Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-18 / 241. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 18. Gazdaság és fogyasztók 9 Az MKP megvétózta a javaslatot, mivel ilyen jogszabálya jelenleg egyetlen európai uniós államnak sincs Feldarabolják a renitens cégeket? A Microsoftnak sohasem esett meg a szíve a riválisai láttán, könyörtelen marketingpolitikájával szinte mindenkit félresöpör. Túlsúlya a szoftverpiacon olyannyira nyomasztóvá vált, hogy már több ízben komolyan felmerült, Bill Gates milliárdos társaságát fel kellene darabolni (TASR-felvétel) Pozsony. Nem biztos, hogy lesz olyan törvénye Szlová­kiának, amely meghatáro­zott esetekben lehetővé tenné a cégek kényszerű szétdarabolását, ha azok visszaélnek domináns helyzetükkel a piacon. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kormányban az MKP megvé­tózta az azóta lemondott Ľudovít Kaník munka- és szociálisügyi mi­niszter által előterjesztett, a társa­ságok kényszerű szétdarabolását célzó anyagot, ennek dacára a ka­binet megbízta a versenyhivatalt a cégek felosztását vizsgáló hatás- tanulmány kidolgozásával. Ilyen jogszabálya egyébként egyetlen uniós államnak sincs. A pénzügy- miniszter a gazdasági miniszterek tanácsának ülése után jelentette be: a kabinet mérlegelte, hogyan lehetne harcolni azon vállalatok ellen, melyek visszaélnek domi­náns helyzetükkel, s állandóan emelik az áraikat. Megelőző hatá­sa lehetne például egy olyan tör­vénynek, mely lehetővé tenné az üyen cégek feldarabolását. Ilyes­mire az Amerikai Egyesült Álla­mokban is volt példa, például a kapitalizmus hőskorában a Roc­kefeller vezette Standard Oil olaj- társaságot, az 1980-as években pedig az ITT telefontársaságot da­rabolták fel. Ivan Miklós pénzügy- miniszter szerint a jogszabályt a gazdasági versenyhivatalnak kel­lene kidolgoznia. Ezen felbuzdulva Ľudovít Ka­ník szociálisügyi miniszter még távozása előtt előterjesztett egy dokumentumot az energiaárak csökkentését célzó intézkedé­sekről, s javasolta, a versenyhiva­talt bízzák meg a szükséges tör­vény előkészítésével november 15-éig. Az MKP megvétózta a dol­got, mert az volt a benyomása: Kaník amatőr anyagot terjesztett elő. Ennek oka valószínűleg az, hogy aznap reggel jelentette be lemondását, s csak összecsapta je­lentését. A mindössze hatsoros dokumentum csak azt mondja ki, hogy a piaci helyzetet strukturális intézkedésekkel kell erősíteni. Az MKP hiányolta a megfelelő össze­hasonlító és háttérelemzést. Azonban a tárcavezetők később visszatértek a témára, s megbíz­ták a versenyhivatalt a szükséges hatástanulmány elkészítésével. A miniszterek csak ennek ismereté­ben döntik el, elindítsák-e a beha­rangozott törvényalkotási folya­matot. Gyurovszky László régiófejlesz­tési miniszternek első ránézésre nem igazán tetszik a dolog. „Hol van ilyen törvény? Az Európai Unióban sehol, Európában pedig csak két államban: Albániában és Romániában. Ott is csak 1911-ben és 1984-ben alkalmazták egy-egy alkalommal, s akkor sem olyan esetekben, amikor domináns sze­repe, hanem monopóliuma volt valakinek a piacon. A kettő pedig igencsak eltér egymástól. Ott, ahol természetes monopólium van, létezik egy szabályozóhivatal is, a másik esetben pedig a ver­senyhivatal az ületékes, vagyis két különböző kategóriáról van szó. A Kaník által benyújtott javaslat ezt egyáltalán nem vette figyelembe, ezért vétóztuk meg” - mondta la­punknak Gyurovszky. Egyesek szerint a cégfeldarabolást le­hetővé tevő koncepció valójában a Slovnaft ellen irányul, amelyre a pénzügyminisztérium az olajtár­saság fellebbezését követően újra súlyos pénzbírságot mért ki. (sza) A McDonald’s gyorsétterem 10 éve van Szlovákiában Miklós hosszú távú terveket sző a hazai pénzügyben További terjeszkedés előtt A legjobb európai tárca ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A napokban múlt 10 éve, hogy az amerikai McDonald’s gyorsétteremlánc Szlovákiában (konkrétan Besztercebányán) megnyitotta első gyorsétkezdéjét, amelyet azóta további 15 köve­tett. „A vizsgált időszakban több mint 600 millió koronát ruház­tunk be az országban, közel 850 állást teremtettünk, és évente mintegy 7,5 millió ügyfelet szol­gálunk ki” - mondta az évforduló alkalmából Michael Friedrich, az amerikai társaság csehországi és szlovákiai vezérigazgatója. Sze­rinte idén már 8 milliónyian tér­nek be hozzájuk, forgalmuk elér­heti a 670 millió koronát. A hazai beszállítókat is alkalmazó McDo­nald’s a közeljövőben további 1-2 gyorsétkezdét nyit, a cég becslése szerint a szlovákiai piac ezekből legalább 30-at tudna eltartani. A bővítés indokolt, hiszen a társas­ág 2002 óta nem adott át új ven­déglátó-ipari egységet, s talán ezért is stagnál az éves ügyfélszá­ma. A Pozsonyban (10), Nagy­szombatban, Zsolnán, Nyitrán, Besztercebányán és Kassán (2) működő McDonald’s a világ 110 országában további több mint 30 ezer gyorséttermet üzemeltet, na­ponta 50 millió vendéget szolgál ki, és éves forgalma 40 milliárd dollárra rúg. (shz) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A szlovák pénzügymi­nisztérium Európa legtökélete­sebb minisztériuma - állítja Ivan Mikloš pénzügyminiszter az általa vezette tárcáról. Állítását arra ala­pozza, hogy az európai országok minisztériumai közül elsőként ők kapták meg az EFQM (Európai Minőségmenedzsment Alapít­vány) elismerését. Az EFQM 1988 óta ellenőrzi a magánszektort és az állami intézményeket, miköz­ben a minősített cégek között ott van a Philips, az Oracle, a Sie­mens, a Nokia és a Deutsche Bank is. Az alapítvány brüsszeli köz­pontja szerint a szlovák pénzügyi tárca a többi európai minisztérium számára példaképül szolgálhat. Jelenleg a tárca működését füg­getlen szakemberek vizsgálják, Mikloš szerint azonban már most elmondható, hogy jó eséllyel pá­lyáznak a legjobb minőségi elis­merésre. Ahhoz, hogy a pénzügy­minisztérium az Európai Minőség- menedzsment Alapítvány tagjává váljon, ki kellett dolgoznia az elkö­vetkező évekre szóló terveit. Esze­rint a tárca az elkövetkező évek­ben szeretné növelni az adóbevé­teleket, az államháztartás hiányát pedig fokozatosan 2% körülire csökkenti. Mikloš szerint az elkö­vetkező hónapokban a többi hazai tárca is követi a példájukat, (mi) 2007-re megvalósul az 500 millió eurós beruházás Bizonytalan a Hankook MTI-HÍR Tokió. Novemberig adott ma­gának határidőt a dél-koreai Han­kook Tire gumigyártó óriáscég, hogy döntsön európai nagyberu­házásának helyszínéről. Most egy tokiói autóipari konferencián ve­zérigazgatója megerősítette, hogy 2007-ben autógumikat fog Euró­pában gyártani. A Hankook ere­deti terve szerint mintegy fél mil­liárd eurós beruházással építene évi 5 millió darabos kapacitású autógumigyárat Kelet-Közép-Eu- rópában. A Hankook idén válasz­totta ki Szlovákiát közép-európai gyártótelepe színhelyéül - Léva mellett tervezte az üzemet -, de elállt ettől a tervétől, miután Po­zsony elutasította a vállalat fej­lesztési támogatásra vonatkozó igényét. Lehetséges helyszínként szóba jöhet még Csehország, Len­gyelország és Magyarország is. A vüág járműgyártása 2010- ben 79 millió darab körül lesz, a tavalyi 66 millió után - véli a járműipari kutatásokkal foglalko­zó amerikai J. D. Power vállalat. A növekedés fő letéteményese sze­rinte Kína lesz. Becslését annak a tokiói nemzetközi konferenciának az alkalmából adta ki, amelyen elsősorban a járműipar jövőjéről esett szó. A konferencia részt­vevői a globális járműipari kibo­csátás öt év alatt mintegy 20 szá­zalékot közelítő növekedése kap­csán arra hívták fel a figyelmet, hogy az ipar anyagellátásában fe­szült helyzet várható. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Drukos milliárdos követelése Pozsony. A lakosságot több milliárd koronával megkárosító Drukos most az államot perli azért, mert nem tették lehetővé számára, hogy részt vegyen a Szlovák Takarékpénztár priva­tizációjában. Az évekkel ezelőtt csődbe ment magas kamatokat ígérő pénzügyi szolgáltató több milliárd koronát követel az ál­lamtól, Ivan Mikloš pénzügymi­niszter azonban nem tart attól, hogy esetleg akár egy fülért is ki kellene fizetnünk a cégnek. „Abszurdnak tartom, hogy éppen az a Drukos indít pert hi­telrontás vádjával az állammal szemben, amely több müliárd koronával károsította meg a la­kosságot” - nyüatkozta a pénz­ügyminiszter. (mi) A vagyonalap eladja a követeléseit Pozsony. A Nemzeti Vagyon­alap (FNM) pályázat útján túlad 16 müliárd koronás követelésein. Összesen 260 cég nem fizetett időben az alap által privatizált vagyonért. A legnagyobb adósok listáját a Východomäso Rt. vezeti 845 millió koronával, az SPX Trading Rt. 839,5 mülióval, az eperjesi Solivary Rt. 623,7 müli­óval tartozik. (SITA) Pesszimista az OPEC prognózisa Bécs. Az OPEC csökkentette a 2005-ös olajkereslet-növekedési ütemével kapcsolatos előrejelzé­sét. A prognózis szerint a növe­kedés mértéke napi 1,2 millió hordó lehet 2005-ben. (m) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 38,839 1,310 5,200 28,117 27,247 Lengyel zloty Svéd korona Svájci frank USA-dollár 9,942 56,707 Magyar forint (100) 15,380 4,101 Szlovén tollár (100) 16,208 24,999 32,197 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volks bank 37,85-39,85 31,47-33,13 1,28-1,34 14,79-16,09 OTP Bank 37,86-39,84 31,41-33,15 1,28-1,34 14,88-16,02 Postabank 37,87-39,81 31,43-32,97 1,28-1,34 13,58-17,18 SzL Takarékpénztár 37,84-39,78 31,39-33,04 1,27-1,34 14,74-16,13 Tatra banka 37,83-39,85 31,47-33,15 1,28-1,34 14,82-16,041 UniBanka 37,86-39,84 31,51-33,16 1,27-1,34 15,04-15,83 Általános Hitelbank 37,86-39,88 31,49-33,17 1,27-1,35 14,87-16,01 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2005. okt. 16-tól) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,00­1,00­­0,10 Banka Slovakia 1,15 1,25­1,35­1,50 0,20 OTP Bank 1,20 1,30 1,30 1,45­1,40 0,55 Istrobanka 1,20 1,30 1,30 1,50­1,55 0,50 Ľudová banka 0,80 0,90­0,90­1,45 0,40 UniBanka­1,10­1,20 1,20 1,20 0,30 Poštová banka 1,00 1,10­1,20­1,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,00­1,00 0,40 Tatra banka­­­­­­0,50 Slovenská sporitefňa 0,80-1,20 1,00-1,40­1,10-1,40­1,65 0,10 Všeobecná úverová banka 1,05 1,15­1,20­0,95 0,10 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2005. okt. 16-tól) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČS0B 0,10-0,40 0,30-0,90 0,40-1,00 0,40-1,00 0,60-1,10 0,75-1,35 0,10 Banka Slovakia 0,60 1,00 1,40 1,60 1,80­0,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,65-0,85 1,05-1,45 1,50-1,70 1,50-1,70 1,50-1,70 1,40-1,60 0,10 OTP Bank • 0,50 1,00-1,30 1,10-1,40 1,25-1,50 1,25-1,50 1,25-1,50 0,00-0,75 Istrobanka 0,50-0,70 0,80-1,10 1,25-1,55 1,20-1,50 1,20-1,50 1,20-1,50 0,15 Ľudová banka 0,45 0,50-1,00 0,60-1,10 0,70-1,20 0,80-1,30 1,10-1,60 0,20-0,70 UniBanka 0,70-0,80 0,90,-1,05 1,10-1,25 1,15-1,30 1,20-1,35 individuális 0,15 Dexia banka­0,80-1,10 1,00-1,20 1,00-1,40 1,00-1,40 1,00-1,60 0,10 Tatra banka­0,30-0,70 0,30-0,90 0,30-1,00 0,30-1,00­0,30 Slovenská sporitetňa­0,70-1,10 0,80-1,20 1,00-1,40 1,10-1,40 1,65 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka­0,25-0,90 0,40-0,95 0,45-1,05 0,50-1,10 1,75 0,10-1,00 Poštová banka 0,80 0,80-1,10 0,90-1,20 1,00-1,30 1,10-1,40 1,20-1,50 0,10-0,60

Next

/
Oldalképek
Tartalom