Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-08 / 233. szám, szombat
ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Mint a mesékben TALLÓZÓ KRÓNIKA Ahhoz, hogy az aradi Szabadság-szobor mai színhelye ne csak a román-magyar, hanem a magyar-magyar megbékélés parkjává is váljon, legalább akkora erőfeszítésre van szükség, mint a korábbi magyar-román ellentétek mérsékléséhez - írta a kolozsvári lap. Lassan kijelenthető, hogy hagyománnyá válik az, ami néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Az ünneplést nem zavarta meg külső tényező, nem volt provokáció, „a szimbolikus magyar-román küzdelem ezen a fronton lezárulni látszik”. A szobor áll, a magyarság ünnepelhet. De a szimbolikus magyar-román küzdelem ugyancsak szimbolikus magyar-magyar iszapbirkózásnak adta át a helyét, amely egyrészt a romániai magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ és ellenzéke, másrészt pedig a romániai magyarság egésze és a jelenlegi magyar kormány között zajlik. A magyar kormány és a határon túliak közötti konfliktust jól érzékelteti, hogy „a budapesti vezetés csupán a kabinet egyik legsúlytala-' nabb tagját merte Aradra küldeni, akit már bejáratott a Partiumban: Kovács Kálmán csak idén legalább háromszor látogatott Nagyváradra, és senki sem fütyülte ki”. A Románián belüli magyar-magyar, valamint a jelenlegi magyar kormány és az erdélyi magyarság közötti „szembenállás” helyzetéről és lehetséges alakulásáról szólva a Krónika végül így összegezett: „Jelenleg úgy tűnik, az, hogy az aradi Tűzoltó-tér a magyar-magyar megbékélés parkjává is váljon, legalább akkora erőfeszítést igényel, mint a korábbi magyar-román ellentétek mérséklése. Remélhetőleg van szándék és tehetség a felekben arra, hogy a tér két ellentétes oldaláról elkezdjenek egymás felé közeledni”. Nagy ember távozik körünkből, mármint kormánykörünkből. Kövezzenek meg, de Ľudovít Ka- ník nagy ember. Nem úgy néz ki, meg nem is szokott úgy viselkedni, de mégis nagy ember. MOLNÁR NORBERT Megmondom miért. Mindenki tudta, hogy a szociális rendszerünk elhasználódott, megöregedett, nincs pénz a működtetésére, kontraproduktiv, satöbbi, de senki sem merte bevállalni, hogy az ország nagy része ellen menjen. Mindenki csak pofázott, de mosta kezeit. Hát ez az ember bevállalta, hogy az ország kétharmada utálja őt. Utálták is rendesen. (Mondjuk tény, hogy volt a bársonyszékszerzésében valami biz- nisszerű, de egy bizniszmen soha nem tagadhatja meg önmagát. Itt és most Dzurindára célzok.) Arrogáns volt és nagyképű, de megcsinálta. Igaz, a saját bizniszéről sem feledkezett meg, azt is megcsinálta. De megcsinálta azt is, hogy önmagától lelépett, miután kiderültek a kis csencselései. Könnyű most azt mondani, hogy egy politikus ne csencseljen, ilyen csak a mesékben van. Szlovákiára ez a mondat így hangzik helyesen: egy politikus ne csencseljen nyilvánosan. Egy megy, egy jön. Minardis gyorsasággal körözött be a kormányba Jirko Malchárek. Az ex- tesztpilóta hű maradt a Minardi márkához, s körülbelül annyi időbe tellett neki miniszterré válni, mint egy Minardinak végigmennie Spában a többiekhez képest. Programbeszédét nem sikerült megtanulnia, viszont nagyon hatásosan olvasta fel. Ebben mindenkit biztosított arról, hogy nyalni fog jobbra, nyalni fog balra, de leginkább fölfelé. Egy láthatatlan kacsintás Mikloš miniszterelnök-helyettes felé, kis könyörgés a segítségért, elégedettség