Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-29 / 225. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 29. Iskola utca - hirdetés 13 József Attila tanári konferencia a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében „...a múltat be kell vallani...” Komárom. A 2005-re meg­hirdetett József Attila em­lékévhez kapcsolódva „.. a múltat be kell vallani...” címmel szeptember 30-a és október 2-a között József Attila tanári konferenciát rendez a városban a Szlová­kiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. V. KRASZNICA MELITTA Amint azt Jókai Tibortól, a SZMPSZ központi irodájának veze­tőjétől megtudtuk, a háromnapos rendezvényre több mint 100, zö­mében magyar szakos pedagógust várnak Nagykapostól egészen Po- zsonyig, de több magyarországi kolléga is jelezte részvételi szándé­kát. „Szövetségünk már harmadik éve szervez ilyen nagyszabású ta­nácskozást, 2003-ban Kassán Rá­kóczira, tavaly Losoncon Balassira emlékeztünk” - mondta. Az elő­adásokat elismert József Attíla-ku- tatók tartják, akik a legújabb kuta­tási eredményeiket osztják meg a hallgatósággal és az évtizedekig prezentált álláspontokkal szemben új fényben tünetik fel a költő mun­kásságát. Az előadók között talál­juk többek között Tverdota Györ­gyöt, az ELTE tanszékvezető taná­rát, Agárdi Pétert, a Pécsi Tudo­mányegyetem tanszékvezető taná­rát, Veres András irodalomtörté­nészt, a MTA munkatársát, a hazai­ak között Grendel Lajos írót, a Comenius Egyetem tanárát és Laczkóné Erdélyi Margitot, a Selye Egyetem docensét. Ízelítőnek áll­jon itt néhány téma is: Tiszta költé­szet - politikai költészet; József At­tila és a szocializmus - ahogy ma látjuk; József Attila vallásos költé­szete; Versek és versváltozatok - öt­letek József Attila tanításához, Jó­zsef Attila tanítása a szlovákiai ma­gyar iskolákban. A nyitóelőadást - amelyre a re­formátus templomban holnap, 13.15-kor kezdődő ökumenikus is­tentiszteletet követően kerül sor - Pomogáts Béla egyetemi tanár tar­ja .József Attila képünk” címmel. Bizonyára a szélesebb nyilvános­ság érdeklődésére is számot tart­hatnak a kísérőrendezvények: Föl­des László Hobo verses-zenés ösz- szeállítását holnap 15.00 órától, Écsi Gyöngyi és Csanaky Eleonóra „Szerelem” című műsorát pedig szombaton 19.30-tól láthatja a kö­zönség a Tiszti Pavilon dísztermé­ben. Vasárnap budapesti tanul­mányútra indulnak a konferencia résztvevői, ahol a József Attila-em- lékhelyeket keresik fel a Petőfi Iro­dalmi Múzeum munkatársainak kalauzolásában. „Felhívnám a figyelmet a József Attila-emlékfa ültetésére, amely szombaton 11.45-kor lesz a Tiszti Pavilon udvarán - emelte ki az egyik programpontot Jókai Tibor. - Tudomásom szerint a Felvidé­ken egyetlen József Attila-emlék- hely sem található, ez a komáro­mi lesz tehát az első. Itt Krasztev Hobo verses-zenés összeállítását holnap 15 órától hallgathatják meg az érdeklődők (Hobo.hu) Péter, a Magyar Köztársaság Kul­turális Intézetének pozsonyi újon­nan kinevezett igazgatója mond beszédet.” A konferencia legfőbb támogatói a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a szlovák kulturális tárca, a magyar oktatá­si minisztérium és az Illyés Köz- alapítvány. OLVASÓI LEVÉL ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógu­sok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Isko­la utca melléklet cikkeit, és ab­ban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést ok­tóber 5-ig beküldik, megnyer­hetik az Új Szó német-ma­gyar képes szótárát. 1. Úgy tűnik, hogy a ... év körüli korra esik a gyorsabb, a 13,5 év körüli pubertás át­lagra jut a normális, míg a 15,5 év körülire a retardált szellemi fejlődés jellemző. a. 14,5 b. 12,5 c. 16,5 2. A gyengédség a ... és a finomsággal függ össze. a. kedvességgel b. jósággal c. lágysággal Címünk: Új Szó - Iskola ut­ca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e-mailben is eljuttathatják az alábbi címre: Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: le. Köszönjük, hogy ilyen so­kan részt vettek játékunkban. Ezúttal a komáromi Lancz Évának kedvezett a szeren­cse, az Új Szó ajándékát küld­jük neki. 15 téma, 225 fénykép, főbb mmf 1500 kifejez«* ■P1 Mentsük meg a lévai gimnáziumot! A lévai egyházi gimnázium ala­pító igazgatójaként erkölcsi köte­lességemnek tartom reagálni Hajt­man Béla igazgató úrnak az Új Szó­ban 2005. szeptember 7-én megje­lent cikkére. Léván évszázadokon át műkö­dött magyar tannyelvű középisko­lai szintű oktatási intézmény. Az is­kola újraindítását kezdeményezők, élükön Pásztori Attila alapító lel­kész úrral áldatlan, kb. 30 évig tar­tó hiányt szüntettek meg, amit a kommunista rendszerben idéztek elő, amikor direktív módon meg­szüntették a gimnázium magyar ta­gozatát. Az alapító lelkész családjával együtt rengeteg megaláztatásnak, primitív rágalomhadjáratnak van hosszú ideje kitéve. Nem nehéz be­látni, hogy szülőként nem volt más választása, kény­telen volt gyermekeit át­íratni más gimnáziumba. Ez is egyértelműen azok­nak a felnőtteknek a szé­gyene, akik még ma sem nyugszanak. Az új igazgató viszont alkalmazta óraadóként azt a szü­lőt, aki az egyházközségen belüli konfliktusokat a szülői szövetség elnökeként behozta a gimnázium falai közé. Megválasztása utáni el­ső perctől kezdve rendszeresen romboló hatást fejtett ki, és ő is át­íratta gyermekét más gimnázium­ba. A szülők okosan vissza is hívták őt tisztségéből. Miért rendült meg a bizalom a szülők és az iskolafenntartó kö­zött? Bizonyítani tudom, hogy a szülők és a tanári kar kéréseit, dön­téseit, véleményét a presbitérium anarchista módon viselkedő tagjai - sajnos két kommunista besúgói múlttal rendelkező lelkész (egyik az akkori esperes volt) és a tapasz­talatlan, karrierista megbízott lel­késznő aktív támogatásával - rend­re elvetették, figyelmen kívül hagy­ták. Az önjelölt presbitereknek minden eddigi, az iskolával kap­csolatos döntése dilettáns, sőt egyenesen romboló hatású volt. Miért nem tudnak a helyi alapis­kola vezetői és pedagógusai hatni a diákokra és szüleikre az irányban, hogy a továbbtanulás terén gimná­ziumunkat válasszák? A fő ok ké­zenfekvő: a szülők totális bizalom- vesztése az iskolafenntartó iránt. Elvártuk volna, hogy az MKP lé­vaijárási elnöksége - melynek a lé­vai alapiskola igazgatónője az elnö­ke - időben foglalkozzon a problé­mával. Nagy mulasztásnak tartom, hogy a gimnázium a járási elnök­ségtől nem kapta meg az erkölcsi támogatást. Az alapiskola igazga­tónője presbiterként is felemelhette volna a szavát a gimnázium érde­kében, csillapíthatta volna a kedé­lyeket, de nem véletlen, hogy ő is az egyház törvényeivel ellentétes, méltatlan viselkedése miatt a zsi­nati tanács által felfüggesztett pres­biterek közé tartozik. Ami az anyagiakat illeti: Kassai Gyula lelkész úr szerint a fenntar­tó eddig (az utolsó 5-6 évről van szó) 3,2 mülió koronával támogat­ta az iskolát. Bevételük ezen idő­szak alatt viszont 10-12 millió ko­rona volt. Az iskolába behozott konfliktusok miatt az akkori elsős diákok száma azonnal drasztiku­san 12-re csökkent. További nyolc olyan szülőről tudok, akik eredeti­leg a mi gimnáziumunkba kíván­ták gyermeküket beíratni, de a fenntartó iránti bizalomvesztés miatt másképp döntöttek. Sajnos az idén már nem nyílt első osztály, pedig nyugodt körülmények kö­zött, közös erőfeszítéssel elérhető lett volna, hogy akár 16 tanulót írassanak be. A mérhetetlen morá­lis károkon túl a gimnázium eddig körülbelül 2,8-3 millió korona ál­lami támogatástól esett el. így is lehet gazdálkodni!? Javasolom, hogy az elmaradt állami dotáció értékét hajtsák be a bizalomvesz­tés okozóitól. Az én igazgatási idő­szakom alatt a fenntartó mostoha viszonyokat teremtett: a kifizetet­len gázszámla miatt kényszerszü­netet kellett elrendelnem, nem maradt pénz a decemberi fizeté­sekre, elmaradt több kötelező já­rulék befizetése, három évig egy korona sem akadt a takarítónői fi­zetésekre stb. De visszatérek a lényeghez. Az igazgató úr szerint az évfolyam­csökkenés elbocsátásokat vön ma­ga után, ez három tanárt érint. Ér­dekli ez a presbitériumot? Az igaz­gató úr belépését követően már bo­csátott el tanárokat, és felmondott az alapító lelkésznek is. Ha azonnal nem fogunk össze és nem tesszük meg a kellő és határo­zott lépéseket, akkor három év múlva örök időkre megszűnik Lé­ván a magyar tannyelvű középisko­lai szintű oktatás. Az alapiskolás ta­nulók jelentkezési kérelmeinek le­adásáig 3-4 hónapja van a fenntar­tónak arra, hogy radikális lépések­kel visszanyelje a szülők, az itt élő magyarság teljes bizalmát. Helyre­állítani a bizalmat és megmentem a gimnáziumot csak úgy lehet, ha a konfliktusokat okozók, tehát a volt esperes, gondnok, az érintett lelké­szek, valamint az önmagukat lejá­ratott presbiterek haladéktalanul visszavonulnak. A fenntartónak demonstrálnia kell, hogy a gimná­zium érdekében (is) van ereje és akarata megújulni, képes átérté­kelni és végleg lezárni ezt a gyászos és szégyenletes időszakot. A tanári kar tagjairól tudom, hogy ezután is szíwel-lélekkel fogják végezni dolgukat, támo­gassuk őket, megérdemlik. A szü­lők többsége a nehéz időkben cso­dálatos helytállásról tett tanúbi­zonyságot. Az igazgató úr pedig - erejéhez mérten - nyújtson diák­nak, szülőnek, tanárnak védel­met, biztosítsa a színvonalas ne­velési-oktatási folyamat belső fel­tételeit. Tisztelettel kérem az egy­házi méltóságokat, az MKP veze­tőit, a sajtó képviselőit, határon túli barátainkat, szülőket és min­den tisztességes, az ügyben tenni akaró és tenni tudó embert, hogy fogjunk össze. Mentsük meg a lé­vai egyházi gimnáziumot. Dr. Nagy Béla, nyugalmazott alapító igazgató A presbiterek döntése dilettáns, sőt egyenesen romboló hatású volt. ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com Akár 100 000 Sk kezdőkredit! Az Ön cége megérdemli a világszínvonalú szolgáltatást. Lépjen át a T-Mobile-hoz és élvezze a világszínvonalú gondoskodást. A kezdőkrediten kívül megválaszthatja telefonszámát, amilyet csak akar és erről mi ingyenes SMS-ben tájékoztatjuk az Ön üzleti partnereit. Ezenkívül további kedvezményeink is Önre várnak. Ne habozzon és hasznája ki a lehetőséget! 100 000 Sk kezdőkredit egyéb meggyőző előnyök Az Ön által választott telefonszámnak a választás idején szabadnak kell lennie. A kezdőkredit megállapításához szükséges az ügyfél személyes találkozója a T-Mobile cég képviselőjével. T-Mobile Biznis információs vonalunkon, a 0800 800 800-on egyeztessen képviselőnkkel, ugyanitt részletes információkat kaphat a kezdőkredit megszerzésével kapcsolatban. T-Mobile Biznis információs vonal 0800 800 800 • www.t-mobile.sk Svetový partner pre váš biznis. T ■ -Mobile ■ ■ BP-5-14226

Next

/
Oldalképek
Tartalom