Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-25 / 272. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 25. Sport 21 így láttuk Tizenegyen, lélektelenül Szerdán este nem volt elemében az Artmedia. Nem hiszem, hogy Hartig kiválása okozta volna, hogy a tűz, mely az eddigi mérkőzéseken jellemezte a ligetieket, nagyon halványan pislákolt. Tény, hogy a harcos, rámenős, rengeteget robotoló cseh légióst a balett-táncosként mozgó Halenár (aki mellesleg a Celtic elleni mesterhármas óta gólképtelen) tíz százalékra sem tudta helyettesíteni. Vagy talán a San Siro üres lelátói voltak nyomasztó hatással a fiúkra. Az Artmedia mindenesetre lerombolta azt a szimpatikus benyomást, amit az előző mérkőzéseken felépített. Az első félórában az ímmel-ám- mal támadgató Internaziona- le ellen azt gondolták, lazább hozzáállással is lehet keresnivalójuk. Ez volt az első lépés a szakadék felé. Felhagytak a szoros emberfogással, próbáltak támadni, de körülményesen, pontatlanul tették, míg az ellenfél egyből próbálta indítani Adrianót. A brazüt sokan bírálták mostanában, hogy kevés gólt rúg. Az Artmedia kegyesen asszisztált a brazil sztár önbizalmának növeléséhez. Az első gólnál Figo még azt a luxust is megengedhette magának, hogy egy biciklicselt bedobjon Čobej előtt, a második találatnál egymásra vigyáztak a védők, míg Adriano növelte az előnyt. Majd még kétszer beköszönt. A sors azonban kegyes volt az Artmediához. A portói döntetlen azt jelenti, december 6-án bebizonyíthatják, nemcsak véletlenül tévedtek a nemzetközi fut- ballszíntérre, és legalább az UEFA-kupát jelentő harmadik helyet megcsíphetik. Egy kis olasz segítséggel, talán többet is. A szerdán látottaknak azonban nem szabad megismétlődnie, (sk) #3 CHAMPIONS LEAGUE Verőn és Figo közös erővel próbálja szerelni Ďuricát a szerda esti Internazionale-Artmedia milánói, zártkapus labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen (TASR/AP-felvétel) Petr Kašpar: „Amikor játékosaink azt hitték, nem lehet baj, lecsaptak a milánóiak” Nem sztárok a ligetiek... Pozsony. Elszenvedte második BL-vereségét az Artmedia, a Weiss-legénység Milánóban 4:0-ra kikapott az Internazionalétól. Petr Kašpart, a ligeti futballklub menedzserét faggattuk. SZABÓ ZOLTÁN A korábbi két idegenbeli mérkőzésen négy pontot szereztek, a San Síréban viszont simán kikaptak. Mi okozta a milánói kisiklást? A portói győzelem és a glasgow- i döntetlen után játékosaink saját bőrükön tapasztalhatták, hogy van még bőven tanulnivalójuk. Ugyanis a sikerek hatására többen azt hitték: már a sztárok közé tartoznak. Most bebizonyosodott, még közel sem tartanak ott, mint az Intema- zionale csillagai... Emellett ked- veződenül hatott futballistáinkra, hogy szurkolók nélkül került sor a mérkőzésre, és a remek formában Petr Kašpar (TASR-felvétel) levő Hartig kedd esti balszerencsés kéztörése miatt Weiss edzőnek improvizálnia kellett. Ennek ellenére bátran kezdtek, úgy tűnt, ismét meglepik az esélyest. Tényleg jól indult számunkra a találkozó, lehet, ha kihasználjuk helyzeteinket, minden másként alakul. De ezek csak feltevések. Amikor játékosaink azt hitték, nem lehet baj, lecsaptak a milánóiak, s gyakorlatilag negyvenöt perc alatt eldöntötték a meccs sorsát. Nagyon csalódottak voltak a futballisták? Négygólos fiaskó után természetesen mindenki el volt keseredve. De egyáltalán nem csinálunk tragédiát a vereségből, éppen ellenkezőleg, hasznosítanunk kell a most szerzett tapasztalatokat. Az igazat megvallva, a Bajnokok Ligája rajtja előtt számítottunk is rá, hogy belefuthatunk egy alapos zakóba. Számított arra, hogy az utolsó forduló előtt még élnek a továbbjutási remények? Csapatunk szereplése a szerdai nagy arányú vereség ellenére kellemes meglepetésnek számít. Ki gondolta volna, hogy végig harcban leszünk a továbbjutásért? Bevallom, ezt én is csak titkon reméltem. Olyan neves csapatok, mint az Anderlecht, a bécsi Rapid még nem szerzett pontot, s a prágai Sparta is csak egy döntetlent ért el, mi pedig újoncként öt ponttal dicsekedhetünk. Ha december hatodikén legyőzzük a Portót, ott lehetünk a BL-nyolcaddöntőben, vagy rosszabb esetben az UEFA-kupá- ban folytathatjuk. Azt mondják, evés közben jön meg az étvágy: tavasszal is szerepet akarunk játszani a nemzetközi kupaporondon. Lukáš Hartig játszhat a Porto ellen? Pozsony. A 29 éves Lukáš Hartig a holland Bergkamphoz hasonlóan fél a repüléstől, ezért kocsival utazott Milánóba. A BL-meccs előestéjén az edzés utolsó szakaszában egy erősen meglőtt labda több helyen eltörte Hartig kisujját, így csak a lelátóról figyelhette a találkozót. A hírügynökségi jelentések szerint a cseh csatár számára befejeződött az idény, ám Petr Kašpar biztatóbb hírekkel szolgált. „Szerencsére, nincs szükség műtétre. Reméljük, hogy Lukáš a december 6-i, a Porto elleni sorsdöntő BL-összecsapáson pályára léphet” - mondta lapunknak az Artmedia menedzsere, (sz. z.) Labdarúgó-BL: Madridban megint kifütyülték a Reált Sevcsenko mesternégyese MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS Isztambul. Habár több kimagasló teljesítmény is akadt a labdarúgó Bajnokok Ligája hétközi fordulójában, a legnagyobb elismerés Andrij Sevcsenkónak, az AC Milan ukrán támadójának jár, aki négy góljával valósággal egyedül ütötte ki Isztambulban a Fenerbahcét. A 29 éves futballista - aki nem igazán kedveli a török fővárost, mivel a május 25-i elveszített BL- döntőben gyakorlatilag semmi sem sikerült neki - a negyedik olyan futballista a legrangosabb európai kupasorozatban, aki egy mérkőzésen négy gólt szerez: korábban ez 2003-ban a horvát Dado Prsónak (Monaco), 2000- ben az olasz Simone Inzaghinak (Lazio), 1992-ben pedig a holland Marco van Bastennek (Milan) sikerült. A török szurkolók eddig ’’ismeretlen” oldalukról mutatkoztak be, hiszen az aranylabdás csatár harmadik találatát követően hosszú percekig felállva tapsoltak. „Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan játékossal említhetnek együtt, mint Marco van Basten. A négy gólomat a családomnak ajánlom” - mondta a mérkőzés hőse. „Gratulálok az olaszoknak. Ma klasszis különbség volt a két csapat között. Ahhoz, hogy egy ilyen szintű együttessel fel tudjuk venni a versenyt, minden héten hasonló ellenfelekkel kellene játszanunk. A Milan minden poszton felülmúlt minket, és félelmetesen kontrázott” - nyilatkozta Christoph Daum, a törökök német vezetőedzője a hazai 0:4 után. A csoport másik mérkőzésén a Schalke 04 hazai pályán a grúz Levan Kobiasvili triplájával győzte le a PSV Eindhovent (3:0). Az F csoportban a már továbbjutottak csatájában a Real Madrid hazai pályán ismét füttykoncertben részesült a Lyon elleni 1:1 miatt, míg az Olympiakosz az utolsó pillanatokban bukott két pontot a Rosenborg otthonában. BL-KR0NIKA E csoport Fenerbahce-AC Milan 0:4 (0:1), g.: Sevcsenko (16., 52., 70., 76.); Schalke 04-PSV Eindhoven 3:0 (1:0), g.: Kobiasvili (18., és 79. - 11-esből, 72., ). 1. AC Milan 5 2 2 1 9:4 8 2. Schalke 04 5 2 2 1 10:6 8 3. PSV 5212 2:6 7 4. Fenerbahce 5 113 7:12 4 A záróforduló párosítása (december 6.): Eindhoven-Fener- bahce, Milan-Schalke. F csoport Real Madrid-Lyon 1:1 (1:0), g.: Guti (4L), ill. Carew (72.); Rosenborg-Olimpiakosz 1:1 (0:1), g.: Helstad (88.), ill. Rivaldo (25.). 1. Lyon 5 4 10 11:3 13 2. Real Madrid 5 3 11 9:9 10 3. Rosenborg 5113 5:9 4 4. Olimpiakosz 5 0 1 4 5:12 1 A záróforduló párosítása (december 6.): Olimpiakosz-Real, Lyon-Rosenborg. G csoport Anderlecht-Chelsea 0:2 (0:2), g.; Crespo (8.), Carvalho (15.); Liverpool-Betis Sevilla 0:0. 1. Liverpool 5 3 2 0 6:1 11 2. Chelsea 5 3 11 7:1 10 3. Betis 5 2 1 2 3:6 7 4. Anderlecht 5 0 0 5 0:8 0 A záróforduló párosítása (december 6.): Chelsea-Liverpool, Betis-Anderlecht. H csoport FC Porto-Glasgow Rangers 1:1 (0:0), Lopez (58.), ill. McCormack (83.); Internazionale-Artmedia 4:0 (2:0), g.: Figo (28.), Adriano (41., 59., 75.). Sárga lap: Petráš. Játékvezető: Riley (angol), nézők nélkül. INTER: Julio Cesar-J. Zanetti, Cordoba (67. Ch. Za- netti), Samuel, Wome-Figo (46. Burdisso), Cambiasso, Verőn (60. Sztankovics), Sola- ri-Adriano, Racoba; ARTMEDIA: Čobej-Petráš, Debnár, J. Ďurica, Urbánek (79. Staňo)- Vaščák (69. Mikulič), Kozák (69. Tchuŕ), Borbély, Fod- rek-Obžera, Halenár. 1. Internationale 5 4 0 1 8:3 12 2. Gl. Rangers 5 13 1 6:6 6 3. Artmedia 5 1 2 2 5:9 5 4. FC Porto 5 1 1 3 8:9 4 A záróforduló párosítása (december 6.): Rangers-Internazi- onale, Artmedia-FC Porto. A címvédő Liverpool, a Chelsea, az Intemazionale, a Lyon és a Real Madrid már bejutott a BL-nyolcaddöntőbe. (ú) SAKK NIKE MÉSZÁROS MIHÁLY Az egykori Jugoszlávia - hasonlóképpen, mint a Szovjetunió - hatalmas sakkhatalom volt. Szétesése után a legerősebb játékosok szerteszét kerültek az egyes újonnan kialakult államokba. Ez az egyik oka annak, hogy ebben a régióban hosszú éveken át elmaradtak a kimagasló eredmények a sikerekben gazdag múlthoz viszonyítva. Az utóbbi két-három esztendőben azonban kezdnek beérni a fiatal tehetségek. Ennek példája a Vukovarban megrendezett horvát egyéni bajnokság is, amelyen több ifjú mester is bevere- kedte magát a 12 tagú mezőnybe. Mindemellett a tornát az egyik rangidős Krunoszlav Hulak nyerte. Az 54 éves nagymester a főleg kitűnő pozíciós játékának köszönhette a sikerét, veretlenül, négy győzelmet szerezve lett bajnok. A következő partiban világos nagyon elkalandozott a huszárával... Nimzoindiai védelem Világos: Cebalo— Sötét: Hulak l.d4 Hfó 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ (Gyakran játsszák 4...Ve7-et is. A játszmalépés a korszerű változatok közé tartozik.) 4.Fd2 c5 5.Fxb4 cxb4 6.a3 bxa3 7.Bxa3 Hc6 8.g3 0-0 9.Fg2 d610.0-0 a6!? (Új lépés az állásban. 10...e5 U.d5 Hb4 12.Hc3 Fg4 13.Hd2 a5 14.h3 Ff5 15.e4 Fd7 16.Kh2 Be8 17.Ha2 Hxa2 18.Bxa2 a4 19.Ve2 Vb6 20.Bfal kölcsönös esélyekkel Radzsabo—Wirig, 2003.) ll.Hc3 Bb8 12.Bal Be8 13.Bcl Fd7 14.Bel e5 15.h3 e4 16.Hd2 Ff5 17.e3 h5 18.f3 exf3 19.Vxf3 Fg6 20.Kh2 Vb6 21.b3 Hb4! 22.c5? (Világos játéka olyan benyomást kelt, hogy nem igazán tudja, mit kezdjen az állással. 22.Be2!? Be7 23.Ha4 Va5 24.e4 h4 25x5 Vc7 azonos esélyekkel.) 22...dxc5 23.Ha4 Vd8 24.Hxc5 b6! (Sötét ezzel az egyszerű lépéssel teljesen tönkreteszi ellenfele állását.) 25.Hb7 Vd7 26.Hc4 Fe4 és világos feladta. 2460. számú fejtörő E. Palkoska (1909) 4 i 1 i i. # A i a ä a 'é1 Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés— világos: Ke3, Vc3, Bal és c2, Hf2, Fh3, gy.: d2 (7 báb). Sötét: Kel, Vei Ba4, Hh7, Fa3, gy.: b2, c5, e4 (8 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava) küldjék, STUCK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő— a 2458., a 2459. és 2461. számú fejtörőkkel együtt— 2005. december 12. NYERTESEK A 2450. sz. fejtörő (K. Mansfield) megfejtése: 1. f3! Mattligás nyertes: Vincze Károly, Bény, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Nagy István, Csilizradvány, jutalma: 200 korona. A 2451. sz. fejtörő (G. Gindelli) megfejtése: 1. Í7! Mattligás nyertes: Rostás Sándor, Diószeg, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Hauser Jenő, Szepsi, jutalma: 200 korona. A 2452. sz. fejtörő (P. Petkov) megfejtése: 1. Bh4! Mattligás nyertes: Csoltó Tibor, Rozsnyó, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Veselý András, Losonc, jutalma: 200 korona. A 2453. sz. fejtörő (A. Ellerman) megfejtése: 1. Fb8! Mattligás nyertes: Szegi Viktor, Bátorkeszi, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Varga Ildikó, Komárom, jutalma: 200 korona. Péntek, november 25. Jégkorong Extraliga: 1024. Martin-Zvolen 2,8-4,0-1,85- 1,65-1,3; 1025. L. MikulášTrenčín 2,6-4,0-1,951.6- 1,4; 1026. Košice-Nitra 2,254.0- 2,25-1,5-1,5; 1027. Žilina- Poprad 2,25-4,0-2,25-1,5-1,5; 1028. Slovan-Skalica 1,45-4,24.6- 1,15-2,2. Cseh hokiliga: 1029. Vsetín- Slavia Praha 3,3-4,2-1,65-1,85- 1,25; 1030. Zlín-Znojmo 1,75- 4,2-3,0-1,25-1,75; 1031. Klad- no-Č. Budéjovice 2,1-4,0-2,41,45-1,55; 1032. Plzeň-Vítkovice 2,15-4,0-2,35-1,45-1,55; 1033. Pardubice-Karlovy Vary 1,7-4,23.1- 1,25-1,8; 1034. Liberec-Tŕi- nec 1,5-4,5-3,9-1,2-2,1; 1035. Sparta Praha-Litvínov 1,55-4,53.6- 1,2-2,0.