Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-02 / 253. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 2. RÖVIDEN Gašparovič: végig kibírja a kormány Pozsony. A kisebbségi kormány nagy valószínűséggel kibírja a 2006 őszi parlamenti választásokig - vélekedik Ivan Gašparovič ál­lamfő. Viszont ha a jelenlegi törékeny stabilitás parlamenti válság­ba süllyedne, akkor előrehozott választásokat kellene tartani - tette hozzá a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Gašparovič elismerőleg nyilatkozott a Dzurinda-kabinet radiális reformsoroza­táról, sőt hozzátette, Szlovákia lehetne a követendő példa az Euró­pai Unió régebbi tagjai számára. (SITA) Nagy ünnepség november 17-ére Pozsony. Az eddigi legnagyobb ünnepségsorozatot szervezi no­vember 17-e tiszteletére az egyetemi diáktanács. A rendezvényt, amelyet november 15-én Nyitrán, Trencsénben, Zólyomban, Besz­tercebányán, Kassán és Eperjesen tartanak, élőlánc, filmvetítés és egyedi programok sora teszi gazdagabbá. (SITA) Képes elegendő szérumot gyártani Pozsony. A svájci Roche gyógyszergyárral karöltve az itteni Zentiva cég képes Szlovákia, Csehország és Románia számára ele­gendő influenza elleni szérumot gyártani. A Tamiflu elnevezésű ter­mék valamennyi, eddig ismert mfluenza-vírustörzs ellen hatásos, sőt a madárinfluenza (H5N1) ellen is oltalmat nyújt. (TASR) Nyolcvannégy rendőr kontra szökött rab Tőketerebes. Összesen 84 rendőr üldözött egy rabot, aki a kassai Frucona cég területén felügyelet nélkül dolgozott, s még pénteken szökött meg. Az eredetileg 6 évre elítélt rabot végül Tőketerebesen egy gazdasági udvar épületében találták meg. Menekülés közben még volt ideje kifosztani egy őrizetlen családi házat. Az akció során senki sem sérült meg. (SITA) Szlovák bankrablók pere Prágában Prága. Viszonylag enyhe büntetést kapott Radomir Čipčal és Július Oláh, aki a cseh fővárosban 10 bankfiókba próbált betörni. Hét alka­lommal sikerrel jártak a tettesek, Čipčal 1 millió, Oláh 800 ezer cseh koronát vitt el. Az előbbi tetteiért 8 évi, az utóbbi 6,5 évi börtönbün­tetést kapott, és mindkettőt kiutasították az országból. (TASR) Nem főállásban, hanem szabadidőben lehet végezni Az amerikai CME növelte részesedését a Markízában, és objektivitást ígér Rusko búcsúja a tévétől Ki váltja Vladimír Repčíket? Richard Rybníčeket, a Szlovák Tele­víziójelenlegi első emberét, Matej Rybanskýt, a Markíza reklám­főnökét és Václav Mikát, az Express rádió egyik alapítóját is em­legetik utódként. (SITA-felvétel) Büntetésként ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jövőre már közmun­kával is büntethetik a vétségek, azaz a kevésbé súlyos bűncselek­mények elkövetőit - erősítette meg a parlament. Az újfajta alter­natív büntetést már hónapokkal ezelőtt bevezették, amikor rábó­lintottak a büntetőjogi reformra, ám a közmunkával kapcsolatos részleteket külön törvényben dol­gozta ki az igazságügyi miniszter. A közmunka külföldön, példá­ul Amerikában már bevált, sőt ott a gyorsított eljárással kombinálva gyakran al­kalmazzák. Januártól ez nálunk is lehetővé válik. Vagyis ha a vétség - olyan bűncselekmény, melyért legfeljebb ötévi szabad­ságvesztésjár - elkövetőjét tetten érik, vagy szökés közben kapják el, 48 órán belül át kell adni a bí­róságnak. Gyorsított eljárás kere­tében a vizsgálóbíró lényegében azonnal ítéletet hirdethet, azaz büntetőparancsot adhat ki. El­lenkező esetben 15 napon belül ki kell tűznie a tárgyalás időpont­ját. Eszerint ha valakit például gyorshajtáson vagy egyéb kisebb törvénysértésen kapnak, az ille­tőt néhány napon belül bíróság elé állítják. A bíró pedig a nem túl súlyos vétségekért'büntetés­ként a társadalom javára végzett néhány órás munkára kötelezheti a bűnöst. Alternatív büntetés­ként házi fogság is szóba jöhet, erről valószínűleg szintén külön törvény fog majd szólni. Aki a fegyintézetet választja, nem le­het munkára kényszeríteni. Dániel Lipšic tárcavezető el­mondta: a vétségért elítélt sze­mély az állam, a község vagy ok­tatással, kultúrával, emberi jo­gok védelmével, tudományos fej­lesztéssel, sporttal, tűzoltással,- közmunka állatvédelemmel, esetleg szociá­lis, környezetvédelmi, egészség- ügyi, vallási, humanitárius vagy más karitatív tevékenységgel foglalkozó jogi személy számára végezhet közmunkát, éspedig az ítéletet kihirdető bíróság körze­tében. Az elítélt beleegyezésével máshol is dolgozhat, ám minden­képpen rendszeresen kell jelent­keznie a hatóság által kijelölt hi­vatalnoknál. Ez a személy mon­daná meg azt is, pontosan hol és mit kell majd csinálnia. A mun­kahivatalokban külön nyilván­tartás lesz az elítéltek számára alkalmas közmunkákról. Jó len­ne, ha a munkaügyi hivatalok az alternatív büntetésként kiszab­ható tevékenységek jegyzékébe csak olyasmit sorolnának be, amit noha a polgárok ösztönző pótlék fejében elvállalhatnak, ám az adott pillanatban a lakosok ré­széről kicsi az érdeklődés” - mondta lapunknak a közelmúlt­ban Peter Húska, a munka-, szo­ciális és családügyi minisztérium szóvivője. Leszögezte: a munka­nélküliek mindenképpen előnyt élveznek majd az elítéltekkel szemben. A közmunkát nem főállásban, hanem szabadidejében végezheti majd az illető, s havonta legkeve­sebb 20 órát kell ledolgozni. Fi­zetést nem kap, s az egyéb kiadá­sokat - útiköltség, étkeztetés, szállás - is neki kell állnia, elvég­re büntetésből dolgozik. Köz­munkára legkevesebb 40, leg­több 300 órára lehet ítélni, s a minisztérium szerint nevelő szándéka van. (sz. a.) Pozsony. Pavol Rusko már nem társtulajdonos a Mar- kízánál, még az „előretolt” František Vizváry vállalko­zó révén sem. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikai Central European Media Enterprises (CME) hétfőn bejelentette, hogy három szlováki­ai partnerével szerződést kötött a Markíza magántelevízióban törté­nő nagyobb tulajdonrészesedésé­ről, melynek révén 70-ről 80 száza­lékra emelkedik a részesedése. így az alapító Rusko végleg elvesztette „gyermekét’. A térségünk hat or­szágában tevékenykedő (Csehor­szágban a Nova és a Galaxie Sport van a kezében) CME számára a pénzügyi tranzakció 28,7 millió dollárba kerül. A tulajdonosviszo­nyok változása nagyobb objektivi­tást hozhat a Markíza hírműsorai­ba - vélekedett Andrej Holák, a té­vétársaságok licencjogait felügyelő tanács munkatársa, aki szerint a CME kifejezetten ígéretet tett erre. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, Simon-ügy: ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A titkosszolgálat nem vizsgálta sem Simon Zsolt földmű­velésügyi miniszter, sem a már le­mondott államtitkára, Marián Radošovský agrártámogatásának ügyét, pedig az ügynökség az ál­lam gazdasági érdekeinek védel­me érdekében foglalkozik az ag­rárdotációk kérdéskörével is - kö­zölte állásfoglalásában a szolgálat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Dobroslav Trnka leg­főbb ügyész hétfőn javasolta a szélsőséges megmozdulásairól el- híresült Szlovák Testvériség (Slo­venská pospolitosť) nevű párt fel­oszlatását, amelynek hétvégi gal- góci, modori, csernovai és eperje­si akcióin a rendőrség lépett köz­be. Trnka szerint a lépés oka, hogy a szervezet programja és te­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Brüsszel. Az adó­rendszerek esetleges uniós össze­hangolása az adó megemelését fogja jelenteni, Kovács László adóügyi EU-'bíztosnák ugyanis va­lószínűleg nem sikerül meggyőz­nie az összes tagállamot arról, hogy Szlovákia legyen a példa­képük. De még ha sikerrel járna, akkor sem kedvező Szlovákiára nézve az adók harmonizálása, mert közös kulcs esetén csökken­teni sem lehetne. „Fennáll a veszélye annak, hogy a 19 százalék uniós nyomás­ra akár 25 is lehet - ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie, ám ez a veszély reális. Az adóemelés ugyani sokkal valószínűbb, mint mert a Markízát idén már többször is megbüntették, ami befolyásol­hatja a licence meghosszabbításá­nak kérdését. Márpedig erről 2006 februárjában vagy márciusában fognak dönteni. Az amerikai több­sajtóosztálya. Az ügynökség sze­rint Simon és Radošovský esete azért nem került érdeklődésük lá­tókörébe, mert nem merült fel tör­vénysértés gyanúja. Bugár Béla, az MKP elnöke egy televíziós vitá­ban vetette fel először, hogy a párt minisztere, Simon Zsolt ellen indí­tott lejárató kampány mögött eset­leg a titkosszolgálat állhat. Vasár­nap este a TA3 hírtévében Bugár Béla megismételte, hogy a Sünön vékenysége összeegyeztethetetlen Szlovákia alkotmányával, az or­szág törvényeivel és nemzetközi szerződéseivel. A Szlovák Testvériség különö­sen a modori rendőrségi közbe­avatkozás miatt neheztel, és azt követeli, hogy valamennyi, ott be­vetett rendőrt szigorúan büntes­senek meg és bocsássák el a szol­gálatból. Marián Kodéba, a párt elnöke az, hogy Szlovákiához igazítanák más országok rendszerét” - mondta lapunknak Peter Gonda gazdasági elemző. Szakértők fi­gyelmeztetnek: a túlzott szabá­lyozás visszafelé is elsülhet, hi­szen az országok azzal, milyen feltételeket teremtenek a vállalko­zók és a befektetők számára, ver­senghetnek egymással. A gazdag államokban, ahol az emberek életszínvonala is magas, kevésbé lázonganak a nagyobb adók ellen, mint ott, ahol a fizetések még nem érték el az uniós szintet. Gonda szerint nem elsősorban az egyes adótípusokat, hanem a la­kosok összes adóterhét kell össze­vetni. Belgiumban, Svédország­ban, Franciaországban, Németor­szágban lényegesen nagyobb az ségi tulajdonos valószínűleg sze­mélycseréket hajt végre. Sajtóérte­sülések szerint távozik Vladimír Repčík vezérigazgató, továbbá Vie­ra Rusková és Stanislav Pavlik is a híradó stábjából, (s, t, ú) Zsolttal kapcsolatos információk már legalább egy-másfél évesek, akkor érdemben foglalkoztak a hí­rek valóságtartalmával, azonban a vizsgálatok végeredménye nem hozott fel semmi terhelőt a szak- miniszterre nézve. Bugár Béla sze­rint ha mégis kiderülne, hogy a tit­kosszolgálat áll a negatív kam­pány mögött, akkor az a kormány- koalícióból történő kilépést von­hatja maga után. (s, t, ú) azt állítja, megmozdulásukat tör­vénysértő módon oszlatták szét, ezért egyszerre hét büntető felje­lentést tett. „A rendezvényt hiva­talosan bejelentettük, vagyis in­dokolatlan volt a karhatalom köz­belépése, ráadásul az akciót irá­nyító tiszt nem mondta meg a fel­oszlatás okát” - közölte Slavomír Jančok, a párttal „testvéri” vi­szonyban lévő Szlovák Ifjak Egy­letének vezetője, (s, t) adóteher, mint nálunk, s nem va­lószínű, hogy a kormányok le­mondanak az adókból befolyt összegről. Gonda úgy véli, a polgárok ér­deke az, hogy a pénzügyminiszter a 'harmonizáció eTlen lobbizzon. „Nemcsak azért, hogy ne emel­Januártól tervezik Késni fognak az egészségügyi könyvecskék Pozsony. Egészségügyi köny­vecskét kapnak januártól a tartó­san betegek; az orvos feltünteti benne az előírt gyógyszereket, a patikus pedig azt jegyzi be, hogy az ügyfél megkapta-e a kért tab­lettát vagy sem. Elvileg a több mint 100 ezer érintett már 2006. január 1-től hozzájuthatna a könyvecskéhez, azonban a törvénytárban egyelőre még nem jelent meg az idevágó rendelet, s ez csúszást okozhat. Ezt tudatosítják az egyes biztosí­tók is, amelyek már készülnek az újdonságra. Előzetes információk szerint azonban egyik sem tudja tartani a január eleji határidőt. Az eddig elvégzett számítások szerint az Áltános Egészségbizto­sító ügyfelei közül mintegy 100 ezret érint a változás, a Dôvera esetében 3 ezer, a Sideriáéban pe­dig körülbelül 4 ezer páciensről van szó. (P) Novemberi változások Sok helyen megtiltották a dohányzást Pozsony. November elsejétől az anyagi szükséghelyzetben levő ál­lampolgárok lakhatási hozzájáru­lása havi 230 koronával emelke­dett; a segélyre szoruló egyszemé­lyes háztartás esetében az összeg 1360 koronára, többtagú család esetében pedig 2150 koronára nőtt a vonatkozó rendelkezés ér­telmében. Az egészségkárosodott személyeknek nyújtott jármű- fenntartási hozzájárulás az eddigi havi 700-ról 900 koronára emel­kedik. Szintén a hónap első napjá­tól a felsőfokú tanintézmények­ben és kollégiumokban megszűn­nek a dohányzósarkak, ugyanez érvényes a művelődési házakra és az egészségügyi intézményekre is, azaz ezekben az intézményekben nem lehet rágyújtani. A kórházak­ban tilos a dohánytermékek árusí­tása. Ugyancsak a hét elejétől pénzinjekcióban részesülnek azok a kisvállalkozók, akik az átlagos­nál magasabb munkanélküliség­gel sújtott régiókban álláshelyeket teremtenek. Egy-egy munkahely után 59 ezer korona támogatást kapnak, ennek feltétele, hogy leg­feljebb csak 10 főt alkalmazhat­nak. (s, t, ú) kedjenek az adók, hanem azért is, hogy Szlovákia versenyképes ma­radjon, s amikor lehetővé válik, tovább csökkenthesse adóit, s ne hagyja megkötni a kezét a harmo­nizáció által” - jegyezte meg ér­deklődésünkre a Konzervatív In­tézet munkatársa, (sza, s) Csak néhányan egységesítenék az adót Pozsony. Kovács László elsőként az egységes társaságiadóalap- számításról szóló törvénytervezetbe próbálja csempészni a szlová­kiai modellt. Ha nem sikerül, nem kizárt, élni fog az úgynevezett megerősített együttműködés intézményével. Ez azt jelentené, hogy nem az egész EU, hanem csak a tagállamok egy csoportja hangolná össze adóit. Ivan Mikloš pénzügyminiszternek jólesett, hogy Kovács Szlovákiával példálózott, ám nem hiszi, hogy az erős tagországok feladják saját elképzeléseiket, Szlovákia pedig nem fog meghátrálni, (sz-a, s) Alternatív büntetés­ként otthoni fogság is szóba jöhet. A Szlovák Információs Szolgálat nem nyomozott az agrárminiszter után cáfol az ügynökség Feloszlathatják a Szlovák Testvériséget - Dobroslav Trnka legfőbb ügyész javaslata Reakció a modori modortalanságra Visszafelé is elsülhet a túlzott szabályozás, hiszen az európai uniós országok így nem versenghetnek egymással Kizárólag emelést jelenthet az összehangolás?

Next

/
Oldalképek
Tartalom