Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-17 / 291. szám, szombat

12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 17. MINDENNAPI KENYERÜNK Pohárcsere ÉDES ÁRPÁD Ige: „Kinek jaj? Kinek fáj? Ki­vel veszekednek? Kinek van gondja ? Kit vernek véresre hiá­ba? Kinek zavaros a szeme? Azoknak, akik bor mellett mulat­nak, és fűszeres bort kóstolgatni járnak. Ne nézd a bort, hogyan vörösük, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsú­szik az! De végül becsap, mint a kígyó, megmar, minta vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig össze-vissza be­szélsz. És olyan leszel, mint aki tenger közepén fekszik, vagy mint aki az árbockosárban fek­szik. Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom... (Pld 23,29-35) Pozsonyból kifelé jövet az egyik útkereszteződésben vára­kozva egy nagy hirdető- táblára lettem figyelmes, melyen egy kérdés volt: „Valóban az egészségünk­re iszunk?” Majd meg­döbbentő számok követ­keztek az alkohol számlá­jára írható baleseti és ha­lálozási statisztikából. Ha az em­ber csak ezt tartaná szeme előtt, valószínű, sosem nyúlna a po­hárhoz. De mint ilyenkor leírni szokott, azt hisszük, hogy ezek a számok és ezek a veszélyek vala­ki másra vonatkoznak, minket nem érintenek. Pedig az ünne­pek előtti hajtás, feszültség oldá­saként sokszor még az egyébként józan életűek is sokat lazítanak a gyeplőn. Holott a tartózkodás és mértékletesség megment a késő bánattól. Az alkoholizmus korunk egyik népbetegsége, amin az áremelé­sek sem változtatnak. Egy kocs­ma sem ment csődbe amiatt, hogy emelkedett a sör vagy a szesz ára, legtöbbjük esetleg azért, mert az utca túloldalán másik három nyűt. (Ilyenkor is gyakran megmarad mind a négy!) Pedig a nóta szerint is, ha „megittuk a zab árát, ...együtt látjuk a kárát”. És nem csupán a ló, sokszor a család és a gyerekek is. Nem új keletű probléma ez. A háromezer éves kórrajz, amit bölcs Salamon hagyott ránk, minden betűjében ma is helytál­ló. Ajaj, a fájdalom, veszekedés, gond, a véresre veretés vagy a bukdácsolásból, elesésből faka­dó sebek, végül a zavaros szem vagy tönkrement máj, egy-egy mérföldköve annak a lejtőnek, ami a pohár gyöngyözésénél kez­dődik, és válik sikamlóssá. Mint a vipera mérge, amely végül ha­lált okoz! A halálos csapda akkor zárul az emberre, amikor ugyan­ott folytatja, ahol előzőleg abba­hagyta. Salamon kórképe ezt így írja le: „amint fölébredek, folyta­tom, ugyanezt keresem”. Hiába próbáljuk szépíteni a dolgot, „bibliai magyarázatokat” keres­ni, miszerint Pál apostol is azt mondta, hogy ne vizet, hanem bort igyunk. A pontos idézet azonban így hangzik: „ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyom­rodra és gyakori gyengeségedre való tekintettel - élj egy kevés borral.” (lTim 5, 23) A gyógy­szert pedig, aki marékszámra fo­gyasztja, általában nem gyógyulni akar tőle. Jé­zust is megvádolták kor­társai, hogy eszik, iszik és bűnösök barátja. Mind­ezt még azzal is igazolni véljük, hogy első csodaté­teleként a kánai menyeg­zőn a vizet borrá változtatta, méghozzá nem is akármilyen mennyiségben. Csakhogy ott nem a bor szeretete, hanem a baj, a botrány elkerülése volt a cél. Nem is ismételte meg ezt így többször az Úr sem a kenyérsza­porításkor, sem máskor. Ellenben merőben újat hozott egy másik „változtatásnál”, amikor nagy­csütörtök éjszakáján az új szövet­ség megalapozásánál azt mond­ta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22,20) Ez a legfontosabb pohárcsere életünkben, amely lehetővé te­szi, hogy fölébredve többé már ne ugyanazt keressük. Új szövet­ségben újonnan születve mi ma­gunk is újjá legyünk. Itt már nem csak az alkoholról van szó, ha­nem az ősi kígyónak minden mérgéről, amely pusztít és kár­hoztat. Ez a Megváltó érkezik hozzánk az ünnepben. Ne hagy­juk, hogy a világ bármilyen mér­ge megrontsa ünnepünket, hogy valami múló ajándék eltakarja ennek a legfőbb Ajándéknak a fontosságát. A szerző református lelkész Mióta ünnepük a karácsonyt? Először Krisztus után 336-ban ünnepelték - Rómában, de csak jó néhány évvel később lett egyházi ünnep. Az éjféli misét csak az V. szá­zad elején vezették be. A keresztény egyháznak az egész vüágon vannak hívei, de ahány ország, annyiféleképpen ünnepük a Megváltó születését. Norvégiá­ban a madarakra is gondolnak: az ablakpárkányra morzsát és magot szórnak, hogy az ünnepen ne éhezzenek. Franciaországban az embe­rek meglátogatják a szomszédaikat, bocsánatot kérnek az egész évi esetleges félreértésekért. Éjfélkor misére mennek; a hagyományos karácsonyi menüt, a gesztenyével töltött pulykát csak másnap fo­gyasztják el. Írországban a szent család menekülésére emlékezve égő gyertyákat tesznek az ablakba, hogy a fény mutassa az utat Józsefnek és Máriának. Rómában az utcán és a templomokban ünnepelnek; az olaszoknál ismeretlen, hogy az ostyát megosszák másokkal. (A len­gyelek ostyával kínálják egymást.) Az afrikai betlehem - az elsőt Assisi Szent Ferenc állította - merő­ben más, mint nálunk. Afrikában nincs hó, nincs fenyőfa, a jászolban fekete kisded fekszik. A templom is kevés, sok kilométert tesznek meg a hívek, hogy a Kisjézusnak hódoljanak, ajándékot visznek neki: ételt, virágot, díszeket. Ázsiában él a legkevesebb keresztény, ennélfogva arrafelé a karácsony nem annyira népszerű ünnep, de a hívek ott is éj­féli misére mennek, betlehemet állítanak. Indiában, Goa államban vi­szont majdnem minden olyan, mint nálunk: betlehemesek járnak, beüehemet állítanak, éjféli misére mennek, fát díszítenek (nem fe­nyőfát, mert az ott nem honos), a hinduk a fenyőhöz hasonló fát öl­töztetnek fel díszekkel, és havat jelképező vattát raknak az ágakra. Dél-Amerikában karácsony éjszakáján senki sem alszik, (k) Mind a tizenhármán megkapják azt, ami egyszer majd átsegíti őket a nehézségeken: a nagycsalád óvó szeretetét Óriási érték a karácsonyfa alatt A Nagy család, leszámítva a papát s a három legnagyobbat (Somogyi Tibor felvételei) Nevetéstől, sírástól, egymás rendre utasításától hangos Nagyék izsapi otthona. A legkisebbek a nagyobbak társaságát keresik, vannak alapiskolások, akik a szoba sarkában lévő asztal mellett a másnapi tanulnivalót böngészik. Az édesanya, Nagy Gabriella pedig csen­desebbre állítja a tévét, de menet közben felnyalábolja az almát majszoló másfél éves Gabikát. PÉTERFISZONYA- Nemrég, öt hónapja költöztünk Izsapra Csüizradványról, de még sehol sem tartunk. A ház vásárlását kölcsönből oldottuk meg, de mert a bank csak úgy adott pénzt, ha az épületet bebiztosítjuk, nem négy, hanem több mint hatezer korona a térítendő havi részlet. Bűvészked­nem kell ahhoz, hogy a havi össz­bevételünket, kb. 25-26 ezer koro­nát úgy osszam be, hogy a hónap végén is jusson kenyérre, élelemre. Jövedelemkiegészítésként évek óta állatokkal foglalkozunk, ennek el­lenére a ház felújításával, komfor­tosításával várni kell. A konyha szét van verve, a fürdőszoba szintén, valami baj van a csövekkel, azok cseréje talán a legsürgősebb. Mosni ugyanis Radványra járok, egyelőre a régi házban kellett hagynom az automata mosógépet. Ennyi gye­rek mellett, gyakran teszem meg az utat, szerencsére, a sógo­rom akkor visz, amikor kell. Most is sietek, a sza­kács fiam fehér munkaru­háit kell ugyanis kimos­nom. Reggelig minden ké­szen lesz - közölte velünk, de a beszélgetésnél asszisztáló gye­rekekkel is. - Elnézést - mondta, és máris perdült a kályha irányában bátran totyogó csöppség elé, ne­hogy megégesse magát. Mialatt nyugtatta, körbetekintettünk a szo­bában. Fekhely fekhely hátán, majd a szekrényekben, polcokon ruhahegyek. Hiába számolom az ágyakat, elképzelni sem tudom, hogyan fér el a 13 gyerek és a két szülő. Amikor rákérdezek, Kati, a 11 éves nagylány nagyokat kacag­va világosít fel, majd felsorolja test­véreinek névsorát. - Az egyetemis­ta 19 éves Edvina kollégiumban la­kik és mindig csak a hét végét tölti itthon. A vizsgákra pedig, érthető okokból, a radványi házban készül. Nem is tudom, mi lesz, ha majd eladjuk...- ráncolja össze a homlo­kát. Mindegy, anyu majd megoldja valahogy. A szakács Gyuszi bá­tyám, 18 éves, ő sincs idehaza, itt lakik ugyan a faluban, de a nagy­mamánknál. Zsolti 17 éves, gépsze­relőnek tanul, a 13 éves Attila hete­dikes. Következem én, 11 éves va­gyok, hatodikos és Kati a nevem. A 9 éves Mariann harmadik osztályos tanuló, a 8 éves Peti másodikos. Az iskolások sorát a 7 éves elsős Pityu zárja. Vivi 5, Gyurka 4. Viki 2 és fél, Gabriella másfél éves, Mária Rozá­lia pedig öt hónapos. Apuka meg egy hete Németországba utazott, legalább egy évig ott dolgozik hen­tesként. Jóval magasabb lesz a fize­tése, mint eddig volt. A mama veszi át a szót, ott foly­tatja, ahol lánya abbahagyta. - Nem volt más kiút, ha boldogulni akarunk, vállalnunk kell ezt is. Nem lesz egyszerű gondoskodnom a gyerekekről, az állatokról, a kert­ről, de a nagyok megígérték, segí­tenek. Disznókat hizlalunk, vannak kecskéink, nyulaink, bárányok, hajnali négykor etetem meg őket, és úgy hat óra körül érek haza. El­készítem a reggeüt, felébresztem a gyerekeket, a nagyobbak iskolába, az ötéves Vivi oviba megy. A ház mégsem üres, a négy legkisebb itt­hon van velem. Az öt hónapos Má­ria Rozália nyugodt baba, nem za- vaija a többiek rajcsúrozása, kis­ágyában végigalussza a napot. A 41 esztendős 13 gyermekes édesanya a rengeteg napi teendő­ről derűsen számol be. Ha a köte­lesség elszólítja, anyósa segít neki. Naponta két kenyérre van szüksé­gük, a hét végén eggyel többre. Szerencsére, a húst megtermelik, a zöldség, gyümölcs, befőtt sem hi­ányzik az asztalukról, de arról, hogy mennyi erőfeszítés rejlik e mögött, Gabriella asszony nem be­szél. Amikor rákérdezek, vajon há­zasságkötéskor, 21 évesen ennyi gyereket terveztek-e a páijával, ne­met rnt. - Mi heten voltunk testvé­rek, Gyuláék négyen. Tudtuk, hogy gyerekektől hangos otthont aka­runk, de hogy ennyien lesznek... Belőlünk vannak, nem foglalkoz­tam az abortusz gondolatával so­ha. A féljem is azért vállalta az 1200 kilométeres távolságot, a ne­hezebb hentesmunkát külföldön, hogy előbbre jussunk. Ha elmon­danám, micsoda terveink vannak... Szépen berendezett és felszerelt konyha, kényelmes fürdőszoba, műiden gyereknek egy parányi kis zug, ahová elvonulhatnának. Érde­kes, annyira megszoktam, hogy a két kicsivel alszom a kihúzhatós re- kamién, hogy nem is vágyom külön fekhelyre.- Anyukának most kényelme­sebb, mint régen, hiszen apu is ve­lük aludt - jegyezte meg Kati, majd a nyakleves elől az asztalon szétra­kott füzetei mellé menekült. On­nan sopánkodott, hogy meg kell ír­nia a leckét német nyelvből, holott inkább tévét nézne. - Tanulj csak rendesen, majd ha januárban az apa hazajön szabadságra, beszél­gethettek. És mi majd egy kukkot sem értünk az egészből. A család anyagi helyzetével a gyerekek is tisztában vannak, tud­ják azt is, hogy az idei karácsony másképp alakul, mint az eddigiek. - Állítunk karácsonyfát, valami ap­róság, meglepetés is lesz a fa alatt, de az igazi ünnep akkor lesz, ha ja­nuárban az apa hazalátogat. Felté­telezem, ajándékot is hoz minden­kinek, bár én abban reménykedem, hogy sikerül félretennie annyi pénzt, amiből üzembe helyezhető lesz a fürdőszoba. Úgy tervezi, hogy egy hétig marad, ezalatt az idő alatt, ha a család, barátok ösz- szefognak, sok mindent elvégez­hetnek. Mi pedig segítem fogunk, amennyire csak tudunk. A legki­sebbeket leszámítva mindenki ki­veszi részét a munkából. A nagyob­bak felügyelik a kicsiket, aki éjjel felébred, rak a tűzre. Szerencsére, az idén kerüli őket a betegség..., gyorsan kopogjuk le - kiabálják szülte egyszerre. S hogy elevenek? Igen, egészsé­gesek, vidámak, szeretik egymást. Igaz, Nagyék nem dúskálnak anya­gijavakban, de ahhoz, hogy tisztes­séges emberekké váljanak, elsősor­ban nem pénzre van szükség. A fél­kész otthonukban pezseg az élet, nagy a felfordulás, de ennek dacára mind a tizenhármán megkapják azt, ami egyszer majd átsegíti őket a nehézségeken: a nagycsalád tá­maszát, óvó szeretetét. Óriási érték. Az idei karácsony másképpen alakul, mint az eddigiek. Köszönjük A Carissimi jótékonysági alap több mint három éve próbál kü­lönféleképp segíteni azoknak a családoknak, melyek súlyosan egészségkárosodott gyermeket nevelnek, s azoknak az érdekvé­delmi szervezeteknek, amelyek ilyen családoknak szociális szol­gáltatásokat nyújtanak. Idén is több kérést sikerült teljesítenünk. Hozzájárultunk egy halmozottan sérült ötéves kisfiú gyógyfürdőjé­nek költségeihez, egy hatéves agydaganatos kislány kezelési költségeihez, pénzbeli támoga­tást juttattunk egy halmozottan sérült tizenegy éves ikerpár szá­mára gyógyszerekre és gyógyásza­ti segédeszközökre. Sérült gyer­mekek nevelését segítő, továbbá jogi és orvosi tanácsokkal szolgá­ló szakkönyveket ajándékoztunk két civil szervezetnek. Az Euró­pai Néppárt (EPP-ED) támogatá­sával a dunaszerdahelyi Mentáli­san Sérülteket Segítő Társulással közösen a szülőknek a felnőtt életre való felkészítést szolgáló előadást, a fiataloknak a témával kapcsolatos foglalkozást szervez­tünk két neves magyarországi szakember, Kálmán Zsófia gyer­mekgyógyász és Pajor András pszichológus részvételével. Szer­vezetünk támogatásával egy szakember eljutott az Eperjesen tartott nemzetközi gyógypedagó­giai konferenciára. Mivel a Carissimi saját tőkével nem rendelkező civil szervezet, csak akkor tudunk segítséget nyújtani, ha nekünk is segítenek. Áprilisban a dunaszerdahelyi vá­rosi művelődési központban jóté­konysági gálát szerveztünk, melynek bevétele 11 750 korona volt. A rendezvény megvalósítá­sáért Ibolya Ildikónak, a művelő­dési központ igazgatójának és a fellépőknek tartozunk köszönet­tel és hálával. Köszönjük az Új Szó Családi Kör mellékletének, hogy tevékenységünkről rendsze­resen hírt ad. Köszönjük azoknak is, akik adójuk 2%-ával támogat­tak bennünket: így 10 915 koro­nához jutottunk; és hasonlóan hálásak vagyunk mindazoknak, akik kisebb-nagyobb pénzösszeg­gel segítették munkánkat. Nélkü­lük, a jó szándékú, segítőkész em­berek nélkül mi sem tudtuk volna teljesíteni célkitűzéseinket. Támogatóinknak, minden tő­lünk segítséget kérő családnak, a segítő szervezetek tagjainak és a jóakaratú embereknek áldott, bé­kés karácsonyt és boldog új évet kívánunk. A Carissimi vezetősége

Next

/
Oldalképek
Tartalom