Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-03 / 254. szám, csütörtök

18 Sport - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 3. NBA: kétszeri hosszabbítás után győzött a Dallas Nyitányon nyert a címvédő ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Négy mérkőzéssel el­kezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2005/2006-os évada. A bajnoki címvédő Gregg Popovich San An- toniója számára nem volt egy könnyű nyitány, ugyanis az utolsó negyed előtt még három ponttal vezetett a Denver, ám akkor Michael Finley percei következtek. Az utolsó negyed végén tizenegy pontot szerzett, amivel a Spurs fordítani tudott. Oklahomában született a játéknap legbiztosabb sikere, a New Orleans Hornets jól kezdte szereplését az új helyszí­nen, hiszen legyőzte a Sacramen- tót. A19 pontot szerző Smith a ha­zaiak részéről elmondta, nagyon elégedettek a fogadtatással, jól se­gítette őket a közönség (19 163), erre a fiatal csapatuknak szüksége is van. A másik két mérkőzés hosszabbítás után dőlt el, mi több, a Dallasnak kétszeri hosszabbítás­ra volt szüksége, hogy győzelem­mel távozhasson Phoenixből. A Mavericks egyébként az utolsó ne­gyed remek játékával tudta kicsi­karni a hosszabbítást, mivel há­rom negyed után 11 pontos hát­rányban volt. Philadelphiában már egy hosszabbítás is elég volt. Hiába vette a hátára a hazai csapa­tot a 35 pontot és 9 asszisztot jegyző Iverson és a 32 pontot és 14 lepattanót begyűjtő Chris Webber, a csapattársak nem tudtak felnőni a feladathoz. Eredmények: PHILADELPHIA-MILWAUKEE 108:117-hossz, után, legjobb do­bók: Iverson 35, ill. Redd 30. SAN ANTONIO-DENVER 102:91, ld.: Parker 26, ül. An­thony 23. NEW ORLEANS-SACRAMEN- TO 93:67, ld.: Brown20, ill. Stoja- kovic. PHOENIX-DALLAS 108:111 kétszeri hossz, után, Id.: Nash 30, ül. Nowitzki 28. (ns, ú) Ginobili és Oberto a bajnok San Antonio két erőssége (Reuters-felvétel) Észak-amerikai profi jégkorongliga: lendületben az Edmonton, a botrányos rajt után feltámadt a Pittsburgh jó az öreg a háznál Kemény ütközés a Calgary-Minnesota mérkőzésen (Reuters-felvétel) Bondra: New York. Tíz szlovák ko- rongozó lépett jégre az NHL legutóbbi játéknap­ján. Peter Bondra vitte a prímet, az Atlanta 37 éves csatára egy találattal és két gólpasszal járult hozzá a Tampa Bay elleni idegen­beli sikerhez. ÖSSZEÁLLÍTÁS Három győzelemmel kezdte, majd hét vereséggel folytatta szereplését az Edmonton Oilers jégkorongcsapata, amely most ismét rátalált a nyerő szériára. A kanadai együttes a Dallas Stars és a Nashville Predators után is­mét győzött, s újra ötöt ütött: ezúttal hazai pályán a Columbus Blue Jackets együttesének. Az 5:l-es győzelemmel véget érő összecsapás hőse Aleš Hemský volt, a cseh csatár kétszer is eredményesnek bizonyult. Botrányosan kezdte a bajnok­ságot a Pittsburgh Penguins egy­üttese is, amely a 40 évesen is zseniális Mario Lemieux-vel, va­lamint az utolsó amatőrbörzén, a drafton legelőkelőbb helyen el­kelt Sidney Crosbyval vágott ne­ki az évadnak. Szezon előtt akadt olyan szak­író, aki azt mondta, a fiatal játé­kosok és a klasszisok elegye bár­mire elég lehet, főleg úgy, hogy összességében az Ottawa Sena­tors csatáraival csak a Pingvin­támadók vehetik fel a harcot. Ehhez képest a csapat az első 9 mérkőzésen mindössze 26 gólt ütött, s nem nyert meccset! „Hiszünk edzőinkben, egy­szerűen nem Eddie Olczyk hibája, hogy így kezdtük a bajnokságot. A játékosoknak kell megoldani a munkát a jégen, ha képtelenek er­re, akkor teljesen mindegy, ki ül a kispadon” - nyüatkozta október végén Lemieux, s a 10. meccsen meg is született az első siker, az Atlanta ellen. Aztán a Carolina el­leni zakót követően a legutóbbi körben ismét örömtáncot járhat­tak a Pingvinek, a Pittsburgh ugyanis a New Jersey Devils ott­honában, hosszabbítás után győzött 4:3-ra. A győztes találatot a ráadás 61. másodpercében Szer- gej Goncsar ütötte, (sita, o-o) NHL-KRÓNIKA NEW YORK ISLÄNDERS- BOSTON 4:3 (2:1, 0:1, 1:1 - 1:0). Gólütők: Kvasa (1.), Niini- maa (12.), Campoli (45.), Bates (65.), ill. Scatchard (16.), Boyn­ton (32.), Thornton (59.). CALGARY-MINNESOTA 3:0 (1:0, 0:0, 2:0). Gólütők: Phane- uf (20.), Iginla (45., 60.). TAMPA BAY-ATLANTA 4:6 (2:2,1:1,1:3). Gólütők: Richards (5., 18.), Lecavalier (25.), Pros- pal (56.), ill. Modrý (12., 53.), Bondra (19.), Kozlov (29.), Hossa (44.), Kovalcsuk (60.). MONTREAL-FLORIDA 5:4 (2:1,1:1,1:2-1:0). Gólütők: Ri­vet (3.), Zednik (5.), Bouülon (23.), Begin (60.), Ryder (64.), ill. Gelinas (16.), Horton (37.), Weiss (49., 56.). DETROIT-CHICAGO 4:1 (1:0, 2:1,1:0). Gólütők: Maltby (16.), Lebda (28.), Shanahan (36.), Williams (52.), ill. Au- coin (39.). NEW JERSEY-PITTSBURGH 3:4 (0:0, 1:2, 2:1 - 0:1). Gól­ütők: Langenbrunner (27.), Gionta (53.), Rasmussen (58.), ill. Recchi (36.), Pirjetä (37.), Talbot (44.), Goncsar (62.). EDMONTON-COLUMBUS 5:1 (1:1, 2:0, 2:0). Gólütők: Harvey (10.), Hemský (23., 45.), Smyth (38.), Torres (45.), ill. Klesla (17.). ANAHEIM-NASHVILLE 4:1 (0:1,3:0,1:0). Gólütők: McDonald (21.), Hedström (26.), S. Niedermayer (39.), Kunitz (58.), ül. Perreault (4.). (s) i i í i i i i i i Ml NEM KOPPASZTJUK MEG, Ml TÖRŐDÜNK ÖNNEL j SIMPLY CLEVER ŠKODA GÉPKOCSIK TÉLI FELÜLVIZSGÁLATA Érdemes felkészülni a közelgő télre. A Škoda-forgalmazók ezért 2005. X. 28-ától XI. 30-áig téli felülvizsgálatra invitálják Önöket. A szerviztechnikusok gondosan átvizsgálják kocsiját és annak legfontosabb alkatrészeit - a fékek megbízhatóságát, a gumiabroncsok, lengéscsillapítók, akkumulátor állapotát, az olajszintet, a fényszórók beállítását stb. Ne hagyja kihasználatlanul a ŠkodaEredeti alkatrészek vonzó ajánlatát: olajszűrőkre az árengedmény 30%-ig, fékpofákra 25%-ig, lengéscsillapítókra 20%-ig, ablaktörlőkre 20%-ig, valamint a ŠkodaEredeti tartozékokét: a tetőcsomagtartóra az árengedmény 25%-ig, téli autókozmetikára 20%-ig, téli felszereltségre 25%-ig terjed. Élvezze a telet a kíméletesebb oldaláról! ŠkodaService® ŠkodaEredeti alkatrészek® ŠkodaEredeti tartozékok® www.skoda-auto.sk ( < i ( < BP-5-14773

Next

/
Oldalképek
Tartalom