Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-06 / 231. szám, csütörtök

RÉGIÓPRESS - KOMÁROMI JÁRÁS 2005. OKTÓBER 6. 2 SOLID43 Autókölcsönző 100%-os karban diesel, klímás, benzines Fabia már 700 Sk-tól. 090!- !■(>(> 9?? 0 9 Oí’- 9 91/ Hó 9 BP-5-14132 Hódító körúton a Szkítia együttes Sikeres koncertet adtak szep­tember végén a Szkítia és Kor­morán együttes Dél-Komárom- ban. A Kormorán együttes nem szorul bemutatásra, hiszen hos­szú évek óta van már porondon a magyar nemzeti zenét játszó ban­da, és több, az ő stílusukhoz ha­sonló muzsikát előadó együttes is felnevelkedett már a szárnyaik alatt. Egyik ezek közül a most elózenekarként fellépő Szkítia együttes, aki a már nagy sikerű erdélyi zenekar, a Transylmánia magyarországi testvérzenekara. Az együttes folk-rockzenét játszik, ami annyit tesz, hogy a hagyo­mányos rockzenét népi elemek­kel, hangszereléssel vegyítik, így megjelenik a furulya, a hegedű és más hagyományos hagszerek is. A kilenctagú együttest egyre több helyre hívják fellépni, így Révkomáromba is, ahol novem­ber végén adnak majd egy nagy­szabású koncertet, (jég) A vastaps oka: színpadon a Szkítia együttes (foto: görözdi) N oo RÉGIÓpRess ___________________ MOS aij«n OTTHODABAD A RÉGIÓSAD ♦ Vállalkozik? ♦ ÍOWÍt! szolgáltatásait? ♦ Ügyfeleket keres a régión innen és régión túl? Hirdessen az Új Szóban! Az Új Szó most még nagyobb kedvezményekkel, a legjobb feltételek mellett, nyolc színes oldalon segíti az Ön munkáját. Hirdessen a RÉGIÓ PRESS-ben! Az Új Szó reklámmellékletét a Dunaszerdahelyi, Komáromi és az Érsekújvári járásban terjesztjük. Megjelenik havonta egyszer. Legyünk partnerek! Menedzserek: mobil NZ: 0905 413 623 mobil DS: 0905 691 849 mobil KN: 0905 716 593 Hirdetésfelvétel: telefon: 02/59 233 228 fax: 02/59 233 295 Két napig volt otthonuk a székelyeknek Felvidék Rév-Komárom. 2004. december 5-e súlyos sebet ejtett a Magyaror­szág határain kívül élő magyarok szívében. Amennyire sokak bizal­ma megrendült az anyaoszágban, annyira erősen kezdték el keresni a kapcsolatokat egymással a Tria­non által elszakított területek ma­gyaljai. Ennek az egymást kere­sésnek az egyik látható és kézzel­fogható eredménye a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának és a sepsiszentgyör­gyi Székely Nemzeti Múzeumnak kötött együttműködése, ületve az ezt megpecsételő Székely Napok a Felvidéken elnevezésű rendez­vénysorozat, melyet szeptember 10-én és 11-én rendeztek meg Ko­máromban. Szombat. Az első nap leginkább a különböző előadásokról szólt. A székelyek küldöttségét Fehér Csa­ba, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának igazgtója, Bastrnák Tibor, Komárom város polgármestere és Fehér Miklós, Nyitra Megye Önkormányzatának alispánja köszöntötte, majd a szakmai előadások következtek. Cserei Zoltán történész a katonás­kodó székelyek múltjáról beszélt, Szőcsné Gazda Enikő néprajzku­tató a székely népviseletet mutat­ta be, Sztáncsuj Sándor régész pe­dig Székelyföld régészeti leletei­ről mesélt. Ezt követően Bastrnák Tibor szimbolikusan átnyújtotta Farkaslaka alpolgármesterének azt a százezer koronát, melyet Ko­márom város önkormányzata sza­vazott meg Fehér Csaba javaslatá­ra a farkaslaki árvízkárosultak ja­vára. Vasárnap. Már kora délelőtt gyülekeztek a székely