Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-21 / 244. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 21. RÖVIDEN A bécsi repülőtéré lesz a pozsonyi? Pozsony/Bécs. A Meinl Bank privatizációs tanácsadó óvatlanul kiszivárogtatta, hogy a pozsonyi repülőtér iránt érdeklődő 5 pályázó közül az egyik rendkívül jó árajánlatot tett, ezért valószínűsíthető a sikere. A Trend című hetüap úgy értesült, a TwoOne konzorciumról van szó, amely mögött a bécsi repülőtér, a Raiffeisen Zentralbank és a cseh-szlovák Penta pénzügyi csoport áll. A bécsi légikikötő számára égetően szükséges volna egy harmadik leszállópálya, ezt a szerepet pedig Pozsony tölthetné be. (só, t, T) Hankook: a lengyelek kiestek, mi még nem Varsó/Pozsony. Jirko Malchárek gazdasági miniszter és a Koreai Köztársaság külképviseletének vezetője állítja, a Hankook Tire gumiabroncsgyártó még nem döntött új közép-európai gyárának pontos helyszínéről. Szlovákia kész tárgyalni a beruházás feltételéből. Lengyelország viszont tegnap visszalépett, mivel a társaság túl nagy állami segítséget igényelt (50 millió eurót készpénzben), (t, ú) Bizonyítványt kapnának az iskolák is Pozsony. Az alap- és középiskolák belső önértékelési rendszerének bevezetését tervezi januártól az oktatási minisztérium. Az intézmények önmagukról állítanának ki bizonyítványt. Az évente ismétlődő (október 31-ig kellene közzétenni a jelentéseket) önértékelési folyamat eredményeit az iskoláknak mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenniük. Martin Frone tárcavezető szerint a szülők ez által értékes információkat szerezhetnének az egyes iskolákról (diákok száma, tanulmányi eredmények stb.) Ennek főként a beiratkozások alkalmából és a középiskola kiválasztásában volna szerepe, (rv) Kukán indul az ENSZ-főtitkári székért? Pozsony. Eduard Kukán neve is felmerült Kofi Annan ENSZ-főtit- kár lehetséges utódai között. Ezt megtiszteltetésnek tartja a leghosszabb ideje hivatalban lévő európai uniós külügyminiszter, miután Joschka Fischer, a német külügyi tárca vezetője távozott posztjáról. Kukán azonban nem tartja valószínűleg, hogy a jövőre esedékes ENSZ-főtitkár-választáson európai politikus lesz a befutó, és kitérő választ adott arra, vajon indul-e a megméretésen. (TASR) Sajtószabadság: Szlovákia a nyolcadik Párizs. Szlovákia az előkelő nyolcadik helyen végzett a Riporterek Határok Nélkül szervezetnek a sajtószabadságról szóló jelentésében. A sajtó tényleges szabadsága a skandináv és az észak-európai országokban a legteljesebb. A pápa elleni szóbeli fellépésért elítélt újságíró miatt Lengyelország az 53. helyre csúszott vissza. (TASR) Halál a tökföldön Nyitracsehiben Nyitracsehi. Egy ötvenkét éves helybeli asszony halálát okozta tegnap a tök feldolgozására házilag gyártott szerkezet. A nő a férjével dolgozott a tökföldön, amikor elkapta a tökfejeket őrlő henger. Segíteni már nem lehetett rajta, a szerkezet teljesen összeroncsolta. A rendőrség vizsgálja a tragikus baleset körülményeit, (ú) Nem 14, hanem 15 név szerepel a listán Pozsony. Csütörtöki számunkban a megyei koalíciókról szóló ösz- szefoglalónkban helytelenül közöltük az MKP Nagyszombat megyei képviselőjelöltjeinek a számát. A magyar párt listáján nem 14, hanem 15 név szerepel. A Dunaszerdahelyi járásból nyolcán, a Galántaiból heten pályáznak a megyei képviselői tisztségre, (ú) Liška golfozik, beosztottjai dolgoznak Pozsony. Munkaidőben több órán keresztül golfozik a védelmi miniszter, miközben beosztottjai dolgoznak - derítette ki a TA3. A hírtelevízió beszámolója szerint az utóbbi héten Juraj Liška négyszer játszott a cseklészi pályán. Zénón Mikié szóvivő közölte: a tárcavezetőnek nincs kötött munkaideje, és műtött gerincének jót tesz a golflabda ütögetése. (ú) Informális találkozót tartottak tegnap a kormánykoalíció tagjai Trencsénteplicben Üzemeltetné Mohit Megegyeztek: két héten SS belül talán megegyeznek Trencsénteplic. Megállapodtak, hogy két hét múlva talán majd megállapodnak - mondta tegnap tömören Mikuláš Dzurinda kormányfő a hirtelenjében összehívott koalíciós tanácskozás közben tartott rövid szünetben. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az SDKÚ elnöke informális találkozóra invitálta partnereit, hogy megvitassák az időszerű politikai helyzetet és a reformok tervezett finomítását. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter és államtitkára dotációs botrányáról nem beszéltek. „Nem vetettem fel a témát, mert személyesen még nem vontam kérdőre a miniszter urat. Nem vett részt a szerdai kormányülésen, s értesüléseim szerint a hét végéig külföldi szolgálati úton van” - szögezte le Dzurinda. A tanácskozáson arról sem hangzottak el konkrétumok, mely reformokat és milyen mértékben kell finomítani. Csak általánosságban vitatták meg, hogy a megbízatási időszak végéig még mit lehet megvalósítani, s min kellene változtatni. A partnerek két héten belül kidolgozzák elképzeléseiket, s ezeket legközelebb összehangolják. A kormánypárti vezetők elemezték a parlamenti helyzetet, hiszen több fontos tervezet kerül a képviselők elé, s ezek közül is a legjelentősebbek a jövő évi költségvetés és a vele összefüggő jogszabály-módosítások. A kormányfő elárulta, már elkezdték győzködni a függetleneket, hogy támogassák a büdzsét, ám egyelőre neveket nem említett. A tárgyalásokat személyesen a miniszterelnök és pénzügyminisztere folytatja. Az októberi parlamenti ülésszakkal kapcsolatban Mikuláš Dzurinda leszögezte: egyetlen kormánypárt sem fogja megszavazni a megbízatási időszak megrövidítését célzó ellenzéki javaslatokat. (sza) Pozsony. A Szlovák Villamos Művek 66 százalékát rövidesen privatizáló olasz Énei azt tervezi, hogy a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkja 2011-ben már áramot fog szolgáltatni - közölte tegnap Marco Arcel- li, a cég Szlovákiáért felelős menedzsere. Az olasz társaság 2006-ban lát neki a Mohival kapcsolatos tanulmány kidolgozásának. „A költségeket és a befejezés időpontját is tartalmazni fogja” - mondta Arcel- li. Az Énei előzetesen azt ígérte, 1,88 milliárd eurót szán a szlovák energiaszektor fejlesztésére, az ösz- szeg döntő részét, mintegy 1,5 milliárd eurót éppen a mohi atomerőmű befejezésére fordítja. Mohi fontos Szlovákia önellátása szempontjából, mivel az Európai Unió nyomására 2008-tól leáll a Jaslovské Bohunice-i VI-es atomerőmű két reaktora, s ez átmenetileg energiahiányt okozhat. (ČTK) Arra, aki a levél átvételétől számított 21 napon belül megtéríti a tartozását, nem rónak ki késedelmi kamatot Fizetési felszólítást küldtek a nem fizetőknek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Kísérletet tesz a Szlovák Rádió a befizetetlen üzemben tartási díjakból származó kinnlevőségének behajtására, jelentette be Hilda Gajdošová, az intézmény helyettes ügyvezetője. A közszolgálati rádió tegnap 253 ezer személynek postázott fizetési felszólítást. Az elrendelt vizsgálat kiderítette, hogy a befizetetlen készülékhasználati díjakból az elmúlt három évben mintegy 90 millió korona halmozódott fel. Egy nyilvános versenypályázat nyerteseként a BSP Lawyer Partners átvállalta a követelést, és az összeg behajtása érdekében peres eljárást kezdeményez az előfizetőkkel szemben, ha ez utóbbi fizetési felszólításra sem törlesztik az adósságukat. Dániel Palkó, a BSP Lawyer Partners képviselője figyelmeztetett, ha a címzett az ajánlott küldeményként postázott fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 21 napon belül megtéríti a tartozását, nem fizet késedelmi díjat a rádiónak. Ha a jelzett időszakban elmulasztja a fizetési kötelezettsége teljesítését, a cég peres eljárást kezdeményez ellene. Ez esetben késedelmi díjat fizet az illető, és a perköltségeket is neki kell állnia. A követelést behajtó cég a perköltségek révén terme szert nyereségre. A havi díj 40, nyugdíjasok esetében 20 korona. A természetes személyeknek számlázandó késedelmi díj havonta 5 ezer, a jogi személyek esetében 15 ezer. A fizetési felszólítással egyben U típusú postai pénzesutalványt is kapnak az adósságot felhalmozott előfizetők. Ha valamely érintett a hátralékát nem a postán óhajtja befizetni, banki vagy a 2039 36 27 53/0200 számlaszámra történő készpénzátutalással is leróhatja tartozását. A közszolgálati rádió a félreértések elkerülése végett információs központot hozott létre, mely munkanapokon 9 és 17 óra közt fogadja az ügyfeleket. Az érdeklődőknek telefonos fel- vüágosítással is szolgálnak a 02/ 57203416-as és a 02/57286880-as számon. Elektronikus levélben is kérhető segítség, a cím: dlhsro@ bsplp.sk, esetleg a www.bsplp . sk/dlhsro internetes honlapon is lehet tájékozódni, (érvé) Maffiaper: Borža hivatalból kirendelt ügyvédet akar Novemberre napolták el ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem hozott döntést a Legfelsőbb Bíróság a Borža néven ismert Dušan B. ügyében. Az évtized maffiapereként emlegetett tárgyalást elnapolták, mivel a vádlott hivatalból kirendelt ügyvédet akar. Borža a büntetőtanácsnak elküldött levélben közölte, nem hajlandó tovább együttműködni eddigi védőügyvédjével, Ján Gregával. „Nem akarok fizetni azért, amit nem követtem el” - közölte a bírósággal. Az idejekorán félbeszakadt tegnapi tárgyalás rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, a bíróságon az újságírókat és a jelenlévőket több tucat rendőr ellenőrizte. A kassai alvilág állítólagos fejét és hét társát tavaly decemberben összesen 55 évi szabadság- vesztésre ítélte a Kassai Kerületi Bíróság. Egyebek mellett háromrendbeli szándékos emberölés, gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, tiltott fegyverviselés és garázdaság vádjával ítélték el őket. A döntés ellen azonban mindnyájan fellebbeztek. További sorsukról vélhetőleg már november 23-án dönt a Legfelsőbb Búóság. (s, ú) Senki se ki, se be (SITA-felvétel) A kommunikációs tréningnek álcázott PR-kampány tervdokumentációjából nyilvánvalóvá vált, hogy a szándék a kormányhivatali osztályvezető reklámozása volt Setnický az adófizetők pénzéből építgette volna imidzsét a médiában ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egy magas beosztású kormányhivatalnok az adófizetők pénzéből fizetett egy magánügynökségnek, hogy építsék az imá- zsát a médiában - tájékoztatott a TA3 televízió. A Winston& Partners ügynökség ugyanis a hírtelevíziót is megkereste, hogy készíthetne PR-interjút a kabinet európai ügyekért felelős osztályvezetőjével. Kiderült, a hivatalnok 238 ezerért rendelt magának PR-kampányt. Ladislav Setnický letagadta a dolgot, az ügynökség munkatársa, Soňa Bullová azonban elismerte: a kormányhivatal alkalmazottai számára kommunikációs tréninget szervezett, s a Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hatáskörébe tartozó Setnický szerette volna a megta- nultakat a gyakorlatban is kipróbálni. Állítólag csak azért hívta fel a hútelevíziót, hátha sikerül elintézni, hogy valamelyik élő adásban szerepeljen. Csakhogy az ügynökség nemcsak a tévével vette fel a kapcsolatot, s a tréningnek álcázott PR-kampány tervdokumentációjából is nyüvánvalóvá vált: a cél az osztályvezető reklámozása volt. Közpénzen akarta előkészíteni a terepet arra, hogy a hivatalnoki funkciót ugródeszkának használva a kellő népszerűség elérése után belépjen a politikába. Már régóta szeretne politikus lenni, a legutóbbi választásokon is indult, éspedig az SOP-SDĽ-SDSS listáján. Azóta mindhárom párt megszűnt. Az említett anyag célkitűzései között szerepel, hogy Setnickýbôl közismert szakembert kell csinálni, és személyes támogatottságát növelve fokozatosan el kell érni, hogy érvényesülhessen valamilyen politikai funkcióban. Mivel mindezt az adófizetők pénzéből rendelte, egyértelműen fennáll az összeférhetetlenség gyanúja. „Az ügy ismét a politikai kultúra hiányára hívja fel a figyelmet Szlovákiában” - mondta Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség igazgatója. Viszont nem hiszi, hogy az alkalmazottak nyelvtudásának tökéletesítése fölösleges pénzszórás vagy visszaélés a közpénzekkel. ,A fontos tisztségeket betöltő személyeknek illik bírniuk az idegen nyelveket, és a tanfolyam jó befektetés, mert nemcsak saját tudásukat bővítik, hanem e tudás bútokában hatékonyabban végezhetik munkájukat is” - mondta Wienk. Setnický esete azonban más. A korrupcióellenes aktivista szerint abban, ha valaki kommunikációs tréningre jár, nincs semmi kivetnivaló, sőt kívánatos, hogy a tisztségviselők megtanuljanak érvelni, valamint kapcsolatot tartani a médiával, külföldi partnereikkel és a nyilvánossággal, ám ez esetben nem csak erről volt szó. „A megrendelés szó szerint az volt, hogy a hivatal sikereit Setnický személyével kell szorosan összekötni, ami viszont elfogadhatatlan. Sajnos, a hivatalnokok gyakran úgy tekintenek tisztségükre, mintha saját cégükben valamilyen magánpozíciót töltenének be” - jegyezte meg Wienk. Pavol Bielik récsei polgármester (KDH) is hasonló „akciód’ szervezett közpénzen, (sz-a) Csáky Pál belső ellenőrzést rendelt el Pozsony. Csáky Pál a TA3 riportja nyomán a hatáskörébe tartozó osztályon azonnal belső ellenőrzést rendelt el. Szóvivője, Martin Urmanič szerint Csáky Pál kezdettől fogva ellenezte a kommunikációs tréninget, beleegyezése nélkül mégis megvalósították, ezért különösen oda fog figyelni az ügy alapos kivizsgálására. Az európai integrációért felelős részlegen nem ez az első botrány, azt pedig, hogy a kormány kommunikációs szakemberek tanácsaúa hallgat, a Smer is kifogásolta. Korábban Ľudovít Kaník volt szociális ügyi miniszternek is a szemére vetették, hogy közpénzen tanul angolul, s a múltban Csákyt szintén érte hasonló vád. (sz. a.)