Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-26 / 248. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 26. G AZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK fi A legtöbb hazai autóvásárló, a megkérdezettek 70 százaléka, még ma is a Škoda márkában bízik a legjobban Nincs elég pénzünk új gépkocsira Pozsony. A reálbéreink az elmúlt egy évben ugyan enyhén emelkedtek, nagyobb kiadásokat a többségünk azonban még nem engedhet meg magának. A TNS piackutató társaság szerint így csak minden nyolcadik szlovák állampolgár tervez autóvásárlást az elkövetkező egy évben. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az említett időszakban a lakosság 12,6 százaléka jelezte, hogy szeretne gépkocsit vásárolni, míg a megkérdezettek 86,3 százaléka nem is gondolkozik ezen. A világ 70 országában működő TNS piackutató társaság 1995 óta van jelen Szlovákiában, és a mostani elemzéséhez 1049 embert szólított meg. Eszerint az elkövetkező időszakban elsősorban a 18-29 év közötti korosztály tervezi á gépkocsivásárlást. Többségüknek középiskolai végzettsége van, és a Trencséni, Pozsonyi, valamint a Nagyszombati kerület lakói. Ezzel szemben a legkevésbé az 50 éven felüliek gondolnak autóvásárlásra. Azok közül, akik az elkövetkező egy évben szeretnének autóhoz jutni, a legtöbben, a megkérdezettek 70 százaléka a Škoda márkát választja. Jelenleg a második legkeresettebb gépkocsinak a Volkswagen számít, ami mellett minden ötödik szlovák állampolgár tette le a voksát. A Peugeot a megkérdezettek 16 százalékának nyerte el a tetszését, majd sorrendben a Renault (7,6%), az Opel (6,1%) és a Fiat (5,3%) következik. A többi gépkocsimárka együttesen 3 százalékot kapott. A Skodából az év első kilenc hónapjában egyébként 17,7 ezer kocsi kelt el. A legkeresettebb típus a Fabia volt, amiből az említett időszakban csaknem 10 ezret adtak el, míg az Octaviábói 3100 darabot vettek. A második legkeresettebb márka Szlovákiában a Suzuki volt, amiből idén eddig több mint 2 ezer darabot adtak el. A 18 nyugat-európai országban az idei első háromnegyed évben 11,26 millió gépkocsit értékesítettek, ez 0,6 százalékos piacbővülést jelentett, a hazánkkal közösen csatlakozott új EU-tagok esetében viszont 11,7 százalékos visszaesést regisztráltak, mert csak 548 448 új személygépkocsi talált gazdára. A legelkeserítőbb mértékben a lengyelországi eladások csökkentek, 28 százalékkal, 184 287 darabra, Szlovéniában pedig a 46 800 darabos eladás 4,7 százalékos piacszűkülést jelentett. Csehországban 2 százalékkal több, 96 361 kocsit vettek meg. Az ellenpéldát az észt, lett, litván piac jelenti, amelyen komoly pezsgés mutatkozik: a három balti országban 6700- zal több, 34 363 személyautót hoztak forgalomba, (mi, t) A legkeresettebb gépkocsik Szlovákiában A TNS piackutató társaság 2005 augusztusában és szeptemberében 1049 személyt kérdezett meg. „Milyen autómárkát vásárolna a legszívesebben?" Škodafi Volkswagen 2 Peugeot2 Renault S Opel Fiat! Citroen! Kia Ford Toyota Suzuki 3,0 (Forrás: TASR) Minden nyolcadik lakos vásárolna autót A TNS piackutató társaság 2005 augusztusában és szeptemberében 1049 személyt kérdezett meg. „Az elkövetkező egy évben tervez autóvásárlást?" Nem tudom 0,7 12,6 Igen Nem 86,7 A ČSOB és az Uniqa Biztosító közzétette a kötelező jármű-biztosítás 2006-os tarifáit Az idősebbnek és vidékinek olcsóbb A Hankook Tire telephelye Dunaújvárosé a gumigyár? Budapest. Magyar sajtóértesülések szerint a korábban lehetséges helyszínként felröppent Gyöngyös helyett Dunaújvárosban telepedik le a Hankook Tire dél-koreai gumiabroncs-gyártó, amelynek tervezett 500 mülió eurós beruházásáról még mindig folynak a tárgyalások. A dél-koreai fél jelezte, hogy még visszavonhatja a Magyarországnak adott bizalmat, hiszen a szlovák szálat sem varrta el véglegesen. A beruházásról szóló végleges döntés november derekán születik meg, a Hankook jövő tavasszal el szeremé kezdeni a gyár megépítését, (v, ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A ČSOB Biztosító tovább finomítja a jövő évi kötelező gépjármű-biztosítás kategóriáit; 2006-tól megkülönbözteti a 23 év alatti, a 23 és 30 év közötti, és a 30 év feletti járműtulajdonosokat, továbbá Pozsony mellett még néhány további várost is a kockázatosak közé sorol, megkülönböztetve a megyei és a járási székhelyeket. Érdekes, hogy a legveszélyesebbek között található Pozsony, Kassa, Nyitra, Zsolna és Besztercebánya mellett Érsekújvár is. Ami pedig a motorteljesítményt illeti, összesen hat kategóriát különböztetnek meg (38 kW-ig, 39-55 kW, 56-65 kW, 66-79 kW, 80-110 kW és 111 kW felett). Azok az autósok, akik legalább 4 éve balesetmentesen vezetnek, 35 százalékos bonuszban részesülnek. Lássunk néhány konkrét példát! A 38 kW motorteljesítményig érvényes kategóriában a vidéki települések járműtulajdonosai bonusz nélkül a következő összeget fizetik: 10 393 korona (23 éves korig), 6753 Sk (23-30 év), 5195 Sk (30 év felett). A nem kiemelten kockázatos városok tarifái ebben a motorteljesítményben korosztályok szerint: 11 949, 7767 és 5974 korona. Végezetül a Pozsonyra, néhány megyei és járási székhelyre vonatkozó tarifák bonusz nélkül, a sofőr életkora alapján lebontva: 12 988, 8444 és 6494 korona. A 2005 novemberétől érvényes részletes díjszabás a www.csobpoistovna.sk honlapon tekinthető meg. Az Uniqa esetében a jövő évi kötelező biztosítás a 3,5 tonnáig terjedő kategóriában ahg 6 ezer koronától 26,5 ezer koronáig teljed. A díjtétel nagysága a motor hengerűrtartalmától függ. A kötelező járműbiztosításban érdekelt 8 cégnek október 31-ig kell közzétennie a 2006- os ajánlatait, (shz, ú) A pénz 70 százalékát a bérlakásokra, 18%-át a műszaki felszereltségre, 12%-át a rendszerhibákra fordították Lakástámogatások 2005-ben kerületek szerint Kerület Lakásokra Műszaki felszereltségre Rendszerhibákra Pozsonyi kerület 50,2 mii. Sk 17,6 mii. Sk 62,5 mii. Sk Besztercebányai kerület 72,6 mii. Sk 19,5 mii. Sk 20,2 mii. Sk Kassai kerület 116 mii. Sk 33,1 mii. Sk 23 mii. Sk Nyitrai kerület 157,7 mii. Sk 29,1 mil.Sk 18 mii. Sk Eperjesi kerület 220 mii. Sk 53 mii. Sk 10,6 mii Sk Trencséni kerület 97,3 mii. Sk 26,7 mii. Sk 15,3 mii Sk Nagyszombati kerület 138,3 mii. Sk fifi§: 39,9 mii SkfHHHI 4,4 mii Sk Zsolnai kerület 153,8 mii. Sk 39,5 mii. Sk 16,7 mii Sk Együtt 1,006 mid, Sk 258,4 mii. Sk 170,7 mil Sk 1 (Forrás: építésügyi tárca) Állami lakástámogatás Pozsony. Az építésügyi tárca idén eddig 1,435 milliárd koronát fordított a lakásépítés és a lakások felújításának a támogatására. Az említett összeg 70%-át a bérlakások támogatására fordították, 18%- a jutott a műszaki felszereltségre, míg a 12%-át a lakóházak rendszer- hibáinak az eltávob'tására fordították. Idén a legnagyobb támogatásokat az Eperjesi, a Zsolnai és a Nyitrai kerület kapta. A legtöbb lakást, 579-et ennek megfelelően az Eperjesi kerületben támogatták. A legkisebb támogatás a Pozsonyi kerületnek jutott, a régiónak 50,2 milliót folyósítottak, amiből 134 lakás építését finanszírozták. Ezzel szemben a házak rendszerhibáinak eltávolítására a Pozsonyi kerület 62,5 milliós támogatáshoz jutott, (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Milliók mennek a gazdasági fórumra Pozsony. Szlovákia, mint a Közép-európai Kezdeményezés (SEI) elnöki funkcióit ellátó ország, november 23. és 25. között Pöstyénben rendezi a SEI 8. gazdasági fórumát. A rendezvény, amelyen 16 ország gazdasági miniszterei és 800 cég képviselői vesznek részt, az államnak 17,5 millió koronájába kerül. (SITA) Kisebb támogatás a Hyundainak Pozsony. A gazdasági tárcának 5,8 milliárd koronáról 3,076 müliárdra sikerült csökkentenie a koreai Hyundai/KIA zsolnai gyárának építésére fordított járulékos állami támogatások mértékét. A csökkentés annak köszönhető, hogy a dél-koreai beruházó több, az állam által támogatott beruházást később visszafizet. (SITA) Nem változik az alapkamat Pozsony. A jegybank monetáris tanácsa tegnap sem változtatott az alapkamaton, ez így már nyolc hónapja 3%-os. Idén a jegybank csak februárban módosította az alapkamatot, amikor ezt a korona gyors erősödése tette szükségessé. A bank tavaly 2 százalékponttal csökkentette alapkamatát. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybanktól egyelőre nem várható újabb kamatcsökkentés. (SITA) Nyereséges a Szlovák Vasutak Pozsony. A Szlovák Vasutak az év első küenc hónapjában 214 millió koronás nyereséget ért el, míg az elmúlt év azonos időszakát a cég 1,313 milliárd koronás veszteséggel zárta. A cég a jó gazdasági eredményt azzal magyarázza, hogy az elmúlt időszakban a reformoknak és az elbocsátásoknak köszönhetően sikerült csökkentenie a kiadásait. (TASR) Leváltották a SARIO igazgatóját Pozsony. Jirko Malchárek gazdasági miniszter tegnap leváltotta a beruházásokat támogató állami ügynökség (SARIO) igazgatóját, Roman Kurucot. A miniszter szerint az igazgató 50- 80 millió koronás kárt okozott az államnak azzal, hogy a Sky Media vágújhelyi beruházására indokolatlanul magas támogatásokat folyósítottak. (TASR) Galántajobb osztályzatot kapott Galánta. A bankoknak és befektetőknek nem kell félniük Ga- lántától - nyüatkozta Ľubomír Dubecký, a CRA Rating Agency szlovákiai igazgatója. A hitelminősítő ügynökség nemrég javított a város besorolásán, amely szerint Galánta képes időben fizetni a tartozásait. (TASR) Több pénzt fektet be a Peugeot Pozsony. A nagyszombati Peugeot Citroen tovább bővítheti beruházásai mértékét - állítja Jirko Malchárek gazdasági miniszter. A francia cég jelenleg már ezer embert foglalkoztat, amit az évvégéig 1400-ra szeretne növelni. A tervek szerint a gyártás beindítását követően évente 300 ezer autót állítanak majd elő. (TASR) Csak Görögország gyárthat fetát Brüsszel. Görögország tegnap kizárólagos jogot nyert a „fe- ta” sajtnév használatára, miután az Európai Bíróság Dániával és Németországgal szemben neki adott igazat a márkanévért való küzdelemben. A mostani döntés azt jelenti, hogy ezentúl feta sajtot - ezen a néven - csak Görögország bizonyos vidékem és csak szigorúan meghatározott gyártási szabályok betartásával lehet előállítani. Az EU-ban Görögországon kívül Németországban, Franciaországban és Dániában állítanak elő a görög fetához hasonló sajtot, amelyet ugyanezen a néven forgalmaznak, (m) Egységes uniós vállalati adóalap London. Még a jelenlegi EU- bizottság mandátumának idején szeremé beteijesztem az egységes uniós társasági adóalap-számításról szóló törvényjavaslatát Kovács László adóügyi biztos. Ezt máris ellenzi ellenzi ffagy- Britannia, Írország, Észtország és Szlovákia, amelyek alacsony adókat állapítottak meg. (MTI) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 38,892 Lengyel zloty 1,310 27,289 Svéd korona 28,020 Svájci frank USA-doLLár 9,912 57,480 Magyar forint (100) 15,314 4,086 5,214 , Szlovén tollár (100) 16,235 25,162 32,349 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,98-39,98 31,48-33,14 1,28-1,34 14,75-16,05 OTP Bank 37,96-39,94 31,41-33,15 1,28-1,34 14,83-15,97 Postabank 37,92-39,86 31,58-33,12 1,28-1,34 13,51-17,11 Szí Takarékpénztár 37,99-39,94 31,42-33,07 1,27-1,35 14,73-16,12 Tatra banka 37,95-39,97 31,43-33,11 1,28-1,34 14,80-16,02 UniBanka 37,96-39,94 31,47-33,11 ■ 1,27-1,34 15,02-15,80 Általános Hitelbank 37,98-40,00 31,36-33,04 1,28-1,35 14,87-16,02 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)