Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-22 / 245. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 22. SZÍNHÁZ NEMZETI SZÍNHÁZ: Aida szombat 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az Ifjú Szivek gálaműsora sz. 19 Nők iskolája vasárnap 19 KIS SZÍN­PAD: Négy lába van a lónak sz. 19 Varrónők v. 19 JÓKAI SZÍNHÁZ: A három sárkány sz. 19 A Waterlooi csata v. 14.30 MOZI POZSONY HVIEZDA: A titkok kulcsa (am.) sz., v. 18, 20 AUPARK - PALACE: Farkasok birodalma (fr.) sz., v. 19,20,21.40 Hrubeš és Mareš - bará­tok jóban-rosszban (cseh) sz., v. 14.10, 18.30, 20.50 Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény (ang.) sz., v.'17,19,21A bar­lang (am.) sz., v. 19.40,21.50 Kicsi kocsi: Hotel Ruanda (am.) sz., v. 18.50,21.20 40 éves szűz (am.) sz., v. 19.10, 21.30 Fekete víz (am.) sz., v. 18.10, 20.30 Ünneprontók ünnepe (am.) sz., v. 18.40, 21.10 Charlie és a csokigyár (am.-ang.) sz., v. 17.20 Madagaszkár (am.) sz., v. 15.40 Góóól! (am.) sz., v. 18,20.40 Négy tesó (am.) sz., v. 15, 17.10 Mr. és Mrs. Smith (am.) sz., v. 19.20, 21.50 Még mindig lakó­társat keresünk (fr.-ang.) sz., v. 17.40,20.10 DRUŽBA: A kék bolygó története (fr.-ol.) sz., v. 16.30 Én, Pán Péter (am.) sz., v. 18 CAPITOL: Wallace & Gromit és az Elvetemült Vete­ménylény (ang.) sz., v. 16 Még mindig lakótársat keresünk (fr.-ang.) sz., v. 18, 20.15 ÚSMEV: 40 éves szűz (am.) sz., v. 16,18.15, 20.30 ■■■■■■■■I DÉL-SZLOVÁKIA ■■■■■■■ SZENC - MIER: Fantasztikus négyes (amerikai-német) v. 18 GALÁNTA - VMK: A manó (cseh) sz., v. 19 DUNASZERDAHELY - LUX: A temetetlen halott (magyar-lengyel) sz., v. 19.30 ÉRSEKÚJ­VÁR- MIER: Egy darabka égbolt (cseh) sz., v. 17,19.30 VÁGSELLYE -VMK: A sziget (amerikai) sz., v. 20 győr „mmm PLAZA: Cápasrác és Lávalány kalandjai (am.) sz., v. 16 Charlie és a csokigyár (am.-ang.l) sz., v 15.15 Egy szoknya, egy nadrág (magy.) sz., v. 18,20 Fekete víz (am.) sz., v. 17.45,19.45 Góóól! (am.) sz., v. 18,20.15 Hazárd megye lordjai (am.) sz., v. 17,19.30 A rettegés há­za-Amityville Horror (am.) sz., v. 18.15,20.15 A szállító 2. (fr.-am.) sz.,v. 17.45,19.45 Az Irodalmi Szemle októberi számáról Meg kell-e tagadnunk a magyarságunkat? LAPAJÁNLÓ A címben jelzett felvetésre ma­gyarázatot Gyurgyík László tanul­mánya adhat, aki a szlovákiai ma­gyarság körében végzett kutatások alapján az asszimüációs folyamato­kat és a nemzetiségváltás tendenci­áit vizsgálta. „A vizsgálat eredmé­nye szerint a nemzeti hovatartozás megtartására a legnagyobb hatása a homogén magyar származásnak van. A homogén magyar származá­sú megkérdezettek (18 évnél idő­sebb) populációjából 93,6% vallot­ta magát magyar nemzetiségűnek, a vegyes származásúak 20,1%-a minősítette magát magyarnak” - ír­ja a szerző. A vegyes házasságból származók esetében, amennyiben szlovák tannyelvű iskolát látogat­tak (ez egyébként a tipikus) 95%- uk szlováknak vallja magát, a ma­gyar tanítási nyelvű iskolába járók 74%-a magyar nemzetiségűnek mondja magát. Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatunk választ a ta­nulmányban, mely a szociográfiai és demográfiai vizsgálatok mellett az első köztársaságbeli összehason­lításokat is tartalmazza. A szépirodalmi rovatban Tőzsér Árpád és Faludy György verseivel ta­lálkozhatunk, közli a folyókat Hogya György Hullámtükör, és Csordás János. Vörös vonat című novelláját. Izgalmas vállalkozás Grendel Lajosé, aki a Magyar líra és epika a XX. században címmel Ady Endréről írt tanulmányt. Izgalmassá az teszi ezt a szándékot, hogy az író sajátos szemszögén keresztül vizs­gálja azokat az „óriásokat”, akik a magyar irodalom legjavát jelentik, ám az elmúlt években ázsiójuk (ért- heteden módon!) csökkent. Cseh Gizella tanulmánya (A kritika per­gőtüzében) Németh László Kisebb­ségben című, sok vitát kiváltó esszé­jét, s a vele kapcsolatos vitákat ele­veníti fel. Ez utóbbiaknak a lényege az asszimiláció és a disszimüádó problémaköre, beleértve a „mély­magyarság” sors- és emberképét is. Köszönti a folyóirat a jubüánso- kat is, a 70 éves Tőzsér Árpádot, a 75 éves Dobos Lászlót és Fonod Zoltánt, valamint a 88 éves Turczel Lajost. Az ünnepeltek között talál­juk Faludy Györgyöt és Arthur Koeslert is. Munkásságukkal (a Tal­lózó rovatban) Orbán János Dénes és Takács Ferenc foglalkozik. A Könyvről könyvre rovatban Csehy Zoltán (tudományos „mély­szántással” megírt) kritikáját olvas­hatjuk Madarász Imre kötetéről. Madarász Imre Vittorio Alfieri élet­művével foglalkozik a felvüágoso- dás és a Risorgimento (Olaszország egységesítéséért küzdő mozgalom) időszakában. A folyóiratot Gály Kati rajzaival illusztrálták, (zsolt) „Már inkább román, mint magyar, mégis úgy érzi, neki is helye van a dunaszerdahelyi gyűjteményben” Léte valóságos csoda (Somogyi Tibor felvétele) Október 25-én avatják fel ünnepélyesen a Kortárs Magyar Galéria új ottho­nát, a dunaszerdahelyi Ver­mes-villát. Ennek apropó­ján készült az alábbi be­szélgetés Pogány Gábor budapesti művészettörté­nésszel, a galéria kuratóri­umának tagjával. VOJTEK KATALIN Milyen előnyei vannak a Ver­mes-villának a régi épülettel szemben? Úgy nézem, hogy a falfelületen talán csak egy picivel több kép fér el, mint a régi helyen, de itt sokkal izgalmasabbak a terek, sokkal frap­pánsabb módon lehet kiállítást ren­dezni. Végre a gyűjteményi anyag is méltóbb elhelyezést nyerhet, mint abban a folyosó végi kis sufni­ban, ahol a Kortárs Magyar Galéria képanyaga eddig tárolódott. Ez a miliőjével, térfűzésével kiállítótér­nek kiválóan alkalmas nagypolgári villa egy rangos kulturális intéz­mény, és nem egy - bocsánat - csűr, mint az előző épület volt. Úgy hallottam, hogy amikor a Kortárs Magyar Galéria számára Romániában gyűjtött képzőmű­vészeti alkotásokat az ottani ma­gyar festők körében, akadt ro­mán művész is, aki felajánlotta egyik művét. Mi volt az, ami őt erre indította? Ez az Onesin Colta nevű ember, akinek idegen hangzású neve küóg a katalógus névsorából, ott volt azon a találkozón, ahol a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériáról beszéltem. Amikor hal­lotta, miről van szó, azt mondta, úgy érzi, az ő munkájának is helye van a gyűjteményben, mert a sza­vaimból úgy vette ki, hogy ugyan­olyan multikulturális közegről van szó, mint amüyenben ő él. Ez a ro­mán képzőművész a temesvári egyetemen tarnt, és Aradon van a műterme. Arad, Temesvár - ez a Bánát, egy külön világ, nem té­vesztendő össze Erdéllyel. A Bá­nátban nincsenek nemzetiségi el­lentétek, ott az, hogy valaki ro­mán, szerb, horvát vagy magyar, olyan, mint hogy barna vagy kék szeme van. De akadt olyan is, aki­nek a neve ugyan nem lóg ki a sor­ból, de amikor beszélgettünk, ki­derült, hogy ő bizony már inkább román. Ez Kőműves Andor brassói művész, akinek az édesapja ma­gyar volt, de román édesanyja ne­velte. Mégis azt mondta, hogy adok képet, hisz én is ide tarto­zom. Vagy említhetem loan Horvat Bugnariut, a kolozsvári egyetem grafikai tanszékének ve­zetőjét, áld a román képzőművész szövetség tagja, nem a magyaré, de azt mondta, úgy érzi, hogy a dunaszerdahelyi gyűjteményben neki is helye van, mert az egykori Osztrák-Magyar Monarchia révén azonos kultúrkörről van szó. Nyü- vánvaló, hogy ahol ennek a kér­désnek éle van, ott más a helyzet. Teszem azt, a Székelyföldön élő, betelepült román oda sem jött, amikor megbeszélést tartottunk. Volt olyan eset, hogy valaki ki­jelentette, nem ad képet? Nem volt, sehol sem találkoztam elutasítással. Zágrábban megkér­tem egy művészettörténész kollé­ganőt, a szabadkai születésű, ma­gyarul anyanyelvi szinten beszélő Jadranka Damjanovot, hogy ismer­tessen meg magyar képzőművé­szekkel. Azt mondta, a határterüle­teken ismer ilyeneket, de Zágráb­ban csak olyanokról tud, akik ma­gyar származásúak ugyan, de már egy kukkot sem tudnak magyarul. Összehozott négy üyen emberrel, elmondta nekik, müyen céllal jöt­tem, és ezek a művészek a legna­gyobb készséggel ajánlották fel egy-egy alkotásukat. Persze, ne­künk is itt a helyünk - mondták. Kettőt közülük Kovácsnak hívnak, de a másik kettőnek még a neve sem utal a magyar ősökre, csak Jadranka tudott róluk. Meddig gyarapítható egy galé­ria csupán adományokból, az al­kotók által ajándékozott művek­ből? Van erre másutt is példa? Nem tudok arról, hogy létezne a világon még egy olyan kortárs mű­gyűjtemény, amely kizárólag az ajándékozásra alapítaná a létezé­sét. De százszázalékosan ez még a dunaszerdahelyi képtár esetében sem igaz. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma már vagy négy-öt éve biztosít számára kere­tet évi egy képzőművészeti alkotás vásárlására. Mivel a galéria szob­rokban szegényebb, ezt a keretet eddig szobrászati alkotások vásár­lására fordította. S hogy meddig gyarapítható csupán adományok­ból, ajándékozásokból? Ha nem lenne több ajándékozás, akkor is létezik már egy több száz darabból álló, jelentős műgyűjtemény, amely lefedi a magyar képzőművé­szet egy bizonyos korszakát. A képzőművészek ajándékozá­si kedvét illetően optimista? Idáig nem ütköztünk visszautasí­tásba, ugyanakkor küzdünk azért, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától az eddiginél na­gyobb keretet kapjunk, amely az évi egynél nagyobb számú alkotás vá­sárlását teszi lehetővé. Megjegy­zem, vannak olyan kortárs gyűjte­ménnyel rendelkező magyarországi múzeumok, amelyek évek óta nem tudnak egy darabot sem vásárolni. Ilyen szempontból a Kortárs Magyar Galéria léte valóságos csoda. Mindenképpen az, ráadásul nincs még egy olyan, kortárs művé­szettel foglalkozó múzeum vagy galéria, amely az egész vüág ma­gyar művészeké figyelne. Nem mondhatom azt, hogy gyűjti, mert nincs olyan képtár, amely az egész vüág magyar művészeinek alkotá­sait össze tudná gyűjteni, de figyeli, és igyekszik reprezentatív alkotá­sokkal minél szélesebb körben le­fedni, hisz az Egyesült Államoktól Görögországig egy sor terület ma­gyar művészei képviselve vannak. Tíz év után új gyermeklemezzel jelentkezett a Ghymes együttes - árad belőle a pozitív energia Zenés ajándékkosár az aprónépnek JUHÁSZ KATALIN Vajon megmenthetőek-e az ártat­lan gyermeklelkek és gyermekfülek az O-Zone, a Scooter vagy éppen a Matyi és a Hegedűs zenéjétől? Va­jon van-e érdeme felvenni a harcot a kereskedelmi rádiók, az ovidisz­kók, a Hupikék törpikék és a dan- cehallban nyomuló gyereksztárok eüen? Mivel porontyainkat nem já­rathatjuk füldugóval suliba és ovi­ba, legalább odahaza próbálkoz­zunk enyhíteni az ízléskárosodást, illetve késleltetni azt, ami legtöbb esetben úgyis be fog következni: a popipar maga alá gyűri szegényké­ket, mi pedig vásárolhatjuk nekik az újabbnál újabb zenei árucikkeket. A Ghymes együttes nemrég új gyereklemezt jelentetett meg Csak a vüág végire címmel. Ez örömteli hír, hiszen nekik tulajdonképpen nem a kiskorú, hanem a felnőtt kor­osztály „megmentése” a dolguk. Ráadásul a CD-t év végéig vala­mennyi felvidéki magyar óvodába el akarják küldeni, ha jól emlék­szem, összesen 270 helyre, ami ma­napság valóban önzetlen gesztus. A Ghymesről azt is tudni keü, hogy tíz évvel ezelőtti, Bennünk van a ku­tyavér című gyereklemezüket a ma­gyar oktatási minisztérium hivata­los pedagógiai segédanyaggá minő­sítette. Remélem, ezzel sok szülőt sikerült kíváncsivá tennem, így hát lássuk a medvét! Jó ötlet volt közismert gyermek­dalokat és mondókákat vagy a leg­kisebbeknek is ismerős szólásokat beiktatni a számok szövegébe, mert így a kicsik már néhány perc múltán közel érezhetik magukhoz a le­mezt. Az emésztést segíti a gyer­mekkórus szerepeltetése is, amely hol felelget az énekesnek, hol pedig bekapcsolódik a refrénbe, éneklés­re serkentve a haügatót. Van teljes egészében epikus szám is, a ,fióka és a vamyú” tanulságos meséje, sok bújtatott szólóval, hogy a gyerek a hangszerekre is felfigyeljen, és van vaskos népi humor is a,Kedves an­gyaloméban. Ezek tulajdonképpen ismert zenepedagógiai fogások, a lemez más miatt különleges. Sok hasonló váüalkozással eüen- tétben ugyanis ebből az anyagból nem spórolták ki a „melót”, azaz a stúdióban végig komolyan vették az apró haügatót. A hangszerelés alapos, és tele van ötletekkel, a dal­lamok egyszerűek, ám nem „lebu­títottak”, az egyes számokat szépen felépítették, és nem feledkeztek el a lírai hangulatokról sem. Nem a vüágzenei kísérletezés, hanem a népzenei vonal dominál, ha úgy tetszik, rég haüottunk üyen folkos anyagot a Ghymestől. A kimunkált­ság szerencsére nem megy az at­moszféra rovására, a lemez úgy hangzik, mintha élőben vették vol­na fel gyermekkórusostul, hang­szerszólóstul. Árad belőle a pozitív energia, ezért olyan egészen apró gyerkőcök is élvezni fogják, akik még nem értik az egész szöveget. A magyarul nem tudók pedig azt fog­ják hinni, „felnőtt” népzenét haüa- nak. Példa erre szlovák koüégám, aki csak harminc perc elteltével kérdezte meg, vajon miért énekel­nek gyerekek is ezen a sodró nép­zenei albumon?...

Next

/
Oldalképek
Tartalom