Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-04 / 255. szám, péntek
ÚJ SZŐ 2005. NOVEMBER 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ CNN Elvben kész lett volna száműzetésbe menni Szaddám Húszéin iraki diktátor néhány nappal az amerikai fegyveres erők 2003 márciusában történt bevonulása előtt. Az amerikai hírtelevízió szerint ilyen értelmű ajánlatot tett Szaddám- nak az Egyesült Arab Emírségek. Az ajánlatot az Arab Liga rendkívüli csúcsán kellett volna megvitatni, mivel Szaddám nemzetközi garanciákat és a liga hozzájárulását követelte. A résztvevőket azonban meglepte az üyen gyorsan napirendre tűzött javaslat. Minthogy ezt velük előre nem egyeztették, később ezzel nem is foglalkoztak. A továbbiakban az emigráció terve sem került szóba.- Van egy ötösöd, koma? (Peter Gossányi rajza) Még tovább nőhet a különbség az elkövetkező időkben India és Pakisztán relatív befolyása és hatalma között Nagy államok kisállaim dilemmái A legutóbbi újdelhi merényletek kapcsán ismét előtérbe kerültek India és Pakisztán kapcsolatai. ONDREJCSÁK RÓBERT A kommentárok jelentős része azzal indokolta a merényletet, hogy az iszlám szélsőséges csoportok megpróbálják megakadályozni a két ország közeledését. Tény, az elmúlt években Iszlámábád és Újdelhi kapcsolataiban némi javulás állt be, sőt a két ország vezetői már kezet is fogtak a dél-ázsiai országok csúcstalálkozóján. Ettől sokkal kézzelfoghatóbb, hogy India és Pakisztán között megindult a közveden vasúti összeköttetés is. A kilencvenes évek folyamán folytatódott a két ország között a hidegháború, amely már a függetlenség 1947-es kikiáltása óta állandó állapotnak tekinthető Dél-Ázsiában. Sőt a hidegháború az elmúlt 50 év alatt háromszor már fegyveres konfliktussá is eszkalálódott. A kilencvenes években elsősorban két esemény okozott problémát az indiai-pakisztáni kapcsolatokban: az egyik a Kasmír körüli konfliktus, amely csaknem újabb háborúba sodorta a két országot, a másik az, hogy mindketten demonstratívan felrobbantották atomfegyverüket 1998-ban. Ha sikerül lehámoznunk azokat a zavaró tényezőket, amelyek megnehezítik a két ország viszonyának reális elemzését, alapvetően három okra mutathatunk rá, amely miatt a válság szinte állandó tényezőnek számít India és Pakisztán viszonyában. Az egyik Kasmír kérdése. Az északi tartomány hovatartozása körüli vita már a kezdetektől, 1947-től jelen van a két ország viszonyában, és számos fegyveres konfliktusba torkollott. A következő fontos tényező a presztízs. Iszlámábád és Újdelhi egyaránt Dél-Ázsia vezető hatalmának státusára pályázik, bár egyértelmű, hogy a katonai, gazdasági és demográfiai erőviszonyok egyértelműen India javára döntik el a vitát. Pakisztán - elsősorban atomfegyvereinek és lakossága számának okán - joggal pályázhat egy erős középhatalom pozíciójára, de szinte minden tekintetben elhomályosítja India fölénye. India ugyanis, ha a jelenlegi trendek nem változnak, a XXI. század közepére Kína mellett Ázsia második hatalma és egyben globális befolyással rendelkező állam lesz. A harmadik fontos tényezőpár a nemzetközi együttműködés és a globális stratégia. Az első két tényező viszonylag állandónak számít, viszont ez utóbbiak esetében az elmúlt években jelentős változásokat tapasztalhattunk. India és Pakisztán kapcsolatait ugyanis közvetlenül is befolyásolták és ma is befolyásolják a legfontosabb világhatalmak lépései és érdekei, beleértve az Egyesült Államokat, Kínát és Oroszországot. Mivel India Kína természetes riválisának számít a térségben, szinte automatikusan erősíti a Peking és Iszlámábád közötti kapcsolatokat. Mikor azonban India a hidegháború folyamán inkább Moszkva felé tekintgetett, bár hivatalosan semleges volt, Pakisztán erős amerikai szövetségesnek számított Dél-Ázsiában. így alakult ki az USA-Kína-Pakisztán tengely és a valamivel lazább szovjet-indiai együttműködés. Ebbe a viszonylag jól áttekinthető és kiszámítható helyzetbe hozott jelentős változásokat egyrészt a hidegháború vége, majd a dolgokat még inkább összekavaró terrorizmus, illetve 20Q1. szeptember 11-e. Az előbbiek egyik legfontosabb következménye Oroszország súlyának visszaesése a térség hatalmi viszonyainak alakításában, valamint Kína általános megerősödése Ázsia keleti és középső területein. Ez utóbbi hosszú távon természetesen jelentősen csorbíthatja az amerikai geopolitikai és stratégiai érdekeket. Ezért Washington számára felértékelődött India szerepe, amely Ázsiában egyedüliként veheti fel a versenyt a kínai befolyással, visszaesett viszont Pakisztán jelentősége. Ennek a fordulatnak az eredménye egyébként a fokozatosan kiépülő amerikai-indiai stratégiai partnerség is, amely a XXI. század nemzetközi kapcsolatainak egyik legmeghatározóbb stratégiai viszonya lehet. Ebbe az átalakulófélben lévő stratégiai helyzetbe hoztak új elemeket a 2001-ben bekövetkezett terrorista támadások, illetve azt követően az afganisztáni hadműveletek és Közép-Ázsia szerepének felértékelődése. Ez természetesen még abban az esetben is érvényes, ha Közép-Ázsia csupán néhány hónapra vált az amerikai stratégiai gondolkodás központi elemévé, tulajdonképpen addig, míg sikerült kiiktatni a tálib hatalmat Afganisztánban. Ezt követően az USA kiölés biztonságpolitikájának figyelme a Közel-Kelet és Irak felé fordult, de tágabb értelemben Közép- és Dél- Ázsia még műidig fontos maradt az USA számára, bár szélesebb összefüggésekben és a tágabb Közel-Kelet egyéb viszonyainak függvényében. Nagy általánosságban elmondható: mindezen tényezők együttes hatásának eredményeképpen Újdelhi pozíciói fokozatosan erősödnek a nemzetközi kapcsolatokban, viszont Iszlámábádé csökkennek. Érvényes ez annak ellenére, hogy Pakisztán már deklaráltan is atomhatalom. Ez utóbbi nagyon jó példa annak illusztrálására, hogy egy-egy ország befolyása nem pusztán az általa birtokolt eszközöktől függ, hanem relatív, más országokhoz viszonyított lehetőségeinek is a függvénye. A megváltozott erőviszonyoknak az indiai és a pakisztáni politikai elit is tudatában van. Érezhető volt ez a legutóbbi, újdelhi merényletsorozatot követően is, amikor India erőteljesen kérte Pakisztántól a terroristák üldözését és a további együttműködést az eset felderítésében. A pakisztáni vezetőknek nem volt más választásuk, mint megerősítem elkötelezettségüket az indiai terrorizmus elleni harcban. Érdekes és nem elhanyagolható tényező még, hogy ebben az esetben a nemzetközi közvélemény is egyértelműen az indiaiak mellett áll. A jövőben - ismételten hozzá kell tenni, hogy ha a jelenlegi trendek nem változnak - még tovább növekedhet a különbség India és Pakisztán relatív befolyása és hatalma között. Ez azt eredményezheti, hogy ha Pakisztán nem talál magának egy nagyon erős szövetségest - ez esetben Kínát -, egyre inkább kiszolgáltatott lesz az indiai lépésekkel szemben. Természetesen a kínai kapcsolat egyre szorosabbra fűzése sem tökéletes megoldás, hiszen ez egyrészt nem igazán tetszene az USA-nak, másrészt pedig egyre növekvő kínai függésbe sodorná bele Pakisztánt. Látható tehát, hogy a viszonylag nagy Pakisztán sem kerülheti el a kisebb államok több évezredes dilemmáját. A szerző külpolitikai elemző Automatikusan erősíti a Peking és Iszlámábád közötti kapcsolatokat. TALLÓZÓ LA LIBRE BELGIQUE A párizsi külvárosi zavargásokkal kapcsolatos válság csak akkor oldható meg, ha Franciaországban a jobb- és a baloldal felhagy „abszurdan” eltérő nézőpontjával a bűnözés elleni harcot illetően, a kormány pedig belső vitáiban megtalálja az elengedhetetlenné vált összetartó elemet - véli a témával foglalkozó vezércikkében a La Libre Belgique című belga napilap. A problémának a jobboldali újság szerint politikai okai vannak, köztük a kormányon belüli széthúzás, „az emlékezetkiesésben szenvedő ellenzék szégyen- teljes szerepjátékai”, az állandóan jelen lévő választási helyzetkeresés. Kedden a miniszterelnök, szerdán pedig már a köztársasági elnök is megszólalt az ügyben, de a cikk szerint ennél jóval korában kellett volna reagálni - addig ugyanis csak felelőtlen és negatív hatást kiváltó nyilatkozatok hangzottak el. A kormány és az ellenzék víziója gyökeresen - és alig érthető módon - eltér a bűnözés elleni fellépésről, egyik lényegében a szociális megközelítést, másik a rendőrségi fellépést helyezi a középpontba. A külvárosokban lakóknak joguk van a biztonsághoz, de a megfelelő bánásmódhoz és az előrelépés lehetőségéhez is - áll a cikkben. Ahhoz, hogy a helyzet tartósan megoldható legyen, a nagy beszédeknek végre illeszkedniük kellene a kézzelfogható valósághoz. Jean-Louis Borloo, a társadalmi összefogás minisztere évek óta ígérgeti, hogy munkahelyek és lakások tízezrei létesülnek a külvárosokban. Ezzel szemben a körzetben a munka- nélküliség eléri a 40 százalékot, és a mára „megrothadt” környezetben a politikai nyilatkozatok és a mindennapi valóság közötti különbözőség már valóban elviselhetetlenné válhatott. Véget kell vetni a politikai szerepjátékoknak - vonja le a következtetést a La Libre Belgique. KOMMENTÁR Külvárosi éjszakák SIDÓ H. ZOLTÁN Már egy hete lángokban állnak Párizs bevándorlókkal túlzsúfolt külvárosai. A felgyújtott autók, széttört kirakatok, a rendőrökkel folytatott sorozatos összetűzések által szegélyezett állandó rendbontást két fiatal halála váltotta ki, akik állítólag a rendőrök elől menekülve bújtak be egy trafóházba, ahol halálos áramütés érte őket. Eddig a forrongás előtörténete, ami sajnos egyre gyakoribbá válik Nyugat-Európa afrikaiakkal, arabokkal telítődött elővárosaiban. A probléma egyszerre több kérdést vet fel. A külvárosok ke- zelhetetlennek tűnő helyzete jól példázza az utóbbi évtizedek nyugati bevándorlási, városfejlesztési, integrációs és szociális politikájának kudarcát. Viviane Forrester a Gazdasági horror című könyvében így ír a gettósodó városnegyedekről: „A külvárosokban, a megsemmisítés lappangó mesterműveiben szabadul meg a társadalom azoktól, akikre nincs már szüksége. (...) A fiatal városlakókkal szemben olyan erősek az előítéletek, hogy gyakran még azért is bűnhődnek, amiért ott laknak, ahol. Például alig kapnak munkát, ha megadják lakcímüket.” Napjainkban az inkriminált városrészek szinte már nem is európai képet mutatnak, ha a mi panelházainkra emlékeztető épületektől eltekintünk, akkor nyugodtan hihetjük, valamelyik fejlődő országban járunk. További negatív fejlemény, ami döntően a második generációs moszlim bevándorlókra vonatkozik, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, a peremlétre szorulva egyre inkább a radikális iszlámban látják a kiutat, ami a radikális hitszónokok malmára hajtja a vizet. Míg a 90-es évek elején a külvárosok lakói főként francia arabként definiálták magukat, addig napjainkban már csak a moszlim mivoltukat hangsúlyozzák. Ez egyben a multikulturális koncepció csődjét is jelenti. Az államfői babérokra törő Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter nemes egyszerűséggel csőcseléknek nevezte a látszólag ok nélkül lázadó fiatalokat, és „zéró toleranciát” hirdetett velük szemben. A kemény kéz politikája valóban sok szavazót állít maga mellé, azonban tévútra vezet, ha a leépülő szociálpolitikát a büntetőpolitika váltja fel. A már nálunk is emlegetett zéró tolerancia az Amerikai Egyesült Államokból indult el világhódító útjára, melynek nyomában példátlan letartóztatási hullám söpört végig az e módszert átvett országokban. Az USA-ban már ott tartunk, hogy 2 millió ember, többségében piti bűnöző raboskodik a börtönökben, az amerikai feketék egytizede rendőri felügyelet alatt áll. További moralizálás helyett a lényeg: a munkaerőpiacról végletesen kisodródottak java valamilyen büntetés-végrehajtási intézetben köt ki. Ráadásul ennek faji éle is van, az amerikai feketék szerepét Európában az arabok, törökök, cigányok töltik be. „A börtön, és annak megbélyegző hatása így tevőlegesen részt vállal egy új, ún. fehérek alatti, összeurópai társadalmi réteg létrehozásában” - írja Loic Wacquant francia szociológus. Az illegális bevándorlás erősödése csak felerősíti az imént felvázolt lefelé húzó spirált. Kiút egyelőre nincs. JEGYZET Modern úri muri RÁCZ VINCE A pénz és a hatalom sokakat megrészegít. A közhelyszerű megállapítást némely volt és jelenlegi diktátor hobbija is alátámasztja. A kényurak időnként valóban bizarr kedvtelésnek hódolnak. A napokban röppent fel a hír, hogy minden idők egyik legkorrup- tabb politikusa, Indonézia egykori diktátora, Szuharto előszeretettel néz tévét. Ebben még nem volna semmi különös, de nem akármi a kedvenc műsora, hanem a Legyen ön is milliomos! Egy adását sem mulasztaná el. A bibi csak ott van, hogy súlyos agykárosodásban szenved, így csak a jó ég a megmondhatója, mit eszik a népszerű agytornán. Milliókra egyébként sincs szüksége egy többszörös milliárdosnak. Idősebb olvasóink még biztosan emlékeznek Leonyid Brezsnyevre - nem tudom biztosan, de kábé -, az SZKP KB főtitkárára, akiről úgy tartja a fáma, időnként lezáratta a Ka- linyin sugárutat, hogy kedvére csapasson kedvenc Ladájával. Még ezekből az időkből datálódik a főként autóskörökben ismert vicc, mikor a csókos szájú Leonyid négyse- bességes Zsigulijával száguldozva négyesből felfelé szeretett volna kapcsolni, sebességtől megmámorosodott, ké- jenc arckifejezéssel a sebváltóra pillantva csak annyit mondott: „a tyipér rakéta” (hogy stílben maradjunk). Hagyjuk azonban a múltat. Nemrégiben járta be a világsajtót, hogy minden türkmé- nek atyja, Niazov kormány- és államfő (together) verseskötetet adott ki. A helyi újságok . szerint a szeretett elnök zseniális gondolatokat vetett papírra verseiben a hazáról, a történelemről, az emberségességről, a tiszteletről, a bátorságról és a szerelemről. Hogy rászolgáljunk csúnya, rossz, gonosz, aljas és alaptalanul vádaskodó újságíró hírünkre, elmondjuk, hogy ő az az ökör, aki a fejébe vette, népének meg kell tanulnia síelni, meg kell ismerkednie a téli sportokkal, ehhez pedig megfelelő létesítményre van szükség. Ezért ezer férőhelyes jégpalotát akar építeni abban az országban, amelynek nyolcvan százaléka sivatag. Hm. Akinek nem inge, ne vegye magára.
