Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-22 / 245. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 22. Fókuszban: az internetcsatlakozás 3 Ma már sok olyan szolgáltatás van a világhálón, amely megkönnyíti mindennapjainkat Internet otthon? Már nem luxus! A mobil internet egyik legnagyobb előnye, hogy bárhol használható, ahol van térerő - igaz, ehhez kell egy hordozható számítógép is, adatkártya, vagy egy mobiltelefon (TASR-felvételek) Néhány éven belül az egész ország be lesz hálózva Még nagyobb sebesség Ma már nem luxus az ott­honi internet. Nemcsak azért, mert az árak is meg­fizethetőek, hanem azért is, mert egyre több időt is megspórolhatunk azzal, ha „behálózzuk” otthonunkat. SZABÓ LÁSZLÓ A hazai piac liberalizációja után több szolgáltató is megjelent, me­lyek különböző tarifacsomagokkal szeretnék megnyerni az ügyfeleket. Igaz, némely operátorok - pl. a ká­belszolgáltatók, vagy a mikrohullá­mú internetet kínálók - csak bizo­nyos városokban kínálják szolgál­tatásaikat, így hiába a kedvező ajánlat, más mellett kell dönteni. Az otthoni internet az előítéle­tekkel ellentétben nem luxus. Ma már sok olyan szolgáltatás érhető el a vüághálón, amely megkönnyíti mindennapjainkat - intemetban- kig, on-line utazási irodák stb. -, hamarosan a sorban állást is el le­het felejtehi. És szintén már csak rövid idő kérdése, hogy a hivatali ügyeket is az interneten keresztül intézhessük. Milyen csomagot vegyünk? Mielőtt bevezettetnénk az inter­netet, érdemes átgondolni, mi min­denre szeretnénk használni, illetve hogy hol. Ha csak időnként szeretnénk kapcsolódni a vüághálóra, akkor nem kell méregdrága csomagot vá­sárolni, elég az olcsóbb csadakozás is. Ha azonban napi két-három órát szeretnénk szörfölni a neten, akkor érdemesebb a drágább, nagyobb sebességű csomagot választani. Ha pedig napi 5-6 órát is dol­gozni fogunk az interneten, akkor a legjobb csomag az ún. flate-rate csomag, amely lényege, hogy nincs korlátozva az adatátvitel, sem az idő. Ha csak otthon használjuk, ak­kor a vezetékes kapcsolat a jobb, hi­szen gyorsabb, ám aki utazás során is on-line akar lenni, annak a mobil internet a jobb megoldás. Igaz, itt egyelőre alacsonyabb a sebesség, és sok helyen nincs még elfogadha­tó sebességet biztosító EDGE-tér­erő. Néhány hónapon belül a mobil internet komoly piaci mozgást fog előidézni (lásd a Még nagyobb se­besség című írásunkat). Mindegyik társaság díjazza, ha 12 vagy 24 hónapos hűségszer­ződést ír alá a vásárló, így akár 25 százalékkal is olcsóbb lehet a havi­díj, és egyéb kedvezmények, támo­gatott számítógépek is járnak a hűséges ügyfeleknek. Mielőtt aláírja a szerződést, min­denképpen olvassa el az apró betűs részt, hiszen általában az a néhány sor tartalmazza a legfontosabb in­formációkat, és az esedeges korlá­tozásokat. Néhány fontos szempont, ami segít dönteni: van-e lefedettség; milyen a sebesség; van-e adatkorlá­tozás, ha igen, mennyibe kerül egy újabb MB; mennyibe kerül a cso­mag; használható-e a nap bármely szakaszában. Hogyan csatlakozzunk? Dial-up. Sok településen egye­lőre csak ilyen kapcsolat van. En­nek sebessége nagyon alacsony. Hátránya, hogy a lassúság mellett nagyon veszélyes, ugyanis betár- csázós, így egy figyelmedenség során olyan programokat is tele­píthet a gépre, amelyek több tíze­zer koronás számlát eredményez­hetnek (a dialerprogram ugyanis a pár filléres percdíjas számot át­irányítja egy emeltdíjasra, amely akár 100 korona is lehet percen­ként). Szlovákiában is volt rá több példa, hogy a gyanúdan ügyfél­nek 50 ezer koronás számlát ho­zott a postás. DSL. Már nemcsak a Slovak Te­lecomtól vásárolhatunk vezetékes széles sávú internetet. Igaz, abban az esetben is elő kell fizetni a ST va­lamely hangszolgáltatását, ha más szolgáltató kínálata mellett dön­tünk. Itt a sebesség szinte negyed­évente emelkedik, most már 1024 kbit/s-os, ami gyorsnak mondható. Kábel. A kábeltelevíziós szolgál­tatók által biztosított internet nagy előnye, hogy nincs aggregáció, az­az ha egyszerre többen csadakoz- nak a netre, akkor sem csökken a sebesség. A hátránya pedig, hogy csak a nagyobb városokban lehet ezzel a technológiával csadakozni az internetre. Mikrohullámú internet. Ez á technológia főleg a kis szolgálta­tóké. Hátránya, hogy még mindig megbízhatatlan, az időjárási vi­szonyok befolyásolhatják a kap­csolatot. Mobil internet. A mobil internet egyik legnagyobb előnye, hogy bár­hol használható, ahol van térerő - igaz, ehhez kell egy hordozható számítógép is, adatkártya vagy egy mobiltelefon. A kezded nevetséges sebesség (9 kbit/s) már a múlté, hi­szen van GPRS/EDGE és újabban Flarion-kapcsolat is. WiFi: Ezzel a technológiával elsősorban újabb lakásokban, üz­letközpontokban, tereken találkoz­hat. Sokszor teljesen ingyenes. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az elkövetkező hónapok egyér­telműen az új technológiák és a sebesség jegyében telnek majd. A vezetékes piac is bővül, néhány éven belül szinte az egész ország be lesz hálózva DSL-technológiá- val, ugyanakkor a mobilszolgál­tatók is beleszólnak a piac alaku­lásába. A jelenlegi átlagos 1 Mbit/s-os sebesség megsokszoro­zódik, egyes mobil technológiák már 14 Mbit/s-os sebességet is le­hetővé tesznek. Ez azt jelenti, hogy például egy egész estés film letöltése csupán néhány percet vesz majd igénybe. Nagy reményekkel indul a Wi- MAX-technológia is, amely - ha­sonlóan a mobilszolgáltatókhoz - rövid időn belül óriási lefedettsé­get és nagy sebességet biztosít. E technológia ötvözi a WLAN és a DSL előnyét, azaz gyors, de nem kell hozzá kábel. A drót nélküli kapcsolat akár 70 Mbit/s-os se­bességet is biztosíthat. A WiMAX legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy nem kell hozzá kábe­les kapcsolat, nem kell külön dí­jat fizetni a csatlakozásért. Csak egyeden díj lesz, ez pedig a csat­lakozás havidíja. Egyetlen hor­dozható számítógép is elegendő hozzá, hogy bárhol - ahol van tér­erő - csatlakozni lehessen az in­ternetre. A nagy sebességnek kö­szönhetően pedig a technológiá­val akár telefonálhat, videotele- fonálhat is - ingyenesen. Az árak­ról egyelőre nincs pontosabb adat. A WiMAX-technológia le­hetővé teszi, hogy akár 50 km-es körzetben is csatlakozni lehessen a hálózatra. Szlovákiában jelenleg a háztar­tások felének van otthon számító­gépe, míg egy évvel korábban csak 40 százalékának volt. Ez az arány a jövőben tovább nőhet, hi­szen a megkérdezettek 17 száza­léka nyilatkozott úgy, hogy ha­marosan számítógépet szeretne vásárolni. Az internet szolgáltatásait je­lenleg a lakosság 47%-a veszi igénybe, az otthoni számítógépe azonban csak a lakosság 19%- ának van rákapcsolva a világhá­lóra, ezzel hazánk az újonnan csatlakozott országok közül az egyik leggyengébb teljesítményt tudhatja magáénak. A munká­ban a megkérdezettek 30, az in­ternetes kávézókban pedig 26%- uk fér hozzá a világhálóhoz. Ott­hon a legtöbben a telefonhálóza­ton keresztül kapcsolódnak az internetre, (szí) Vezetékes és kábeltelevíziós internet - széles sávon Árak, csomagok szolgáltató Diai Telecom Nextra Slovanet Slovak Telecom UPC legolcsóbb csomag 499 Sk 213 sk 239 Sk 99 Sk 799 Sk adatforgalom korlátlan 500 MB 600 MB 200 MB korlátlan drágább csomag 1999 Sk 1444 Sk 869 Sk 1490 Sk 2100 Sk adatforgalom korlátlan korlátlan korlátlan korlátlan korlátlan letöltési sebesség 1024 kbit/s 1536 kbit/s 1024 kbit/s 1024 kbit/s 4096 kbit/s aggregáció 1:20 1:20 1:40 1:25 nincs Ha pedig napi 5-6 órát is dolgozni fogunk az interneten, akkor a legjobb csomag az ún. flate-rate csomag, amely lényege, hogy nincs korlátozva az adatátvitel, sem az idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: SOK HELYÜTT ESŐ, 13-17 FOK A Nap kel 07.23-kor - nyugszik 17.49-kor A Hold kel 20.36-kor - nyugszik 13.18-kor A Duna vízállása - Pozsony: 285, apad; Medve: 160, változatian; Komárom: 155, árad; Párkány: 80, árad. ELŐREJELZÉS Általában fel­hőátvonulásokra, sok helyütt futó záporokra kell számítanunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-17 fok között alakul. Mérsékelt délkeleti, déli szél fúj. Éjszaka a hőmérő higanyszála 10 és 6 fok kö­zé süllyed. Holnap változóan felhős-napos égboltra, sok helyen előforduló csapadékra van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 13 és 17 fok között valószínű. Hétfőn is változékony időre, egyre kevesebb felhőre számíthatunk. KIJEVg 0RV0SMETE0R0L0GIA A mai időjárás hatásai következ­tében lassulnak a reakcióink, nehe­zebben tudunk összpontosítani, és a szellemi és fi­zikai teherbírásunk is romlik. Gya­koribbá válhat a hátgerincbántal- mak miatti fejfájás. A krónikus szív­ós érrendszeri betegek panaszai enyhülnek. A gyengébb idegzetűek esetében nagyobb a depressziós ro­ham valószínűsége, fáradékonyab­bak, nyugtalanabbak lehetünk, va­lamint az ekcémás eredetű bőrbe­tegségek tünetei is jelentkezhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom