Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-30 / 276. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2005. november 30., szerda 2. évfolyam, 48. szám Nemrég a Vitéz Lászlót tűzték műsorra, decemberben pedig újabb kacagtató bemutatóra készül az Aranykert Bábszínház a művelődési otthon kistermében Vitéz László otthonra lelt Dunaszerdahelyen Pázmány Péter polgármester bábszínházát álmodott a dunaszerdahelyi gyerekeknek, és Csépi Zsuzsában olyan emberre lelt, akire nyugodtan rábízhatta az álmát, mert tudta róla, hogy addig nem nyugszik, amíg valóság nem lesz belőle. VOJTEK KATALIN Pedig Csépi Zsuzsa eleinte kissé idegenkedett a már hosszabb ideje működő, óvópedagógusokból verbuválódott bábcsoport vezetésétől. „Huszonkét éve bábozok, azt hiszem, ezen a vidéken én vagyok a legidősebb amatőr bábos, de mindig gyerekekkel játszottam, felnőtt csoportom soha nem volt. Aztán annyit unszoltak, hogy végül eljöttem, találkoztunk, láttam, milyen aranyosak, ügyesek, tehetségesek ezek a lányok, és kötélnek álltam. Tízen vagyunk, tizenegyen, ha a férjemet is számítom, aki fúr-farag, cipekedik, rengeteget segít” - mondja. Az első év a kölcsönös ismerkedés jegyében zajlott, no meg a Bátor sün jegyében, mert ezzel a darabbal járták a Csallóközt, mindenütt nagy sikert aratva. „Komáromban, az előadás végeztével, egy pöttöm fiúcska látni akarta a bábokat. Megsimogatta a sünit, megállapította, hogy nem is szúrnak a tüskéi, aztán megkérdezte: „És a róka hol van?” Előhozták azt is, mire a kicsi nekiveselkedett, és behúzott neki egy hatalmasat. „Ez meg a tied!” - mondta, és'mint aki jól végezte dolgát, elégedetten távozott” - mesélik nevetve a bábosok, akik azt állítják, hogy minden előadás és minden közönség más, egy azonban mindenütt közös: a felfokozott érdeklődés és a beleélés. Az ember azt hinné, hogy a mozi, tévé, videó, számítógép olyan konkurencia, amellyel szemben egy bábelőadás teljesen esélytelen. „Magam is valami ilyenre gondoltam - vallja be Csépi Zsuzsa -, amikor azt latolgattam, tűzzük-e műsorra a Vitéz Lászlót. Sokáig bugyuta dolognak tűnt, hogy folyton csak üti-veri az ördögöt a nagy palacsintasütővel. Fel kellett oda nőnöm, hogy rájöjjek, lehet vitézlászlózni. Aztán előadtuk, és a gyerekeknek irtózatosan tetszett: teljes szívükből drukkoltak Vitéz Lászlónak, izgatottan bekiabáltak, hogy figyelmeztessék az ördög mesterkedéseire, egyszóval nagyon vették a lapot. Már van egy újabb forgatókönyvünk, ez még teijedelmesebb, 40 percig tart, még több bolondság van benne, azt hiszem, nagyon fog tetszem a gyerekeknek.” 4 dunaszerdahelyiek tapasztalni fogják, hogy vagyunk, működünk - mondja Csépi Zsuzsa Az Aranykert Bábszínház csupa fanatikusból áll Csépi Zsuzsa szavaiból úgy tűnik, az egész bábjátszó brancs egy nagy család: könnyen ismerkednek, könnyen barátkoznak, szívesen elárulják a szakmabelinek a trükkjeiket. Az utóbbihoz az kell, hogy hátulról nézhesse a kolléga a játékot. így volt ez Vitéz László „papájánál”, a bábművészet magyar- országi nagymesterénél, Kemény Henriknél is, aki segítőtárs nélkül, egyedül dolgozik a bábjaival. A nyolcvanhoz közel ez óriási teljesítmény: reggelente még ma is 150 fekvőtámaszt végez, hogy búja a sok emelgetést. Csépi Zsuzsának rengeteg bábos ismerőse van külföldön is, „fertőzött jó embereknek” nevezi a bábozás megszállottjait. Őt magát és csapatát is így lehet nevezni. Az Aranykert Bábszínház, mert ez a neve az együttesnek, csupa fanatikusból áll. Ezek a fiatal óvópedagógusok felelős és fárasztó munkájuk mellett - csaknem valamennyi vezető beosztásban dolgozik - képesek éjjjel bábot varrni, díszleteket készíteni. Mert mindent maguk csinálnak. És milyen ötletesen! Nem csoda, hogy a gyerekek az előadás után nem a kijárat felé tartanak, hanem egy emberként tódulnak a paraván mögé, hogy közelről is megcsodálhassák a bábokat. „Volt olyan darabunk, amelyet a nagyteremben adtunk elő. De ott más előadások is zajlanak, ezért úgy döntöttünk, nem kell nekünk a nagy színpad, ott nem tudunk olyan jól összeszuszogni a közönségünkkel. Itt, a kisteremben 80 férőhely van, de ha a lépcsőkön is ülnek, és beteszünk pár széket, százan is elférnek. Decemberben ismét bemutatónk lesz, az Arany János nyomán írt darabunkat, A bajuszt adjuk elő. Szeretnénk, ha havonta legalább kétszer tarthatnánk előadást, akár vasárnap is, itt, a dunaszerdahelyi művelődési ház kistermében. Biztos, hogy lenne közönség, a mai fiatal anyukák nemzedékének már volt alkalma és lehetősége megszeretni ezt a műfajt, és szívesen hozza el a bábszínházba a gyerekét. Dunaszerdahelyen sok éve kitűnő gyermekcsoportot vezet Makki Márta, a környéken Ágh Böbe, Rebro Ági és több fiatal. Ha tájolunk, olyan helyekre megyünk, ahol nincs bábjátszó csoport. Már a szemünkre vetették, miért nem játszunk folyton Dunaszerdahelyen, jöjjenek ide, (Kanovits Gábor felvételei) akik kíváncsiak ránk. De ha például jönnek az ekecsi iskolások, három buszt kell fogadniuk, plusz a belépti díj, ez rengeteg pénz. Mi viszont két személyautóban elférünk, az egész társulat, az utánfutóban visz- szük a díszleteket, így olcsóbb és egyszerűbb, ha mi megyünk” - mondja Csépi Zsuzsa. Azt is elárulja, hogy nem olyan könnyű rendszeresen próbálni, gondot jelent az is, hogy messziről járnak be a vidéki tagok. Van, hogy két hétig nem találkoznak a csoport tagjai, minden alkalommal újra össze kell rá- zódniuk, mert mindenki szétfolyik a maga szálán, hisz első számú munkája az, hogy óvónő. És szív- vel-lélekkel az. Most, decemberben például azért nem tudnak eleget tenni a rengeteg meghívásnak, mert mindegyik óvónő a saját óvodásaival van elfoglalva, őket készíti fel Mikulás-estre, karácsonyi műsorra. „Hiába, hogy már két éve együtt vagyunk, igen hosszú időre van szükség, amíg egy társulat ösz- szeforr. Úgy érzem, ez már megtörtént, és ha megmaradna minden segítség, amelyet a város eddig nyújtott, kialakul egyfajta rendszeresség. A dunaszerdahelyiek tapasztalni fogják, hogy vagyunk, működünk.” Az ember azt hinné, a mozi, tévé, videó, számítógép olyan konkurencia, amellyel szemben egy bábelőadás teljesen esélytelen Svéd kazánrendszert adtak át a faluban, ennek köszönhetően olcsóbb lesz a fűtés Felbáron féláron JÓZAN MÓNIKA Pénzes István összeállításában megjelent a Lant és kard utolsó kötete Rendhagyó irodalomóra a kávéházban Felbár. Szlovákiában egyedül- ílló fűtésrendszert vezettek be a iunaszerdahelyi járásbeli köziégben található Szociális Szoláltatások Házában. A Svédor- izágban elterjedt rendszer hőszivattyúkon és a környezeti forrá- ok kihasználásán alapszik, telbáron a melegítésre használt izet az intézményhez közeli tolói nyerik. A fenntartó, Nagy- zombat megye jóvoltából hét- nillió-százezer koronából tértek t az új rendszerre. „Előreláthatólag feleannyiba fog kerülni a fűtés, mint eddig. A próbaalkalmazás után nagyon elégedettek voltunk” - nyilatkozta Nemes Sándor, a szociális otthon igazgatója. Az otthonnak 99 mentálisan sérült férfi lakója van, akik egy- és kétágyas szobákban vannak elhelyezve. A négyemeletes épület kifűtése és melegvíz-fogyasztása évente közel egymillió koronába került, az új rendszer tehát nagy megtakarítást jelenthet az intézménynek, ha beválik a tervezett 450-470 ezer koronás rezsiköltség. Az átalakítási munkálatokat egy brünni cég két hónap alatt végezte el. Az átadáson Peter Tomeček megyei elnök helyezte üzembe a fűtőrendszert, az ünnepségen részt vett Nagy Tibor, Felbár polgármestere és Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója. Ezelőtt a kórház felbári kihelyezett részlegének épületéből volt biztosítva a szociális otthon fűtése, ami a két épület távolsága miatt és a gázárak emelkedése folytán is egyre költségesebb volt. SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Az anyanyelv sze- retete és a történelmi múlt kitörölhetetlenül ivódjon a génjeidbe - ezt az ajánlást írta Pénzes István a Lant és kard hetedik, utolsó kötetébe, amikor egy érsekújvári diák arra kérte, dedikálja könyvét a szerző. Az Anton Bernolák Könyvtár által a Lavazza kávéházban szervezett rendhagyó irodalomórán szép számban vettek részt a diákok és a pedagógusok. A hetedik kötet az I. világháborútól egészen napjainkig terjedő korszakot mutatja be. .Általában kétszáz év történelmi eseményeit foglalja össze egy-egy korábbi kötetem, kivételt képez ez a hetedik, amely mintegy nyolcvan év történelmét rendezi sorokba, versekbe. Minden egyes történelmi eseményt igyekszem láttatni, a költő véleményét, az adott kor közhangulatát próbálom tolmácsolni” - vallotta Pénzes István. A könyvet néhány hazai és magyarországi egyetemen már segédtankönyvként olvassák. Élvezetesek a szerző történelmi háttérrajzai, és az, hogy olyan költőket, szerzőket helyez egymás mellé, akik valószínűleg sosem találkozhattak, alkotásaik azonban egyfajta folytonosságot alkotnak. „A sokszínűség bemutatására törekedtem” - ajánlotta a Lilium Aurum gondozásában megjelent munkáját Pénzes István. A szerző kiemelte Juhász R. József munkáját, aki a kötetek borítóját tervezte. Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula és Tóth Árpád „korrajzai” mellett Vargha Gyula, József Attila,. Kere- cseny János, Faludy György, Eörsi István lélekbe markoló sorait adja közre a szerző.
