többről is le­mondhatott volna. De arról szinte alig cikkeznek a szakértők, akik­nek nem bántja az igazságérzetét, hogy e visszatérítés nélkül a bri­tek tiszta befizetése tízszer annyi lett volna, mint a franciáké a jelen­legi agrártámogatási rendszer mellett. Igen, a régi Európa is önző volt. De tudomásul kell venni: nem abba az unióba léptünk be, amelybe a kilencvenes évek elejétől fogva akartunk. Ä sült galambok elfogytak. Még egyet ne feledjünk: erre a költségvetésre nekünk volt a legnagyobb szükségünk. Olyannyira: a sikertelen júliusi csúcson az újak azzal akarták megmenteni a büdzsét, hogy bejelentették, hajlandók lemondani a nekik járó támogatások egy részéről. Hát most a szavunkon fogtak. JEGYZET Lassan siessünk! PUHA JÓZSEF Nekem nyűg a karácsonyi vá­sárlás, a minap egy újság­tesztből ez derült ki. De nem ha­logathatom tovább. Muszáj in­dulni. Hirtelen eszembe jutnak gyermekkorom decemberei. Mi­lyen boldogan császkáltam a környék egyetlen áruházában! S eldöntöttem, ha nagy leszek, sok pénzem lesz, és már hetek­kel az ünnep előtt vásárolni fo­gok. Még karácsonyi hangula­tom is volt. Ennyi év távlatából nem emlékszem, milyen az, de volt, az tuti. Na, elég a nosztal­giázásból, indulok, hiszen hol­nap megint dolgozom. De vajon hol siklott félre az életem? Mindegy, hagyjuk. Szerencse, hogy időközben az egyetlen áruház mellé sok bevásárlóköz­pontot építettek, az egyikben majd letudom a kötelességemet. Két és fél órám van rá. A bejáratnál nagy hirdetés fo­gad, rajta a felirattal: minél na­gyobb az ajándék, annál boldo­gabb a karácsony. Való igaz, pél­dául egy háznak jobban örülnék, műit egy autónak... Idebent em­ber nagyságú Mikulás énekel és tándkál. - Apa, mit hajlong itt ez a köcsög? - kérdi egy öt év körüli kisfiú. Úristen, ez a kölyök nem tiszteli a Nagyszakállút! ? Sok az ember, tülekednek, virít róluk, hogy a csoportomból va­lók. Biztos ők is tesztelték magu­kat. Végre találok egy hasznosat, na, ezt megveszem, fizetek. Jé­zusom, hol van a sor vége? Ez ilyen lassan halad? Közben már harmadszor hallom a hangszó­róból a Last Christmast. Gyer­mekkoromban valahogy ez is szebben szólt. Azt hiszem, felnőttem. És ezt itt, sorban állva kell megállapítanom? Végre sor­ra kerülök. Jó nehéz a szatyor. Nézem az órám, letelt a vásár­lásra szánt idő. Még betérek egy ajándékboltba. - Vannak szép exkluzív kulcstartóink - mondja a hölgy, aztán kéri, soroljam, hogy hívják a szeretteimet. Soro­lom. Még (kereszt) névre szóló tollat is csomagoltatok melléjük. Ez ilyen karácsony lesz, minden­ki kulcstartót és tollat kap tőlem. Kifelé menet teszek egy pillan­tást a gumivárban önfeledten játszadozó gyermekekre. Egy apa kérleli a kislányát. - Tímea, lassan siessünk, maminak még nem vettünk semmit - mondja. Hát igen, lassan siessünk! Hi­szen már csak egy-két nap van hátra karácsonyig. Mennyi is pontosan? Odaszólok a, .köcsög Mikulásnak”, hogy jövőre, veled, ugyanitt, ám ő csak énekel és táncol tovább. A bejáratnál is­mét elolvasom a hirdetést. A kulcstartó és toll ugyan nem szá­mít nagy ajándéknak, ennek el­lenére remélem, boldog kará­csony vár rám. Végre nem az ajándékozásról fog szólni. Sie­tek, mindjárt kezdődik az esti film. Francba, a szatyrom füle is most szakad el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom