Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-17 / 240. szám, hétfő

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 17. RÖVIDEN Könyvszalon a Rába partján Győr. Tegnap zárult Magyarország második legnagyobb könyvün­nepe, az V. Győri könyvszalon. A háromnapos rendezvényen számos könyvbemutató, író-olvasó találkozó várta az érdeklődőket. A könyv­szalon alkotói díját Csukás István kapta. A Nobel-díjas Kertész Imre és a József Attila-díjas Spiró György tartott felolvasást. Faludy György Kossuth-díjas költő-író és Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, műfordító dedikálta műveit. Bemutatták Pilisi Lajos A megrohant és felszabadított Erdély, valamint Galgóczi Erzsébet Megszállt ország­ban című, háborús novelláiból szerkesztett kötetét. (MTI) Pályája kezdetén írott darabjai csúfosan megbuktak Szerepálmok alkotója MTI-HÍR Ma lenne 90 éves Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, Az ügynök halála és a Pillantás a hídról című darabok szerzője. 1915-ben született New Yorkban, osztrák származású apja egy kisebb nőiruhagyár tulajdonosa volt, meg­lehetősen csekély műveltséggel. Édesanyja, rendkívül érzékeny és intelligens nő lévén, szenvedett fér­je műveledenségétől. Az ifjabb Mil­ler elsősorban a sportra koncent­rált, a tudományok és a művésze­tek hidegen hagyták, sőt a rossz nyelvek szerint később az egyetem­re azért nem vették fel, mert nem tudott helyesen írni. Az 1929-es gazdasági válság ide­jén apja vállalkozása csődbejutott, a család elszegényedett - az ebből fakadó reménytelenség, létbizony­talanság döntően befolyásolta életszemléletének alakulását. A középiskola után Miller úgy dön­tött, drámaíró lesz, ám tanulmányi eredményei és a család rossz anya­gi helyzete nem tették lehetővé, hogy egyetemre menjen. Két évig egy autóalkatrész-raktárban dol­gozott, közben különórákra járt, és 1934-ben végül sikerült bejutnia a michigani egyetemre, ahol törté­nelmet és közgazdaságtant tanult. Az egyetem elvégzése után a CBS (Columbia Broadcasting System) számára írt forgatókönyveket. 1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke szü­letett. A második világháború ide­jén a brooklyni hajójavító telepen dolgozott. A Brodway-n 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. 1947-ben ismét a Brodway-n próbált szerencsét Édes fiaim című drámájával, és a siker ezúttal nem maradt el. Az ügynök halála 1949-ben készült el, és még abban az évben színpadra állítot­ták. A Pulitzer-díjas darab Millert a kor egyik legkiemelkedőbb dráma­írójává avatta. Willy Loman alakja azóta nagy színészek jutalomjáté­Arthur Miller (Képarchívum) ka. Olyan művészek játszották el a házaló kisember alakját, mint Fredric March, Rod Steiger és Dustin Hoffman, a magyarok kö­zül Tímár József, Tordy Géza és Bodrogi Gyula. Az ötvenes évek elején Miller számos baloldali ügyet támogatott, így McCarthy szenátor kommunistavadász bi­zottságának egyik céltáblája lett. 1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról című darabjai be­mutatója után az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, és hosszas procedúra után elítélte. Közben házassága megromlott, 1956-ban elvált, majd három héttel később titokban fele­ségül vette Marilyn Monroe-t, a kor szexszim bólumát, de hamaro­san elváltak. Monroe 1962 augusz­tusában meghalt, Miller ugyanab­ban az évben újranősült. 