Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-06 / 281. szám, kedd
ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 6. Sport - hirdetés 23 Mindössze hétezer jegyet adtak el a ma esti (20.45) Artmedia-FC Porto labdarúgó BL-mérkőzésre A döntetlen is sokat érhet Pozsony. Kevesen számítottak arra, hogy a BL csoportkörének zárófordulója előtt a ligetieknek esélyük lesz nyolcaddöntőbe jutásra. Ha az Artmedia legyőzi a Portót, s a Rangers nem nyer az Internazionale ellen, történelmi sikert ünnepelhet a Weiss-legénység. Pozsonyi döntetlen esetén tavasszal az UEFA-kupában vigasztalódhatnak Kozákék. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A ligetiek immár hagyományosan Somorján készülnek a BL-találkozóra. „Vasárnaptól a Kormorán Szállóban tartózkodunk. A hangulat jó, alig várjuk már az év mérkőzését” - kezdte mondanivalóját Borbély Balázs, az Artmedia csapatkapitánya. - Rendkívül nehéz dolgunk lesz a 2003-as Bajnokok Ligája-győz- tes ellen, de hazai pályán nyerni akarunk. Szerintem a H-csoport legjobb és legtechnikásabb együttesét látjuk vendégül, amely támadójátékban felülmúlja a listavezető Internazionalét is. Igaz, Nyerjen Legegyszerűbb velünk tippelés, legnagyobb kínálat LiMmgó Bajnokok Ligája 1 X 2 ARTMEDIA-FC PORTO 3,05 3,15 2,15 Időszerű ajánlat: www.tipos.sk Kezelési költség nélkül Tájékoztatás magyarul is BP-5-15186 A Porto eddig csak csetlik-botlik az idei BL-sorozatban (TASR/AFP-felvétel) a védelme jóval sebezhetőbb, mint a milánóiaké. Ezt igyekszünk majd kihasználni. Portóban sikerült a bravúr, 0:2-ről tudtunk fordítani, de ebben az is közrejátszott, hogy lebecsültek bennünket a portugálok. Akkor én fejeltem a győztes találatot, az lenne az igazi, ha ismét betalálnék Vitor Baia kapujába. Egy biztos, nem fogunk fejetlenül támadni, ádáz taktikai csata várható, remélem, a meccs után lesz okunk az ünneplésre.” Kérdésünkre, csalódott lenne, ha a harmadik helyen végeznének, Borbély Balázs így válaszolt: „Egyáltalán nem, hiszen a BL-rajt előtt szinte senki sem bízott bennünk. Már az is nagy fegyverténynek számítana, ha tavasszal az UEFA-kupában szerepelhetnénk.” Még nem dőlt el, pályára léphet-e a Milánóban ujjtörést szenvedett Lukáš Har- tig. Az erőszakos cseh csatár számára a csapatorvos speciális bandázst készített, de Merk bíró beleegyezése nélkül nem juthat szóhoz a sorsdöntő összecsapáson. Vladimír Weiss edző reméli, minden rendben lesz, s Hartig a kezdőcsapatban kap helyet. A portói sasokon csak a három pont segít, hogy elkerüljenek az utolsó helyről. „Sok függ attól, a hazaiak győzelemre fognak-e játszani, vagy megelégednek a döntetlennel is. Nekünk nincs más választásunk, nyernünk kell. Tanultunk az első mérkőzésből, főleg a gyors ligeti kontrákra kell majd odafigyelnünk. Védenceim fogadkoznak, kiköszörülik a csorbát. Meggyőződésem, hogy visszavágunk a balszerencsés hazai 3:2-es vereségért. - szögezte le Co Adriaanse, a portugálok ötvennyolc esztendős holland mestere. Ricardo Costa csapatkapitány tömören csak ennyit mondott: „Egyáltalán nem foglalkozunk a glasgow-i meccsel, mi nyerni jöttünk Pozsonyba. Meglepetésre tegnap estig mindössze hétezer jegyet adtak el, a szervezők tízezer nézőre számítanak, (sz. z.) A várható összeállítások ARTMEDIA: Čobej-Petráš, Debnár, J. Ďurica, Urbánek-Vaščák, Borbély, Kozák, Fodrek-Hartig (Obžera), Halenár. FC PORTO: Vitor Baia-Ricardo Costa, Pepe, Pedro Emanuel, Pe- ixoto-Assuncao, Lucho González, Lisandro Lopez, Diego (Jorgin- ho)-McCarthy, Quaresma. A találkozót a német Markus Merk vezeti, és a JOJ élőben közvetíti, (sz. z.) AZ ARTMEDIA LEHETŐSÉGEI ♦ Másodikként jut a BL-nyol- caddöntőjébe: ha győz a Porto ellen, s a Glasgow Rangers nem nyer az Internazionale ellen. ♦ Harmadik lesz, s az UEFA-kupában, a legjobb harmickettő között folytatja: ha nyer az FC Porto ellen, s a Glasgow Rangers otthon tartja a három pontot az Internazionale ellen. Ha döntetlenezik a Portóval (a glasgow-i mérkőzéstől függetle- nül). ♦ Negyedikként végez, s befejezi a kupaszereplését: ha kikap a Portótól, (ú) A Chelsea-Liverpool rangadón a csoportelsőség a tét Kieshet az AC Milan ÖSSZEÁLLÍTÁS Az E, az F, a G és a H csoport közül kettőben maradtak még továbbjutással kapcsolatos kérdések az utolsó fordulóra a labdarúgó BL főtábláján. A legizgalmasabbnak az E jelű négyes két mérkőzése ígérkezik. Itt az első AC Milan a hozzá hasonlóan nyolc ponttal álló Schalke gárdáját fogadja, míg a jelenleg tőlük egy ponttal elmaradó PSV Eindhovenhez a továbbjutásra már esélytelen Fenerbahce látogat. A milánói ki-ki meccsen az esede- ges győztes mindenképpen a 16 közé kerül, de a PSV veresége esetén az eredménytől függedenül mindkét fél továbbjut. A 0:0-ás, l:l-es vagy 2:2-es dönteden az olasz, míg az ennél több gólos „iksz” a német csapat biztos kvalifikációját jelend. A Schalke annyival mégis jobb helyzetben van vetélytársánál, hogy veresége esetén még akkor is továbbjut, ha a hollandok egy pontot szereznek, a Milan hasonló helyzetben ugyanakkor kiesik a BL-ből. A PSV győzelemmel biztosan, míg döntedennel a Müan veresége esetén kerülhet az egyenes kiesés szakaszba. A török együttes pedig ugyan tavasszal már biztosan nem lesz érdekelt a BL-ben, győzelme azonban az UEFA Kupát érő harmadik helyet jelentheti. A G kvintettben a címvédő Liverpool egy ponttal előzi meg a Chelsea-t, így a két csapat londoni rangadója dönt a csoportgyőzelemről. A Real Beds már biztosan harmadik, így a spanyol gárda a második számú kupasorozatban lép pályára a következő évben. (mtí) MAI BL-MENÜ (20.45) E csoport G csoport PSV Eindhoven-Fenerbahce, Chelsea-FC Liverpool, Betis AC Milan-Schalke. Sevilla-Anderlecht. 1. AC Milan 5 2 2 1 9:4 8 1. Liverpool 5 3 2 0 6:1 11 2. Schalke 5221 10:6 8 2. Chelsea 5 3 11 7:1 10 3. Eindhoven 5 2 12 2:6 7 3. Betis 5 2 12 3:6 7 4. Fenerbahce 5113 7:12 4 4. Anderlecht 5 0 0 5 0:8 0 F csoport H csoport Olimpiakosz Pireusz-Real Gl. Rangers-Internazionale, Madrid, Lyon-Rosenborg. Artmedia Bratislava-FC Porto. 1. Lyon 5 4 10 11:3 13 1. Internationale 5 4 0 1 8:3 12 2. Real Madrid 5 3 11 9:6 10 2. Gl. Rangers 5 13 1 6:6 6 3. Rosenborg 5113 5:9 4 3. Artmedia 5 12 2 5:9 5 4. Olimpiakosz 5 0 14 5:12 1 4. FC Porto 5 113 8:9 4 17. női kézilabda-vb, Szentpétervár: történelmi siker az ausztrálok ellen Ötvenhét magyar gól a Tart a K4 1000 m-es egység hazai egyeduralma Ismét Vlček a legjobb ÖSSZEÁLLÍTÁS Szentpétervár. Negyvennyolc gólos győzelmet aratott a B-cso- portban szereplő magyar női kézilabda-válogatott a szentpétervári világbajnokság nyitómérkőzésén Ausztrália ellen. A különbség egyébként történelmi, hiszen a magyar nemzeti együttes még soha nem lőtt egy mérkőzésen ennyi gólt, és ekkora különbséggel sem győzött még le senkit. MAGYARORSZÁG-AUSZTRÁLIA 57:9 (27:5). Játékvezető: Dombria, Gbela (elefántcsontpartiak), 50 néző. Legeredményesebbek: Kenyeres 13, Kovacsicz 11, Görbicz 6/3, Ferikig 5, illetve Roy 5. A két csapat ezt megelőzően csupán egyszer találkozott, 1999. szeptember 8-án a sydneyi előolim- pián, akkor az előző vb-n ezüstérmes magyarok 30:17-re nyertek. Az ausztrálok azzal a céllal utaztak a vb-re, hogy lehetőleg minden találkozón beleférjenek a húszgólos vereségbe. Nos ez a magyarok ellen közel sem sikerült. A torna előtt honosított vb-újonc Kovacsicz gyorsan triplázott a megszerzett labdák utáni gyors indulások végén. Villámgyorsan 10:3-ra alakult az állás, az ausztrálok időt kértek. Ha a kézilabdában le lehetne léptetni egy csapatot, akkor Ausztrália erre a sorsra jutott volna. Az 53. percben már félszáz találatnál járt a magyar csapat, és végül minden mezőnyjátékos szerzett gólt. A magyar szövetség tájékoztatása alapján a női válogatott a vb-k történetében ezt megelőzően a legtöbb gólt Elefántcsontpart ellen szerezte, amikor 2003. december 2-án Csáktonyán 43:25-re nyert. A legnagyobb különbségű sinyitányon kér 1997. december 2-án született, akkor a németországi Rothenburg- ban 36:12-re győztek a magyarok Uruguayjal szemben. így ezúttal csak a legkevesebb kapott gól rekordját nem sikerült megdönteni. Az 57 szerzett gól és a 48 gólos siker minden bizonnyal vb-rekord. A Németh András vezette együttes ma délután öt órakor Angolával találkozik. A múltban a két gárda négyszer mérte össze erejét, és az afrikaiak műidig kikaptak. További eredmények: A CSOPORT: HoUandia-Horvát- ország 29:27, Oroszország-Uru- guay 43:16, Japán-Kína 27:33. B CSOPORT: Szlovénia-Koreai Köztársaság 42:35, Norvégia-An- gola 36:30. C CSOPORT: Ausztria-Elefánt- csontpart 32:21, Lengyelország- Németország 21:33, Dánia-Brazí- lia 31:22. D CSOPORT: Ukrajna-Kamerun 34:23, Románia-Argentína 31:15, Franciaország-Macedónia 25:22. (mti, ns) SPORTHÍRADÓ ♦ Alpesi sí Világkupa, Beaver Creek, férfi műlesiklás: 1. Rocca (olasz) 1:51.72 p; 2. Tissot (francia) 1:52.58; 3. Ligety (amerikai) 1:52.60. A Vk állása: 1. Svindal (norvég) 295 pont, 2. Rahlves (amerikai) 285, 3. Miller (amerikai) 282. ♦ Alpesi sí Világkupa, Lake Louise, női szuper-óriásműlesiklás: 1. Me- issitzer 1:21.73 p; 2. Fischbacher 1:21.83; 3. Dorfmeister (mind osztrák) 1:22.56. A Vk állása: 1. Meiss- nitzer 210, 2. Dorfmeister 209, 3. Kildow (amerikai) 185. ♦ Női röplabda extraliga, 14. forduló: Slávia UK SLSP Bratislava- Senica 0:3. ♦ Török fociliga, 15. forduló: Mala- tyaspor-Ankaragucu 0:0. ♦ Bejelentette visszavonulását az olasz Demetrio Albertmi, aki 79- szer szerepelt hazája válogatottjában.- A 34 éves, vb-ezüstérmes középpályás utoljára az FC Barcelonában játszott, 2002-es távozása előtt 13 idényt töltött az AC Milánnál, melynek színeiben ötször bajnoki címet, 1994-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert. ♦ Rafael van der Vaart, a Hamburg holland labdarúgója bokatörést szenvedett és várhatóan két hónapig nem rúghat labdába. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Változatlanul a pozsonyi ŠKP színeiben induló komáromi kajakosok uralják a szakág szlovákiai mezőnyét. Kiben - sorrendben immár másodszor - Vlček Erik lett az év versenyzője. A kajakkirály idén két hajóban lapátolt: négyesben ezer méteren a poznani Eb-ről arany-, a zágrábi vb-ről ezüstéremmel tért haza. Riszdorfer Ri- chárddal ötszázon K2-esben próbálkozott, és egy Eb-negyedik, valamint vb-hatodik helyezés a mérlegük. „Nem számítottam arra, hogy én leszek az első. Tavaly könnyebb volt előre megjósolni ankétgyőzelmemet” - nyilatkozta lapunknak a boldog fiatalember. Mögötte sem változott a sorrend tavalyhoz képest: Riszdorfer Mihályé a második, öccséé, Richárdé a harmadik hely, új csapattársuk a négyesben, Róbert Erban pedig újra negyedik a rangsorban. Az egységek között tart a komáromi kajak négyes egyeduralma. Idén csak annyiban változott a helyzet, hogy a két Riszdorfer fivér és Vlček mögé Bača helyett Erban ült a hajóba. Ők együtt a kontinensviadalon nem találtak legyőzőre, és a világbajnokságon is csak a németek értek előttük célba. Idehaza évek óta nincs komoly vetély- társuk. „Emlékezetes évet hagyunk magunk mögött. Az is örömteli, hogy mind a kajakosok, mind a maratonisták, mind a juniorok dobogóra állhatták a világversenyeken. Egyre nehezebb érmet hozni a rangos viadalokról, ezért nagyra értékeljük legjobbjaink helytállását” - jelentette ki az ankét eredményhirdetésén a honi sportélet neves vezetőinek jelenlétében Jaroslav Ostrčil, a Szlovák Kajak-ke- nu-szövetség elnöke, (jmk) A kétszeres kajakkirály (TASR-felvétel) A MAI MŰSOR A csoport, 15.00: Uruguay-Hollandia; 17.00: Kína-Oroszor- szág; 19.00: Horvátország-Japán. B csoport, 15.00: Ausztrália-Szlovénia, 17.00: Angola-Magyar- ország; 19.00: Korea-Norvégia. C csoport, 15.00: Brazüia-Lengyelország; 17.00: Németország-Ausztria; 19.00: Elefántcsontpart-Dánia. D csoport, 14.30: Kamerun-Románia, 16.30: Macedónia-Ukraj- na; 18.30: Argentína-Franciaország. (ú) Ennyi gólt még senki sem dobott a világbajnokságon.