Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-14 / 263. szám, hétfő
ÚJ SZŐ 2005. NOVEMBER 14. Vélemény és háttér 5- Asszony, megspóroltuk a téli gumira valót. Nézd, ellopták az autónkat! (Peter Gossányi rajza) Cáfolja a budapesti külügyi tárca az ENSZ-raportőr szavait, és tájékozódik Magyarországon is volt fogolytábora a CIA-nek? HÁTTÉR Szocdemek támadása Éles támadást indítottak a romániai kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet ellen az ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői. Mircea Geoana, a párt elnöke (volt külügyminiszter), valamint Adrian Nastase ügyvezető elnök (volt kormányfő, jelenleg a képviselőház elnö- ke) a hét végén a székelyföldi Marosfőn vett részt a PSD megyei vezetőivel tartott találkozón. Geoana ezen a fórumon támadást intézett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott kisebbségi törvénytervezet ellen. Utalt a tervezet lényegi elemét alkotó 5. cikkre, amely kulturális autonómiát helyez küátásba a romániai kisebbségek számára. A pártvezető szerint ez éket verne a szerinte „harmonikus” közösségben élő romániai etnikai csoportok közé. A politikus valamiféle „enklávé” kialakulásától és szuverenitásának elvesztésétől félti a román államot. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, a jelenlegi négypárti kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese emlékeztetett arra, hogy a most ellenzékben lévő PSD a múlt év végéig az RMDSZ támogatásával kormányozta az országot. „Akkor még másképpen beszéltek és cselekedtek” - mondta Markó, utalva arra, hogy a szociáldemokratákkal együttműködve a romániai magyarság számára számos fontos eredmény született. Mostam magatartásával azonban ez a párt megcáfolja mindazt, amit kormányzása négy évében mondott és tett, ha így folytatja, ismét egy Ion Iliescu (volt államfő) által befolyásolt nacionalista párttá válik - állapította meg az RMDSZ-elnök, felvetve a kérdést: „Mikor hazudtak a szociáldemokraták: akkor, amikor a mi támogatásunkkal kormányoztak és magyarbarátnak mutatkoztak, vagy most, amikor ilyen élesen támadnak minket?” Szerinte rendkívül veszélyes, ha az etnikumközi viszonyt pillanatnyi politikai érdekeknek rendelik alá. „Márpedig most éppen erről van szó” - folytatta Markó, aki szerint a szociáldemokraták felismerték: ez a mostam, amúgy sem túlságosan szolidáris, nem is túlságosan erős kormánykoalíció éppen ebben a kérdésben (az RMDSZ-hez való viszonyában és egyáltalán a nemzeti kérdéssel kapcsolatos álláspontjában) a legsebezhetőbb. „A PSD tehát nem egyszerűen az RMDSZ, hanem az egész koalíció ellen intéz támadást” - mondta a miniszterelnök-helyettes. Emlékeztetett: a székelyföldi román politikusok - bármelyik párthoz tartoztak is - az elmúlt években a figyelmet egyeden üzenettel tudták magukra vonni, azzal, hogy a - kisebbségben lévő - székelyföldi románok sanyarú sorsát emlegették. „El nem tudok képzelni nagyobb cinizmust annál, hogy valaki ma Romániában a románok elnyomatásáról vagy mellőzéséről beszél. Teszi ezt éppen ebben az országban, ahol még mindig sokat kell tenni azért, hogy egyenlő állampolgároknak érezhessék magukat a magyarok és általában a nemzed kisebbségek” - mondta Markó. (G. F.) Megpróbálja felvenni a kapcsolatot a budapesti külügyminisztérium azzal a professzorral, aki egy lapinterjúban azt állította, mégis volt CIA-börtön Magyarországon. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A magyar diplomácia szeretné megtudni, mire alapozta állítását a professzor; Magyarországon ugyanis nem volt, nincs és nem lesz ilyen tábor - közölte a külügyminisztérium szóvivője. A Magyar Nemzet című napilap szombati számában számolt be arról, hogy az II Manifestónak nyüatkozva Cheriff Bassiouni, az ENSZ afganisztáni raportőre tényként említette: Románia, Lengyelország és Az újvidéki rendőrség letartóztatta egy neonáci szervezet tíz feltételezett tagját. Ők bántalmazták a múlt héten egy szeminárium résztvevőit az újvidéki egyetemen -jelentette a belgrádi B92 rádió- állomás. A magát Nemzeti Szervezkedésnek nevező szélsőjobboldali csoport, vasrudakkal felfegyDrága selejtek A műszaki cikkek vásárlásánál valakinek vagy szerencséje van, vagy nincs. Nos, nekünk nem volt. Négy éve a tulajdonunkban van egy meglehetősen drága tévékészülék. Sok mindenre képes, de legjobban egyvalamit tud - elrom- lani. Legelőször féléves korában szorult arra, hogy szervizbe fuvarozzuk (az üyen csodamasinákhoz már nem jön a szerelő házhoz, hanem számítógépre kell kapcsolni a hiba megállapítása végett). Másnapra a hibát eltávolították, haza lehetett hozni - megjegyzem, a szállításhoz két markos férfi kell, ugyanis a készülék nemcsak méreMagyarország területén levő titkos CIA-fogolytáborokban kínzások történtek. Polgár Viktor, a budapesti külügyi tárca szóvivője elmondta: az olasz kommunista párt lapjában jelent meg az írás, és nem volt módjuk ellenőrizni, valóban így hangzott-e el az interjú vagy sem. „Nem tudjuk azt sem, hogy a neves professzor, az ENSZ raportőre mire alapozza a megállapításait, hiszen semmiféle tényt vagy adatot nem hoz fel állításainak igazolására” - tette hozzá a szóvivő. Megerősítette: Magyarországon nem volt, nincs és nem is lesz üyen jellegű börtön vagy tábor. „Felvettük a kapcsolatot az újsággal, próbáljuk tisztázni a helyzetet, az ENSZ-missziónkon keresztül pedig a professzorral is kapcsolatba kívánunk lépni, és vele is tudatni kívánjuk, hogy Magyarországon eddig sem volt és ezverzett tagjai szerdán este berontottak a Fasizmus fenyegetése napjainkban mottóval rendezett szemináriumra. A fekete bőrkabátba öltözött, rövidre nyírt hajú fiatalok zaklatták az előadókat, a diákokat és a mintegy 50 fős hallgatóság többi tagját. Több embert megütöttek, és röplapokat szórtak szét, amelyekben „kommunista visszamaradottaknak” nevezteiben nagy, hanem nehéz is. Ez a szituáció az elmúlt négy évben ötször megismédődött: rövidebb- hosszabb ideig a szerviz vendégszeretetét élvezte a tévénk. A kérdésünkre, hogy ennyi hiba után vajon nem vagyunk-e jogosultak cserére, a válasz az volt, hogy mindig másfajta hibát fedeztek fel. A garancia minden javítás után meghosszabbodott, de mégsem volt annyira rafinált a tévénk, hogy a végtelenségig húzza a jótállási időt, utoljára bizony fizetni kellett. Ekkor már csak abban bíztam, mivel a készülék hazai gyártmány, az alkatrész nem lesz túl drága. Nos, nem is kellett csalódnom-18 koronába került. A munkadíj viszont 720 koronát tett ki. Úgy látszik, a után sem lesz üyen jellegű tábor” - fűzte hozzá. A The Washington Post című amerikai napüap november elején írt arról, hogy az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) több kelet-európai országban titkos börtönöket működtet. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök azt mondta, soha nem kapott kérést Washingtontól titkos börtönök létesítésére, de ha kapott volna is, elutasította volna. Cáfolta a táborok létét Morber Ferenc, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója is. Ugyanakkor a CIA múlt szerdán felkérte az amerikai igazságügyi minisztériumot, vizsgálja ki, hogyan történhetett, hogy a terrorizmussal gyanúsított külföldi foglyokat őrző keleteurópai titkos börtönök létezéséről szóló, feltehetően bizalmasnak minősülő információt törvénysértő módon kiadták a sajtónak. ték a szeminárium résztvevőit. Az incidensben senki nem sérült meg súlyosan. A Nemzeti Szervezkedés nem ismeretlen csoport. Tagjai az év elején antiszemita tartalmú hirdetéseket függesztettek ki, valamint üyen tartalmú falfirkákkal csúfítottak el épületeket Belg- rádban és Újvidéken. A szerdai incidenssel kapcsolatban a rendőrség még négy neonácit keres. szerviz egész személyzete éjt nappallá téve a mi tévénk körül sür- gött-forgott. Mi ebből a tanulság? Annyi, hogy semmire sincs garancia. Főleg arra nincs, hogy a garancia úgy működüt, ahogy azt mi, vásárlók elképzeljük. Például ha egy drága műszaki cikket veszünk, azt esedeg azért tesszük, hogy ne kelljen állandóan javíttatni. Lehet, a legközelebbi meghibásodáskor ki-. hajítom a közel 30 ezer koronás készüléket, s körülnézek a kínai piacon. Elképzelhető, hogy az majd üzemelés közben jól megráz, esetleg felrobban, kiég vagy mit tudom én. De tisztában leszek azzal, hogy olcsón selejtes árut kap az ember. Nálunk drágán is. Kohút Ottűia Tallós A belgrádi B92 rádió szerint a Nemzeti Szervezkedés nem ismeretlen csoport Újvidéken letartóztattak tíz neonácit MTI-FIGYELŐ LEVÉLBONTÁS KOMMENTÁR Prostik és cinkosok 'WtKtKKKM, BARAK LÁSZLÓ JHHHÉHHi Pavol Rusko a múlt héten egy újabb korrupciógyanús ügy leleplezését kezdeményezte a rendőrségen, akárha a törvénytisztelő polgár makulátlan etalonja. Elméletileg! Amikor azonban a leleplezést alátámasztó „bizonyíték” beszerzésén ügyködött - gyakorlatilag bűncselekményt követett el. Történt volt, hogy beszélgetőpartnere, egy tőle elhidegült kolléganője, tudtán kívül, rejtett kamerával rögzíttetett egy magán- beszélgetést, amelyben ő maga azt kérte tőle számon, miért hagyta őt el...? Iveta Henzélyová, ez a tökszőke nő egyike azon Rusko-párti parlamenti képviselőknek, akik faképnél hagyták őt s vele együtt pártja, az ANO képviselői klubját, azt követően, hogy pénzmosás és egyéb kétes előjelű gazdasági machinációk gyanújába keveredvén távozni kényszerült miniszteri posztjáról. A szóban forgó - Rusko által időközben a sajtó számára is büszkén(!) megszellőztetett - videofelvételen a következő kijelentést tette Henzélyová: „Valaki a parlament szeptemberi ülésszaka előtt a mieink által ígért fűt-fát nekem, meg egy ház átépítését is kilátásba helyezték, ha átállok a kormány- oldalra...” Kétségkívül bűzlik hát itt valami. Ám, sajnos, mindkét oldalról. Bár Henzélyovát, állítása szerint, hidegen hagyta a titokzatos megkeresés - azaz semmit nem kapott, és kizárólag önszántából szakított Ruskóval-, megtörténtét azonnal jelentenie kellett volna a rendőrségen. Elméletileg! Mivel a rögzített párbeszédre gyakorlatilag hetekkel ezelőtt került sor, Ruskónak ugyancsak azonnal a rendőrséghez kellett volna fordulnia. Megint csak - elméletileg! Ő viszont, gyakorlatilag, csak hetek múltán tette ezt meg. Elképzelhető persze, hogy bokros teendői miatt nem volt ilyesmire érkezése. Lehetett is dolga, elég. Egyebek között, pártja, az ANO tökéletes lerohasztásának emberpróbáló procedúrája és Markíza tévébeli tulajdonrészének elkótyavetyélése is sokkal inkább leköthette őt, mint holmi, a korrupció molochjával folytatandó kilátástalan csetepaté... Persze, jobb későn, mint soha alapon, amint jobban ráért, ismét fölülkerekedett lelkében a bosszúszomj, és rögvest a cselekvés mezejére lépett. Lám, meg is kezdődhet most már e bűnben fuldokló sárgolyó girge-gurba tengelyének kiegyenesítése... Mi ez, ha nem egy happy end, mint az állat! Továbbá, egy olyan újabb - urambocsá! - szaros gumicsont, amelytől mindenkinek olyan lett a szája, aki bevette! Ennek ellenére torkos ebként úgy kapkodnak érte még mindig az aktorok- a közjogi méltóságokkal egyetemben -, mintha legalábbis egy vájdlingnyi mézízű sörbetből került volna elő... Gašparovič köztársasági elnök úrral az élen - aki nem is olyan régen gyakorlatilag fölötte elhivatottan tüsténkedett egy látens politikai bűnbanda főkomornyikja- ként -, patetikusnál patetikusabb, erkölcsi töltetű prédikációkba kezdtek e hon ege alatt. Miközben, nyilván mindenki tudván tudja, hogy ez a kutyakomédia sem lesz képes megállítani azt a közéleti karavánt, amely évek óta akadálytalanul halad a maga útján. Mert elméletileg ugyan úgy fest, mintha csupa makuládan erkölcsű, törvénytisztelő ember irányítaná itt a közéletet, gyakorlatilag azonban, szinte egytől egyig prostituáltak, kisstílű cinkosok, a közélet mutatványosai... JEGYZET Jó hír, rossz hír . PÉTERFISZONYA Van egy jó és egy rossz hírem. Elsőnek a jót közlöm, nálunk is forgalmazzák azt az új inzulint, amely meggátolja a cukorbetegek életét keserítő vér- cukorszint-ingadozást. Ma, a cukorbetegek világnapján további jó hírem is van a csaknem háromszázezer érintett számára: az újfajta készítmény ára megegyezik a hagyományosan használt inzulinokéval. Vagyis a korszerű kezelés nem emeli a cukorbetegek kiadásait, és egészség- ügyi ellátásuk épp olyan, mint a fejlett európai országok lakosaié. És most jöjjön a feketeleves: nincsenek ilyen jó helyzetben a daganatos betegek. Bár az egészségügyi miniszter szerint a reform épp számukra tette lehetővé a korszerű gyógyítási eljárásokat, tehát a gyógysze- rezést is, a gyógyszerköltségvetés (19,5 milliárd korona) csupán 4,2 százaléka (817,6 mülió korona) fordítható a betegekre. Ami ugyan 2002-höz és 2003-hoz viszonyítva (2,8 és 3,2 százalék) némi javulást jelent, de 19 európai ország átlagához képest - 5,5 százalék - Szlovákia lemaradt. Hiszen míg az utóbbi két évben 19 európai országban lakosonként 5-16 euró jutott a rákos betegek gyógyszerezésére, Szlovákiában csak 2,5 euró. Tévedés ne essék, mindez nem a reformellenes erők megállapítása, hanem az Európai Parlamenté. Mivel tavaly 3 mülió európai lakosnál diagnosztizáltak daganatos betegséget, s noha a tüdő-, vastagbél-, mell-, prosztata- és gyomorrák jól kezelhető, mégis 1,7 mülió ember belehalt a kórba. Ezért Brüsz- szel az európai kormányokat a gyógyítás esélyegyenlőségének biztosítására figyelmezteti. Nem volna jó, ha a kormány, a tárca nem figyelne fel a felmérésbe foglaltakra, bár igaz, Szlovákiát - mivel az onkológiai betegek gyógyszerezésére szánt kiadások átlagon aluliak - be sem vonták az értékelésbe. Nehogy úgy értékeljék a helyzetet: eredmény, hogy nem vagyunk az utolsók!?