hagyomá­nyokra kíváncsi nézők a Tiszti pavilon udvarán, ahol először a gyerekeket és szüleiket táncol­tatta meg a Fölkér és az Erdővi­dék néptáncegyüttes. A székely- földi kézművesek tojáspatko- lással, kötélveréssel és kákafo­Az előadók moldvai, felcsíki és gyimesi táncokat roptak Katona Gábor most nem tánccal, hanem halászlével várta vendé­geit (foto: sárközi) A kákafonás a gyerekeket is vonzotta nással várták az ügyeskezűeket. A^igazi erdélyi kürtőskalács ké­szítői előtt egész nap kígyózott a sor, mindenki meg akarta ízlelni a finom édességet. Aki azonban nemcsak e csemegével szerette volna kényeztetni a hasát, azt a székelyek által készített borsos tokány várta, melyet puliszkával tálaltak. Azonban a felvidékiek sem hagyták annyiban, ők is megmutatták, mire képesek a bogrács mellett: a Duna gyümöl­cseiből - öt fajta halból rittyen­tettek halászlevet. A délutáni kultúrműsort követően a nézők még megtekinthették a Kelet felé című korabeli filmet, míg a Fölkér és az Erdővidék néptánc­együttesek már Naszvadon ven­dégszerepeitek, az ottaniak nagy örömére. Hogy ez a sikeres kapcsolatfel- vább, októberben felvidéki hagyo- vétel nemcsak, hogy ne szakadjon mányőrzők látogatnak Sepsi- meg, hanem parádésan éljen is to- szentgyörgybe. (Sárközi, jeges) 2005. október 1-jén hivatalosan is megkezdi működését a komáromi hulladékgyűjtő-udvar " aSBBfel siiiílütiiitolijííl! mihal, 4H Hűekig Ez év október 1-jén kezdi hiva­talos működését Komáromban, a harcsási városrészben található .szeméttároló és újrahasznosító udvar. Működéséről Patus Sán­dor, a Komáromi Városi Hivatal Kommunális főosztályának veze­tője tájékoztat.- Örömmel jelenthetem be vá­rosunk lakosságának, hogy 2005. október 1-jén hivatalosan is meg­kezdi működését a komáromi hulladékgyűjtő-udvar. Ennek lé­tesítését törvényi előírások is jegyzik - eszerint a város köteles biztosítani egy olyan tároló­helyet, amely a polgárok számára elérhető és megfelelő szakérte­lemmel készíti elő a szelektált hulladékot az újrahasznosításra. A gyűjtőudvarban többféle hulla­dék elhelyezésére nyílik lehetőség - a kertekből származó zöldhulladék, a műanyag flakonok, a pa­pír-, vas-, elektronikai hulladék és természete­sen bármely más, felesle­gessé vált tárgy tárolására is. A jövő egyik célkitűzé­se, hogy bevezessük a ki­maradt permetek, műtrágyák ke­zelését is. A leadott hulladékot erre szakosodott, bizonylattal rendelkező cégek szállítják el és hasznosítják újra.- Ön szerint megszűnnek-e az illegális szeméttelepek Komá­rom város területén azáltal, hogy a polgárnak lehetősége nyílik a hulladék tárolására?- Mivel eddig nem üzemelt vá­rosunkban gyűjtőudvar, a város vezetősége szemet hunyt a feketelerakatok felett, bár a tör­vény eddig sem engedte, hogy a háztartási szemetet és a nagymé­retű hulladékot a konténerek mel­lé helyezzék a lakosok. Ezentúl fo­kozottabban figyeljük majd a kon­ténerek környékét és büntetni fogjuk azokat, akik a szép környe­zet rovására az utcára hajítják a feleslegessé vált tárgyaikat. A hulladékgyűjtő udvar keddtől péntekig 10.00-től 18.00-ig, szombaton 8.00-tól 12.00-ig tart nyitva. Kiss Réka A törvény eddig sem en­gedte, hogy a háztartási szemetet a konténerek mellé helyezzék a lako­sok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom