Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-17 / 240. szám, hétfő

8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 17. PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Jegybanki mentőöv MIROSLAV FANČOVIČ Az elmúlt héten a hazai fize­tőeszköz árfolyama 38,68­39,20 korona/euró között moz­gott. A hét elején a 39 koro­na/euró nyitó szintről 38,75 koronára erősödött. Mindez el­sősorban a lengyel zloty régi­ónk valutáira gyakorolt hatásá­nak köszönhető. Északi szom­szédunk valutája az ottani el­nökválasztás eredményeire rea­gálva erősödött. Kedden a korona 38,83-as szinten nyitott, a nap folyamán azonban a Fitch Ratings tovább javította Szlovákia szuverén adóskockázati besorolását, amely szerint az ország a költ­ségvetési reformok révén „leg­később” jövőre az euróövezet előtti átváltási mechanizmus (ERM-II.), 2009-ben pedig az euróövezet tagja lesz. A hír ha­tására az árfolyam kedden 38,74 korona/euró szintre erő­södött. Nagyobb kilengésre nem került sor szerdán sem, így a napot 38,86 korona/euró szinten zárta a pénzpiac. Csü­törtökön aztán a korona a 38,86 korona/eurós nyitóárról - a környező országok valutái­nak a gyengülése miatt - 39,20 korona/euróra zuhant vissza. Ezen a szinten a szlovák jegy­bank intervencióra kényszerült a hazai valuta védelmében. A beavatkozást követően az árfolyam visszaállt a 38,90 korona/euró szintre. Hasonló árfolyamon kezdték a kereske­dést a szlovák koronával pénte­ken is, a nap folyamán így 38,90 és 39,02 korona/euró kö­zött adták és vették a fizetőesz­közünket. E héten, a várható belpolitikai és gazdasági eseményeket is figyelembe véve, nem kell számítanunk na­gyobb áttörésre, így az árfo­lyam az elkövetkező napokban 38,80-39,20 korona/euró kö­zött mozoghat. A szerző az OTP Banka Slo­vensko pénzügyi elemzője MAI VALUTAAR FOLYAM OK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 38,942 Lengyel zloty 1,312 5,219 27,452 Svéd korona 28,292 Svájci frank USA-dollár 9,908 56,809 Magyar forint (1001 15,391 4,139 Szlovén tollár (1001 16,262 25,130 32,450 VETEL- ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,94-39,94 31,53-33,19 1,28-1,34 14,75-16,05 OTP Bank 37,86-39,83 31,43-33,17 1,28-1,34 14,80-15,94 Postabank 37,97-39,91 31,68-33,22 1,28-1,34 13,59-17,19 SzL Takarékpénztár 37,87-39,81 31,46-33,11 1,27-1,35 14,68-16,07 Tatra banka 37,89-39,91 31,54-33,22 1,28-1,34 14,78-16,00 UniBanka 37,90-39,88 31,56-33,21 1,28-1,34 14,99-15,77 Általános Hitelbank 37,86-39,88 31,47-33,15 1,27-1,35 14,80-15,93 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Az alapoknál adómentes az éves hozamnak az a része, amely nem nagyobb mint a minimálbér ötszöröse Ne féljünk befektetni a pénzünket Mielőtt ráharapnánk a pénzügyi alapok ajánlataira, érdemes meg­ismerkedni a piac adta lehetőségekkel (Képarchívum) Pozsony. Az utóbbi évek talán legsikeresebb megta­karítási formájának Szlo­vákiában a befektetési ala­pok számítanak. Jelenleg mintegy 300 alapból lehet választani, és számuk fo­lyamatosan bővül. HORBULÁK ZSOLT Az alábbiakban bemutatott be­fektetési alapoknak semmilyen kapcsolatuk sincs a 90-es évek kö­zepén Szlovákiában megjelent rosszemlékű privatizációs alapok­kal. Ezt a különbséget már a lakos­ság nagy része is érzékeli, és nyu­godtan mondhatjuk, ez a befekte­tési mód röpke egy évtized alatt tel­jesen meggyökeresedett. A befektetési alapok igazi hazája az Egyesült Államok, és eredetük a 20. század elejére nyúlik vissza, amikor egyre több átlagpolgár dön­tött úgy, hogy pénzét a tőzsdére vi­szi. Ekkor néhány élelmes vállalko­zó úgy gondolta, valahogyan meg lehetne könnyíteni ezt a szándékot. A megalkotott új konstrukció több előnnyel is járt. Segített egybegyűj- teni a tőkét, így könnyebb volt megfelelő portfoliót (értékpapírok összességét) kialakítani. Az ilyen több részvényből kialakított cso­magnak lényegesen kisebb volt a kockázata, miközben a közös be­fektetésre egy szakember felügyelt, így a legtapasztaladanabbak is ki­használhatták a tőzsde előnyeit. Az előbbiekben felsorolt jellem­zők teljes mértékben érvényesek a szlovák piacon kínált alapokra is, ezen kívül azonban még ki lehet egészíteni néhány további ténnyel is. Általában nagyon alacsony ösz- szegtől, néhány ezer - tízezer koro­nától, lehet beléjük pénzt elhelyez­ni, miközben bármilyen hosszú időtartamra szólhat a befektetés. Lehetőség van rendszeres megta­karításra is, ahol akár már 500 ko­rona is lehet a havi betét. Az éves hozamnak az a része, amely nem nagyobb mint a mindenkori mini­málbér ötszöröse, adómentes (idén ez 22 900 korona). Bizonyos konst­rukciók és feltételek esetén az adó­zó itt is jogosult 12 ezer koronával csökkenteni éves adóalapját. A befektetési alapoknak két alap­vető fajtája van: a nyíltvégű és a zártvégű alap. Az utóbbi egy bizo­nyos ideig gyűjti a betétesek pén­zét, és időtartama meghatározott ideig szól. Ilyen alapokat máig csak néhány alapkezelő indított, és idő­tartamukat a jelenlegi jogszabály 2009-ig szabta meg, amikor is fo­lyamatosan nyütvégűekké kell őket átalakítani. Velük ellentétben a nyíltvégű alapokba bármikor lehet pénzt betenni és kivenni, időtarta­muk korládan, és ezek képezik az alapok 99%-át. Mivel a befektetési alapok alatt ma már ezeket a nyílt­végű alapokat értjük, az alábbiak­ban ezekről szólunk. A pénzpiaci alapok az úgyneve­zett „rövid” pénzekkel foglalkoz­nak, vagyis egy éven belüli lejáratú papírokkal, amit azért a portfolió- menedzserek ki szoktak egészíteni akár hároméves futamidejűekkel is, hogy növeljék az alap hozamát. Minden ország pénzpiaci kamatá­nak mértékét az adott ország jegy­bankjának alapkamata határozza meg. Mivel ma már nem csak szlo­vák korona, hanem dollár, euró vagy cseh korona alapú alapba is lehet pénzt elhelyezni, így ezen or­szágok valamelyikének magasabb kamatszintűét a szlovákiai kisbefek­tető is kihasználhatja. Köztudomású, hogy a pénzpiaci alapok 1-2 éves befektetési idejé­hez képest a kötvényalapoknál ajánlatos 3-5 évig változatlanul hagyni a stratégiát. Ezen alapok le­hetőségeinek minél jobb kihaszná­lásához ismét utalni kell a jegy­bankok szerepére: alapvető össze­függés az alapkamat és a kötvé­nyek hozama között, hogy kamat­emeléskor illetve az arra való vára­kozáskor az utóbbiak hozama csök­ken és ez érvényes fordítva is. Ezzel magyarázható az a tény, hogy ta­valy és az idei év elején miért hoz­tak olyan nagy nyereséget a legel­terjedtebb, szlovák korona alapú kötvényalapok, de pontosan ilyen tendencia érvényesült más közép­európai kötvényalapok esetében is. Ebben az időszakban Csehország, Lengyelország és Magyarország központi bankjai is jelentős kamat- csökkentéseket hajtottak végre. A kötvényalapoknál már igen nagy a variációja a befektetési lehe­tőségeknek. A legbiztonságosab­bak természetesen a saját valutá­ban kibocsátott állampapírokkal kereskedő alapok. Jelenleg ezek a legelterjedtebbek, és az utóbbi idő­ben jó teljesítményükkel valóban meg is hálálták a befektetők bizal­mát. Melléjük sorolhatók az eurós és dolláros kötvények, bár esetük­ben már jelentkezik a valutarizikó. A vállalatok kötvényeit is hagyomá­nyosan kockázatosabbnak tartják, amiért természetesen kamatfelár jár. Ma már van lehetőség külföldi, ilyen irányú alapokba való befekte­tésre is a szlovákiai átlagpolgár- nak. A feltörekvő piacok állampa­pírjai már lényegesen magasabb hozamot ígérnek, hiszen például Dél-Amerikában nagyobb a bizony­talanság, és ezért a sokat emlege­tett alapkamat Brazüiában például 19,50%. Ezen alapok között is van­nak eltérések, ugyanis a visegrádi országok - így Szlovákia is - közé­jük tartozik, viszont számunkra kö­zelségük és ismertségük miatt mégsem jelent olyan magas kocká­zatot. A részvényalapoknál található a legszélesebb választék. Az előbbi­eknél felsorolt variációkon kívül választhat még a befektető több or­szág és iparág között. Itt már ko­molyabb ismeret is szükséges, mert a részvénypiacok többéves ciklusa és a valutakockázat miatt ajánlatos tájékozódni és akár öt-tízéves be­fektetési időszakot tervezni. Erre jó példa az Egyesült Államok tőzsdéi, ahol az elmúlt három év jó teljesít­ményét a korona erősödése és a dollár gyengülése teljesen elmosta. E három alaptípuson kívül léteznek mindezek kombinációi, sőt itt van­nak még az úgynevezett alapok alapjai, amikor egy alap egy másik alapba fektet be. Meg kell még említeni a Szlová­kiában egyre gyakrabban kibocsá­tott tőkegarantált alapokat is. Ezek kicsit hasonlítanak a zártvégű ala­pokra, ugyanis a befektetés határo­zott időre, 3-5 évre szól. Itt a kibo­csátó alapkezelő garantálja a mini­mális megtérülést, ami általában megegyezik a befektetett kezdő­összeg nagyságával. A maximális hozam a tőkepiaci eseményektől függ, de esetenként a kibocsátó ezt maximalizálja. FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Vállalkozók figyelmébe Üzleti kooperációs ajánlatok 13929 Görög vállalat mézet ven­ne. 13928 Görög cég szárított pellet vásárlásában érdekelt. 13927 Francia vállalat a követke­ző tevékenységekre keres partner­cégekkel kapcsolatot: elektronika, elektromos összeszerelés, elektro­mos kábel, mechanika, lemezmeg­munkálás. 13926 Francia cég a következő termékeket keresi megvételre: pa­píripari termékek, irodaszerek, kreatív szabadidős és művészeti termékek. 13925 Német vállalat ipari és biztonságtechnikai célú mikrohul­lám iránt érdeklődik. 13924 Német cég a következő termékeket keresi megvételre: va­kolat, padlóburkolat, csempe. 13923 Cseh vállalat sajtot vásá­rolna. 13890 Magyar műanyagipari gyártó kínálja értékesítésre a követ­kező gépeket: extruder, 5 színes nyomdagép (olasz), konfekcionáló gép (választóvarratos, összerakó), konfekcionáló gép (tásakgép), sza­lagfüles konfekcionáló gép. Műsza­ki információk, irányárak rendel­kezésre állnak. 13905 Francia cég a következő termékeket keresi megvételre: ál­mennyezet; szigetelőlapok; padló- burkolat (kő, parketta, padlósző­nyeg) redőnyök, árnyékolás, csap­felszerelések, kerámia; bútorok. 13904 Francia cég fenyőfát vásá­rolna. 13902 Szaniter árut, fűtéstech­nikai berendezéseket keres egy len­gyel cég. 13906 Francia vállalat gumi új­rahasznosítással foglalkozó céggel szeretne kapcsolatba lépni. 13908 Görög cég munkaruháza­tot, védőruházatot, illetve felszere­léseket venne. 13907 Görög cég hangszigetelő lemezt venne fából éjszakai clubok hangszigetelésére. 13912 Japán cég természetes anyagból keres textiltermékeket megvételre. 13911 Spanyol cég keres kerti fa­házat, illetve tárolót fából. Görög cég vásárolna sürgősen 3 ezer MT másodosztályú árpát 14%- nál kisebb nedvességtartalommal, EU-minősfréssél; bolgár-görög ha­tárra leszállítva (Franco). Ár: 130 EUR/MT alatt! 13920 Német felszámolás alatt álló cég ipari lakkozó gépeit értéke­sítené. 13919 Ukrán cég keres megvé­telre élelmiszeripari (tej- és hús­ipar, gasztronómia) keményítőt. 13918 Indiai cég nagy mennyi­ségben vásárolna szárított gyógy­növényeket. 13490001 Magyar vállalkozás egyedi ajándéktárgyak gyártóival keresi a kapcsolatot. Ajánlatokat vár. 13489001 Széleskörű bel- és külföldi partnerkapcsolattal ren­delkező magyar partner érdeklődik főleg gyógynövényekből és ásványi anyagokból készített bevizsgált ter­mékek iránt, melyeket üzleti köré­be kíván bevezetni. Termékbemu­tatót és árajánlatokat vár. 2100002 Az FMMC olyan cégek jelentkezését várja, amelyek helyet tudnának biztosítani egy helyi, bel­földi és nemzetközi kereskedelem­fejlesztéssel foglalkozó üzleti infor­mációs és innovációs klub működé­séhez. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését is várja, amelyek szí­vesen foglalkoznának üzleti kap­csolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmányok mene­dzselésével. Üzletemberek találkozója November 8. és 10. között Ung- váron rendezik meg a Nemzetközi Kontaktnapokat. Az ukrán kama­rákkal közösen tartandó találko­zón, - a számos ukrán cég mellett, több orosz, román, cseh, lengyel, szlovák és magyar cég is képviselte­ti magát. Tehát jó lehetőség kínál­kozik vállalkozásaink számára a to­vábbi üzleti kapcsolatok építésére. Szakmai területek: Építészet, építő és díszítő anyagok, javítási szerszá­mok és eszközök; fűtési rendsze­rek, hőszigetelés, világítástechni­ka; bútor és bútorkellékek; faipari termékek. Jelentkezési határidő: október 24. Vállalkozások figyelmébe Mielőtt termékét forgalmazni kezdené Magyarországon, érde­mes a terméke vagy cége nevének, lógójának, reklámszlogenjének vé­delméről gondoskodni, hiszen ez­zel nemcsak gazdasági előnyhöz juthat, hanem tetemes károktól kí­mélheti meg önmagát a későbbiek­ben. Ingyenes tanácsadás: +36 96 517 867, 413 688, ipar- joggyor@freemail.hu Befektetés és ingatlan Tatabányán a főútvonaltól 50 m- re lévő telephely eladó. 5666 m2 bekerített, parkosított, kamionos közlekedésre belső körúttal kiala­kított területen nettó 1250 m2 alapterületű kétszintes épület és 100 m2-es tároló-garázs található. A főépületben iroda, konyha, irat­tár, tárgyaló, bemutatótermek, klubhelyiség, szociális helyiségek, raktárak, kazánház, műhely, újjáé­pített tetőtér taláálható. Nagyke­reskedelem, szolgáltatás, vendég­látás területén hasznosítható. Munkalehetőségek külföldön Az angol és német nyelvterület álláslehetőségei: Németországba házvezetőnők, Angliába neuroló­gus szakorvos, Londonba fröccsön­tő szerszámkészítő-üzemgépész. Magyarországra keressük a kö­vetkező szakmák képviselőit: gép­beállító, 2 minőségbiztosító Győr­be (autógyártási technikus, fém­ipari alkatrészgyártás); CNC fém­forgácsoló Budapestre, fuvarszer­vező (Győr, német nyelv szüksé­ges!). Munkalehetőségek belföldön Munkanélkülieket, pályakezdő­ket keresünk Szlovákia egyes váro­saiból területi képviselői munka­körbe. Találmányok, új termékek menedzselését, szabad kapacitá­sok lekötését vállaljuk. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti tanácsadást és kedvezmé­nyes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik érté­kesítésében, szabad kapacitásuk le­kötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető és eu­rópai uniós partnerkapcsolatok ki­építésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vál­lal felelősséget, és nem áll módjá­ban a bővebb felvilágosítás szolgál­tatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Fax: 0036/ 96/413688, 517867, e-mail: fm- mc@mail.datanet.hu ; www.frn- mc.hu .

Next

/
Oldalképek
Tartalom