1964-ben megírta A bűnbeesés után című - leginkább önéletrajzi ihletésű - drámáját. Későbbi darabjai kevés­bé jelentősek. Élete utolsó éveiben a rákkal és különböző szív- és tü­dőproblémákkal való küzdelme visszavonulásra késztette. 1995- ben 80. születésnapja valóságos társadalmi esemény volt: mintegy 1400 író, színész és olvasó gyűlt egybe Brooklynban, hogy megün­nepeljék az írót, aki alkotásaiban, megnyilatkozásaiban mindig fel­emelte szavát a társadalmi visszás­ságok, a rasszizmus ellen. Idén februárban halt meg. Az öt svájci képzőművész kommunikáció témakörét bemutató közös kiállítása november 7-éig tekinthető meg a somorjai zsina­gógában. A kiállítás az At Home Gallery és a dieHasena nevű svájci képzőművészeti társulás közös projektje. (Somogyi Tibor felvétele) Két, igényesen összeállított filmciklus járja be október folyamán a hazai filmszínházakat Az élet szép, és szépni akar...! ’OU VENONS-NOUS ? Fent balra az Amazonia vertical, jobbra a Genezis, alul pedig a Naqoyqatsi egy-egy jelenete látható (Képarchívum) Jó jel, hogy ahogy szűkül Földünkön a lakható helyek száma, és az értelmetlen háborúkon kívül a termé­szeti katasztrófák is egyre erőteljesebben szólnak bele életünk alakulásába, az al­kotók - és persze a műélve­zők - figyelme is fokozato­san a Természet, illetve az Élet csodáinak feltárása és bemutatása felé irányul. Kár, hogy ilyen későn... LŐRINCZ ADRIÁN A két filmciklus, melyeket októ­ber folyamán szinte valamennyi fő­városi moziban bemutatnak, és me­lyek az ország további filmszínháza­it is bejárják majd, egyrészt a mikro- és makrokozmosz csodáit mutatják be, másrészt pedig a háborúk értel­metlenségére világítanak rá. De ve­gyük csak szépen sorjában. Köztudott, hogy kezdetben vala a sötétség, majd ebből született az Élet, jóval később pedig Claude Nuridsany és Marie Pérennou Genesis, avagy a Kék Bolygó törté­nete című filmje. Nevezett rende­zőpárosról tudni kell, hogy első át­ütő sikerüket a kilencvenes évek végén bemutatott Mikrokozmosz című alkotásnak köszönhették. A több díjjal is jutalmazott, a termé­szetfilm és filozófia határmezsgyé­jén mozgó alkotás sikerén felbuz­dulva láttak hozzá a Genesis című film elkészítéséhez, mely az Őská­oszba vezeti vissza a nézőt. Hat évet vett igénybe a valóban nem mindennapi képek rögzítése és megvágása, a történet vezérfonalát a nagy afrikai semmi közepén bé­késen elmélkedő egyetlen szereplő, Sotigui Kouyaté tartja kezében. Ha létezik üyen műfaj, úgy a Genesis filmeposz a javából, mely nem csu­pán arra keresi a választ, hogy hon­nan jöttünk, hanem arra is, hogy a választott úton haladva vajon ho­vá, meddig érhetünk el. A ciklus másik filmje, a Dogora azok számára lesz igazán érdekes, akik a filmtől a vizuális élményen kívül még legalább egy sor dolgot elvárnak. Akár a Baraka folytatása­ként is felfoghatjuk ezt az alkotást, hiszen a zenei elemek legalább olyan fontos szerepet játszanak benne, mint a mozgó- és állóképek. Patrice Leconte a rejtélyes Kambo­dzsába kalauzolja el a nézőt, mely - bár minden négyzetcentiméterét feltárták már - valójában még min­dig fehér folt. A filmciklus vala­mennyi alkotása közül a Dogora hordozza a legtöbb szellemi és emocionális töltést; olyan alkotás, melynek megtekintése után a néző sokáig „ülve marad”. Amazónia mesés tájaira kalauzol bennünket a szlovák Pavol Barabás rendezte Amazonia vertical. A ne­vezett fiatalember a hegyek meg­szállottja, számos hegymászó te­matikájú filmet forgatott. Az Ayan Tepui nevű táblahegyre egy másik „megszállott”, Becko Ondrejovié hívta fel a figyelmét; ez a mesés hegy Amazóniában található, és az indián őslakosság meg van győződ­ve arról, hogy csúcsán démonok ta­nyáznak. Ondrejovié elsőként járta be ezt a misztikus tájat, és meredek sziklafalai annyira elvarázsolták, hogy újra visszatért ide - immár forgatócsoporttal. A film az esztéti­kai élményen kívül a Természet és az Ember erejéről, viszonyáról szól. Arról, hogy a körülöttünk lévő vüá- got nem legyőznünk kell, hanem megtalálni vele a kapcsolatot, és ki­alakítani a harmóniát, ami megma­radásunk záloga. Valamit „meg­mozdít” az emberben ez az alkotás - azt a részét, melyben a Termé­szethez való tartozás tudata szuny- nyad, kitörölhetedenül bekódolva. A filmet a szakma is nagyra értékel­te - elnyerte a legjobb expedíciós film díját, a CAMERA SLOVAKIA 2005 filmszemle fődíját, a XII. Nemzetközi Hegyifilm Fesztiválon pedig a nagyközönség minősítette az év legjobb alkotásának. Mindez persze nem sokat árul el róla - mert egyszerűen látni kell! A filmciklus és a hopi indiánokról szóló trilógia befejező részét képezi Godfrey Reggio Naqoyqatsi című filmje, melynek magyarra fordított címe körülbelül így hangzik: az Élet háborúja. A kritikusok „vizuális koncertnek” is nevezték ezt az alko­tást, mivel a felvételek és a zene egymást kiegészítve teremtik meg az összhatást, melyre csak egyeden kifejezés illik: frenetikus. Az alkotók arra keresik a választ, vajon meddig lehet fenntartani az egyensúlyt a hagyományos, ősi értékek, illetve a modem kor vívmányai és követel­ményei között; meddig lehet el­menni a „haladás útján” anélkül, hogy végleg elszakadnánk azoktól a gyökerektől, melyek emberi mivol­tunkhoz kötnek bennünket. Az Élet háború - fogalmazzák meg a film alkotói -, és csak rajtunk múlik, hogy békét teremtsünk benne. Háborúról és békéről szól az ok­tóber folyamán megtekinthető má­sodik filmciklus is, melynek a szer­vezők a „Kisebbségek a háború­ban” címet adták. Elsőként Emir Kusturica: Az élet egy csoda című alkotását tekintheti meg a nagyér­demű, mely a balkáni polgárhábo­rúba vezet vissza bennünket. Tragi- kusabb hangvételű Terry George alkotása, a Hotel Rwanda, mely a hutuk és tutsik harcáról szól, míg a Jaroslav Vqjtek rendezte My zdes- nek jó esélye van arra, hogy az idei év legjobb filmdokumentumaként vonuljon be a köztudatba. Úgy vélem, a tévé által nyakunk­ba sózott hamis „való világok” mel­let kellemes felüdülés lesz bepillan­tani ezekbe az elfeledett, „sokkal valóbb világokba”. Egyesek szerint jó és helyes döntés, mások úgy látják, bizarr választás volt Harold Pinter irodalmi Nobel-díja „Elállt a lélegzetem, elakadt a szavam” ÖSSZEFOGLALÓ Stockholm/Berlin. „Pintér a legkiemelkedőbb személyiség a huszadik század második felének angol drámairodalmában” - fejtet­te ki indoklásában a Nobel-díjról döntő tudós testület. Olyan író, aki „színdarabjaiban feltárja a hétköz­napok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatol az elnyo­más zárt térségeibe. Pinter vissza­helyezte a színházat alapjaira: a körülzárt térre és a kiszámíthatat­lan párbeszédre, amelyben az em­berek ki vannak szolgáltatva egy­másnak, s amelyben a látszat por­rá omlik” - hangzott el továbbá az indoklásban. A 75 éves Pinter Nagy-Britannia egyik legismertebb színpadi szer­zője. Legtöbbet játszott művei A születésnap (The Birthday Party, 1958) és A gondnok (The Care­taker 1965). A szerző a drámák mellett számos rádió- és tv-játékot is írt. A neves színműíró Nagy-Britan- niában közéleti szereplőként - emberi jogi aktivistaként - is is­mert személyiség. Mint ilyen, éle­sen tiltakozott 2003-ban az Irak­ban indított nyugati katonai be­avatkozás ellen. A10 millió svéd koronával (1,28 millió dollárral) dotált díjat hagyo­mányosan a díjalapító, Alfred No­bel svéd mérnök-gyáros halálának évfordulóján, december 10-én nyújtják át a svéd fővárosban. Pinter azt mondta első nyüatko- zatában, hogy „elállt a lélegzete, elakadt a szava”, amikor -15 perc­cel a döntés hivatalos kihirdetésé előtt - értesítették Nobel-díjáról, mert nem is sejtette, hogy üyen ki­tüntetés érheti. „Remélem, újra megjön a szavam, mire Stock­holmba megyek” (a díj átvételére) - tette hozzá. Kertész Imre, a három évvel ez­előtti irodalmi Nobel-díjas jobban szerette volna, ha az angol Harold Pinter helyett magyar írót tüntet­tek volna ki az idei irodalmi No- bel-díjjal. Berlinben úgy nyüatko- zott, hogy gratulál Pintérnek, de nem ismeri, nem olvasott tőle semmit. Elfriede Jelinek osztrák írónő, az irodalmi Nobel-díj tavalyi kitünte­tettje kijelentette a Kleine Zeitung osztrák lapnak adott nyüatkozatá- ban: nagyon örül, hogy a díjat „újra egy baloldali kapta, aki méghozzá nagyszerű drámaíró is”. Sok megfigyelő meglepőnek tartja a döntést, s röviddel annak kihirdetése után elhangzottak az első bírálatok is. Sigrid Löffler osztrák kritikus szerint Pinter Nobel-díja „bizarr vá­lasztás”. Löfflemek eszébe se jutott volna „az idejétmúlt” Pintért vá­lasztani. Denis Scheck német iro­dalomkritikus, egy népszerű könyvajánló műsor vezetője „a vi­lágirodalom megszégyenítésének” nevezte Pintér kitüntetését. „Ezek után megfontolandó, nem keüene- e a díj nevét átváltoztatni a vándor­színészek és vándor-színtársulatok kitüntetésére” - mondta kölni nyi­latkozatában, hozzátéve, hogy a díjról határozó bizottság „lejáratta magát ezzel a döntéssel”. Marcel Reich-Ranicki, a legneve­sebb német kritikus eüenben ,jó és helyes döntésnek” nevezte a stock­holmi akadémia állásfoglalását. Pinter „tipikus színpadi szerző”, aki nemcsak a kritikusok körében ara­tott sikert. Nem úgy írta a műveit, hogy hátat fordított közben a publi­kumnak. A brit drámaírók általában di­csérték a svéd akadémia döntését. A csehszlovákiai születésű brit Tom Stoppard (A Rosencrantz és Guü- denstern halott és az Akrobaták szerzője) Pinter írói állhatatosságát méltatta. Mint mondta, pályája kezdetén Pinter egyedül száüt szembe a brit színházi életben a kritika, a közönség és a szerzőtár­sak megrökönyödésével és értet­lenségével, és ötven éven át tánto- ríthatadan maradt. David Hare szerint a svéd akadémia ragyogó döntést hozott. „Harold Pinter nemcsak kiemelkedő műveket írt, hanem friss légáramot is hozott magával a hagyományos angol iro­dalom áporodott padlásszobájába azzal, hogy váltig kitartott írói mű­ködésének politikai, közéleti di­menziója mellett. Mindannyiunk számára lelkesítő példa volt” - mondta Hare, aki maga is számos politikai töltetű drámát írt, köztük egyet az iraki háborúról. Václav Havel cseh színműíró, volt államfő teljesen megérde­meltnek nevezte Pinter kitünteté­sét. Amint értesült a döntésről, azonnal gratuláló sürgönyt kül­dött Pintérnek, régi jó barátjá­nak. (MTI/Reuters/AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom