Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-09 / 259. szám, szerda
12 Európai unió V ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 9. Szabálysértési eljárás nyolc tagország ellen A többség nem teljesítette A lakosság 75 százaléka aggódik amiatt, hogy az euró bevezetése áremelkedéssel járhat Brüsszeli dicséret Szlovákiának A megszólalásig hasonlítanak az igazi eurós pénzérmékre, pedig csokoládéból készültek, és egy brüsszeli cukrászda kirakatát díszítették (TASR/AP-felvétel) MTI-JELENTÉS Brüsszel. Az unióban ténykedő mintegy 45 ezer ipari vagy mező- gazdasági vállalatnak eddig csupán alig 15 százaléka tett eleget annak a jogszabálynak, hogy a környezet számára káros szennyezőanyagok szintjének korlátozásával megszerezze a kötelezően előírt működési engedélyt. Az EB az 1996-ban született, a levegő-, víz- és termőföldszennyezést egyaránt korlátozni próbáló környezetvédelmi szabály teljesítéséről a napokban adott helyzetjelentést. Ebben Sztavrosz Dimasz környezet- védelmi biztos azt írta, a tagállamok részéről további komoly erőfeszítéseket lát szükségesnek az előírt csökkentés eléréséhez. Az ISMERTETÉS Brüsszel. Az Európai Bizottság véget vet az olcsó kínai cipők importjának - közölte az EU kereskedelmi biztosa, Peter Mandelson, miután bebizonyosodott, hogy a kínaiak dömpingáron értékesítik a lábbeliket az európai piacon. Vagyis olcsóbban adják a termékeket, mint amennyibe azok előállítása kerül. Egy nevének elhallgatását kérő EU-hivatalnok a Financial Times Europe-nak úgy nyilatkozott: bizonyítékaik vannak a dömpingáron való értékesítésre. A gazdasági lap már azt is tudni véli, hogy az EU egy hónap múlva vezeti be büntető intézkedéseit, amelyek hatálya kiteljed majd az indiai és a vietnami cipőgyártókra is (utóbbiak főleg az európai építőipari cégeknek szállítanak speciális lábbeliket.) irányelvnek teljes egészében 2007- re kell eleget tenni, de új létesítmények már 1999 óta csak a jogszabály szellemében építhetők. Nyolc tagország (Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Hollandia, Luxemburg és Spanyolország) ellen az Európai Bizottság már szabálysértési eljárást indított a késlekedés miatt. Ugyancsak a jogszabályok végrehajtását hiányolja a nem kormányzati szerveket tömörítő Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB). Megismételte azt az aggodalmat is, hogy a jelek szerint az EU egyebek között a környezetvédelem rovására igyekszik eredményeket elérni gazdasági növekedési és versenyképességi törekvéseiben. Brüsszel döntését az is motiválta, hogy francia és olasz cipőgyártók panaszt emeltek, mondván: az olcsó ázsiai import miatt megélhetésük került veszélybe. Az európai cipőkereskedők viszont azt állítják, hogy az ostor a kereskedelmi dolgozókon csattan, a büntető intézkedések következtében Európában 10 ezer munkahely válik feleslegessé, s a cipők fogyasztói ára is magasabb lesz. Ráadásul a korlátozások kijátszhatók, hiszen az érintett cégek áthelyezhetik a gyártást más, a büntetővámok által nem sújtott ázsiai országokba, például Indonéziába vagy Kambodzsába. Természetesen a cipőket importálók érdekvédelmi szövetsége szerint sincs semmi hasznuk a javasolt büntetőintézkedéseknek. Ők azt sem ismerik el, hogy az ázsiai ipar veszélyt jelentene az európai cipőiparra nézve, (eurohirek.hu) Brüsszel. Szlovákia a három balti állammal együtt a legjobban felkészültek közé tartozik azon országok közül, amelyek az elkövetkező években be akarnak lépni az eurózó- nába. Az Európai Bizottság szerint Szlovákia teljesítette a legjobban az ezzel kapcsolatos feladatokat. ÖSSZEFOGLALÓ Mindez az EB múlt hét végén kiadott helyzetjelentésében szerepel. Hozzá kell tenni, a dokumentum nem az euróövezethez csatlakozni kívánó államok gazdasági teljesítményét vette górcső alá, hanem a csatlakozás gyakorlati oldalát érintő felkészüléssel foglalkozott. Leszögezve, ezt a tevékenységet - főként a szükséges számítógépes és könyvelési rendszerek kiépítését - az érintett országokban folytatni és gyorsítani kell. Szlovákia esetében a jelentés kiemeli a Nemzeti Bank műhelyében készült nemzeti terv gyors elfogadását, ez az euró bevezetése előtti és utáni időszakra vonatkozó cselekvési programot tartalmazza. Az EB szerint a terv „ötvözi az ambíciót a realizmussal”, s ha a szlovák szervek meg tudják valósítani, akkor jelentősen elősegítik az állami és a magánszektor felkészülését a közös pénzre való átállás során. A bizottság jövőre újabb jelentést ad ki arról, mely új országok teljesítik az úgynevezett maast- richti kritériumokat, az euró bevezetésének több mint tíz éve megállapított, kötelező feltételeit, köztük az államháztartási deficit és a belső államadósság, valamint az infláció és a irányadó kamatok meghatározott szint alatt tartását. (Szakértői vélemények szerint a gazdasági feltételek teljesítése terén pillanatnyilag Csehország áll a legjobban, őt Szlovákia, Lengyel- ország és Magyarország követi.) A probléma az összes új országot érinti a testület szerint, így a 2007-ben belépni szándékozó Észtországot, Litvániát és Szlovéniát, az egy évvel később csatlakozni kívánó Ciprust, Lettországot és Máltát, a 2009-et megcélzó Szlovákiát, illetve a 2010-re időzítő Magyarországot és Csehországot is. Lengyelországnak még nincs kitűzött időpontja. A bizottság arról is szót ejtett, több új tagországban a fogyasztók félnek attól, hogy az euróbevezetést bizonyos ágazatokban áremelésekre használják fel. Ezt a problémát Brüsszel szerint szintén orvosolni kell, ámbár az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az euró bevezetése után mind az árak, mind a kamatok alacsonyak maradtak. Egy szeptemberi közvéleménykutatás szerint az új országokban a lakosság 74 százaléka örül annak, hogy az euró bevezetésével megszűnik a valutaváltás terhe, 70 százalék elégedett az árak jobb összehasonlítási lehetőségével, 92 százalék pedig az utazási könnyebbségekkel, de eléri a 75 százalékot azoknak a száma, akik aggódnak az árak manipulálása miatt. „A gondosan és időben végrehajtott felkészülés alapvető fontosságú ahhoz, hogy a lakosság teljes bizalommal tudja végrehajtani az áttérést a közös európai pénzre” - emelte ki a közleményben Joaquin Almunia, a bizottság pénzügyekért felelős tagja. Sürgette a kormányokat, adjanak a lakosságnak megfelelő tájékoztatást az euró előnyeiről, illetve az elfogadásához szükséges állam- háztartási intézkedésekről. A gyakorlati felkészülés olyan kérdéseket érint, mint a számító- gépes és könyvviteli rendszer előkészítése, annak eldöntése, hogy milyen ütemezésben vezetik be a euróérméket és -bankjegyeket, illetve hogyan vonják ki a nemzeti valutákat, hogyan néznek majd ki az érmék és bankjegyek úgynevezett nemzeti oldalai (csak az egyik oldal egységes uniós szinten), illetve annak biztosítása, hogy időre elegendő bankjegy és érme kerüljön forgalomba. Mind az állami, mind a magán- szektorban folytatni és gyorsítani kell az előkészületeket Almuniáék szerint. Az euróbevezetés időpontjára és a felkészülésre az érdeklődő tagországok joga tervet kidolgozni. A bizottság értékeli viszont a kritériumok teljesítését, mielőtt mind a 25 tagország jóváhagyja az euróövezeti csatlakozást. (SITA, MTI) Új bankjegyek bevezetését sürgetik Brüsszel. A létező 5,10, 20, 50, 100, 200 és 500 eurós bankjegyek mellett az Európai Parlament 1, illetve 2 eurós címletű papír- pénzt.is szeretne a képviselők többségének írásos nyilatkozata szerint. Jelenleg az egy- és kéteurós érték csak érmeformában létezik, és a képviselők hiányolják az ilyen címletű papírpénzt. A Strasbo- urgban közzétett, írásbeli nyilatkozatot - amely hivatalosan elfogadott dokumentumnak számít - 371-en írták alá. A szöveg szerint a kisebb címletű bankjegyek hiánya megnehezíti a pénz értékének érzékelését; az ilyen papírpénzek kibocsátását az eurónak az új tagállamokban történő bevezetése is indokolja. (MTI) A francia és olasz gyártók panaszt emeltek Harc a kínai cipők ellen A jó adminisztrációhoz való jog érvényesítése Tíz év alatt 20 ezer panasz ISMERTETÉS Strasbourg. Az Európai Parlament a közelmúltban fogadta el az európai ombudsman tevékenységéről készült jelentést. A hivatalt tíz éve hozták létre, s az azóta eltelt időszakban összesen 20 ezer panaszt regisztráltak. Mannolisz Mavrommatisz ombudsman szerint „még mindig rengeteg teendőnk van, hogy biztosítsuk az EU Alapvető Jogok Chartájában rögzített jogokat. Ha nem is tudunk minden panaszos ügyet megoldani, a legilletékesebb helyre irányítjuk a panaszost”. Általános vélekedés szerint e hivatal munkássága nyitottabbá tette az uniós adminisztrációt. Tevékenységével az ombudsmannak sikerült elérnie, hogy pártatlan, korrekt magatartás jellemezze az EU intézményeit, testületéit, s hogy felgyorsuljon a panaszos ügyek intézése. A jó adminisztrációhoz való jogot az uniós charta rögzíti. Külön kódex magyarázza e jog gyakorlati vetületeit, ezek alkalmazása kötelező a közhivatalok részére. Az etikettet országos, regionális és helyi szinten alkalmazzák EU-szerte. Az európai gyakorlat hatását igazolja: az Afganisztán is kérte, bocsássák rendelkezésére az uniós ü- lemkódexet. (eurohirek.hu) Sokba kerül a biztonság garantálása Bécs készül az elnökségre MTI-JELENTÉS Bécs. Ausztria megkezdte a jövő évjanuár 1-jétől kezdődő soros EU- elnökségének biztonsági előkészítését. Rudolf Gollia belügyi szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elkövetkezendő hetekben ellenőrzik a soros elnökség idején tartandó tanácskozások helyszíneit, és ennek keretében a tartományok biztonsági és közlekedési kérdésekkel foglalkozó megbízottaival egyeztetik a teendőket. A jövő év első felében 130 nemzetközi tanácskozást, szakértői konferenciát és egyéb találkozót tartanak Ausztriában az EUelnökséggel összefüggésben. Mintegy tucatnyi lesz azoknak a találkozóknak a száma, amelyeken a 25 tagország miniszterei vesznek részt, a tanácskozások egy részét vidéki nagyvárosokban tartják. Májusban Bécsben ezenkívül latin-amerikai csúcstalálkozót is tartanak, és minden valószínűség szerint az osztrák fővárosban tartják majd a Koszovó jövőjével foglalkozó tárgyalások sorozatát is. Az osztrák külügy szerint 40-50 millió euróba kerül majd az osztrák adófizetőknek az EU-el- nökség. A gazdasági szaksajtó szerint azonban ennél jóval nagyobbak lesznek a költségek. Az olcsó AIDS-gyógyszerek feketekereskedelme már csaknem olyan hasznot ígér, mint a kokainé Alacsonyabb gyógyszerárak a szegényebbeknek ÖSSZEFOGLALÓ London. A gyógyszeriparnak fontolóra kell vennie árképzésének átalakítását oly módon, hogy a szegényebb EU-tagállamok is szembe tudjanak szállni a globális egészségügyi kihívásokkal. Erről a múlt hét végén Londonban nyilatkozott az unió egészségügyi biztosa. Markosz Kiprianu a Financial Ti- mesnak azt mondta: a kedvezményesen hozzáférhető gyógyszerek körébe be kellene vonni például a HIV/AIDS-vírus elleni készítményeket, valamint a madárinfluenza ellen leghatékonyabbnak tartott Tamiflut. A brüsszeli biztos szerint a felmerülő lehetőségek egyike az, hogy mindenki ugyanazt az árat fizeti, de a gyógyszeripar az egyes tagországok pénzügyi helyzetének megfelelően ad visszatérítést. Kiprianu a brit üzleti napilapnak hangsúlyozta ugyanakkor: az ipar bizonyos garanciákat követelhet arra, hogy ha egy gyógyszer valahol alacsonyabb áron válik hozzáférhetővé, nem fog megjelenni utána drágább piacokon. A BBC ugyanis néhány hónapja közölt tényfeltáró riportot arról, hogy a Kelet-Európába és a fejlődő világba, főleg Afrikába szánt, a piaci árnál jóval olcsóbb AIDS-gyógyszere- ket vásárolt feketepiaci közvetítőktől a brit állami egészségügy (NHS). A brit közszolgálati rádió riportja szerint az NHS akkor már legalább öt éve vásárolt illegálisan Tamiflu Oseltamivirum 75 mg 10 Kapseln / ' Jelenleg ez a madárinfluenza elleni leghatékonyabb szer (Reuters-felvétel) olyan AIDS-gyógyszereket, amelyeket a szabályok alapján nem lehetett volna uniós piacon forgalmazni. A megszólaltatott szakértők szerint az olcsó AIDS-gyógyszerek feketekereskedelme már csaknem olyan hasznot ígér, mint a kokainé. A Financial Times által a Kipria- nu-interjúhoz fűzött kommentár szerint az európai gyógyszeripar már jelezte, támogatná az egységes uniós árképzést, ami azonnali piaci hozzáférést adna a gyártóknak, a jelenlegi, gyakran hosszú hónapokig tartó késedelmek helyett, amelyeket az okoz, hogy minden tagállammal külön kell tárgyalni még az egyes gyógyszerek felügyeleti jóváhagyása után is. Az árak most általában alacsonyabbak a szegényebb kelet-európai országokban, bár igazán mélyen leszállított árakat rendszerint csak a világ legszegényebb országaiban alkalmaznak. Kiprianu az esetleges influenzavilágjárványra történő felkészülésről a Financial Timesnak azt mondta: hasznosnak tartaná közös uniós vésztartalék felhalmozását vírusellenes szerekből. Brüsz- szelnek azonban ehhez pótlólagos finanszírozásra és kedvezményes hozzáférésre lenne szüksége, tekintve a Tamiflu esetében kialakult várólistát, „különben az utolsók leszünk a megrendelők és a hozzájutók sorában” - mondta az egészségügyi biztos. Kiprianu a pénteken közölt interjúban még azt mondta: előző nap tárgyalt Franz Humerrel, a Tamiflut gyártó Roche gyógyszergyár elnökével, és általánosságban elégedetten nyugtázta a svájci cég ígéretét a gyártási engedélyek átadására más gyógyszeripari vállalatoknak, jóllehet „a folyamat esetleg nem lesz olyan egyértelmű és gyors, ahogy azt néhányan remélik”. A legfontosabb azonban az, hogy hamisítványok ne jelenjenek meg a piacon. Hétfőn a Roche gyógyszergyár pedig már közölte az Európai Bizottsággal, hogy más gyógyszergyártókkal együttműködve növeli a Tamiflu gyártását. A Roche birtokában lévő szabadalom szerint 2016-ig az ő exkulzív joga a Tamiflu gyártása. De a cég egyre növekvő nemzetközi nyomás alá került, hogy ideiglenesen mondjon le egyedi jogáról, hiszen az EU- tagországok kormányai összességében olyan óriási mennyiségben szeretnék tartalékolni a szert, hogy ezt az igényt a Roche gyártó- kapacitása már nem tudja kielégíteni. Az összes EU-tagállam számára szükséges tartalék felhalmozása fokozatosan történik majd. (MTI, eurohirek.hu)