Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-21 / 244. szám, péntek
18 Hirdetés Ú] SZÓ 2005. OKTÓBER 21. APRÓHIRDETÉS KOSZONTO Sok erőt, egészséget és sok-sok boldog évet kívánunk szerettei körében drága Dédikénknek, SNÍRER JULIANNÁNAK, (Tesmag) 94. születésnapja alkalmából. Lányai, unokái, dédunokái nevében Edit, Erika és Feri. BR-5-15158 MEGEMLEKEZES Fáj a szívünk, mert itt hagytál, búcsú nélkül elaludtál, küzdöttél, de már nem lehetett, most a csend ölel át és a szeretet. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk október 21-én, halálának első évfordulóján a szerető férjre, apára, nagyapára és dédapára, DEMINGER BÉLÁRA. Örökké gyászoló felesége, lányai, vejei, unokái, dédunokái és az egész rokonság. KN-389 Fájó szívvel emlékezünk október 21-én, halálának 10. évfordulóján drága halottunkra, id.LELKES JÁNOSRA (Bodak). Emlékét örökké őrző felesége és gyermekei a családjukkal. DSk-1360 A sors keze oly hirtelen ránk sújtott, Egy anyai szívet családjától elszakított, Hirtelen itt hagytál, ránk borult a bánat, Azóta mást nem érzünk, csak fájdalmat. Szomorú szívvel emlékeztünk október 19-én, halálának hatodik évfordulóján a szeretett feleségre, édesanyára, nagymamára, anyósra, testvérre és gyermekre, NÉMETH ANNÁRA (Nagyabony) Emlékét és szeretetét örökké gyászoló gyermekei családjukkal és a rokonság. DSk-1368 ADÁSVÉTEL REDŐNYAKCIÓ! Külsőhőszi- getelő redőnyök 630 koronától. Szúnyogháló ingyen. Tel.: 0905/474 663. BR-5-14694 ♦ HÚSCSIRKÉK! 0905/944149. DS-1320 ♦ Eladó Euro 68-as ablak gyártásához OMAS márkájú zsilettes késkészlet, 90 000 Sk. Tel.: 031/5523180, mobil: 0905/836 918. DS-1332 ♦ Eladó 9 x 20 m-es, belső fólia felhúzására is alkalmas fóliakonstrukció. Tel.: 0908/472 188. DS-1355 ♦ Eladók 1 és 2 éves nőstény tacskók és őzpincsek. Tel.: 0904/348 715. DS-1358 Kátránypapír, zsindely! Tel.: 0905/447 687. KN-388 ♦ Díjnyertes szülőktől származó, törzskönyvezett rövid szőrű magyar vizslák eladók. (4 hónaposak). Tel.: 0903/227 903. DS-1336 ♦ Figyelem, redőnyakció! Külső redőnyök megrendelhetők már 630 Sk/m2-től. A redőnyökhöz ingyenesen szúnyoghálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572. KN-393 ♦ HÚSCSIRKÉK, NONSTOP: élve, tisztítva, bontva. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. 0905/432 292. DS-1310 ♦ Féláron - 4300 Sk - eladó új, még becsomagolt sarokkád. Házhoz szállítom. Tel: 0915/477 649. TR-5-1021895 ♦ Eladó faesztergapad. Ár 7000 Sk. Tel.: 0903/475 782. BR-5-15209 ♦ Sárga és fehér nagy virágú krizantém megrendelhető, 14 Sk. Tel.: 035/777 45 80. KN-395 ♦ Tökmag eladó, utánvéttel is. Tel.: 0908/301 461. KN-396 ♦ Eladó gabonadaráló, Mora gáztűzhely, kettes ágy, sodrony és matrac, 2 db éjjeliszekrény. Tel.: 031/554 54 79. DS-1367 AUTÓ - MOTOR ♦ Eladó Fiat Punto JTD, gy. év 2002. Tel.: 0905/836 031. DS-1357 ♦ Eladó zöld metálfényezésű Honda Civic 1,4-es, gyártási év 1995. (ABS, szervo, riasztó, központi zár, elektr. ablak és tükör, tetőablak, ár: 135 000 Sk. Tel.: 0903/475 782. BR-5-15209 ♦ Eladó Škoda Octavia SLX, gyártási év 1997, 210 000 Sk. Tel.: 0905/198 554. DS-1346 ♦ Eladó ALFA ROMEO 146 TS, gyártási év: 2000, imobilizer, riasztó, téli gumik, 60 000 km. Irányár: 245 000 (megegyezünk). Tel: 0905/749 816. DS-1347 INGATLAN A nagymegyeri Dan-Slovakia Agrar eladásra kínálja Fűsön található gazdasági udvarát. A bekerített objektum (11 540 m2) része üzemanyagtöltő állomás és gazdasági épületek (2288 m2). Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/408 417. BR-5-15171 VEGYES ♦ Tetőkészítést, tetőfedést vállalok. Tel.: 0905/472 198. KN-168 ♦ A Szilágyi divatba, Bajcsy 38., és a Carizma bőrruházatba, Kazinczy 19., Győr, megérkeztek az új női, férfi irhadzsekik és bőrkabátok, nagy választékban, 21 500 Ft-tól. DS-1168 ♦ Kútverést vállalok. Tel.: 0910/306 048. DS-1241 ♦ Lapos tetők szigetelését vállaljuk 10 év garanciával. Tel.: 0903/215 695. GA-164 ♦ VIDEO TAKÁCS. Tel.: 0905/417453. DS-1263 A Sókszelőcei Osztényi Leander Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola értesíti volt diákjait, hogy 2005. november 19-én, 16 órakor ünnepli újraindításának 55. évfordulóját a helyi kultúrházban. Részletes tájékoztatás és jelentkezés november 4-ig a következő telefonszámon: 031/779 2372, 0903/211 926. GAk-173 Dunaszerdahely város ön- kormányzata 2005. október 22-én, szombaton megemlékezést tart az 1956-os magyar forradalom mártírjaira emlékezve. Az ünnepség programja: 17.00 - Ünnepi isten- tisztelet a Szent György templomban, celebrálja: Józsa Attila bősi plébános, 17.45 - Koszorúzás az 1848-as emlékműnél, ünnepi beszédet mond: Kovács László tanár, 18.30 - Temetet- len halott - Mészáros Márta filmjének díszbemutatója a Városi Művelődési Központban. DSk-1359 ♦ Rák, infarktus!? Ne váija meg! Járjon ICC szűrővizsgálatra Budapestre, Miskolcra. Korai diagnózis, hatékony gyógyítás. www.icc.hu . Bejelentkezés: icc@axelero.hu , tel.: 0036/20/9693535. KN-384 Muskátli és balkonnövények gyökeres dugványait kínálja széles választékban a német Selecta cég szlovákiai licenc- partnere és területi képviselője. Árutermelő kertészek részére. Kérje színes fajtaismertetőnket. Gergácz kertészet, Kajal 513. Tel.: 031/781 1387, 0903/133 094. GAk-171 ♦ Műanyag ablakok szerelése és gyártása. Tel.: 0915/141 220. DS-1364 ESTI SHOWDER Fábry Sándorral TV-felvétel (Budapest). Autóbusz indul Dunaszerda- helyről november 24-én. Árak: 950 Sk/főtől. Jegyek kaphatók: EXIT TRAVEL CLUB, Tel.: 031/551 19 99, info@exittravel.sk . BR-5-15193 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Pénzintézeti munkára munkatársakat keresünk Somorjáról, Párkányból, Gútáról. Tel: 0915/123 303. DS-1361 ♦ Építkezésekre segédmunkásokat keresek. BA, DS. Mobil: 0915/138 753. DS-1365 ♦ Hosszú távú külföldi munkára keresek elektróddal való hegesztésre vállalkozókat TŰV minősítéssel. Tel.: 0908/494 037. ST-134 ♦ Gyógymasszázst, sportmaszszázst vállalok. Házhoz megyek. Dunaszerdahelyi járásban. 0915/377347. DSk-1334 APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN-(V) Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 02/592 33 235 02/592 33 228 814 64 Bratislava 1, munkanapokon 9 és 16 óra között. KOMÁROMBAN - (KN) Megyercsi utca 9, tel.: 035/7700 869, munkanapokon 8-tól 15 óráig. DUNASZERDAHELYEN - (DS) L.B.K., s.r.o., Bartók Béla sétány 18. (Obchodná 18.), tel./fax: 031/552 99 68, munkanapokon 8 és 17 ó. között. GALÁNTÁN - (GA) Kodály Z.u. 769/29, tel.: 031/780 6784-87, fax: 031/780 6785-86 munkanapokon 8 és 15 óra között. GUTÁN Iskola utca 50 (Csaplár-ház) tel./fax.: 035/777 3383 munkanapokon 9 és 16 óra között. ÉRSEKÚJVÁRBAN - (NZ) Panta Rhei könyvesbolt, Björnsonova 2., tel.: 035/64 00 248, munkanapokon 8 és 17 óra között, szombaton 8-tól 12 óráig. PÁRKÁNYBAN-(PA) Cranium Computer, Námestie Sv. Imricha 33., tel.: 036/7510130, fax: 036/7510132. perix " www.perix.szm.sk 930 39 Zlaté Klasy Tel.: 031/56 93 607 fax: 031/56 93 616 Tollfelvásárlás kicsiben és nagyban is.- Kacsatoll 40 Sk/kg- Libatoll 60-120 Sk/kg- Használt toll (párnák, vánkosok) 30 Sk/kg Csak telefonáljon mi házhoz megyünk! Jó hír :) Petit Klub A héten az alábbi előfizetőinknek kedvezett a szerencse: Anna Woltová, Zólyom Emília Nedzelová, Szvit Kovács István, Tallós A nyerteseknek gratulálunk! Az ajándékot postán küldjük. 4> Petít Press