Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-18 / 241. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 18. Régió 5 A vágsellyei szakiskola létét veszélyeztetheti a kerülőút A lóversenypályát szelné ketté a 75-ös főút? GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Előfordulhat, hogy a helyi mezőgazdasági szaktaninté­zet lóversenypályáját szeli majd ketté az 1/75 főút tervezett, a vá­rost elkerülő szakasza. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter múlt heti látogatásakor ugyan megígérte, szorgalmazni fogja, hogy készüljön egy olyan ta­nulmány, amely szerint a kerülőút nem érintené a versenypályát, ám így is három olyan tervezet kerül véleményezésre a környezetvédel­mi tárcához, amely közül kettő ve­szélyeztetné az iskola működését. A két eredeti tanulmány egyike szerint a főút az iskola lóversenypá­lyájának közepén vezetne keresz­tül, a másik tervezet alapján pedig érintené az iskola területét. A szaktanintézet igazgatója, Magdaléna Birsteinová úgy véli: a pálya felszámolásával járó megol­dás nemcsak a lóversenyzést és a versenylovak edzését tenné lehe­tetlenné, hanem a lovassportág, a díjugratás, a voltízs és egyáltalán: az egész iskola létét is fenyegetné. A Nyitráí Kerületi Önkormány­zat által fenntartott iskola egyedül­álló az országban, lótenyésztést és lovaglást oktatnak hároméves sza­kon, valamint lótartásra szakosodó agrárvállalkozókat ké­peznek; utóbbi szak az oktatási mi­nisztérium kísérleti modellje. Az is­kolának 62 saját lova van, ezeket saját istállókban tartják, és saját ki­futókon, fedett és nyitott lovardá­ban, valamint a lóversenýpályán foglalkoznak velük. „Mindez komplex tanítást és nevelést tesz lehetővé - állítja az igazgatónő -, hiszen itt nemcsak oktatás folyik, hanem tanítványaink és más ér­deklődők a tanítás után is foglal­koznak a lovakkal. Van díjugrató szakkörünk, kitűnő a voltízscsa- patunk, amely idén Európa-bajno- ki címet szerzett. Kassától az Erdő­hátig az egész országból, sőt Cseh­országból is vannak diákjaink.” Az intézmény a pozsonyi lóver­senypályát üzemeltető vállalattal közösen azt tervezte, hogy a vágsellyei iskola pályáján a szlová­kiai bajnokságban is elismert lóver­senyeket rendeznének. Persze, ez bizonyos beruházást, átalakítást is szükségessé tenne. „Úgy nézett ki, a pozsonyi lóversenypálya a föld- művelési minisztériummal közö­sen anyagüag is támogatná ezt az elképzelést, de amióta szóba került a területünkön áthaladó kerülőút elképzelése, a korábbi terveink megfeneklettek. Ha a harmadik va­riáns valósulna meg, amit Proko­povič miniszter úr is szorgalmazott, a lóversenyek rendezésével kapcso­latos elképzeléseket mindenkép­pen szeretnénk továbbvinni.” Ha mégis a versenypályán keresztül vezetnék a főutat, nincs lehetőség a pálya áthelyezésére - erre egysze­rűen nincs megfelelő terület. Az egyik elképzelés szerint az országút éppen ott vezetne keresztül, ahol a diákok lovagolnak (Szőcs Hajnalka felvétele) Rusko pártja négy helyet kapott a közös jelöltlistán ANO-Smer-SF-HZD koalíció Nagyszombatban TASR-HÍR Nagyszombat. Kibővült az ANO-val a Smer, a Szabad Fórum és a HZD Nagyszombat megyei ko­alíciója. A tegnap aláírt megálla­podás szerint a Smer húsz, a HZD és az ANO négy-négy, a Szabad Fórum pedig három helyet kap a közös jelöltlistán, amelyen egyéb­ként egy független jelölt neve is szerepel. A megyei elnök posztjára a koalíció Renáta Zmajkovičovát, a megyei hivatal vezetőjét jelölte. Zmajkovičová egyebek mellett el­mondta, megválasztása esetén szeretne aktívan együttműködni a szomszédos régiókkal. AJANLO Október 19. (szerda) Komárom - 18.00: a Selye- esték vendége Albert Sándor, a Selye János Egyetem rektora, akivel Batta György író beszél­get. Helyszín: a rektori hivatal 404-es terme, (vkm) Október 20. (csütörtök) Szene - 19.00: Szenczi Mol­nár Albert egykor és ma címmel zenés irodalmi műsor lesz a Nosztalgia étteremben. Előadók: Fejérvári Sándor és Fejérvári Nelly, (ú) Október 22. (szombat) Pozsonypüspöki - 15.00: a Csemadok helyi szervezete a Vetvár Művelődési Házban mű­sorral egybekötött ünnepi meg­emlékezést tart az 55 éves a Cse­madok Pozsonypüspöki Alap­szervezete című rendezvény ke­retében. A művelődési ház elő­terében, a Csemadok-táblánál koszorút helyeznek el az el­hunyt tagok emlékére, majd kultúrműsor lesz. Vendégként közreműködik a lukanényei ci- terazenekar. (ú) Ovizsaru. Nagycsoportos óvodásoknak tart megelőző foglalkozásokat a rendőrség a Pozsonyi ke­rület több mint negyven nevelési intézményében. A beszélgetések során arra próbálják felkészíteni a kicsiket, miként reagáljanak a kockázatos helyzetekben. (Rendőrségi felvétel) Az állami felügyelet szerint érvényes az intézmények átalakításáról szóló határozat Nem kap pénzt az ógyallai nyugdíjasotthon Nyitra. A megye huszonki­lenc szociális intézményé­nek lakói most valóban nem tudják, kihez tartoz­nak. Költségvetési szerve­zetként megszűntek létez­ni az intézetek és nyug­díjasotthonok, az új bérlő­ként fellépő közhasznú szervezetek viszont nem feleltek meg a bejegyzés feltételeinek. VRABEC MÁRIA Erre a patthelyzetre figyelmeztet a megyei elnök, Milan Belica bead­ványára küldött válaszában Ľudo­vít Šajgal, a szociális minisztérium állami felügyeletének elnöke is, aki úgy véli: ebben a bizonytalan hely­zetben sérülhetnek az intézmények lakóinakjogai. A megyei képviselő-testület az elnöki vétó után júliusban másod­szor is jóváhagyta a szociális intéz­mények átalakításáról szóló hatá­rozatot, ám a hivatal azt nem haj­totta végre. Az intézmények igaz­gatói a költségvetési szervezet megszüntetéséről szóló határozat helyett csak egy állásfoglalást kap­tak Müan Belicától, hogy minden marad a régiben, mert szerinte a képviselő-testület határozata ér­vénytelen. Az igazgatók többsége ehhez tartotta is magát, egyedül az ógyallai nyugdíjasotthon igaz­gatónője írt alá szerződést az in­tézményt bérlő Lórántffy Zsuzsan­náról elnevezett nonprofit szerve­zettel. Új számlát is nyitott, amely­re a lakók nyugdíját kellene külde­nie a Szociális Biztosítónak. Az in­tézményvezető lépését a megye el­nöke és a szociális minisztérium állami felügyeletének igazgatója is kifogásolja. Šajgal említett levelé­ben azt úja, hogy az érintett nyug­díjasokat erről a lépésről senki nem tájékoztatta. Azt, hogy minek alapján jutott erre a következtetés­re, bővebben nem fejti ki, de kilá­tásba helyezi, hogy az igazgatónő ellen akár bűnvádi eljárás is indul­hat. Török Anikót, az ógyal­lai nyugdíjasotthon igazga­tónőjét is szerettük volna megkérdezni az üggyel kapcsolatban, de tegnap nem volt elérhető. A me­gyei hivatal igazgatója, Ján Kovar- čík mindenestre a saját álláspontja igazolásaként fogja fel az állami felügyelet igazgatójának levelét, és úgy véli, az igazgatónő bűncselek­ményt követett el, amikor új szám­lát nyitott. „A többi szociális intéz­ménynek ma küldtük el a költség­vetésijárulékot, de az ógyallai inté­zet csak akkor kapja meg a pénzét - mintegy 860 ezer koronát -, ha új­ra a megyei hivatal égisze alatt nyit számlát. Az állami felügyelet igazgatója szerint a közhasznú szervezetek jú­lius 22-i bejegyzése is érvénytelen, mert az alapítók nem adtak le min­den szükséges okiratot. A legfontosabb kérdésben, hogy érvényes-e a szociális intézmények bérbeadásáról szóló határozat, az állami felügyelet igazgatója is a ha­tározat érvényessége mellett fog­lalt állást. (Az érvényességről már hetek óta folyik a vita a magyar képviselők és a megyei elnök kö­zött.) Šajgal pontosan a következő­ket írja: „Annak ellenére, hogy az ógyallai szociális intézet megszűnt költségvetési intézményként létez­ni, ügyfelei a mai napig nem kap­tak erről szóló végzést, az alapító nem rendezte a jogállásukat, és bár fizikailag a nonprofit szervezet ál­tal működtetett intézet lakói, ez a szervezet sem kötött velük ellátási szerződést.” Fehér Miklós megyei alelnök szerint az állásfoglalás ezen része .csak alátámasztja eddigi érvelésü­ket: a szociális intézmények már nem tartoznak a megye hatásköré­be. , Arról, hogy a nonprofit szerve­zetek nem tudnak eleget tenni kö­telezettségeiknek és szerződést kötni a lakókkal, kizárólag a hatá­rozat végrehajtását gátló megyei hivatal tehet” - mondta Fehér. Kovarak : az igazgatónő bűntettet követett el az új számla megnyitásával. Közgyűlést tart a komáromi gimnázium öregdiákjainak és tanárainak köre Biológia és kémia szakosok találkozója v. KRASZNICA MELITTA Komárom. Szombaton két ese­mény helyszíne lesz a Selye János Gimnázium. Délelőtt 10 órától az intézmény dísztermében tartja első tisztválasztó közgyűlését a Komá­romi Magyar Gimnázium Öregdi­ákjainak és Tanárainak Baráti Köre, amely eseményre minden egykori diákot és tanárt szeretettel várnak a szervezők. A baráti kör 2004 májusában alakult azzal a céllal, hogy erköl- csüeg - és lehetőség szerint anya­gilag is - támogassa az egykori al­ma matert. „Az iskola háború utáni újraindítása óta eltelt időszakban mintegy 5500 diák érettségizett itt, ami óriási szellemi potenciált jelent, és rendkívüli szerepe van a felvidéki magyar közösségépítés­ben is - véli Andruskó Imre, a gim­názium igazgatója, az egyik alapí­tó. - Bastrnák Ferenccel, a kör megbízott elnökével együtt szeret­nénk, ha minél többen részt ven­nének szombati közgyűlésünkön, és észrevételeikkel, javaslataikkal hozzájárulnának a társulás sikeres működéséhez.” A baráti kör tagjai egyébként minden hónap harmadik hétfőjén 17 órakor találkoznak a gimnázium épületében. Rendszeresen megje­lentetik a Komáromi Öregdiák hír­levelet, amelyhez ingyen juthatnak hozzá az érdeklődők. A másik ese­ményre - amelynek szintén a gim­názium ad otthont - elsősorban a környék biológia és kémia szakos alap- és középiskolai tanárait vár­ják. Mégpedig abból az alkalom­ból, hogy a magyarországi kémia és biológia szakos tanárok országos egyesületének 25-30 fős küldöttsé­ge érkezik Komáromba, akik itteni kollégáikkal szeretnének szakmai tanácskozást folytatni. A találko­zón képviselteti magát a Selye Já­nos Egyetem Comenius Pedagógiai Intézete is. Előzetes bejelentkezés­re nincs szükség, 10 órára várják a szaktanárokat a gimnáziumba. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Teherbe esett a kiskorú lány Csallóközaranyos. Szexu­ális zaklatás vádjával folyik eljárás a gútai P. Tibor (1987) ellen, aki tavaly december­ben, valamint idén januárban és februárban 10-15 alkalom­mal közösült egy csallóköz- aranyosi családi házban egy kiskorú lánnyal - tudtuk meg Ján Štarktól, a komáromi já­rási rendőrkapitányság igaz­gatójától. A fiú tudta, a lány nincs 15 éves. A következ­mény: a lány szeptember vé­gén a komáromi kórházban szült, (vkm) Tizenévesek verték a roma férfit Pozsony. Három fiatal rátá­madt egy 32 éves roma férfira az egyik egészségügyi központ előtt szombaton este. A 17-19 éves elkövetők előbb megrug­dosták az áldozatot, majd egyikük egy késsel lábon szúr­ta a férfit. Az erőszakoskodó- kat nem sokkal később őrizet­be vette a rendőrség. Az elkö­vetőket akár három év szabad­ságvesztésre is ítélhetik, vagy hosszabb időre is, ha rasszista motivációra derül fény. (ú) Kamasz rablótámadók Nagyszombat. Elkapta a rendőrség azt az öt fiút, akik júniusban kiraboltak és még­vertek egy 38 éves mezőla- ■ borci férfit. A14-17 évesekből álló banda egy hotel előtt tá­madta meg a férfit. A táma­dók a földre döntötték, rug­dosni kezdték az áldozatot, majd elvették mobiltelefonját és pénztárcáját, benne négy­ezer koronával, (ú) Náci jelképek voltak a ruháján Nagyszombat. Náci jelké­pekkel díszített férfit fogott a rendőrség a hétvégén a város vasútállomásán. A 34 éves po­zsonyi illető vérében 2,69 ez- reléknyi alkoholt mértek. Kijó­zanodása után a férfi azzal vé­dekezett, hogy a tárgyakat ré­giségboltban vásárolta. A fér­fit akár három év szabadság- vesztésre is ítélhetik. (SITA) Hamis bankó a j átékautomatában Privigye. Hamis pénzt ta­láltak egy út menti vendéglő nyerőgépében a Privigyei já­rásban. A két fénymásolatból összeragasztott bankó tönkre­tette a gépet; a hamisító való­színűleg számítógépen gyár­totta a pénzt. (TASR) Háromszor koccant ittasan Vágsellye. Háromszor is koccant egy Škoda Favorit a város utcáin szombaton, mire beérték a rendőrök. A gépko­csi hátulról hajtott bele egy rendőrségi Fabiába, majd az egyértelmű hatósági figyel­meztetések ellenére tovább­hajtott. A Favorit az egyik ka­nyarban belerohant egy Volks­wagen Passatba is, és a sofőr ámokfutásának csak egy masszív kerítés vetett véget. A gépkocsi 21 éves sofőré véré­ben 2,13 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. (ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom