Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-07 / 207. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 7. RÖVIDEN Bizottsági vita az ápolónők béréről Pozsony. Az ápolónők fizetése az egészségügyben uralkodó általános pénzhiány következménye, állították az ellenzéki képviselők a parlament egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. A testület tárgyalta a kamara júniusi, béremelésre vonatkozó követeléseit: minimálbérként az országos átlagbér másfélszeresét követelik. Az ellenzékkel ért egyet Mária Sabolová (KDH) is, aki javasolta, hogy az állam 4-ről 5 százalékra növelje a saját biztosítottjai után fizetett járulékot. „A nővérek bérét helyi szinten kell orvosolni, nem lehet egységesen, törvényben megoldani ezt” - véli Bastrnák Tibor (MKP) képviselő. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter szerint is a szakszervezetek feladata helyi szinten béremelést követelni. Azt Bastrnák is elismeri, hogy az egészségügy alulfinanszírozott, Sabolová javaslatáról tárgyalni kell, de szerinte a több pénz nem jelent automatikusan béremelést az ápolónők számára. A kamara által követelt, a minimálbért meghatározó jogszabály elfogadására a képviselő nem lát esélyt, (lpj, s) Strasbourgi kifogások Záborská ellen Strasbourg. Az Európai Parlament képviselőinek egy csoportja ma állítólag sajtókonferencián emel kifogást Anna Záborská EP- képviselő tevékenysége és kijelentései ellen. A kritikusok szerint a képviselőnő a KDH egy nem hivatalos ülésén kifejtette, hogy a homoszexuálisoknak pszichiátriai vizsgálat alá kellene magukat vetniük. A szocialista képviselők egyben Mikuláš Dzurinda miniszter- elnököt is bírálják a Vatikánnal kötött szerződés miatt. (SITA) Nem támogatja az alkotmányjogi testület Pozsony. A parlament alkotmányjogi bizottsága nem támogatta azt a kormányjavaslatot, amely kiszélesítené a számvevőszék jogköreit. A változtatások lehetővé tették volna, hogy az intézmény betekintést nyeljen a községek és a megyék pénzügyeibe. (SITA) Krasulová: már senki sem bizonyítja be, hogy ivott Kropilák mégis részeg volt? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Akár újabb vizsgálat is elrendelhető a Stanislav Kropilák által okozott közúti baleset ügyében - tájékoztatta lapunkat Silvia Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kropilák az áprilisi eset után nem várta meg a rendőröket a helyszínen, a hatóságoknak pedig csak másnap jelentette az esetet. A történtek azután kerültek ismét a felszínre, hogy Pavol Rusko, az ANO elnöke, aki eddig védte Kro- pilákot, a hét végén kijelentette: a képviselő valóban részeg volt. Ezt állítólag Ľubomír Lintnertől tudta meg, a két héttel ezelőtt tartott pártelnökségi ülésen. Unter akkor - Rusko elmondása szerint - nyil- vánosan kijelentette: Jirko Mal- chárek szavaival élve Kropilák „olyan részeg volt, mint a csap”. Malchárek azonban tagadja, hogy ilyet mondott volna, ráadásul ezért feljelentést is tett Rusko ellen. Untner szerint pedig Rusko csak kiforgatta kijelentését, melyet nem az elnökségi tanácskozáson, hanem közvetlenül a baleset után mondott. „Az eddigi vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy nem történt bűncselekmény. Ha viszont vannak olyan tények, melyek kapcsán megváltozhat a baleset körülményeinek megítélése, a rendőrség bejegyzi az újabb feljelentést, és foglalkozik az üggyel” - pontosította érdeklődésünkre Miháliková. Lapunk értesülése szerint azonban a rendőrségre eddig nem érkezett semmilyen feljelentés. Kropüák, aki a párton belül Rusko ellenzőinek a táborához csatlakozott, továbbra is elutasítja a vádakat. Elmondása szerint akár hazugságvizsgálatnak is aláverné magát, mivel meggyőződése: az ANO elnöke hazudik. Magda Krasulová, az ANO szóvivője lapunknak elmondta: Rusko az ügyel kapcsolatban nem tesz feljelentést a rendőrségen. „Mivel a helyszínen akkor Kropilák véralkoholszintjét nem mérték meg, már soha nem tudják rábizonyítani, hogy ittasan vezetett. Rusko csupán a Joj tévétársaságtól akart ilyen módon elnézést kérni. A feljelentésnek már jelenleg nincs értelme” - pontosított Krasulová. Egy átlagos polgárt Kropüák helyzetében pénzbírságra ítélnének, vagy néhány hétre eltiltanának a gépkocsivezetéstől. (dem) Avarkeszi Dezső szerint biztosan nem okoz problémát a magyar ősök felmutatása Igazolvány az unokáknak Budapest. Újabb magyarigazolványt, ezúttal speciális személyi okmányt akar adni a magyar kabinet azoknak a külhoniaknak, akik valószínűsítik, hogy magyar állampolgárok leszármazottai. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Ezt sok módon lehet igazolni, az esetek többségében biztosan nem okoz problémát a magyar ősök felmutatása. A jelenlegi magyar állampolgársági törvény is ezen az elven ad kedvezményes honosítást azok számára, akik felmenői között voltak magyar állampolgárok, hiszen az állampolgársági iratok nem selejtezhettük. De akár egy születési anyakönyvi kivonat vagy keresztlevél is bizonyító erejű, ha az illető a valamikori Magyarország területén született” - magyarázta lapunknak Avarkeszi Dezső, a nemzeti felelősség programjával foglalkozó, letelepedési, bevándorlási és honosítási kormánymegbízott. Csakhogy az összes szlovákiai állampolgár esetében valószínűsíthető, hogy elődei magyar állampolgárok voltak, hiszen Szlovákia a történelmi Magyarország részét képezte. Az első állampolgársági törvény az 1800-as évek végén született, így több nemzedékig vissza lehet menni. Elméletileg akadhatna olyan kérvényező, aki ma már szlovák nemzetiségűnek vallja magát, viszont ükapja bizonyíthatóan magyar állampolgár, sőt magyar nemzetiségű volt. „Természetesen azt szeretnénk, ha a magyar kultúrához, nyelvhez és identitáshoz való kötődés meglenne. Egyébként az állampolgársági törvény is magát magyar nemzetiségűnek valló és Folytatás két hét elteltével Pozsony. A hétfői budapesti találkozónak lesz folytatása. Két héten belül postázzák a külhoniaknak a hétfőn vázolt javaslatok részleteit, majd megkezdődnek a tárgyalások az uniós intézményekkel és a szomszédos országokkal is. (sz-a) magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkező személyekről szól. Nem szeretnénk a kört nem magyarok számára is bővíteni” - tette hozzá az Új Szónak a kormánymegbízott, aki szerint a hétfői budapesti egyeztetés jó hangulatú volt, noha bizonyos kérdésekben - főleg a kettős állampolgárság kapcsán - nem volt egyetértés, (sza) A többi koalíciós partnernek sincs semmilyen ellenvetése a jelölés kapcsán Dzurinda elfogadja Malcháreket ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jirko Malchárek lesz a gazdasági miniszter, jelentette be tegnap Mikulás Dzurinda miniszterelnök a vele és Ľubomír Lint- nerrel folytatott tárgyalás után. Az államfőnél csak azután tesz javaslatot a kinevezésére, miután egyeztetett az MKP-val és a KDH-val. Erre a napokban sor kerül. A nemrég létrejött liberális platform tagjait a hét végén valószínűleg megpróbálják kizárni az ANO-ból. A kormányfő megegyezett Lintnerékkel, hogy csoportjuk a megbízatási időszak végéig támogatja a kormányt. Az esetleges személycserékről állítólag nem esett szó. Bugár Béla MKP- elnök tegnap közölte, pártja tudomásul vette Malchárek jelölését, személye nem okoz gondot. Elképzelését arról, a koalíció hogyan működhetne tovább, nem részletezte, előbb partnereivel akar konzultálni. Pavol Hrušovský szerint a KDH sem ellenzi Malchárek kinevezését. Az Új Polgári Szövetség minden bizonnyal ellenzékbe vonul, ám erről a közgyűlésnek kell döntenie, az pedig csak vasárnap lesz - szögezte le lapunknak Magda Krasulová szóvivő, aki szerint korai az ANO-t ellenzéki erőnek titulálni. Szerinte egyelőre azt sincs értelme feszegetni, mi lenne, ha a többi ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt nyújtana be valamelyik miniszterrel szemben. Értesülések Lintnerékkel kormányoz tovább (TASR-felvétel) szerint hamarosan megpróbálják meneszteni a szociális, az oktatási és az egészségügyi tárca vezetőjét. A Smer, a HZDS és a KSS összesen 59 képviselővel rendelkezik. Pavol Rusko már jelezte, nem fogja támogatni a kormányt, a vele rokonszenvező három képviselő asszony közül viszont Eva Čemá például nehéz helyzetbe kerülne, ha Rudolf Zajacról kellene szavaznia. A párt elnökségi ülésén egyszer már nem voksolt ellene, mondván: emberileg közel állnak egymáshoz, s nem volt szíve megvonni tőle a bizalmat. A HZDS és a függetlenek valószínűleg nem fogják támogatni a kormány megbuktatását, s az egyes miniszterek is megússzák, menesztésükhöz ugyanis 76 voks kellene. Ha Jirko Malchárek beül a gazdasági miniszteri székbe, a parlamentben pótképviselő kerül a helyére. Az ANO választási listája szerint Pavol Kuljačeken a sor, aki Lintner- párti. A hatályos választójogi törvény értelmében a választási listát figyelembe kell venni, ugyanakkor szakmai alkalmatlanságra hivatkozva elméletileg a párt szervei dönthetnének úgy, hogy mégis mást jelölnek. „A hét végén minden kiderül, ám a sorrend adott, s Pavol Kuljaček szakmaüag is felkészült, hiszen a kémelhárításnál tevékenykedett. Sajnos, azért folyik a harc, kinek lesz több embere. Lényegtelen, a valódi liberálisok négyen vagy öten lesznek-e, a mennyiség a platform számára fontos, mert ha küövik Malcháreket miniszternek, gyengülnek, s Lintner netalán még az egyetlen megmaradt funkcióját, a frakcióvezetői posztot is elveszítheti. Számunkra a kulcskérdés az, koalícióban maradjunk-e, s mit tudunk felkínálni a választóinknak” - szögezte le lapunknak Krasulová. A hét végén a Ruskóval szembefordu- lókat kizárják az ANO-ból. A szóvivő szerint a platform tagjai azért emlegetnek előre manipulációt, mert nincs hová menniük, függetlenek pedig nem akarnak leírni, mert akkor nem takaródzhatnának a liberális eszmékkel. „Sőt valami újat kellene létrehozniuk, csakhogy ahhoz se pénzük, se épületük, se párttagságuk, semmijük sincs” - jegyezte meg. (s, t, sza) Miért szöknek el? Előkerült csellengők Pozsony. Leggyakrabban a ke- zelhetetlennek vélt családi problémák, egy-egy iskolában szerzett rossz érdemjegy miatt, a beígért atyai pofonok elől, esetleg merő kalandvágyból csatangolnak el hazulról a kis- és fiatalkorúak. Silvia Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a gyermekek általában azért szöknek el otthonról, mert csakis így vélik megoldhatónak felgyülemlett gondjaikat. Évente egyébként több száz fiatalkorú eltűnését jelentik be Szlovákiában. A statisztikák alapján a kis- és fiatalkorúak aránya a 40 százalékot is eléri az eltűntek körében. Ezzel szemben éppen ennek a korosztálynak a tagjai kerülnek meg aránylag a legrövidebb időn belül, a csellengők nagy része előbb-utóbb életjelet ad magáról, illetve önként tér vissza családja körébe. A főváros körzetében az eltűntek mintegy 80 százalékát sikerül előkeríteni. A csellengők felkutatásában nagyon gyakran a nyüvánosság bevonása segít. Ehhez azonban az eltűnt családtagjainak beleegyezése szükségeltetik. A keresésben hasznos támpontot nyújthatnak az elcsatangolt gyermek barátai, osztálytársai, akik felfigyelhettek társuk korábbi, az eltűnésével esetleg kapcsolatba hozható kijelentésére. Pszichológusok szerint a gyermek előzetes magatartása árulkodó lehet. Tervezett szökésre utalhat, ha tőle szokatlan módon egyedüllétre vágyik, feltűnően szófián, elhárítja a beszélgetés lehetőségét, magába fordul, nem keresi a társaságot. Nem tudja és általában nem is akarja megosztani a problémáját. A figyelmes szülőnek ezeket a jeleket észre kell vennie, (érvé, s) Eljárás és vizsgálódás Képviselők a „fáklyásokról” Pozsony. Bűnvádi eljárást indított a rendőrség a Szlovák Testvériség Nemzeti Párt ellen faj- és nemzetgyalázás címén. A párt tevékenységét a főügyészség is vizsgálja. A parlamenti védelmi bizottságban több képviselő is érdeklődött Vladimír Palkó belügyminisztertől, hogy a rendőrség miért nem lépett közbe a szervezet által nemrég szervezett fáklyásmeneten úgy, mint Jozef Estók temetésén. A belügyminisztérium szerint a pártot nem hivatalos „népprogramja” alapján nem lehetett volna bejegyezni. (TASR) Sok esetben minden indok nélkül használja a meghirdetés nélküli közbeszerzési eljárást a Vladimír Palkó által vezetett tárca, ennek ellenére pereskedni kíván Tízmillió koronát meghaladó pénzbüntetés a belügyminisztériumnak ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Bírságot ró ki a belügyminisztériumra a Közbeszerzési Hivatal, s a szaktárcának ki kell fizetnie a több mint tízmilliós pénzbüntetést, akkor is, ha esetleg bírósághoz fordul - tudtuk meg Angyal Bélától, a hivatal elnökétől. A belügyben árpilis végétől mostanáig alapos könyvvizsgálat zajlott, melynek során komoly szabálytalanságokra derült fény. Bebizonyosodott, hogy a Vladimír Palkó által vezetett minisztérium valóban gyakran, sok esetben indokolatlanul használja a meghirdetés nélküli közbeszerzési eljárást, amely kevésbé átlátható módszer. „Ellenőreink az utóbbi 2-3 évben lebonyolított, autókkal kapcsolatos megrendelésekre összpontosítottak, s többrendbeli törvénysértést állapítottak meg. A tárca nem az érvényes előírásokkal összhangban vásárolt tűzoltókocsikat mintegy 200 millió korona értékben, ugyanis nem volt adott a meghirdetés nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásához szükséges egyetlen feltétel sem” - árulta el lapunknak Angyal Béla. A Stražan céggel nyilvános pályázat nélkül kötötték meg a szerződést. Mivel a járműveket már leszállították, s mára gyakorlatilag minden lezajlott, a szerződést nem lehet felbontani, az eljárást utólag lehetetlenség megszüntetni, ahogyan az a nagymihályi Chemkostav Rt.-vei és a Kopa Kft.-vei kapcsolatban történt. „Abban az esetben hivatalunk megszüntette a versenyt, utána pedig a belügy meghirdetés nélküli eljárás keretében kiválasztotta az említett vállalatot, s megkötötte vele. a szerződést. Közvetlenül előtte azonban még a szaktárca bíróságra adott minket, amiért megszüntettük a tendert. Jelenleg az ítéletre várunk, s ha nekünk adnak igazat, a belügynek 17 milliós büntetést kell fizetnie. Hivatalunk kitart amellett, hogy a verseny nem volt rendben, mert olyan egyenlőtlen feltételeket és határidőket szabtak, hogy senki más nem nyerhetett, csak az a bizonyos cég” - részletezte az intézmény elnöke, aki szerint a belügy minden bizonnyal az autóvásárlási ügyben kiszabott szankció ellen is tiltakozni fog, s bírósághoz fordul. „Ha szabálytalanságokat észlelünk, a hivatalnak kötelessége büntetést kiróni. A törvény értelmében ez a szerződésbe foglalt ár 5 százalékának felelhet meg, ami ez esetben meghaladja a tízmillió koronát. Ha bírósághoz fordulnak, annak nincs halasztó hatálya, a bírságot ki kell fizetni” - tette hozzá Angyal. Palkóék meghirdetés nélküli közbeszerezési eljárás keretében vásároltak 140 Opelt is 56 millióért, ám ott minden rendben volt. (sz. a.) Angyal Béla szerint nevelő és elriasztó hatású lesz a belügyi példa Pozsony. A könyvvizsgálat formálisan a jegyzőkönyv átvételével ér véget, erre valószínűlegjövő kedden kerül sor, utána az anyagot nyilvánosságra hozzák. A parlament védelmi bizottsága is foglalkozik a kérdéssel. A tárca egyébként nem ért teljesen egyet a vizsgálat eredményeivel, s a kifogásolt részekről még egyeztetni fognak. Nem kizárt, hogy a megrendelés lebonyolításával megbízott alkalmazottat is felelősségre vonják. Angyal Béla bízik benne, hogy a sajtó által alaposan megszellőztetett belügyi példa nevelő és elriasztó hatású lesz, azaz ezentúl mindenki jobban odafigyel majd a közbeszerzési szabályok betartására, s az intézmények nem folyamodnak indokolatlanul kevésbé átlátható módszerekhez. (sz-a)