Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-28 / 250. szám, péntek

14 Gondolat

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 28.

Az eperjesi neológ zsidó hitközség az első világháborúban elesett 14 eperjesi zsidó katona emlékművének megalkotásával Mikita Antal katolikus plébánost bízta meg

r _ _ ^ _ ... i i m h..--------s

A régi világ „Uj Világa”

(Képarchívum)

Hét évvel Csehszlovákia megalakulása után az eperjesi neológ zsinagógában még mindig a királyért imádkoztak. Ezen csak 1925-ben változtattak, akkor lett a fohász „ima az elnökért” (Masarykért). Dr. Rosenberg Mór, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egylet alapító tagja tiltakozásul kivonult a zsinagógából.

YEHUDA LAHAV

Amikor 1928-ban a Tűzoltó Egylet jubileumi ünnepségén „zászlószeggel” kívánták kitüntetni, Rosenberg nem vette át a kitüntetést, és ezt így indokolta: „Minthogy az egylet jubileumát a köztársaság 10 éves fennállásának a jubileumával kötötték össze - én pedig semmi lelki szükségletét nem érzem annak, hogy ezen évfordulót ünnepeljem -, kénytelen vagyok legnagyobb sajnálatomra az ünnepélyről elvi okokból távol maradni”. Nyilatkozatát Rosenberg az Új Világ nevű, Eperjesen megjelenő magyar nyelvű hetilapban tette közzé.

Tévedés lenne azonban ebből arra következtetni, hogy az Új Világ csehszlovákellenes, magyarbarát, irredenta újság lett volna. Vezércikkeiben Masaryk elnök minden születésnapján nagy tisztelettel szólt az elnökről, őszinte gyásszal kísérte 1937-ben Masaryk temetését, és soha nem felejtette el megjegyezni, hogy „amíg államunkat a bölcs öregűr szellemében vezetik, egyetlen kisebbségnek sincs oka aggodalomra”. Az „Új Világ” tipikus helyi lap volt. Értesítette például olvasóit, hogy „X. Y. orvos a hónap elejétől új rendelőjében fogadja betegeit”; hogy a város polgármestere Prágába utazott, hogy nagyobb költségvetési támogatást járjon ki Eperjesnek; hogy „Dr. Schwalb cselédlánya észrevette, hogy egy betörő van a ház pincéjében. A derék lány a betörőre zárta a pince ajtaját és rendőrt hívott”. írt az „Új Világ” a Magyar (vagy a Zsidó, vagy a Szlovák) Nőegylet év végi báljának nagy sikeréről, arról, hogy a kommunisták kivonultak a városi közgyűlésről, mert „a polgári pártok en bloc” minden javaslatukat elutasították; arról is, milyen eredményt ért el legutóbbi bajnoki mérkőzésén az ETVE (Eperjesi Torna- és Vívó Egyesület) magyar, a Snaha munkás- és a Slávia szlovák futballklub; és persze tudósított a Maccabi zsidó sportegylet tevékenységéről. No meg a magyar, a szlovák és a zsidó cserkészcsapatok kirándulásairól. (A „Eperjesi II. sz. Magyar ’Sáros’ Cserkészcsapat” egyik rajparancsnoka egyébként az 1956-ban elhí- resült Maiéter Pál volt. Habár létezett önálló zsidó cserkészmozgalom is, a magyar cserkészcsapatban 1923-ban 39 „izraelita vallását” tartottak nyílván.)

A lap főszerkesztője csaknem húsz éven át Spányi Artúr zsidó vállalkozó volt, a lap megjelenését a neológ zsidó hitközség támogatta, ami nem volt akadálya annak, hogy az Új Világ hírt adjon Csársz- ky József püspök Eperjesre érkezéséről (mégpedig „a reggeli vonattal”) - aki a ferences templom új harangjait áldotta meg - vagy Hlinka András (Andrej Hlinka) képviselő, a szlovák néppárt vezérének eperjesi látogatásáról. Csakúgy, mint az ortodox vagy a neológ zsidó hitközség vezetőségének meg- vagy újraválasztásáról.

Az ilyenfajta toleranciának Eperjesen - és általában Sáros vármegyében - mély gyökerei voltak. Gömöry János, a híres eperjesi evangélikus gimnázium főigazgatója egyik művében például megjegyezte: „Nálunk a sárosi szlovák nyelvet, akárcsak a németet és magyart kultiválták a legjobb körökben is. Sőt, úgy vettem észre, hogy ha a sárosi ember földijével kedé- lyeskedni akart, előszeretettel használta a szlovák nyelvet”. Miután a 18. század vége felé fokozatosan a zsidók is megkapták a letelepedés jogát a városban, ők is gyorsan beleilleszkedtek ebbe a légkörbe. Eperjes első teljes jogú zsidó polgára, Holländer Márk hálája jeléül egy máig álló Neptun-szökőkutat ajándékozott a városnak. A múlt század 20-as, 30-as éveiben a városi színházban egymást követték a különböző nőegyletek színházi előadásai, magyar és szlovák nyelven egyaránt: az Izraelita Nőegylet Gárdonyi Ida regényét vitte színre, a Sárosi Jótékony Nőegylet a Fruskát adta elő, az Evangélikus Nőegylet pedig a Gyurkovics lányokat. És az Új Világ mindegyikükről színikritikát közölt. A lapban rendszeresen tette közzé prózai és költői műveit, valamint kritikáit a méltán népszerű Sebesi (Fried) Ernő költő, aki a budapesti Nyugatban is gyakran publikált.

A világesemények ebben az időben még viszonylag kis teret kaptak az Új Világban. Természetesen hírt adtak azért az olyan eseményekről, mint a hideristák hatalomra jutása Németországban és a kezdődő zsidóüldözések. Dr. Horovitz Gyula, a lap képzőművészed kritikusa 1933- ban cikket közölt a németországi zsidók helyzetéről. Cikke Maren- csin Zoltán lelkészt arra késztette, hogy válaszoljon Horovitznak. Az Új Világban megjelent cikkének címe „Jisroel vöhagojim” (héberül; magyar fordításban: „Izrael és a nem-zsidók”). „Mindig nagy előszeretettel gondolok a zsidókra”, írta a lelkész. ,JJa meglehetősen kedélyes képet alkothatok magamnak a világról és emberekről, ezt túlsúlyban a zsidóságnak köszönhetem, s nélkülük a kultúra legelemibb s leglényegesebb problémáival sem lehetnék tisztában, s a büszkeség, hogy keresztény vagyok, szappanbuborékká foszlana szét.”

Az epeijesi neológ zsidó hitközség 1937-ben elhatározta, hogy a temetőben emlékművet állít a világháborúban (akkor még az első világháborúról beszéltek, nem tudták, hogy lesz második is...) elesett 14 eperjesi zsidó katonának. Rendhagyó és tudomásom szerint precedens nélküli módon az emlékkő domborművének megalkotásával a környékbeli, temyei Mikita Antal római katolikus plébánost bízták meg. Az akkor 75 éves plébános magas kora és betegsége ellenére elvállalta a feladatot. A máig is létező emlékművet az epeijesi zsidó neológ temetőben 1937. május 6- án a háborús rokkantak és a városháza képviselőinek jelenlétében avatták fel a zsidó hitközségek rabEperjes ma

bijai, a katolikus és az evangélikus egyház lelkipásztorai és a helyi katonai helyőrség küldöttsége. Az emlékműavatáson Dr. Austerlitz Tivadar, az eperjesi zsidó kultúr- egylet vezetőinek és az epeijesi zsidó múzeum megalapítóinak egyike mondott beszédet. Beszédét szlovákul kezdte, majd magyarul folytatta. „Itt fog állni egy nagy, magasztos eszmének a szimbóluma” - mondta -, „alkotó művésze, a nemesveretű bibliai pap, Mikita Antal szentszéki tanácsos, temyei római katolikus plébános lehelte bele itt ércbe művészi ihletén szárnyaló hódolatát a zsidó hősök emlékének. Állani fog itt műve tanúbizonyságul, és majd, ha már mi nem leszünk, és majd, ha talán más szellem járja, tetemrehívásként, hogy népek csatái és fajok ádáz harcai közepette Sáros földje ilyen embertestvériséget hirdető, valló és megvalósító Isten szolgáját termelte ki magából... Mindennapi hitvallásunk: Halljad Izrael, egy, csak egy az Isten! Mintha most ebből az ércből hallszanék, fölcsendülve és harangzúgásként bongana, kongna tovább ennek az istenes papnak a responzuma: Halljad, Világ, csak egy az Ember!” Dr. Flórián polgár- mester pedig hangsúlyozta: „Mi ebben a régióban békében és megértésben együtt élünk, elsősorban sárosiak vagyunk, csak ezután katolikusok, evangélikusok, zsidók, szlovákok, magyarok, ruszinok.” Austerlitz Tivadar nem tudta - vagy talán mégis sejtette? -, milyen rövid idő múlva kezdi „más szellem

járni” ezt a vidéket is. Sűrített történelmi leckében részesül az, aki egy ültében, két-három óra alatt lapozza át az Új Világ évszámait és így értesül a fejleményekről és változásokról, amelyeket a korabeliek fokozatosan, egy-két éven belül éltek át, talán anélkül, hogy teljes mértékben tudatukba vésődtek volna. Ezek a változások jól tükröződtek az Új Világban. 1938. januárjában változások álltak be a lap szerkesztőségében. Spányi Artúr főszerkesztő búcsúcikkében egyéb elfoglaltságával indokolta ugyan lemondását, és azt ígérte, nem lesz változás a lap szellemében, de az új szerkesztőség azonnal leszögezte, hogy „frissítésre” van szükség. Akkor már az anschluss előszele fújdogált a térségben. Új főszerkesztőnek - úgy látszik, a „frissítés” érdekében - a 90 éves, nagy megbecsülésnek örvendő Ágoston Vilmost választották meg. Alig három hónappal később az új főszerkesztő elhalálozott. Ezt követően - az Új Világ 1940. évi megszűnéséig - a lap nem jegyezte a főszerkesztő nevét.

1938-ban Masaryk csendben eltűnt a lapból. Ezzel szemben gyakran említették a szlovák néppárti (későbbi szlovák miniszterelnök, a háború után kivégzett) Tüka Béla nevét. Aránylag sok helyet szentelt a lap az újonnan egyesült Magyar Párt tevékenységének (elnök: gróf Esterházy János; társelnök: Jaross Andor; az első „bécsi döntés” és a Felvidék déli részének Magyarországhoz való csatolása után Jaross az anyaországba költözött, Esterházy Szlovákiában maradt, mint a szlovák parlament egyeden magyar képviselője). 1938-ban, amikor egy helyi szlovák lap megfenyegette a zsidókat, mert többségükben magyarul beszélnek és „magyarosítanak”, az Új Világ a zsidók védelmére kelt: „Tudjuk, hogy kétszeresen üldözöttek - mint zsidók és mint magyarok”. De röviddel később, amikor a Jozef Tiso vezette autonóm, majd „önálló” szlovák kormány bevezette a gyakorlatban az első zsidóellenes intézkedéseket, az Új Világ már nem emelte fel szavát az üldözött zsidók védelmében. Odalett a „sárosi szolidaritás”, a zsidók eltűntek a lap oldalairól, az „Esterházy János vezérünk” (!) nevében közölt felhívásokat, hogy „minden magyarnak a Magyar Pártban a helye” már nem vonatkoztatták a „kétszeresen üldözött” magyarul beszélő zsidókra. A világháború kitörése után pedig dicshimnuszok jelentek meg a lapban a Duce győzelmes abesszíniái hadjáratáról, a Führer lengyelországi győzelmeiről - és versek, amelyek szerint „annak áll a pálma”, aki a Duce és a Führer háborúit támogatja.

Eltűnt a régi világ, nyoma veszett a régi világ Új Világának, a végzet végül szükségképpen elérte a lapot is. A vad nacionalista szellemű Szlovákiában nem volt többé helye egy önálló magyar nyelvű lapnak. 1940-ben megszűnt létezni az Új Világ és a háború utáni új világban már nem kelhetett életre. Nem is volt, aki életre keltse.

A városi színházban egymást követték a nőegyletek színházi előadásai.

A reformáció idején több protestáns irányzat is addig kutatta a Biblia alapjait, hogy sok szempontból már inkább a zsidósághoz álltak közelebb

„Néped az én népem”

PEREMICZKY SZILVIA

Érthető módon többet tudunk a különféle okokból hitüket elhagyó zsidókról, mint azokról, akik betértek a judaizmusba. Holott az utóbbiak között legalább annyi neves személyiséget találhatunk, mint az előzőek között. A legismertebb példák - mint Cippora és Rut - a bibliai vagy a posztbiblikus kor szülöttei voltak (Onkelosz, Hillel híres pogánya). Ám a betörések története végigkíséri a zsidó történelmet. Néhol teljes népek (vagy legalábbis azok vezető rétege) tért be - mint az etióp falassák, egyes arábiai törzsek vagy a kazárok esetében -, máskor bizonyos csoportok jutottak el tudatosan vagy fokozatosan a judaizmusig. A reformáció idején több protestáns irányzat is addig

kutatta a Biblia alapjait, hogy sok szempontból már inkább a zsidósághoz álltak közelebb. (Többek között az ettől való félelem miatt vált későbbi éveiben zsidógyűlölővé a már-már filoszemitaként induló Luther.) A leghíresebb az erdélyi szombatosok története. A protestantizmusból elinduló székely szombatosok idővel teljesen idomultak a zsidósághoz: a kóser mészárszékeken vásárolták a húst, később zsidókkal házasodtak, mígnem a 19. század második felében Eötvös József miniszter hivatalosan is engedélyezte számukra a be- térést. Napjainkban is léteznek olyan csoportok, amelyek eljutottak a judaizmusig. Ilyen például a japán Makoya szekta, amelynek tagjai zsidónak vallják magukat, és minden évben Jeruzsálembe utaznak a zarándokünnepekre. Ami a „tényleges”, tehát a hivatalos judaizmushoz csatlakozókat illeti, számuk az antikvitásban is magas volt. A hellenisztikus Antiochiá- ban rengeteg esetet jegyeztek fel, de még többet a késő köztársaság- kori és a császárkori Rómában. A római erkölcsök védelmezői (Cicero, Juvenalis, Horatius) aggodalommal figyelték a folyamatot, ami különösen a nők körében volt erőteljes. A kora középkorban a zsidóellenes intézkedések egyik oka az volt, hogy a zsidó vallás komoly vonzerőt jelentett a társadalom minden rétege számára, és ez a klérust sem „kímélte”. A legnagyobb botrányt alighanem egy Bodo nevű frank püspök okozta, aki Eleazar

néven tért be a zsidó vallásba, de nem ő volt az egyetlen magas egyházi méltóság. A híres Ovadja normann főúrként született Oppi- dóban a 11. században, és egyházi pályáját cserélte fel a zsidó vallásra. 1070-ben a bari Andrea, egy később Abraham ben Abraham

néven ismertté vált würzburgi szerzetes, majd az angol dominikánus Robert of Reading is betért, és a kairói Genizából ismerjük egy Wecelin nevű egyházfi esetét is. Egyes források szerint a nagy Rási édesapja is egy francia parasztember volt. A középkor későbbi századaiban a szigorú tiltások miatt megritkult a betérők száma, ám a

17-18. századból is tudunk kon- vertitákról. Az 1749-ben elhunyt lengyel gróf, Valentine Potocki komoly üldöztetést is vállalt hitéért. (Nem érdemtelen megemlíteni, hogy a Potocki a lengyel történelem egyik legjelentősebb családja.)

Á 19. századtól kezdve, tehát amikor a zsidóság fokozatosan egyenjogúságot kapott, ismét megnőtt a betörések száma. A múlt század húszas-harmincas éveiben sokan már a soá árnyékában döntöttek így. A huszadik században a híres emberek közül különösen a művészek soraiban találunk sok betérőt, mint például Sammy Davis Jr. -t. Jacqueline du

Pré félje (Dániel Barenboim) miatt, Kate Capshaw férje (Steven Spielberg) miatt, míg az elmúlt néhány év koloratúrcsillaga, Natalie Dessay Laurent Naouri baritonnal kötött házasságakor tért be, Marilyn Monroe pedig akkor, amikor Arthur Miller felesége lett. (...) Sokan vannak azonban a hírességek között olyanok, akik többet ártanak, mint használnak a zsidóságnak, bármennyire is az ellenkezőjét állítják az ilyen betérítése- ket elvégző hollywoodi rabbik. A kabbala okkult divattá degradálá- sa Madonnától Demi Moore-ig sok hívet szerzett a zsidó gondolkodás egy szeletének, de ennek valójában már nem sok köze van a zsidósághoz.

(Szombat, zsidó kulturális folyóirat, 2005. május)

A 20. században különösen a művészek soraiban találunk sok betérőt.

GONDOLAT

Szerkesztők: Hizsnyai Zoltán (tel. 02/59233449), Mislay Edit, Tallósi Béla. Levélcím: Gondolat, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1