Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-10 / 260. szám, csütörtök

ÚJ SZŐ 2005. NOVEMBER 10. Fókuszban: a foglalkoztatási törvény 3 Iveta Radičová a továbbképzésre és az iskolai végzettség megszerzésére helyezi a hangsúlyt Ľudovít Kaník felesleges ötletei Pozsony. A parlament teg­nap módosította a foglal­koztatási törvényt, több tá­mogatási formában is válto­zás történt. Iveta Radičová, az új szociális ügyi minisz­ter a támogatási rendszer egyszerűsítését, és egyben a célcsoportba tartozók szá­mának növelését szeretné elérni. LAJOS P. JÁNOS Radičová elvetette elődjének, Ľudovít Kaníknak néhány ötletét: feleslegesnek tartja a munkahely miatti költözésért járó támogatást, mivel ezt 2004-ben csak 59-en, idén pedig mindössze 47-en kérvé­nyezték. Nem tartja jó megoldás­nak az egy évesnél fiatalabb gyer­mek után járó havi 350 koronás „egészségügyi” támogatás beveze­tését sem. „Nem lehet minden problémára új segélyt bevezetni” - indokolta álláspontját Radičová. Az exminiszter többi javaslatát Őrségváltás. Iveta Radičová elvetette elődje, Ľudovít Kaník néhány ötletét (Miroslava Cibulková felvétele) azonban támogathatónak tartotta, napig lehet végezni. Új támogatás Ennek köszönhetően a pályakez- az elhelyezkedett munkanélküliek dők a szakmai gyakorlatért 1500 útiköltségéhez való hozzájárulás, korona helyett 1700 koronát kap- mely legfeljebb havi 2000 korona nak majd, a gyakorlatnak helyet lehet. Ez a hátrányos helyzetű adó munkaadóloiak járó havi ezer- munkanélkülieknek jár, illetve koronás juttatás azonban megszű- azoknak, akiknek 6 hónapnál hosz- nik. A gyakorlatot legfeljebb 6 hó- szabb ideig nem volt állásuk. Iveta Radičová elsősorban a to­vábbképzésre és az iskolai végzett­ség megszerzésére helyezi a hang­súlyt. A tovább- és átképző intéze­tek hatékonyságát szigorúbban akarja ellenőrizni, sok esetben ugyanis a tanfolyamokat elvégzett munkanélkülieknek sem sikerül elhelyezkedniük. A munkanélküli­ek közt nagyon magas az alapfokú végzettséggel rendelkezők ará­nya. „A nyilvántartott munkanél­küliek 31 százaléka az alapiskola befejezése után már nem tanult tovább, vagy a középiskolát már nem sikerült befejeznie” - indo­kolta javaslatait Radičová. A mun­kanélküliek továbbképzésének el­sősorban erre a rétegre kell irá­nyulnia. Hátrányos helyzetűeknek számítanak majd januártól a több- gyermekes munkanélküli szülők és a gyermeküket egyedül neve­lők. Kapnak majd átképzési támo­gatást azok a szülők is, akiknek ugyan van munkájuk, de szeret­nék átképezni magukat. A járulék összege az első gyermek után 1200, minden további gyermek után 900 korona. MUNKAVÁLLALÓKNAK ÉS MUNKAADÓKNAK NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOK Foglalkoztatásnövelő támogatások A foglalkoztatási törvény több támogatási típust tesz lehetővé. Egy részüket továbbra is a munkaadók kérvényezhetik, például átképzésre, új munkahelyek teremtésére fordíthatják, de jelentős összeget kaphat­nak azok a munkanélküliek is, akik saját vállalkozás alapításába fog­nak. A foglalkoztatás növelését segíthetik azok a támogatások, melyek a munkaerő mobilitásának fejlesztését szolgálják. Januártól ugyan megszűnik a költözési támogatás, mely állandó lakhely változtatása esetén járt, kétévente egyszer, legfeljebb tízezer koronáig. A szociális ügyi minisztérium adatai szerint évente alig 50-en igényelték, ezért ja­vasolták megszűnését. A községek továbbra is pályázhatnak közhasznú munkák szervezésére. Átképzés, továbbképzés A hangsúlyt elsősorban a munkanélküliek átképzésére helyezi a kor­mány. Mivel a támogatásokat az Európai Szociális Alapból származó támogatásból folyósítják, két részre osztották Szlovákiát: nagyobb tá­mogatás kapható azokban a régiókban, ahol az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) értéke nem haladja meg az uniós átlag 75 száza­lékát, és alacsonyabbat ott, ahol ez az érték 75 százaléknál magasabb. A támogatást kérheti a munkanélküli, de jár a munkaadónak is, ha újonnan felvett alkalmazottait akaija átképezni. Változik a támogatás összege attól függően is, hogy kis-vagy nagyvállalkozó kéri-e azt. A munkanélkülinek járó átképzési támogatás Ebben az esetben a törvény nem tesz különbséget a régiók fejlettsége alapján, mindenhol ugyanakkora támogatás jár. Az átképzésben részt vevőnek kifizetik a tanfolyam teljes költségét, térítik ezzel összefüggő egyéb kiadásait - útiköltség, szállás- és étkezési díj, még nem iskolaköte­les gyermekeket nevelő személyek további, a gyermek nevelését elősegí­tő támogatást kapnak. Ez utóbbinak összege 1200 korona egy gyermek esetében, minden további gyermek után újabb 900 korona igényelhető. A munkáltatók által kapható támogatás Az egy főre jutó GDP egyedül Pozsony megyében haladja meg az uni­ós átlag 75 százalékát, tehát itt alacsonyabb támogatás jár az új alkalma­zottak átképzésére. Ennek összege általános tanfolyam esetén a költsé­gek 50-80 százalékát fedezhetik, szaktanfolyam esetén 25^15 százalé­kát, attól függően, hogy kis-, közép- vagy nagyvállalkozóról van-e szó. A támogatás mértéke változik annak arányában is, hogy munkanélkülit vagy más munkahelyről jelentkezőt alkalmaz-e a munkaadó. Szlovákia összes többi régiójában általános tanfolyam esetén a költségek 60-90, szaktanfolyam esetén 35-55 százalékát lehet igényelni. Magánvállalkozások alapításának támogatása A támogatás folyósításának alapfeltétele, hogy a kérvényező leg­alább három hónapig munkanélküli legyen. Vállalnia kell továbbá, hogy legalább két évig működteti újonnan létrehozott vállalkozását. A támogatás összegét a valós költségigény alapján állapítják meg, mérté­ke függ a munkanélküliség arányától az adott járásban, illetve attól, hátrányos helyzetű munkanélküli kéri-e azt. Pozsony megyében egye­dül a hátrányos helyzetű munkanélkülieknek jár legfeljebb 49 339 ko­rona támogatás. Az ország többi régiójában 79 942 koronát kaphat a legfeljebb egy éve munkanélküli, a hátrányos helyzetű munkanélküli 98 678 koronát kaphat azokban a járásokban, ahol az ádagnál alacso­nyabb, és 148 017 koronát, ahol az átlagnál magasabb a munkanélküli­ek aránya. Az egészségkárosultak ezeknek az összegeknek mintegy két­szeresére jogosultak. A januártól igényelhető új foglalkoztatási támogatások: ♦ egyéni vállalkozók, önkormányzatok és nonprofit szervezetek igé­nyelhetik ♦ minden újonnan felvett munkanélküli után 58 212 korona jár ♦ a hátrányos helyzetű munkanélküliek esetében a támogatás 80 601 korona ♦ egészségkárosodott munkanélküli alkalmazása esetén 223 891 korona ♦ feltétel, hogy a munkahely legalább 2 évig megmaradjon, önkor­mányzatok és nonprofit szervezetek esetében 1 év ♦ legfeljebb 5 új alkalmazott után jár, az alkalmazottak összlétszá- ma nem haladhatja meg a 10-et. A TÁMOGATÁSOK TÍPUSAI A támogatások típusai* ♦ Egyéni vállalkozás megkezdéséhez járó támogatás - 49. § ♦ Hátrányos helyzetű munkanélküli alkalmazásához nyújtott támogatás - 50. § ♦ Pályakezdők gyakorlatához nyújtott támogatás - 51. § ♦ Ösztönző tevékenység szervezéséhez nyújtott támogatás - 52. § ♦ A munkahely miatti költözéshez nyújtott támogatás - 53. § ♦ Továbbképzési támogatás kisgyermekes munkanélkülieknek - 46. § ♦ Alkalmazottak átképzésének támogatása - 47. § ♦ Munkanélküliek átképzésének támogatása -46. § ♦ Útiköltség-támogatás Az egészségkárosodottak foglalkoztatási támogatása* ♦ Védett műhely vagy munkahely létrehozásának támogatása - 56. § ♦ Egészségkárosodottnak járó támogatás egyéni vállalkozás létrehozásához - 57. § ♦ Egészségkárosodott segítőjének tevékenységéhez nyújtott támogatás - 59. § ♦ Védett műhely vagy munkahely működési költségeinek támogatása, az alkalmazottak szállításához való hozzájárulás - 60. § ♦ a paragrafusok megjelölése a foglalkoztatási törvény alapján történt A foglalkoztatási támogatásokra fordított összeg 2004-ben és 2005 első félévében A foglalkoztatási * A kialakított támogatás típusa munkahelyek, illetve a támogatott személyek száma 2004 2005 1. félév §52 219 876 129 372 §49 5 618 5 323 §51 14462 11291 §50 1778 1896 §46 27 208 10 250 §60 0 1 103 §56 138 143 §57 108 128 §59 18 30 §53 51 35 §47 0 7 Összesen 269 257 159 578 * - a fenti táblázatban szereplő megjelölés szerint Hátrányos helyzetű munkanélkülinek számít: ♦ az pályakezdő, aki legfeljebb 25 éves, legfeljebb két éve fejezte be iskoláit nappali tagozaton, és még nem volt rendszeresen fizetett munkahelye ♦ az 50 év feletti munkanélküli ♦ az a munkanélküli, akinek az utóbbi 16 hónapos időszakban legalább 12 hónapon át nem volt munkája ♦ az a személy, aldnek még nem volt fizetett állása, és nem is folytatott tanulmányokat, mivel ezeket a tevékenységeket nem tudta összeegyeztetni a gyermekneveléssel ♦ a tíz évesnél fiatalabb gyermekét egyedül nevelő szülő ♦ az a személy, aki egészségügyi okok miatt veszítette el állását, de nem számít egészségkárosodottnak (nem kap rokkantsági nyug­díjat) ♦ az a személy, aki költözik vagy költözött az Európai Unió tagállamaiban, és akinek állandó lakhelye van valamelyik tagállam területén munkavállalás céljából ♦ egészségkárosodott emberek ♦ első rendszeresen fizetett munkahelynek azt tartja a törvény, mely legalább 6 hónapig tartott megszakítás nélkül, (lpj) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPOS IDŐ; 8-12 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SM ETE0R0L0GIA A Nap kel 06.53-kor - nyugszik 16.18-kor A Hold kel 14.08-kor - nyugszik - ­A Duna vízállása - Pozsony: 290, árad; Medve: 110, változatlan; Komá­rom: 105, változatlan; Párkány: 35, apad. Reggel eleinte felhős lesz az ég, de gyorsan eltűn­nek a hajnali köd­foltok, majd kisüt a nap. Néhány völgykatlanban azonban a köd akár tartósnak is bizonyulhat. Csupán gyenge szél lesz, és nem várható csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-12 fok körül alakul. Éjszaka 4 és -1 fokig süllyed a hőmérő higany­szála. Holnap jobbára a felhős ég­bolt lesz jellemző; 5 és 9 fokos, a napsütötte helyeken 11 fokos hő­mérsékletre számíthatunk. Kedvező hatá­sú időjárás vár­ható, nem kell közvetlen front­hatásra számíta­nunk. Nagyobb a szellemi és fizi­kai teherbírásunk, jó az összpon­tosító készségünk. A szív- és ér­rendszeri megbetegedésekben szenvedők lehetőleg tartsák be az orvosi előírásokat. A változé­kony időjárású területeken gon­dot okozhat a vérnyomás hirtelen ingadozása. Az alacsony vérnyo- másúakat migrénes fejfájás gyö­törheti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom