Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-02 / 278. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 2. Fókuszban: a diákok és a színház - hirdetés Évente 2-4 alkalommal látogat el színházba egy átlagos szlovákiai magyar nebuló Szüleik kíséretében néznek meg egy-egy előadást Örömmel látogatják a színházat------ T «»«sa —.— A da rab kiválasztásában szerepet játszik az is, mennyire illeszke­dik bele a tantervbe (TASR-felvétel) Kassa/Komárom. A köz- vélekedéssel ellentétben a tizenévesek többsége szívesen látogatja a szín­házakat. ÖSSZEFOGLALÓ A szlovákiai magyar iskolák di­ákjai elsősorban a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház műsorkínálatára hagyatkoznak, a határhoz közeli településeken élők ugyanakkor magyarországi színhá­zakba is ellátogatnak időnként. Szerencsre a tanulók színházi ér­deklődésének nem kell, hogy gátat szabjanak szüleik szűkös anyagi le­hetőségei, hiszen a Pázmány Péter Alapítvány által folyósított tan­könyv és taneszközök, valamint az oktató-nevelő munkát segítő esz­közök beszerzésére, az iskolai könyvtárakra, csoportokra, szakkö­rökre, továbbá egyéb tevékenysé­gekre szánt, diákonkénti éves szin­ten 20 ezer forint támogatás egy ré­sze fordítható bérlet- és jegyvásár­lásra is. A családok ez által mente­sülhetnek az említett kiadásoktól. Ellenkező esetben a diákok nagy része csak jóval ritkábban vagy egyáltalán nem juthatna el szín­házba. A gyakorlatban egy átlagos szlo­vákiai magyar nebuló évente 2-4 alkalommal látogat el színházba. Az iskolavezetők véleménye szerint egyáltalán nem kell unszolni a diá­kokat, örömmel fogadják a szerve­zett színházlátogatásokat, nem rit­ka az sem, hogy egyénileg, szüleik­kel vagy barátaikkal néznek meg előadásokat. A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola valamennyi diákjának, a kiselsősöktől a végzős gimnazis­tákig van színházbérlete, tájékozta­tott Máthé Margit igazgatónő: „Ta­nulóink nem csupán magyar nyelvű előadásokra járnak, rend­szeresen látogatják a helyi szlovák nyelvű Állami Színházat is. Az utóbbi műsorkínálatából a diákok a szlovák szakos pedagógusaink irá­nyítása mellett válogatnak, igye­keznek a tananyaghoz kötődő előadásokat választani. Csoportos látogatás alkalmával kedvezményt kapnak.” A Pázmány Péter Alapít­vány nyújtotta támogatásnak kö­szönhetően már második éve a szülőknek egy fillérjébe sem kerül a színházjegy vagy a bérlet. Noha korábban a családok kasszáját ter­helte a színházlátogatás, volt - csa­kúgy, mint jelenleg - minden diák­nak bérlete, fűzte hozzá Máthé Margit. A komáromi Eötvös utcai ma­gyar alapiskola igazgatója, Csinta­lan Zsuzsanna lapunknak elmond­ta, igyekeznek szem előtt tartani a korcsoporti különbségeket a meg­felelő előadások kiválasztásában: „Ellenkező esetben előfordulhatna, hogy a diák esetleg nem értené a látottakat és hallottakat. Egy-egy darab befogadása eltérő felkészült­séget igényel. A darab kiválasztásá­ban szerepet játszik az is, hogy mennyire illeszkedik bele a tan­tervbe. Mivel a színházi bérlet érte­lemszerűen kötöttséggel jár, diák­jaink jegyvásárló színházba járók. Évente négy-öt darabra biztosan el­jutnak.” Mivel a magyarországi színházlátogatás aránylag sokba kerül, ritkán valósul meg. A tanu­lók a kőszínházi bemutatókon kí­vül a városi művelődési központ­ban megrendezett előadásokra is ellátogatnak, fűzte hozzá az igaz­gatónő. (-cz-e) A komáromi színházat nem csupán a helyi és a környező településeken található iskolák diákjai keresik fel Kassán az óvódások is járnak színházba ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kassa/Komárom. „A diákok érdeklődése mára olyan mérete­ket öltött, hogy szinte alig győzzük kielégíteni igényeiket - tájékoztatta lapunkat Burák Jo­lán, a kassai Thália Színház előadások szervezésével foglalko­zó munkatársa. - Bizonyos ifjúsá­gi darabokat naponta kétszer ját­szunk, az előadások még így is teltházasak. Előfordul, hogy va­sárnaponként matiné-előadáso­kat iktatunk közbe. A gyerekek a tapasztalataink szerint nem ódz­kodnak a színházlátogatástól, sőt nyitottak a színházi élmények be­fogadására. Az ifjúsági bérletek az eladott bérletek mintegy 40%- át teszik ki.” Burák Jolán közölte, nemcsak az alap- és középiskolák tanulói, hanem az óvodások is gyakori nézői előadásaiknak. A helyi ma­gyar iskolákon és óvodákon kívül egyebek mellett a tornai, buzitai, szesztai, rozsnyói, nagygéresi, tornaújfalui, királyhelmeci és bodrogszerdahelyi iskolák diákjai is állandó látogatóik. „A gyermek- 160, az ifjúsági vagy diákbérlet pedig 180 koronába kerül. A bér­leten kívüli, egyéni diák- és gyer­mekjegy ára 60 Sk. A jelenlegi évadban Dés-Geszti szerzőpáros A dzsungel könyve, Csukás István Ágacska, Grimm Hófehérke és a hét törpe című darabjával várjuk a gyermekeket. Bérleten kívül Eg- ressy Zoltán Vesztett Éden című drámáját játsszuk. Ez utóbbi külö­nösen ajánlott a diákoknak, hi­szen Madách Imre életével foglal­kozik” - fűzte hozzá Burák Jolán. A Komáromi Jókai Színházat szintén nem csupán a helyi, illet­ve a környező településeken talál­ható iskolák diákjai keresik fel, Dél-Szlovákia egész területéről érkeznek gyermek- és diáknézők, érdeklődésben nincs hiány, tájé­koztatott Lőrincz Gizella szervező titkár. A négy előadást (Ármány és szerelem, Három a testőr, Kanyar­gó időben, Vérnász) felölelő ifjú­sági bérlet ára 200, a két-két (Há­rom a testőr, A Waterlooi csata, il­letve Aladdin és a csodalámpa, Toldi Miklós, az elfelejtett bajnok) előadást magában foglaló gyer­mek-, illetve mesebérlet ára 200- 160 korona.” (-cz-e) Nem akadály a távolság ÖSSZEGOGLALÓ Ipolyság/Ajnácskő. A színház­nak otthont adó Komárom és Kas­sa, illetve a környék települései­nek iskolái esetében szinte magá­tól értetődő, hogy a diákjaik rend­szeres színházba járók, de vajon mi a helyzet az eldugott falvakban vagy a két említett várostól távo­labb élő diákokkal, van-e le­hetőségük, hogy időnként megte­kintsenek egy-egy kőszínházi előadást? Rögtönzött, nem reprezentatív közvélemény-kutatásunkból kide­rült, van rá esélyük, még ha nem túl gyakran is. „Évente átlagosan két alkalom­maljutnak el tanulóink színházba - tájékoztatott Lendvay Tibor, az ipolysági Pongrácz Lajos Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola igazga­tója. - Az alsó tagozat valamennyi diákja bérletes a Komáromi Jókai' Színházban. A felső tagozatosa­ink idén ugyan nem váltottak bér­letet, egy-egy előadást azonban biztosan megtekintenek. Szeren­csére a helyi városi művelődési központban gyakran fellépnek különböző társulatok, bemutatói­kon általában a tanulóink is részt vesznek.” Az alsó tagozatos diákokat gyakran a szüleik is elkísérik, nemrégiben is közösen látogattak el a budapesti Fővárosi Nagycir­kuszba, egy másik alkalommal pedig a Budapest Bábszínházba. Lendvay Tibor szerint az elsődle­ges színházi élményen túl közve­tettjelentősége, ha tetszik, általá­nos pedagógiai haszna is van a gyermekek tanulmányi kirucca­násnak is felfogható színházláto­gatásának, megismerkedhetnek ugyanis a társas viselkedés alap­vető szabályaival. A Rimaszombati járásban talál­ható, mintegy 1250 lelket számláló Ajnácskő aránylag kis létszámú (29 gyermek), alsó tagozatos, magyar tanítási nyelvű alapiskolája diákjai­nak sem kell lemondani a színházi élményről. Kovács Ida igazgatónő elmondta, a tanulóik szüleik kísé­retében éppen a múlt héten jártak a kassai Tháliában, ahol A dzsungel könyvét tekintették meg: „Nemré­giben a településünkön szervez­tünk mesedélutánt a gyerekeknek, Écsi Gyöngyi előadóművészt láttuk vendégül.” (-cz-e) A színházban a gyerekek megismerkedhetnek a társas viselkedés alapvető szabályaival (Miroslava Cibulková felvétele) BP-5-14766 Praktikus kölcsön > már 3 ooo koronától Gazdag Karácsonyt > gyors pénzigérvény > rejtett illetékek nélkül a e > világos szabályokkal > gond nélkül I v 0800 124 124 Minket minden hálózatból ingyen hívhat. PROVIDENT VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉGBOLT, NÉHOL HAVAZÁS; -5-5 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.24-kor - nyugszik 15.58-kor A Hold kel 08.43-kor - nyugszik l'6.09-kor A Duna vízállása - Pozsony: 275, apad; Medve: 120, apad; Komárom: 130, apad; Párkány: 70, változatlan. Országszerte felhős égbolt vár­ható, a felhőzet felszakadozásá- val csak a délutá­ni órákban számolhatunk. He­lyenként - főként a keleti ország­részben - havazás, havas eső vár­ható, a reggeli órákban pedig in­tenzív ködképződésre kell számí­tani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között vár­ható; éjszaka -4 fokig is lesüllyed­het a hőmérő higanyszála, a he­gyekben akár -9 fokig is. A hétvé­gén valószínűleg esős idő lesz. Alapvetően kedvező hatású a mai időjárás. Ja­vul a szellemi és fizikai teherbírá­sunk, jól tudunk összpontosítani a feladatainkra. A változékonyabb időjárású területeken a reumatikus és mozgásszervi megbetegedések­ben szenvedők érezhetnek erősebb fájdalmat. A szív- és érrendszeri pa­naszokkal küszködőket viszonylag megkíméli az időjárás, ám ajánlott kerülniük a túlzott megterhelést. Az alacsony vémyomásúakat mig­rénes fejfájás gyötörheti. TUNISZ 17\-_

Next

/
Oldalképek
Tartalom