Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-02 / 278. szám, péntek
14 IZVILÁG ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 2. ÍZ LET Te(l)jes mértékben CSEPÉCZ SZILVIA Már az idejére sem emlékszem, mikor váltam aktív tejfogyasztóból szolid tejvásárlóvá. Rémlik, hogy pálfordulásomban zsenge gyermekkorom sánta doktor bácsija is szerepet játszott, aki azt tanácsolta szüleimnek, hogy a „vérszegény és étvágytalan kislánnyal” minden vasárnapi ebéd előtt itassanak meg _ egy deci vörösbort. A tanács mellé ugyan kaptam sötét színű, édeskés vasszirupot is, ám a házi vörösbor határozottan jobban ízlett. Hogy miért, azt akkoriban még nem tudtam megfogalmazni, de feltehetően velem született sajátos ízlésem az oka: minden savanyú és keserű ételt-italt kedvelek, az édességtől ellenben párszor már valódi kiütéseket is kaptam. A tej, hát az olyan tejszagú és ízű volt, e tekintetben semleges. Az édes kakaó ellen viszont hevesen tiltakoztam, nagyanyám, szegény, meg félhangosan szidott, mert a hetvenes évek első felében még nem ismerték a granulált kakaóport, főzni kellett tehát, és kevergetni, hogy rá ne égjen a fazék aljára. Ő nem szerette főzni, én nem szerettem inni, persze hogy nem értettem, miért erőlteti akkor annyira. A sokadik próbálkozás után végül valahogy kiegyeztünk: a nagyi a tejes bögrémbe műidig beletett három evőkanállal az ő reggeli (és még cukrozadan) cikóriakávéjából, azzal kész. Hosszú évekkel később, amikor - az anyatej kifogyása után - pár hónapos kisfiam is vehemensen tiltakozott a tejesüveg tartalma ellen, már éppen nagyanyám javasolta, hogy keveijek a tejbe cikóriát vagy kakaóport. A fiam azóta sem ivott tejet, ellenben imádja a legkülönfélébb sajtokat és joghurtokat. A családban - nyüván az apai genetikai örökségnek köszönhetően - a leányom az állandó tej- és kefírfogyasztó. A dolgot nálam egészen mostanáig kiegyensúlyozták az egyéb tejtermékek. De hogy mennyire észrevéüeniil, arra az elmúlt két hétben jöttem csak rá. Amikoris egy, amúgy is meglehetősen kellemetlen gyógyszeres kezelés idejére megtiltották számomra a tejtermékek fogyasztását. Mit nekem a tej - gondoltam némi lenézéssel -, már az ízére sem emlékszem! Azután hazakocogtam a rendelőből, és mert a hosszú procedúra alatt megéheztem, gondoltam, eszem néhány karéj tejfölös kenyeret, jó sok vöröshagymával. Hoppá, hiszen a tejföl is tejtermék! Akkor most két egész hétig se tejfölös csirkepaprikás, se tejfölös rakott hús, se krumplisaláta, se túrós csusza, se sztrapacska, se semmilyen főzelék?! Sőt, vajas pirítóst sem ehetsz - vigyorgott rám vissza a kisördög -, krumplipürét sem, és a kedvenc sajtjaidról is le kell mondanod! De tüos a sajtos pizza, továbbá a spagetti is, hiszen arra is mindig sajtot reszelsz, ahogy a tejfölös lángos- ra meg mindenféle salátára... Az első nap még elment. Főztem két virslit, és az utolsó pillanatban lekapartam a kenyérről a teavajat. A második napon a család rakott krumplit rendelt vacsorára, jó tejfölösen. A szívtelenek - gondoltam éhesen, de csakazértis ettem a maradék főtt krumplit. Harmadnap reggel a két macskánk kezdett el furcsán viselkedni. Tavasszal jöttek a világra, és - mintegy gazdasszo- nyukra hangolódva - kiscica koruk óta nem kértek a tálkájukba öntött tejből soha. Most viszont elfordultak a zacskós macsekkajától, és dorombolva, dörgölőzve jöttek utánam mindenhová. „Hátha azért provokálnak, mert megkívánták a tejet” - jegyezte meg leányom ártatlanul, a saját reggeli fehér italát kortyolgatva. És valóban, a két doromboló provokátor úgy lefetyelte az eléjük tett fejecskét, mintha egyszerre akarnák behozni ez irányú össszes lemaradásukat. Ami engem illet, soha nem hittem, hogy két tejmentes hét ennyire hosszú tud lenni. A vége felé megettem volna már a túrós kalácsot is, édesen, akárhogy. A gyerekek szerint komoly tejelvonási tüneteim lettek, mert például amikor véletlenül a kezembe akadt egy joghurtos doboz, kinyitottam, megkavargattam a tartalmát egy kiskanállal, majd egy az egyben beleöntöttem a bifidus essensist a vécé lefolyójába. Amikor pedig felhívtak telefonon, hogy egy pályázati anyaghoz diktáljam be a születési dátumomat, az év mellett alig tudtam kidadogni a hónapot és a napot. Mert eszembe jutott, hogy nem sokkal május 19-e után van a tej vüágnapja... Tegnapelőtt vettem be az utolsó szem tablettát. Most, miközben írok, a félliteres bögrémben itt gőzölög a frissen forralt tej az asztalon. Alig várom, hogy langyosra hűljön! „A magyaros töltött káposztát ki kellene nevezni nemzeti kincsnek. Ebben a műfajban verhetetlenek vagyunk.” Karácsony előtt egy kis ízelítőt (Krasztev Lili felvétele) Krasztev Péter szeptember óta a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója. 1989-ben szerzett diplomát az ELTE BTK-n. Később érdeklődése a szociálantropológia felé fordult, évekig terepkutatásokat végzett a térség országaiban, könyvei és tanulmányai tizennégy nyelven jelentek meg. GRENDELÁGOTA Évekig tanított az ELTE-n, valamint a Közép-Európai Egyetemen, vezetett civütársadalom-támogatá- si EU-projektet Szerbiában, szerkesztett tudományos és irodalmi folyóiratokat, műfordított, a Szépírók Társaságának alapító tagja. 2005-ben pályázat útján nyerte el a Védcölöp úti intézet igazgatói posztját. Terepkutatásai során az ízek vüágával is behatóan megismerkedett, nem csak ínyenc, nagyszerű szakács is. Hogy mi a véleménye az étkezéskultúráról, azt teljes terjedelmében januárban olvashatják majd az ízvilág hasábjain. Ízelítőül most a közelgő ünnepekhez kapcsolódó vallomásait közöljük:- Tizenhat éves lehettem, amikor anyám egy-két alapdologra megtanított. Paprikás krumplira? Nem. Otthon nagyon orientáli- san főztünk, a magyaros, rántásos főzelékek nem szerepeltek az étlapunkon. Tízéves koromig Bulgáriában éltem, amikor átjöttem Magyarországra, nem tudtam megérteni az ottani étkezési szokásokat. Nem tudtam elképzelni, hogy az ebéd levesből meg valamilyen tésztaféléből áll. Nem fért a fejembe, hogyan lehet összerakni a tésztát a krumplival. Amikor üyeneket láttam, megdöbbentem. A nagyanyám főzött ugyan hasonlókat, de olyankor azt hittem, beteg a nagyi és nincs ideje valami rendeset csinálni. Tojásleves. Oké, utána palacsinta, oké, de hol van a kaja? Mit eszünk? Ezek a nagyon nehéz, masszív, csirizszerű főzelékek, amiket a menzán adtak, mindig elborzasztottak. Anyám nagyon könnyű dolgokat „Nagyon macerás, de isteni” főzött. Nagyanyám közép-európai zsidó konyhát próbált vezetni, ennek egy lebutított változatát, anyám viszont tizenhat évet húzott le Bulgáriában, teljesen átállt a tö- rökös-orientális ételekre. Amit megtanított, nagyon egyszerű volt. Pörköltalap és ebbe zöldség. A kulturális intézet igazgatója milyen étkezési kultúrát hozott otthonról? Nagyon eklektikusak az étkezési, főzési szokásaim. Az elmúlt húsz évben ugyanis legalább tíz országban éltem rövidebb-hosz- szabb ideig. Fél évig, három-négy hónapig. Ez a szakmámmal járt. Jártam egyetemre Szófiába, Prágába, Moszkvába. A főzés azonban mindig fontos eleme volt az életemnek, no meg az evés is. De főként a főzés. Karácsony előtt vagyunk. Mi lesz az ünnepi menü? Karácsonykor nagyon ragaszkodom a kocsonyához meg a töltött káposztához. A magyaros töltött káposztát ki kellene nevezni nemzeti kincsnek. Ebben a műfajban verhetetlenek vagyunk. A kocsonya is magyar, azt sem láttam máshol így. Szilveszterkor nálunk a saláták mennek, ezek a kicsit macerásan elkészíthető, de nagyon jó saláták. Magyarországon ugyan nem szokás szárnyast enni szilveszter napján, márpedig mi gesztenyével töltött pulykát eszünk. Lehet, mert kétféle szemlélet van. Az egyik, hogy a szárnyassal kiröpül a szerencse, a másik, hogy a szárnyassal beröpül a szerencse. Tehát a pulykaevés szü- veszterkor nézőpont kérdése. Ezt a végét kell megfogni, igaz. Meg aki ennyiféle konyhán nőtt föl, az nyugodtan kialakíthatja a saját étkezési szokásait. Én részben askenázis-zsidós konyhán is nevelkedtem, a nagymamám majd minden héten főzött fokhagymamártást főtt marhahúshoz. Tejfölös? Húshoz? Askenáziban? Nem jutna eszükbe. Fokhagymás rántás húslevessel felöntve, tovább dúsítva fokhagymával. Állati egyszerű. Ezzel nekem csak az a bajom, hogy a receptek többségében azt találom, hozzávaló egy liter húsleves, zárójelben: lehet kockából is. Hát az nem húsleves. Ilyenkor csukom be a szakács- könyvet. KRASZTEV PETER NAGY KEDVENCE Marhahús aszalt szilvával Nagyon macerás, de isteni. Nagyon jó marhahús kell hozzá. Nem bélszín, de mondjuk, pörköltnek való. Féltenyérnyi darabokra vágom. A szokásos módon főzöm. Hagyma lepirítva, de nem teszem bele a fű- szerpaprikát, hanem a húst. Lepirítom, és egy icipici lisztet teszek rá. Elkezdem főzni, utána teszem bele a paprikát. Fölöntöm vízzel, az se nagyon kell, mert vagdalok bele paradicsomot és paprikát, ez adja a levét. A végére annyira szétfő, mintha nem is lett volna. Ha van valakinek római tálja, abba, ha nincs, bárrmlyen tűzálló tálba átteszi, bele az aszalt szilva. Az aszalt szüvának van egy különleges hatása, semlegesíti a paradicsom durva, "savas ízét, a marhahúsét meglágyítja. Sokáig kell sütni, amíg a marhahús porhanyós nem lesz. Krumplipürével tálalom. BENCE KUKTA AJÁNLATA Hozzávalók: 12 dkg cukor, 20 dkg kókuszreszelék, 3 tojás. A fehérjéből kemény habot verünk, majd óvatosan a masszához Ha 15-20 percre betesszük a közepesen előmelegített sütőbe, ilyen keverjük. Kis halmokat rakunk belőle a kikent vagy sütőpapírral finomságot kapunk. bélelt tepsire. (Jamriška Milán receptje, Lukács Erika felvételei) IZVILAG Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: ízvilág, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail dm: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
