Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-21 / 244. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- És temögötted melyik párt áll? (Ľubomír Kotrha rajza) Visszautasította a szökevény vállalkozó vádjait a Cseh Szociáldemokrata Párt Krejčíŕ kenőpénzt adott? KOMMENTÁR Egy elutasítás utózöngéi SIDÓ H. ZOLTÁN A visegrádi országcsoport felett már tartósan köröz egy nagyberuházó, s most úgy tűnik, végre kiválasztja és hivatalosan is bejelenti letelepedési helyét. Természetesen a dél-koreai Hankook Tire rangos gumiabroncsgyártóról van szó, amelynek közép-európai gyára korábban kis híján Léván lelt volna otthonra. A történet ismert, Pavol Rusko volt gazdasági miniszter az Európai Unió törvényeit is gumiparagrafusnak nézve a törvényes lehetőségeket túllépve mindent megígért a gumigyártónak. A kormány a dotáció végösszegét látva szinte az utolsó pillanatban kapott észbe, és megtorpedózta a munkahelyenként 2,4 millió koronába kerülő nagyberuházást. Az 1600 állást teremtő, 19 milliárd koronás invesztíció sorsa bizonytalanná vált, most úgy tűnik, Magyarország a befutó, bár Jirko Malchárek új tárcavezető is mindent bevet (remélhetőleg nem Rusko módjára). Van-e a történetnek tanulsága? Először is érdemes megfigyelni, hogy a globalizáció mennyire megváltoztatta a játékszabályokat. Nem a társaságok kopogtatnak illedelmesen az országok kapuin, bebocsátást kérve, hanem a kormányok egymást túllicitálva - helyenként gyerekesen - versengenek a nagyberuházók kegyeiért. A Dzu- rinda-kabinet júliusi elutasító válasza viszont jelzi, még a gazdagok tányérjáról csupán morzsákat csipegető Szlovákia számára is van határ. A másik kérdéskör a külföldi beruházóknak nyújtandó állami segítségnyújtás területe. Ha úgy vesszük, már ez is fonák helyzet, hiszen nyüvánvalóan nem a nagyberuházó, hanem mi szorulunk segítségre. De hagyjuk a gazdasági paradoxonokat, inkább azon érdemes elgondolkodni, miért csak most derült ki egyértelműen, hogy Pozsonynak máig nincs kidolgozott, áttekinthető beruházástámogatási koncepciója. Ugyan már a kormány elé került egy tervezet, össze is különböztek rajta a miniszterek, azonban a Hankook Tire szempontjából ez már talán késő. Ha világosak lettek volna a játék- szabályok, akkor a dél-koreai cégóriást nem kellett volna a szavahihetőségünket kockáztatva az orránál fogva vezetnünk. A történet további olvasata: nem biztos, hogy csak a hatékony érdekérvényesítő képességgel rendelkező nemzetközi társaságok hoznak üdvözülést. Maradjunk Léva eseténél, ahol a magas munkanélküliséggel sújtott város vezetése joggal panaszkodott a mintegy 1600, elveszni látszó állás miatt. Azonban az utóbbi napokban kiderült, több német és holland cég jelezte letelepedési szándékát Léva ipari parkjában. Igaz, mindez jóval kisebb hírverés mellett történik, de nem kell autópálya-szakaszokat sem ígérgetni nekik. Ha minden jól megy, több mint ezer munkahely születik a járási székhelyen, és ezek nem lesznek okvedenül alávalóbbak, mint a Hankook gyártó- szalagjai mellettiek. Negyedik megjegyzés: ha már nagyon hízelegni akarunk egy-egy külföldi nagyvállalatnak, akkor az ne a béreket leszorító összeszerelő üzemet hozzon ide, hanem fejlesztő-kutató bázist, logisztikai központot vagy a csúcstechnológiához közel álló céget. Vigyázó szemünket vessük Prágára, ahová - egyelőre nem hosszú és tömött sorban - olyan információtechnológiai társaságok érkeznek vagy érkezhetnek, mint a Dell, az Oracle és a SAP. Végezetül a pénzügyminisztérium a minap jelezte, idén a tervezetthez képest 17 milliárd koronával többel nőhet az államkassza adóbevétele. Ez az összeg önmagában majdnem annyi, amennyit a Hankook Lévára hozott volna. Vagyis a vállalkozásbarát, az adóegyszerűsítő és a korrupció-visszaszorító gazdaságpolitika fontosabb, mint egy-egy, kissé sokat követelő külföldi társaság becsábítása. JEGYZET TALLÓZÓ DNEVNIK A Dnevnik című újvidéki napilap tegnap folytatta a vajdasági nemzetiségi viszonyoknak és a magyar kisebbség problémáinak szentelt cikksorozatát; az úgynevezett környezetnyelv oktatásának fontosságáról értekezett, és megszólaltatott egy társadalomkutatót, aki aggasztó jövőt jósol a szerbiai társadalomnak. A Dnevnik az elmúlt hetekben minden más szerb nyelvű lapnál többet foglalkozott az etnikai viszonyok problémáival, most a gondok hátteréről kérdezte Dusán Jan- jicsot, az Etnikai Viszonyok Fóruma nevű társadalomkutató intézet vezetőjét. Szerinte a szerbiai társadalom talán legsúlyosabb problémája a különféle etnikai csoportok fiatal korosztálya által táplált kölcsönös gyűlölet, amelynek az az oka, hogy ez a generáció az etnikai háborúk idején nőtt fel, és a sztereotípiák összetűzésének rendszerében művelődött. Janjics úgy véli, a politika nem sokat tehet a helyzet javításáért, de mihelyt nyitottá válik a társadalom - az emberek elkezdenek utazni és kereskedni -, magától keres majd megoldásokat. Kulcsfontosságú szerepe van az oktatásnak, itt gyökeres változásokra van szükség, de sok feladat vár a médiára is, amelynek propagandamentesen információkat kell szolgáltatni „másokról” is. A Dnevnik az úgynevezett környezetnyelv ismeretének fontossága kapcsán emlékeztet, hogy tanulása 1992-ig kötelező volt sok iskolában a vegyes lakosságú vajdasági településéken. A lap egy ENSZ-tanul- mányra hivatkozik, amely szerint vissza kell állítani a vajdasági etnikai csoportok nyelvének és szokásainak oktatását az iskolákban, ami megerősítené a tartomány sokkultúrájú identitását, és eszköze lenne a türelmetlenség és az etnikai előjelű incidensek felszámolásának. A lap külön foglalkozik Szabadkával. Megállapítja: a városi politikai elit és sok városlakó is azon a véleményen van, hogy rendkívül fontos lenne egymás megismerése. FRANCE S0IR Óva intett a madárinfluenzával kapcsolatos hisztéria kialakulásától az Állat-egészségügyi Vüágszervezet szakértője a párizsi napilapban. Jeanne Brugere-Picoux kijelentette: egyelőre olyan egészségügyi problémáról van szó, amely elsősorban az állatok számára jelent veszélyt. A kórokozó nem terjed emberről emberre, a szakértők madarak pusztulásáról beszélnek - fűzte hozzá. Brugere-Picoux felhívta a figyelmet: egyelőre nincs semmi ok arra, hogy a szárnyasok között terjedő vészt az emberre is veszélyt jelentő járvánnyal hozzák összefüggésbe, mivel a H5N1 vírustörzsnek még nem alakult ki az emberre is veszélyes mutánsa. „Voltaképpen nagy a valószínűsége annak, hogy a következő járványnak nem is lesz köze a H5N1 törzshöz. Ha az említett kórokozónak megjelenne az emberre is veszélyes mutánsa, az már teljesen más vírus lenne, amelynek a kockázatait jelenleg le- heteden megjósolni” - nyilatkozott a szakember. Hatvanmillió korona kenőpénz elfogadásával vádolta meg a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártot egy súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított cseh vállalkozó, aki letartóztatása elől nemrégiben külföldre menekült. KOKES JÁNOS A szociáldemokraták a vádat határozottan visszautasították, s bosszúnak minősítették. Radovan Krejčíŕ milliárdos, aki letartóztatása elől a nyáron a Sey- chelle-szigetekre menekült, a Mladá fronta Dnes című lapban tegnap megjelent interjújában azt állítja, hogy a 2002-es képviselőházi választás előtt 60 millió koronás kölcsönt adott a szociáldemokratáknak. Ha a párt teljesítette volna Krejčíŕ kérését, hogy egyebek között döntő befolyást szerezzen, illetve a magánosításMTI-FIGYELŐ Egy Gyurcsány-inteijú által uralt teljes oldalt szentelt a román és a magyar kormány első együttes tanácskozásának a Cotidianul. Az általában tárgyszerűségéről ismert lap - Gyurcsány Ferenc jelenlegi és Horn Gyula egykori magyar kormányfő, továbbá négy jelenlegi magyar miniszter, valamint a budapesti Hősök tere fényképével illusztrált - összeállításában olvashatók a magyar miniszterelnök válaszai a Romániában élő és dolgozó magyar történésznek, Varga Andreának a lap megbízásából feltett kérdéseire. Ezek summáját az interjú címében Gyurcsány Ferenc szavainak parafrázisával így összegezte a román lap: a történelem arra tarnt bennünket, hogy a szomszédok nélkül el vagyunk veszve. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője a kétoldalú kapcsolatok prioritásai közül a Brassó és Bors közötti autópályát is felölelő páneurópai folyosók terveit emelte ki. Lampert Mónika belügyminiszter a két határrendészet együttműködéséről, Bozóki András művelődésitárca- vezető a közös érdekű könyvkiadás ban megvehesse az állami kőolajtartalékokat kezelő Čepro céget, akkor a pénzt nem is kellett volna visszaadni. A váltó Krejčíŕ szerint 2006-ban jár le. „Ez nem volt egyszerűen csak kölcsön, hanem beruházás a jövőbe” - jelentette ki Radovan Krejčíŕ, akit a cseh rendőrség több milliárd koronás adócsalás, pénzhamisítás és gyilkosságra való felbujtás miatt köröz. A hatóságok szerint éveken át egy bűnbanda feje volt, s öt társát a héten letartóztatták. Maga Krejčíŕ, amint az kiderült, még 1996-ban állampolgárságot vett magának és családtagjainak a Seychelle-szigeteken, s a rendőrség elől most oda menekült. A szigetországnak nincs kiadatási szerződése Csehországgal, s az ottani hatóságok közölték: saját támogatásáról fejtette ki gondolatait, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter pedig leszögezte: a magyar kormány elsődleges célja, hogy a verspataki aranybányával kapcsolatos beruházás soha se valósuljon meg. A Cotidianul egyébként első oldalán „gulyás-puliszka tengelyként” harangozta be az együttes kormányülésnek szentelt összeállítást. Terjedelmes interjút közölt Gyurcsány Ferenccel A Hét című, Marosvásárhelyen megjelenő közéleti, művészeti, kritikai hetilap, amelynek főszerkesztője, Parászka Boróka a „baloldali nemzetpolitikáról” faggatta a magyar miniszter- elnököt. A Ziarul Financiar, a legtekintélyesebb román pénzügyi napilap „a román és a magyar kormány francia-német modell szerinti összejöállampolgárukat a törvények amúgy sem engedik kiadni külföldre. „Krejčíŕ állításának semmiféle alapja nincs. Abszurd és csaló. Bosszúról van szó azért, hogy megakadályoztuk bűncselekményeinek folytatását” - reagált a vádra Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter, a szociáldemokrata párt ügyvezető elnöke. Leszögezte: a szociáldemokrácia irányította kormány sosem foglalkozott a Čepro magánosításával, hiszen stratégiai fontosságú cégről van szó. A menekülésben lévő milliárdos azt állítja, hogy az egyik váltót Stanislav Gross akkori belügyminiszter, a szociáldemokraták egyik legfőbb vezetője írta alá, s a dokumentum eredetijét még őrzi. Gross ezt visszautasította. Krejčíŕ szerint a pénzügyet a szociáldemokratákkal konkrétan egyik üzleti partnere, Jakub Konečný prágai vállalkozó bonyolította le. Konéčný azonban idén tavasszal nyomtalanul eltűnt, s a rendőrség szerint valószínűleg ez is Krejčíŕ műve. vételének” beharangozó cikkében az eseményt „Európának ebben a részében szokatlan helyzetként” értékelte, ami viszont a francia és a német közméltóságok számára ma már banális, hétköznapi esemény. A Ziarul Financiar és az ugyancsak üzleti-pénzügyi napüap, a Curen- tul is idézte Markó Bélát. A miniszterelnök-helyettesi rangú állammi- niszter az együttes ülés Magyarországnak és Romániának, valamint az Európai Uniónak szóló szimbolikus üzenetét emelte ki. A Curentul - akárcsak a kolozsvári Krónika - arról adott hírt, hogy radikális mozgalmak tiltakozásokat készítettek elő. Ám a legtöbb számottevő bukaresti politikai napilap - az Adevarul, Juntáiul National, Gandul, Romania Libera, Ziua - még rövid tény- hírt sem közölt előzetesen a tegnapi együttes kormányülésről. A szlovák médiaművész JUHÁSZ KATALIN Van ez a Desperado művésznevű alak, aki minden valószínűség szerint a huszonegyedik századi szlovák médiasztár- prototípusa. Bizonyára tudják, kiről beszélek, hiszen még én is mindent tudok róla, pedig összesen kétszer tíz percre kukkantottam be a „villába”. Tudom, hogy odabent igencsak szította a hangulatot, hogy meglátogatta a „halott anyja”, és hogy remek nyelvérzékkel, vagy inkább pszichológiai érzékkel nevét Rigóról Riccóra olaszosítot- ta. Az egész kitalációt, Desperado egész eddigi munkásságát zseniálisnak tartottam, mert általa azt kapta a valóságshow, ez az álságos, manipulativ, hazug tévés műfaj, amit megérdemelt. A dolog akkor kezdett idegesíteni, amikor megláttam a fickó egészségügyi kártyáján a „Mgr.” titulust. Desperado azzal védekezett, hogy véletlenségből eleve így nyomták a kezébe a kártyát, és nem tiltakozott, mivel így hamarabb kapott munkát. Nem tudom, indult-e már eljárás ellene okirat-hamisítás miatt, mindenesetre ez már nemcsak a csatorna, hanem az állami illetékesek számára is tanulságos lehet. Egyenes adásba került ki, hogy hiba van a rendszerben, hogy ezek szerint bárki bármilyen titulust ingyér a neve elé biggyeszthet, anélkül, hogyannak rendje s módja szerint diplomát vásárolna a feketepiacon. A média ekkor már csak Desperá- dóval foglalkozott, ami megtetszett a konkurens csatornának, és gyorsan be akarták rakni hősünket a másik villába. A nem létező jókai rokonság vélhetően ekkor sokallt be, és életveszélyesen megfenyegették olasz földijüket, aki a beköltözés napján ijedtében köddé vált, talán csak azért, hogy másnap ismét vezető hírként előkerülhessen. Ekkorra már köztudott volt, hogy menedzseriroda és ügyvédi iroda képviseli őt, azaz a társadalom más szférái is lámák benne üzletet. Tegnap pedig már azt hallottam, hogy egy szponzorcég jóvoltából Afrikába repül üdülni. így kell ezt csinálni, hümmögtem elismerően. Pillanatnyilag azon gondolkodom, elég lesz-e a „PhDr.” a nevem elé, vagy meg se álljak a „CSc.”-ig... Evenimentul Zilei: „romagyar” ülés Bukarest. A politikai bulvárlap a „romagyar” kormányüléséről azt írta, hogy a budapesti kabinet Bukarestbe „költözését” megelőzően a román kormány Victoria téri palotájában lázas készülődés előzte meg. Mindez a különben szegényes sajtóiroda „átmeneti berendezésétől” és „feltöltésétől” kezdve kiterjedt a mellékhelyiségekig, (m) A cseh hatóságok szerint éveken át egy bűnbanda feje volt. „A román és a magyar kormány francia-német modell szerinti összejövetele” Bukarest: gulyás-puliszka tengely