Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-05 / 205. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 5. Kultúra 7 Nem rózsás a Guns N’ Roses helyzete, a novemberre tervezett album megjelenése valószínűleg tovább csúszik Nagylemezpótló pereskedések Axl Rose az egyetlen biztos pont az évek óta kómában lévő Guns N’ Rosesban (Képarchívum) Axl Rose ötödik éve ígéri a Chinese Democracy (Kínai demokrácia) című új Guns N’ Roses-albumot, de elképzelhető: előbb lesz demokrácia Kínában, mint a lemez a boltokban. „Még szerencse”, hogy bizonyos időközönként beperlik volt zenésztársai, így legalább hallunk róla. A hűséges rajongók egyelőre kénytelenek beérni ennyivel. A HÉT TÉMÁJA A Guns N’ Roses a ’93-as, átdolgozásokat tartalmazó The Spaghetti Incident? óta nem jelentetett meg stúdiólemezt. A következő években valamennyi zenésztársa elhagyta Axl Rose-t. Aki nem önszántából, azt menesztette. Helyükre újak léptek, de azóta is folyamatos a cserélődés, az énekes mellett senki sem bírja sokáig. Közben a zenekar évek óta nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, így vannak, akik a létezését is megkérdőjelezik. Az együttest megjárt zenészek és Axl már többször pereskedtek egymással, 2004 elején azonban nagy meglepetésre közös állásponton voltak: szerették volna megakadályozni a slágereiket összegyűjtő válogatás megjelenését, egyesült erővel szálltak szembe a kiadójukkal. Nem jártak sikerrel, a korong tavaly tavasszal napvilágot látott. Néhány héttel később visz- szaállt a „régi rend”: Slash és Duff McKagan pert indított Axl Rose ellen, mivel a megkérdezésük nélkül utasította vissza két filmproducer ajánlatát, akik Guns N’ Roses-dalokat akartak felhasználni alkotásaikhoz. Még ennek az ügynek sem sikerült pontot tenni a végére, a két zenész máris újabb keresetet nyújtott be a bíróságra egykori frontemberük ellen. Állítólag Axl lett a zenekar jogdíjainak egyedüli élvezője, ezzel évente félmillió dolláros bevételre tesz szert. A benyújtott kereset szerint arra utasította az illetékeseket, hogy minden jogdíjat az ő lemezcégének utaljanak át. „Nem hajlandó elismerni, hogy korábbi társai is részt vettek a rockzene néhány örökzöldjének megalkotásában” - olvasható a beadványban. Axl képviselője szerint a vádak alaptalanok. „Egyszer valóban történt túlfizetés, de a jogvédő szervezet hibájából, és a jogtalanul kiutalt összeget néhány nap múlva visszaküldtük. A volt társaknak is jut a pénzből” - nyilatkozta. A napokban egy, az együtteshez közel álló, magát megnevezni nem akaró személy arról számolt be, hogy a Guns N’ Roses sokszor elhalasztott, legutóbb novemberre ígért albuma mégsem jelenik meg a tervezett időpontban. Tavaly augusztusban egy amerikai rádióállomás, az XFM bemutatta a zenekar új, IRS című dalát, amely áprilisban kiforrottabb változatban felkerült a világhálóra két másik újdonsággal együtt - ez igazolta a bennfentesek korábbi állítását, miszerint a Chinese Democracy című korongot már rögzítették. A Guns N’ Roses lemezcége továbbra sem ad felvilágosítást az album kiadási dátumáról, az Interscope Records képviselője a közelmúltban mindössze annyit árult el, eddig hozzávetőleg 13 millió dollárjukat emésztette fel a már megjelenése előtt legendássá vált lemez, (péjé, o) Mark Owen nagyot bukott A Gallagher testvérek zenekarának dala az elmúlt héten a brit lista csúcsán nyitott Hol vagytok, tinilányok? A kérdésre egyszerű a válasz: felnőttek. Családanyává váltak, és ritkán jut eszükbe, hogy volt egy fiúcsapat, a Take That, amelyért rajongtak, különösen a legfiatalabb srácért. Mark Owen népszerűbb volt, mint Gary Bar- low vagy Robbie Williams, és ez nagy reményekre jogosította fel szólópályája kezdetén. A formáció ’96 februárjában bekövetkezett feloszlása után gyorsan meg is jelentette Green Man című albumát, amelynek első dala, a Child szép sikert aratott, de az album nem érte el a tervezett eladási példányszámot, ezért hősünk talpára kiadója útilaput kötött. Eltűnt a süllyesztőben, a szakemberek biztosak voltak abban, többé nem találkozunk vele. Tévedtek. Tavalyelőtt tett egy próbát énekesi karrierjének feltámasztására, a siker érdekében még a Big Brother brit hírességeket kikémlelő VIP-villájába is beköltözött. Lemezcégek tucatjai szálltak versenybe a kegyeiért, azt hitték, Markból ismét ünnepelt sztár lehet. Eleinte minden az elképzelés szerint alakult, a 2003 augusztusában kiadott Four Minute Warning című dala Nagy- Britanniában három hétig volt TOP 10-es. Albuma azonban később, csak októberben került a boltokba, s addigra megint mindenki elfelejtette, így a bukás elkerülhetetlen volt. A közelmúltban - óriási meglepetésre - visz- szatért különösebb beharangozás nélkül, de a How The Mighty Fall című albuma iránt nincs semmilyen kereslet. Mark Owen esete újabb példa arra, hogy a fiúcsapatok tagjai férfiként (az esetek többségében) nem érdekesek. A régi rajongókat nem tudják megtartani, és újakat képtelenek maguk mellé állítani, (puha) Éveket kell várni az új sorlemezre Noel Gallagher (Képarchívum) SIKER & TERVEK Amíg a környékünkön a vártnál rosszabbul fogy, addig az angol nyelvterületen folyamatosan az eladási összesítések élvonalában tanyázik az Oasis május 30-án megjelent hatodik stúdióalbuma, a Don’t Believe The Truth. Akárcsak a beharangozó dal, a május végén kiadott Lyla, a másodikként kimásolt The Importance Of Being Idle is a brit kislemezlista élén nyitott az elmúlt héten. Korábban csak két Oasis-korongról: a (What’s The Story) Morning Glory? és a Be Here Now címűekről született két listavezető sláger - az előbbiről a Some Might Say és a Don’t Look Back In Anger, az utóbbiról a DYou Know What I Mean? és az AU Around The World. Az együttes jelenleg turnézik, és legalább tavaszig úton lesz. A zenészek jövő évi terveiben egy válogatás kiadása szerepel, amely a maxikra felkerült kísérődalokat gyűjti egy csokorba, és hallható lesz rajta néhány kiadatlan felvétel is. Noel Gallagher a napokban elmondta, új stúdióalbumra valószínűleg éveket kell várniuk a rajongóknak. „A jövőre megjelenő lemezünk után jó időre kivonjunk magunkat a zenei életből. Az állandó koncertezések és összezártság miatt feltehetően a turnénk végén már kegyetlenül unni fogjuk egymást, így kell a pihenő. Az biztos, 2010-ig megjelenik a következő stúdióalbumunk” - nyilatkozta a zenekar gitárosa, (z, pj) Az „állatkannibálok” pénteken adják ki új nagylemezüket, sok meglepetéssel Mindent lehet: határok nélkül MEGJELENÉS ELŐTT Az Animal Cannibals 2002-ben jelentette meg a Mindent lehet elnevezésű trilógia első részét Stílusok keverve címmel, amelyen a két srác számos, a hip- hophoz nem kötődő előadót kért fel az együttműködésre. Az albumon különböző zenei stílusok képviselői . - Ál*Ifi iMÚ» Animal Cannibals vendégszerepeitek: a rockzenét játszó Nyers és Warpigs, az elektronikus zenében utazó Anima Sound System, a reggae magyar nagyköveteként tisztelt Ladánybene 27,- Sub Bass Monster rapper, a popvonalból érkező Roy és Ádám, Zanzibar és a Unique énekesnője Völgyesi GabrieUa. A trilógia második része, a Nincs határ című korong pénteken kerül a boltokba, amely címében hordozza a stílusok közötti határvonalak további feszegetését. Richie n és Qka MC a rétegzene felé mozdult el, így swing, country, dzsessz, funky és még opera is szerepel az albumon hip-hop környezetbe ágyazva. A közreműködők között találjuk Somló Tamást, a 100 Folk Celsiust és a Cotton Club Sin- gerst - a swingzenekar a már maxin korábban kiadott Elő- ^ szőr mindenki béna című dalban hallható. süt (warner, o, (Képarchívum) pj) ZENEZÓNA Az énekes halott, a zenekar turnézna A Los Angeles Times című lap úgy tudja, rövidesen koncertturnéra indul az Alice In Chains. Az együttes énekese, Layne Staley 2002-ben halt meg kábítószer-túladagolásban. A zenészek: Jerry Cantrell gitáros, Mike Inez basszusgitáros, és Sean Kinney dobos a frontemberük halála óta már adtak egy koncertet az év elején a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére a Damagep- lan, a Heart, a Puddle Of Mudd és a Tool énekeseinek közreműködésével. A lap információi szerint új dalok nem készülnek, kizárólag turnéról van szó, és az említett valamelyik zenekar énekesével indulnak útra. (times, p) Ismét popvizeken az amerikai díva Az USA-ban szeptember 20-án jelenik meg Barbra Streisand új lemeze Guilty Pleasures címmel, amelynek producere és egyik szerzője a Bee Gees élő legendája, Barry Gibb. A két sztár a 80-as években már dolgozott együtt a színész-énekesnő Guilty című albumán. Az új lemezen Barry dalra is fakad, két közös felvételt vettek fel: a Come Tomorrow és az Above The Law címűeket. A beharangozó dalt, a Stranger In A Strange Land címűt már játsszák a tengerentúli rádiók, (z, p) Távlati terv szülés utánra Az egyik előkelő Las Vegas-i kaszinó tulajdonosa szeretné, ha esténként neves sztárvendégek szórakoztatnák a közönségüket, elsőként Britney Spearst akarja szerződtetni. „Találkoztam az énekesnővel és népes csapatával. Azon dolgozunk, hogy 2007-ben néhány hétre idehozzuk. A szórakoztatás új formáját szeretnénk meghonosítani, és erre Britney a legmegfelelőbb” - nyilatkozta a közvetítő. Az énekesnő menedzsmentje egyelőre nem bólintott rá a felkérésre. Britney jelenleg leginkább a születendő babájával van elfoglalva, de bennfentesek szerint énekesi karrierjét sem hanyagolja, gyakran megfordul malibui magánstúdiójában, ahol új albumának felvételei folynak, (dotmusic, p) Újraéled az MTV népszerű sorozata A 90-es években nagy sikerrel ment az Unplugged című műsor - sok sztár és zenekar állt be a sorba, dolgozta át dalait akusztikus hangszerekkel. A sorozat hamarosan folytatódik a képernyőn, Alicia Keys hozza vissza a nyugállományból, a Brooklyni Zeneakadémián megtartott júliusi koncertjét még ebben a hónapban műsorára tűzi a zenecsatorna. Az énekesnő az ismert dalai mellett előadott két vadonatúj szerzeményt: a Stolen Moments és az Unbreakable címűeket, valamint világslágerek átdolgozásával kedveskedett a közönségnek. Sztárvendégeket is hívott, többek között a Maroon5 éneke- Alicia Keys (Reuters-felvétel) sét, Adam Levine-t, akivel a The Rolling Stones dalát, a Wild Horses címűt énekelte. „A koncert a zongorára épült. Ez az igazi zenei vüágom. A pályám kezdetén esténként kis zongorán játszottam egy lepusztult szálloda halijának sarkában, és miután megszólalt a hangszer, erős kisugárzása lett a helynek” - nyilatkozta az énekesnő. A koncert hanganyaga októberben kerül a boltokba, (mtv, p) HETI 7 ♦ Egy chicagói lemezlovas, Eric “E-Smoove” Miller áruba bocsátotta Kanye West korai felvételeit, ezért a rapper beperelte őt - a dalokat 18 éves korában rögzítette a DJ segítségével, aki azt állítja, szerződése van ezek forgalmazására. ♦ A Coldplay frontembere, Chris Martin elmondta: a következő albumuk jóval rocko- sabb hangzást képvisel majd, és nem fog zongorázni rajta. ♦ A Bon Jovi új lemeze Have A Nice Day címmel szeptember 19-én kerül a boltokba, ezzel egy időben megjelenik a zenekar ’86-os Slippery When Wet című korongja felújított változatban. ♦ Pete Doherty egy zenei fesztiválon összeverekedett Johnny Borrell-lel, aki korábbi, The Libertines nevű zenekarának basszusgitárosa volt, ám két héttel a megalakulás után kilépett, mivel elege lett a frontemberből. ♦ Jennifer Lopez korábban azt mondta: retjével, Marc Antho- nyval soha semmilyen zenei produkcióban nem vesz részt, amerikai sajtóértesülések szerint most mégis egy közös spanyol nyelvű albumon dolgoznak. ♦ Kate Bush hosszú szünet után november 7-én dupla lemezt jelentet meg Aerial címmel, amelyet két héttel korábban a King Of The Mountain című dal harangoz be. ♦ Az USA után végre Nagy-Bri- tanniában is sikert sikerre halmoz a Dave Grohl vezette Foo Fighters - a nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg öt koncertből álló decemberi brit turné új állomásokkal bővül, (p)