mindenki arcán, mint a mesékben. Az a jó Malchárekben, hogy senki nem vár tőle semmit, így negatív meglepetést nem tud szerezni. Mindenki tudja róla, sőt el is mondja, hogy nem ért ahhoz, amibe éppen belekezd, de ki nem sajnálja le, az a lényeg, hogy tele a kormány. Távozott Rusko köreiből egy asszony, Iveta Henzélyová képviselő. Mondhatnék, végre ő is rájött, hogy Pavol Rusko mutyizott, s hogy ez az ANO nem az az ANO, meg hogy Lintneréknek és a kormánynak szüksége van rá, ám a képlet ennél sokkalta egyszerűbb. Rusko három gráciájából kettő, Brestenská kisasszony és Čemá asszony rövidesen az ANO alelnö- kei közé avanzsál, a már ott lévő Glončáková-Golev mellé. De ezek a matrónák megfeledkeztek Henzélyová asszonyról, hát ő meglépett. Ruskónak csak három gráciája maradt. Mint a mesékben. Az a jó Malchárekben, hogy senki nem vár tőle semmi különösebbet. Tízezreket csapott be a vagyonjegyes privatizáció idején, majd fényűző életet élt a Bahamákon Őrizetben Kožený, a Harvard Alap létrehozója KOKES JÁNOS Nincs még egy olyan elhíresült személyisége a csehszlovákiai vagyonjegyes privatizációnak, mint Viktor Kožený, aki a kilencvenes évek elején állítólag 300 dollárral a zsebében érkezett haza Nyugatról Prágába, hogy aztán néhány év múlva több mint 200 millió dollárt érő személyes vagyonával ismét elhagyja az országot. Sietve, persze, mert égett a lába alatt a talaj. A fantáziával kétségtelenül megáldott, de a tisztességgel köszönő viszonyban sem álló Kožený 1992-ben alapította a Harvard Alapokat (Harvardské Fondy), és tízszeres biztos nyereséget ígért az eladott vagyonjegyekért. A korra jellemző, hogy a szélhámost számos ismert személyiség, köztük az akkor kormányzó Polgári Demokratikus Párt elitje is támogatta. Máskülönben a hatalmas Harvard-kampány nem is lett volna lehetséges. Nyilvánvaló, hogy mindenki nagy pénz reményében tette ezt. Václav Klaus is hallatta szavát, amikor 1996- ban a davosi világgazdasági fórumon patetikusan kijelentette: Bárcsak minél több Kožený lenne itt. Ma már Klaus sem büszke erre a mondatára. Viktor Kožený, miután több százezer ember elhitte ígéreteit, s eladta neki „kuponját”, hatalmas vagyont szerzett. 1995-1997 között a Harvard Alapokból legkevesebb 11,5 müliárd koronát folyatott át saját, illetve bűntársa, Boris Vostrý külföldi számláira. Miután fény derült a csalásra, mindketten elmenekültek. Kožený már korábban ír állampolgárságot biztosított magának, évek óta a Bahama-szigeteken él, Vostrý pedig Belizében. A privatizációban szerzett pénzt, illetve az amerikai vállalkozóktól szerzett milliókat Kožený néhány amerikai üzlettársával a kilencvenes évek második felében arra próbálta felhasználni, hogy részesedést szerezzen az azeri olajiparban. Az azeri állami vezetőknek, köztük állítólag az uralkodó Alijev család tagjainak is százmilliós nagyságrendű kenőpénzeket ígért, ha a privatizáció számára megfelelően végződik. Az ügyből végül botrány lett, Koženýék bajba kerültek. Az olajüggyel az amerikai hatóságok is foglalkozni kezdtek, s szerdán bejelentették, hogy az FBI őrizetbe vette Koženýt a Bahamákon, két amerikai társát pedig az USA- ban. Az egyik vád, hogy törvénytelen eszközökkel megpróbálták ellopni egy ország nemzeti vagyonát - mondta újságíróknak Michael J. Garcia amerikai ügyvéd, a vizsgálat vezetője. Ezért az amerikai törvények szerint Kožený legfeljebb öt évet kaphat. De ha sikerül bebizonyítani, hogy mindezt alapvetően a csehszlovákiai vagyonjegyes privatizáció során elcsalt és külföldre vitt, majd tisztára mosott pénzből akarta megvalósítani, akkor már akár húsz évet is ülhet a nyugati média által „prágai kalóznak” elnevezett Kožený. A kalóz külföldön nagy lábon élt, imádta a luxust. 1998-ban mintegy 725 millió koronáért házat vett Londonban, s majdnem ennyibe került az amerikai multimilliomosok kedvelt hegyvidéki üdülőközpontjában, Aspenben vett villája is. A nemzetközi sajtó is felfigyelt rá, amikor 1997 szeptemberében egy londoni négyszemélyes vacsoráért 21 ezer dollárt fizetett. A Guiness-rekordok könyvébe is bekerült vacsora fejenként, mai árakon számítva 200 ezer szlovák korona. Kožený bahamai letartóztatása Csehországban komoly politikai hír. Egyelőre nehéz megmondani, hogy a „prágai kalóz” csehszlovákiai, illetve csehországi ügyeit mikor fogja tárgyalni bíróság, s főleg, fizet-e valaha valaki kárpótlást a becsapott és félrevezetett tízezreknek. Az érintetteket ugyanis természetesen ez érdekli elsősorban. Másrészt érdekes politikai vitákra is számítani kell. Az ügy különösen a polgári demokraták számára kellemetlen. Nem kétséges, hogy ezt a Jirí Paroubek szociáldemokrata kormányfő vezette baloldal kellőképpen ki is használja. KOMMENTÁR „Elmérgesített” lakosság MOLNÁR IVÁN Szlovákia a korládan lehetőségek hazája - azok számára, akiknek sok pénzük van. Ha egy jó pénzügyi háttérrel rendelkező társaság elhatároz valamit, azt nagy valószínűséggel véghez is viszi. Tiltakozhat a lakosság, az önkormányzat, a természetvédők és Mari néni. Szelíd mosollyal hallgatják meg a panaszokat, annak a tudatában, hogy a kimondott szó elszáll, a pénz hatalma azonban örök. Mindezt nagyon jól tudják a Nyitrai Kerületi Önkormányzat által létrehozott Nisak Rt. képviselői is. A társaság a vágsellyei Duslo vegyi üzem mellett építené fel Szlovákia egyik legnagyobb veszélyeshulladék-égetőjét. A Föld Barátai környezetvédelmi szervezet már most figyelmeztet, hogy olyan tárolóba kerülnének az égetés során keletkező toxikus anyagok, ahonnan könnyen a környezetbejuthatnának. A Duslo vegyi üzem miatt korában már sokat szenvedett Vágtor- nóc, Vághosszúfalu, Mocsonok és Vágsellye lakossága tiltakozik, a Nisak képviselői mosolyognak. Az égető beindítását követően csökken a légszennyezettség, műiden szép és jó lesz - állítják, s a tiltakozások ellenére továbbra is mindent megtesznek, hogy megkezdhessék az építkezést. A cég ugyan elismeri, hogy az égető beindítását követően esetleg „magasabb lesz a nitrogén-oxid koncentrációja” - magyarul a bűz miatt elviselhetedenné válik a környékbeliek élete - s ha ez „nem fog tetszeni” a lakosságnak, esedeg tehernek valamit. Ezúttal a környék lakói mosolyognak, hiszen tudják, hogy a Duslo korábban ugyanezt ígérte, ám akkor sem történt nagy változás. Az egészségre nem káros bűz ellen ráadásul az egészségügyi szervek sem tesznek semmit, hiszen ez nem az ő hatáskörük. A megyei önkormányzat cége szerint az égető építése megfelel az „európai normáknak”, vagyis ezzel is közelebb kerülhetünk a fejlett országokhoz. A Nisak ezt az állítását nagy valószínűséggel a Természetvédelmi Vüágalap (WWF) minapi jelentésére alapozza, amely szerint hetvenhárom vegyszer jelenlétét „sikerüld’ kimutatni 13 európai család három nemzedékének, tehát a nagyszülők, szülők és gyerekek vérében. A legtöbb vegyszert a nagymamák nemzedékének vérében találták. Ezután azonban nem az anyák, hanem a fiatalok következnek. A szlovákiai fiatalok vérében nagy valószínűséggel még nincs elég mérgező anyag, a Nisak így csak civilizációs missziót végez, ha ezzel is lehetővé teszi közeledésünket a fejlett Nyugathoz. Van, akinek ez nem tetszik? Nos, számukra nem marad más hátra, mint a közelgő megyei választásokon olyan képviselőkre szavazni, akik két választás között is meghallják a tiltakozó lakosság hangját. JEGYZET New York felett az ég TALLÓSIBÉLA Na végre Amerikából egy jó dolog is! Egy humánus, pontosabban madárbarát kezdeményezés. Igaz, valahogy a kötelező, az elrendelt elsötétítésektől kellemeüenül kiráz a hideg. , Mert bár nem éltem meg a második vüágháborús borzalmakat, elég sok háborús filmet láttam ahhoz, hogy kialakult bennem a negatív élmény az elsötétített városoktól és az ezzel járó kijárási tilalmaktól. Ám az, hogy most New Yorkban a fények leoltására vállalkoznak, kimondottan melengeti a szívemet. Mivelhogy tisztes szándékkal kívánják elsötétíteni a várost. Egy környezetvédő társaság vezetőjének kezdeményezésére történik mindez, és száz- százalékos csadakozást várnak az akcióhoz, amely szerint októberben éjféltől hajnalig a negyvenemeletes vagy annál magasabb épületek és a csupaüveg házak felső emeletem el kell(enne) oltani a fényt. Madarak ezrei pusztulnak el ugyanis, különösen a költözés időszakában, amikor a város felett átrepülve nekiütköznek a magas épületek ablakainak. Ha műiden igaz, a vándormadarak megmentését, vagyis akadálytalan repülését segítendő, New York felett éjféltől hajnalig sötét lesz az ég. Bár egy neves ornitológus szerint az elsötétítés nem oldja meg a problémát, ugyanis szerinte nem a fény miatt ütköznek az ablakokba, hanem az üveg miatt, amelyet nem észlelnek. Ennek ellenére remélhetőleg a kezdeményezés - a fokozott madárvédelem - „globalizálódik”, és valamüyen formában megjelenik mifelénk is. Nem ártana, mert sajnálom a véres lábú gólya, gólya, gilicéket, amelyek lábát manapság nem török gyerek vágja meg, hanem a magasfeszültségű villanyvezeték, és azt a sebet síppal, dobbal, nádi hegedűvel magyar gyerek meg nem gyógyítja. Ha egyáltalán magyar gyerek lát még gólyát! Két „szent” madarat tiszteltünk gyerekkorunkban. Az egyik volt a gólya - meggyönyörködtetett, amilyen méltósággal repült a falu felett, s leszállt a halastóra. És a fecskék! Vártuk az érkezésüket, s napokig szájról szájra adtuk a nagy hírt, hogy megjöttek a fecskék, mert tudtuk, velük megjött a tavasz is, a jó idő, s ébred a természet meg az eresz alja. Olyan vidám volt velük, tőlük, cikázásuktól az egész nyár. Mígnem borzongó zúzmarás reggeleken, amikor már meglátszott a lehelet, de még nem volt tél, csak olyan csípős őszutó, ültek a villanydróton sorjában, fázósan tollászkodtak. Aztán egy nap eltűntek a drótról, elrepültek délre, és nélkülük olyan élettelen lett minden. Mint manapság, illetve most már hosszabb ideje. Otthon járva láttam, hogy a villanypóznára erősített műgólyafészek kizöl- dült - kihajtott belőle egy ágacska. Nocsak, gondoltam, megtörténhet, hogy ezekkel az évente ágat hajtó, elhagyott gólyafészkekkel sikerül majd felvirágoztatnunk a falusi turizmust. Lehet majd mutogatni őket mint a kimúlt gólyaszauruszok és fecskeszauruszok költőhelyeit. Mert bizony, fogy az élet. (Gyenes Gábor rajza)- Végre egy műsor, ami nekem szól!
