Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-09 / 284. szám, péntek

ÍJ SZÓ 2005. DECEMBER 9. Kertészkedő 17 \ termesztésben alkalmazott mikroelemek nagy része nehézfém, és nagyon szigorú szabályok alapján segítik vagy gátolják egymás felvehetőségét A mikroelemek jelentősége a kertészetben A hajtatott növények közül a paradicsom és az uborka emelkedik ki magasabb bérigényével \ múlt heti Kertészkedő­ben a vas, a mangán és a réz élettani hatásait taglal­tuk. Az alábbiakban a cink, i bróm, a molibdén, a nik­kel és a gallium hatásáról írunk. MÁCSAI IMRE A cink a rézhez hasonlóan számos enzim működését segí- i, illetve soknak a felépítésében tesz részt. A növények ádagosan L5-50 mg cinket tartalmaznak szárazanyag-kilogrammonként, -liánnyal sok növénynél csak 12 ng/kg érték alatt kell számolni, a ánkmérgezés pedig a növények tagy részénél csak több száz ng/kg érték felett jelentkezik noha a cinkfelesleg más növé­seknél már vas- és rézhiányt rakhat ki). Köztudott, hogy a cink elentős szerepet játszik a növényi íormonok képződésében, példá- íl a növekedésszabályozó auxi- tok létrejöttében. A cink a talajol- latokban általában ZN2 -ként tagy szerves cinkkomplexként szokott előfordulni - ezek köny- tyen felvehetők, ha nem túl má­jas a pH. A cink felvehetőségét a bszfát gátolhatja elsősorban, de a öbbi kétszeresen pozitív töltésű cation mikroelem is akadályoz­tatja. Erősen kötődik a magas szervesanyag-tartalmú anyagok- toz is, például a tőzeghez. Ilyen tőzegen mindenképpen maga­sabb cinkszintet kell előirányozni i tápoldatban, akár 30-40% is le­tet a többlet. A cink esetében elég nagy a nö­vények tűrőképessége, és egyben íz igénye is. Gyakran előfordul az ntenzív körülmények közt (pl. azkultúrában) hajtatott növé- tyek esetében - amiktől nagy ho- samokat várunk el -, hogy a szo- cásos szintre beállított cink „el- ógy”. Jellegzetes tüneteket okoz i cinkhiány például a paprikán vagy az uborkán: ezt egyaránt ikozhatja a cink abszolút és rela- ív hiánya (utóbbit a közeg maga oszforszintje vagy a magas pH dézheti elő). Szabadföldi káposztában is ta- áltam már cinkhiányt, de ezt csak zélsőségesen rossz talajadottsá- ;ok válthatják ki. A szakmai gyá­radat azt bizonyította, hogy a cink zintjét nemcsak az úgynevezett ;orrekciós receptek használatakor cell esedegesen emelni a tápoldat- >an, hanem a növények nagy ter­elésének a kezdete előtt mindig szükség van erre. Példáid amikor az uborka a főszáron egy időben sok termést nevel, akár két és fél­szeresére is megnő a cinkigénye a holland normához képest. Ha nem készítjük fel a növényeket, te­hát a nagy terhelés kialakulása előtt nem „töltjük fel” őket cink­kel, akkor lelassul az anyagcseré­jük. A kertész csak azt veszi észre, hogy a főszáron el-elmarad egy- egy uborka, úgymond elhagyja a termést vagy a terméseket, továb­bá a levélen jellegzetes tünetek je­lennek meg, ami nagyon hasonlít a takácsatka szívogatásához. A mikroelemek nagy része ne­hézfém, és nagyon szigorú szabá­lyok alapján segítik vagy gátolják egymás felvehetőségét. így ha például a cinkszintet megemel­jük, akkor hozzá kell rendezni a vas, a mangán és a réz szintjét is. A gyakorlatban a cinkkel sokszor meggyűlhetett a bajunk. Sok ker­tész járt úgy, hogy a palántaneve­lés során cineb növényvédő szert használt a palántadőlés megaka­dályozására, ami nemcsak tőbe- öntözést takart, hanem „kiskana- las etetést” is, a növények tövét célozva. Az így kezelt növények a cineb cinktartalmától gyakran el­pusztultak. Vízkultúrában a ne­hézfémtartalmú növényvédő sze­rek nem alkalmazhatók, mert a növények ebben a közegben még érzékenyebbek az üyen behatá­sokra. A cink pótlására cinkszul­fátot használunk, ami 23,5%-os vagy 35%-os töménységben tar­talmazza a cinket. A 23,5%-osból körülbelül 60-70 gramm szüksé­ges tíz köbméter tápoldathoz. A bór növényélettani fontosságát már régóta felismerték, bár bórtartalmú enzimeket még nem ismerünk. Fontos szerepet játszik a levélben termelt cukrok elszállí­tásában és a nukleinsav-termelés- ben. Régóta ismert, hogy a virág­pollen csírázásában és növekedé­sében elengedhetetlen a jelenléte, ugyanis szilárdítja a pollencsö­vecskéket. A növények borszük­séglete jelentős, különösen a két- szikűeké, ahová a kertészed növé­nyeink többsége tartozik: a zöld­ségnövények szárazanyag-kilo­grammonként 20-70 mg bort igé­nyelnek. A bór a levelek szélén gyűlik össze, itt a mennyisége 5- 10-szeres is lehet a levéllemezben mérthez képest. A magas szerve­sanyag-tartalmú talajoknak ma­gasabb a bértartalma, általában bórátokat alkot az elem. A talaj­ban levő bornak csak fél, legfel­jebb egy százaléka vehető fel könnyen, így intenzív termesztés­ben elengedhetetlen a pótlás. Borhiányban nagyon sok termesz­tett növény szenved, a teljesség igénye nélkül a legfontosabbak­ból szemelgetünk. Ide vezethető vissza a cukorrépa és a cékla szív­leveleinek a barnulása és a hajtás- tenyésző-csúcs rothadása, de a hajtatot növényeink gyors hajtás­csúcs-elhalását is okozhatja. A hajtatott növények közül a pa­radicsom és az uborka emelkedik ki a magasabb bérigényével. A pa­radicsom bór hiányában rosszul, „szárazon” köt: az ilyen köté­sekből vagy nem lesz bogyó, vagy magvatlan, könnyen puhuló, úgy­nevezett partenokarp termések képződnek. Borhiányt jelez az is, ha a bogyó bőre megvarasodik, barna párás lesz, ahogy a kerté­szek mondják, „megrühösödik”. Az uborka termésének a bőre megvarasodik, berepedezik - ez főleg tavasszal fordul elő, amikor a pár nap borús idő után hirtelen erősen kisüt a nap, és a termések hirtelen növekedésnek indulnak. A paprika bórigénye jóval kisebb a paradicsoménál, körülbelül a har­mada annak. Hiányában a hajtás­csúcs növekedése lelassul, a levél­fonákon az erek meglüulnak. Túl­adagolva gubacsosodást vált ki, a termések magvaüanok lesznek. A káposztafélék, elsősorban a karfiol, különösen érzékenyek a borhiányra. Ilyenkor a torzsában megbámult üregek keletkeznek, lerövidül a lábon tarthatóság ide­je. A rózsa könnyen rothad vagy fekete, pontszerű elhallások je­lentkeznek benne. A grízesedés és a szőrösödés alapjai is a bór hiá­nyában keresendők. A termelők bort nem is használnak - vagy csak nagyon kis mennyiségben - az egyoldalú nitrogén-fejtrágyá- zás pedig tovább fokozza a hiány­tüneteket. A nitrát-nitrogén aka­dályozza a bór felvételét! A bórhi- ányos növényen vékonyabb a le­velek viaszrétege, így az fogéko­nyabb a gombás betegségekre és - a káposzták esetében - a tripszre. A bór pótlása intenzív termesz­tésben bórax-szal, vagy bórsavval történik. A bórsavból a bór könnyebben felvehető, és maga­sabb a hatóanyag-tartalma is, 16% (a bórax 11%-ával szemben). A gyakorlatban tíz köbméter tápol­dathoz legalább 55-60 gramm bórsav kell a paradicsom és az uborka esetében, a paprika ennek a harmadát igényli. Lombtrágyá­zásra a szerves kötésű bór a legal­kalmasabb, ez különböző mono lombtrágya-oldatokként kapható. A káposztafélék és a spárga esetében alaptrágyaként is jutta­tunk ki bort, mert lombtrágyá­záskor nem mindig elég a hektá­ronként kiadható hatóanyag­mennyiség. A gyakorlatban 10- 20 kg bórsav szükséges hektá­ronként. A tenyészidő során fej­trágyaként is adagoljunk bőrt 0,1%-os töménységben. Kalci­umnitráttal és réztartalmú sze­rekkel nem ajánlatos keverni. A molibdén viszonylag ritkább mikroelemek közé tartozik. El­engedhetetlen azonban a nitro­génkötő baktériumtörzsek életé­hez (amelyek megkötik, és a nö­vények számára felvehetővé te­szik a levegő nitrogéngáz-tartal­mát). A növényekben - hasonlóan a többi mikroelemekhez - segíti az enzimek működését, részt vesz a cukorképző és a légzési folya­matokban. A növények molibdén- tartalma alacsony, szárazanyag­kilogrammonként mindössze 0,3­1,5 mg körüli. A molibdén hiánya a gyakorlat­ban elsősorban a káposztafélék­nél okoz érezhető mennyiségi ki­esést, a többi növénycsoportnál inkább anyagcserezavar, esetleg minőségromlás fordulhat elő. Ma­gasabb pH-n könnyebben felve­hető: ha a talaj-pH egy egységgel nő, akkor a molibdén felvehetősé- ge megtízszereződik. A magas vastartalmú talajokban ellenben romlik a hozzáférhetőség. Főleg a homokos és az erősen savanyú ta­lajokon fordul elő a molibdénhi- ány. Ezt a karfiol esetében az os­torszerű levelek jelzik: a levélle­mez a levélnyél középső harma­dában indul, a levél lemeze is hosszúkás, a száron oldalhajtások alakulnak ki, és a növény nem fej­leszt rózsát. Ha későbbi fejlettségi állapotban jelentkezik a molib- dénhiány, és eközben nap is éri a karfiolrózsát, akkor az meglilul. A brokkoli és a fejes káposzta levelei a színük felé kagylószerűen kana­lasodnak, és nem fejesednek a nö­vények. Az egyoldalú nitrogén- fejtrágyázás akadályozza a molib­dén felvételét. Megelőzhető, ha palánta korban a növényeket be­locsoljuk ammónium-molibdenát vagy nátrium-molibdenát 0,05%- os oldatával. Tenyészidőben is adagoljuk ezeket a műtrágyákat lombtrágyaként: juttassunk ki egy-két alkalommal 0,10-0,15%- os oldatot, először a kis rózsa megjelenése után, másodszor pe­dig teniszlabdányi rózsaméretnél. Bár a nikkel élettani szerepét még nem bizonyították be, az bi­zonyos, hogy egy enzim tartalmaz­za. Ha a növények nikkeltartalma nem éri el a szárazanyag-kilogram­monkénti 100 mg mennyiséget, ak­kor vontatott a magok csírázása. A levéltrágyázásra használt karba- mid levélben történő lebontásához is nikkelre van szükség. A növé­nyek a szennyezőanyagként a le­vegőbe kerülő por nikkeltartalmát is fel tudják venni. A gallium a vas szerepét helyettesítheti a növényi anyagcserében, lombtrágyaként ki­juttatva növeli a termés minőségét. A szerző független szaktaná­csadó mmár nálunk is egyre keresettebb az őszi hónapokban piacra kerülő kelbimbó, amely frissen és párolva egyaránt fogyasztható, gazdag vitaminforrás Olyan, mint egy aprócska kelkáposzta, ám tápértéke magasabb GARAMI MÁRTA Az őszi hónapokban kerül piac- a a kelbimbó, más néven a bim- lóskel. Neve jelzi, hogy olyan, nint egy aprócska kelkáposzta, im zamata harmonikusabb, rost­ái lágyabbak. Mindig nagy kihí- ás volt a kertészkedők számára, nivel tápanyag- és vízigényes, sok ényt kíván. Ha bármiben hiányt zenved, azt a bimbóképzés sínyli neg. Másfelől viszont tápértéke fváló, és, ha jól tartjuk, felülmúl- a a sarki fűszeres portékáját. A bimbóskel (Brassica oleracea onvar. Gemmifera) kétéves nö- ény, a káposztafélék családjából. i káposztafélékhez mintegy 350 lemzetség, 3200 faj tartozik. Az szak-Európa hűvösebb tájairól származó növény a 18. század kö­zepén vált ismertté Európában. Megjelenése valószínűleg a Bras­sica olearcea capitata L. sabuda mutációjának eredménye. Magas és alacsony fajtáját ismerjük. Bel­giumban már a 16. században meghonosodott, egyes leírások éppen ezért Belgiumot jelölik származási helyéül. Népszerűsége nálunk is fokozatosan növekszik. Magasra nőtt, félig fás szárán az első évben teremnek a diónyi káposzták, amelyek módosult le­velek. A hajtáscsúcson hatalmas, szív vagy ovális alakú levelek fejlődnek. Főgyökere mélyre ha­tol (80-100 cm), oldalgyökerei a felső 20-30 cm-es talajréteget há­lózzák be. Legjobb, ha magról palántáz­zuk. Magjait május közepén ves­sük cserépbe vagy ládába. Az ilyenkor vetett növények az első fagyokig ellenálló felnőtté csepe­rednek, sok-sok bimbóval. A mag­vak 5-6 nap alatt kelnek ki. A pa­lántákat hathetes (4-5 leveles ál­lapot) korukig nevelgessük, majd ültessük ki őket. 50-70 x 50-70 cm távolságra ültessük őket, a fajta méretétől függően. Vigyázat! Ha sűrűn állnak, a bimbók kicsik, la­zák lesznek. A középkötött, kissé meszes ta­lajokat kedveli. A kertben földjét gazdagítsuk komposzttal, érett istállótrágyával, szervestrágyá­val. A bimbóskel kálium igénye viszonylag magas, a nitrogéntrá­gyázással azonban csínján bán­junk, mert túlzott nitrogénada­golás hatására bimbói kinyílnak, és lazák lesznek. Bórtartalmú lombtrágyával sem árt permetez­ni őket. A legjobb, ha a szerves lombtrágya mellet döntünk, amelyet néhány hetenként adha­tunk, a teljes vegetációs szezon folyamán. A zsenge növényeket nyáron ellephetik a földibolhák. Később a káposztalepke, a bagolypille hernyója rágja meg, a levéltet- vek, késő ősszel a meztelen csi­gák is károsíthatják. A bimbóskel télálló, vagy in­kább hidegtűrő. A szár mentén, hosszan, a levelek tövében hozza bimbóit. Ezeket ősszel, az első fa­gyok után szedjük le. Akkor a legízietesebbek, ha megcsípi a dér. Enyhébb teleken egész télen is kinn maradhat. Akár hó alól is szüretelhetünk. Az apróbb rü­gyek zsengébbek és kisebb a tisz­títási veszteségük, a riagyobbak- nak a külső leveleit célszerű eltá­volítani. Szeptemberben az oldallevele­ket tördeljük ki, a levélkoronát pe­dig hagyjuk meg. Ezzel serkent­jük a keményebb, tömött bimbók fejlődését. Ha az őszi fajtáknak szeptember-októberben a csúcsát visszacsípjük, a növény kevesebb levelet fog fejleszteni, ehelyett in­kább a bimbókat „hizlalja”. Akkor járunk el helyesen, ha a bimbós­kel csúcsát egy jól kifejlett levél fölött csípjük le, amikor a legalsó bimbók egy centisek. A telelő faj­ták bimbóit télen, folyamatosan szedhetjük. Ha ezek hajtáscsúcsát visszacsípjük, a sebfelület keletke­zésével csökkentjük az ellenálló képességét. A bimbóskel tápértéke az összes káposztafélék között a leg­magasabb. C vitaminból 10 dkg a napi szükséglet másfélszeresét tartalmazza. Karotin, E vitamin és rosttartalma a daganatos betegsé­gek kockázatának csökkentésé­ben játszik szerepet. Jelentős to­vábbá a Bl-, B2-, kálium- és vas­tartalma is. A kelbimbót jellemzően főzzük, pároljuk, bár a zsenge levelek sa­látaként is fogyaszthatok. Igaz, fogyasztásakor sok embernél emésztési problémák merülnek fel. Az alábbi fűszerekkel használ­juk: köménymag, majoránna, sze­recsendió, bors, csombor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom