Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-14 / 213. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 14. Tippverseny 17 Tippelők Új Szó-fociligája: a hatodik forduló, mely döntetlenek nélkül zárult, nem hozott változást az élmezőnyben, a legjobbak egyaránt hat-hat pontot gyűjtöttek Csatlós Tamás a góltotónak köszönheti elsőségét Első ránézésre egyszerűnek tűnik a hatodik forduló helyes tippszelvénye: csupa egyes, mindössze két kettes és elfogadható 1:2-es cégeredmény a gólto­tóban. A helyzet az, hogy nem minden esetben a papírforma szerint alakult. Különösen a két vendéggyőzelem lóg ki a sorból, sem a vágsellyei fakócsapat sikere, sem pedig a légiek hazai botlása a nem várt kategóriába sorolható. Az ötszázötven beérkezett szelvényen csak egyen találtuk a góltotó helyes tippjét, a rimaszombati B-csapat 2:l-es hazai vereségét. A páratlannak ülő találat a nagykövesdi Csatlós Tamás nevéhez fűződik, aki ennek köszön­hetően kilenc pontot gyűjtött, és megnyerte a hatodik fordulót. A tanulság ebből annyi, hogy amennyiben a gömöriek mindkét csapata egy napon ját­szik, körültekintőbben keíl tippelni a fakócsapat esetlege sikerére. Az élmezőnyben a helyzet változatlan, az ipolysági Fógel Andrea továbbra is őrzi hárompontos előnyét, aki legközelebbi üldözőihez hasonlóan hat mérkőzést talált el. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 49 pontos Fógel Andrea, Ipolyság 46 pontosok Fónad Ferenc, Tornaija; Németh Lajos, Alistál 45 pontosok Gergely Attila, Sajógömör; id. Li­gán József, Rimaszécs; Jakab István, Perbete 44 pontosok Antalík Imre, Érsekújvár; Polák Dá­niel, Vezekény 43 pontosok Fógel Pál, Ipolyság; Király Péter, II- lésháza; Petényi Ferenc, ipolynyék; Sámson Róbert, Nána 42 pontosok Kunyik Hona, Szőgyén; Roskó Ró­bert, Tardoskedd; Tóth Kálmán, Nagy- megyer 41 pontosok Ambrus Mária, Baka; Bráz Andrea, Tornaija; Fógel Ábel, Ipolyság; Gyen­ge Veronika, Vágkirályfa; ifj. Bán Ist­ván, Tornaija; Kristóf József, Alistál; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Orlai Ottó, Ipolyság; Sáfrány Magdolna, Szete; Vanya József, Tardoskedd; Za- giba Tibor, Jólész; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 40 pontosok Agg Norbert, Komárom; Álló Jó­zsef, Béke; Bačkovský Viktória, Komá­rom; Dobai Tünde, Kisújfalu; Doró Szilvia, Tornaija; Duffek József, Bán- keszi; Feledi László, Feled; ifj. Ilon Fe­renc, ÓgyaUa; István Darina, Málas; Kádár Tamás, Királyhelmec; Kiss Já­nos, Ipolynyék; Kovács Tamás, Rété; Lelkes Ferenc, Dióspatony; Lőrincz Katalin, Sáró; Luky Zoltán, Zselíz; Molnár Mónika, Komárom; Nagy Ro­zália, Ekecs; Narancsík Erika, Nagya- bony; Pongrác Anna, Feketenyék; Pos- vanc Kálmán, Somoija; Uzsák Nor­bert, Perbete; Varga Pál, Nádszeg; Zi­merman Mária, Ipolyszakállos 39 pontosok Csank István, Nagybalog; Csank Istvánné, Nagybalog; Cenger Béla, Lé­FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontos Csatlós Tamás, Nagykövesd 8 8 pontos Deák György, Felsőszeli Gyenge Veronika, Vágkirályfa Varga Zoltán, Perbete va; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel Kitti, Ipolyság; Igari Róbert, Felbár; Kapa Zoltán, Tesmag; Kiss Sándor, Nagysal- ló; Kontár Ronald, Felsőszeli; Kusnyír Gyula, Matyóé; Lakatos Csaba, Király­helmec; Mandák Éva, Dunaszerda- hely; Mics Béla, Ipolynyék; Nagy Mik­lós, Alsószeli; Németh Zsolt, Alistál; Ondró Ernő, Kéménd; Orlai Zsófia, Ipolyság; Oszlik Gyula, Szőgyén; San- túr Ottó, Komárom; Stambauer György, Ebed; Tapló László, Helemba 38 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Bálint Gábor, Nagykér; Bartek Kriszti­án, Pózba; Bubenko András, Buzita; Eke Elemér, Hanva; Fógel Icka, Ipoly­ság; Fógel János, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Győri Péter, Nádszeg; Győri Zoltán, Nádszeg; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kiss Bálint, Búcs; Kysler Veronika, Kisújfalu; Lakatos Katalin Nagymegyer; Lelkes Boglárka, Hodos; Marsai István, Párkány; Méry Marcel­la, Fél; Méry Máté, Fél; Mészáros Ilo­na, CsaHóköznádasd; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár János, Csata; Nagy Attila, Alsószeli; Obertol Géza, Búcs; Ölvedi György, Párkány; Roskó Mihály, Tardoskedd; Sárkány Tibor, Nádszeg; Somogyi Valéria, Vezekény; Stefik József, Perbete; Süli Éva, Sáros­fa; Szudy Zsolt, Nemesbori; Udvardi István, Bátorkeszi; Uzsák Miklós, Per­bete; Vargáné Molnár Éva, Lédec 37 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Árgyu- si Katalin, Negyed; Bakos Józsefné, Demő; Bálint Magdolna, Nagykér; Bartoš Károly, Érsekújvár; Borka Hen­rietta, Szímő; Borsányi Tibor, Nemesó- csa; Bráz Róbert, Tornaija; Bubenko Hona, Buzita; Doró Judit, Tornaija; Duray Rezső, Szene; Elek Zoltán, Ipolyság; Fógel Barbara, Ipolyság; Ga- ál Katalin, Madar; Galgóc József, Muzsla; Gatyás János, Perbete; Gömö- ri László, Perbete; Hornyák János, Szobrocska; Horváth Lajos, Ifjúságfal­va; id. Bán István, Tornaija; ifj. Szabó Mária, Madar; Kabók Zoltán, Kőhíd- gyarmat; Kis Berta Terézia, Nagyka- pos; Kis Péter, Bátorkeszi; Kosa József, Gömörsid; Kovács Sándor, Mad; Kürthy Péter, Komárom; Marczell László, Dunaszerdahely; Marko Anna­mária, Ipolybalog; Merica Péter, Ipoly- varbó; Mészáros György, Csallókôžná- dasd; Molnár Gyula, Nagyölved; Pet- heő Teréz, Dunaszerdahely; Polák Zsolt, Vezekény; Pozmán Árpád, Ber- zéte; Rácz Anna, Madar; Radocha Pál, Madar; Sidó László, Felsőpatony; Stru- hár Tibor, Csata; Szabó János, Tisza- csernyő; Szabó Mária, Madar; Szabó Szüveszter, Tany; Szabó Zsolt, Perbe­te; Száraz István, Nagykér; Tankó Gá­bor, Párkány; Tőre fldikó, Füleksávoly; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővámos; Valkó László, Ér­sekújvár; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Záhorszky Angelika, Dunamocs 36 pontosok Ádám- László, Újbást; Bagócsi Ist­ván, Sáró; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Balogh Gábor, Gúta; Bartha leu, Léva; Bödök Károly, Töböréte; Csadós Ta­más, Nagykövesd; Csóka Gizella, Egy- házgeUe; Dánó Lajos, Érsekkéty; Deák György, Felsőszeli; Doró Zoltán, Tor­naija; Dubai Antal, Nagysalló; Dubic Angéla, Dióspatony; Durda László, Ri­maszombat; Edmár Tibor, Nagypaka; Egri Attila, Nyárasd; Farkas Ferenc, Gútor; GaUo István, Rozsnyó; Hájas Tamás, Gúta; Hajós Irén, Dunaszerda­hely; Hajós László, Dunaszerdahely; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. To- masovics József, Vásárút; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Izsák Mária, Vágfarkasd; Izsmán Hajnalka, Bős; Ja­kab Igor, Perbete; Kis Berta Éva, Nagy- kapos; Kmeťo József, Málas; Kocsis József, Buzita; Kollár Ádám, Érsekúj­vár; Kozics Erzsébet, Illésháza; László Árpád, Alistál; Ledeczky Noémi, Ne- mesócsa; Lengyel Lajos, Nagymagyar ; Lozsy László, Vághosszúfalu; Méry Imre, Fél; Mogyorósi Kálmán, Duna­mocs; Német Margit, Pózba; Németh Benő, Alistál; Németh Géza, Alistál; Ondró Erzsébet, Kéménd; Petro Rená­ta, Rád; Sámson Imre, Párkány; Si­mon Tamás, Nemesócsa; Soós Róbert, Nagybodak; Stefik Anna, Perbete; Struhár Péter, Csata; Süli Árpád, Jó­ka; Szabó István, Tiszacsernyő; Szalay Alena, CsaUóközaranyos; Szlama Me­linda, Keszegfalva; Tomasovics Ilona, Vásárút; Tomasovics József, Vásárút; Vanyo Katalin, Jólész; Varga Zoltán, Perbete; Vilinský János, Makranc; Vö­rös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Se­bastian, Perbete 35 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Balogh Árpád, Gúta; Balogh Sándor, Gúta; Bartek Margit, Pózba; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Both Ágota, Csilizrad- vány; Bugár Attila, Felsővámos; Bukai Lambert, Pozsony; Deszkás Dániel, Csenke; Erdősi Szilvia, Fél; Erdősi Zsuzsanna, Fél; Fehér Zoltán, CsaHó- közkürt; Fitos László, Szüas; Foglár András, Gömöralmágy; Galántai Ist­ván, Dunaszaerdahely; Gáspár István, Ragyolc; Gömöri Anna, Perbete; He­gedűs Lajos, Búcs; Chovan Piroska, Zsigárd; ifj. Zimerman Géza, Ipoly­szakállos; ifj. Zöld József, Kisfalud; Kajtor Ilona, Ipolyság; Komzsík Lász­ló, Szőgyén; Kosik Alajos, Szímő; Lel­kes László, Hodos; Márkus László, CsaUóköztárnok; Méri Kornél, Szőgyén; Méry Tamás, Somorja; Mol­nár István, Tejfalu; Molnár Szilvia, Megyercs; Németh László, Komárom; Obertol Noémi, Búcs; Orbán Péter, Fe­ketenyék; Pupkai Mihály, Dunaszer­dahely; Roskó Péter, Tardoskedd; Sándor Roland, Felsővámos; Soós Ág­nes, Baka; Soós József, Nagybodak; Soós Lajos, Baka; Straka Sándor, Felsőpatony; Szmatana Lajos, Ud- vard; Szűri Béla, Köbölkút; Tám Lász­ló, Szemet; Tőre Géza, Füleksávoly; Tóth László, Gúta; Tóth Vilmos, Nagy­megyer; Trhaj Tamás, Felsővámos 34 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Amb­rus László, Baka; Bartalos János, Lég; Bartha István, Léva; Bőgi Robert, Du­naszerdahely; Boros Róbert, Nagy­megyer; Bózsing Csaba, Vízkelet; Csóka Mária, EgyházgeUe; Deák Zol­tán, Jóka; Deszkás Frigyes, Csenke; Farkas Imre, Csenke; Fitos Klára, Szi- las; Gaál Adrián, Csallóközkürt; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Gyurko- vics Gyula, Szentmihályfa; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; ifj. Bilás Zsuzsan­na, Dunaszerdahely; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Márkus László, Csalló- köztárnok; Jancsó János, Gímes; Kiss László, IHésháza; Kiss Mária, Nagy- saHó; Klempa Jenő, Dunaszerdahely; Kováé József, Ipolynyék; Kristóf Ta­más, Alistál; Kukucs József, Nyékvár­kony; Lelkes Renáta, Dióspatony; Mo­gyorósi Katalin, Dunamocs; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár László, Nádszeg; Nagy Szabolcs, Nyárasd; Német Valéria, Pózba; Orbán Judit, Feketenyék; Póda Béla, Hodos; Pong­rác Zoltán, Feketenyék; Rehák Ilona, Padány; Roskó Magdolna, Tardos­kedd; Somogyi János, Vezekény; Szá­lai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Szudy Lász­ló, Nemesbori; Takács Anna, Farnad; Takács László, Farnad; Takács Szi­lárd, Pered; Turcsányi Tibor, Rima­szécs; Végh Gábor, Felsószecse; Világi Tamás, Nagybodak; Zagiba Tamás, Jólész; Zborai Márta, Szepsi 33 pontosok Ambrus Árpád, Baka; Bálint István, Nagykér; Balogh Martina, Gúta; Bed­nár Imre, Losonc; Csölle Erika, Nyá­rasd; Czetii István, Taksony; Doró .György, Tornaija; Farkas Renáta, Gú­tor; Füri Imre, Kisújfalu; Gajdács Ist­ván, Kispaka; Gajdács József, Szent­mihályfa; Gál Krisztián, Nána; Gatyás Terézia, Perbete; Geleta Ferenc, He- tény; Hájas László, Gúta; Hanczko András, Nemesbori; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Hegyi János, Jóka; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Ilon Ferenc, Ógyalla; Izs­mán László, Bős; Juhos Roland, Nád­szeg; Kajtor Pál, Ipolyság; Kása Zol­tán, Dunaszerdahely; Kertész Mária, Felsőszeli; Kmeťo Anna, Málas; Kondé Béla, Dunatőkés; Kunyik Imre, Szőgyén; Lelkes Ágnes, Dióspatony; Lipták Lajos; Tornalja-Beje; Luky Já­nos, Barsendréd; Mészáros Alajos, Hodos; Mihalovics Ágoston, Taksony; Nagy Erika, Szímő; Nagy István, Sajó- szentkirály; Obertol Éva, Búcs; Schmidt Tímea, Bese; Spányik Veroni­ka, Gúta; Szabó Mihály, Perbete; Szal­ma László, Csúz; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Tóth Sándor, Garam- páld; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Tudja Géza, Véke; Tudja Ilona, Véke; Varga Richárd, Mad; Vass Krisztián, Balóny; Vass Zoltán, Balóny; Začkó Márta, Léva 32 pontosok Andrássy Ferenc, Dunaszerdahely; Bartos Barbara, Felsőszeli; Bartos László, Felsőszeli; Belkovics László, Diósförgepatony; Csóka Péter, Egy- házgelle; Cziria Szilárd, Barsbese; Eg­ri Iván, Nyárasd; Elek József, Ipoly­ság; Ferst Attila, Bátorkeszi; Gaál Bri­gitta, Csallóközkürt; Gróf Barnabás, Bős; György Mihály, Martos; id. Bosák György, Taksonyfalva; Kosik József, Szímő; Kovács Róbert, Felsőszeli; Le­deczky Péter, Nemesócsa; Lóska Imre, Párkány; Majer Angelika, Komárom; Nagy Gábor, Vága; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Németh Lucia, Komárom; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Sár­kány Roland, Nádszeg; Tóth József, Százd; Trhaj Mónika, Felsővámos; Ur- bán Szilveszter, Nagyölved 31 pontosok Baán Olga, Sárrét; Bölcskei László, Gellér; Boros Mihály, Nagymegyer; Bugár Edith, Tallós; Bugár Tibor, Tal- lós; Cnajniga József, Pozsony; Csen- key Julianna, Vághosszúfalu; Csicsay László, Medve; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Czékus András, Marcelháza; Fa­zekas Krisztián, Komárom; Ferencz Margit, Hidaskürt; Ferst Gábor, Bátor­keszi; Hajdú István, Szímő; Hajdúk György, Nagykapos; Hobot Tibor, Du­naszerdahely; Horváth Mária, Felsőpatony; Ülés Árpád, Dunamocs; Kakas Sándor, NagysaHó; Katona Bé­la, Dunaszerdahely; Majer Péter, Ko­márom; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mester Gábor, Csúz; Mics Erika, Ipoly­nyék; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyar­mat; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Eri­ka, Nyárasd; Nagy Ferenc, Keszölcés; Puha Imre, Kisfalud; Sasák GizeUa, Perény; Szalánczi Tamás, Dunaszer­dahely; Szamec János, Somodi; Ur­bán Lajos, Nagyölved; Zsiduliak Péter, Ipolyság 30 pontosok Anyalai Miklós, Ifjúságfalva; Ber­ta Csaba, Perbete; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Csókás Ferenc, Izsa; Czé­kus Irén, Marcelháza; Duray Rezső, Szene; Feledi Péter, Feled; Foglár Éva, Gömöralmágy; Hegyi Anna, Jó­ka; Hegyi Sarolta, Jóka; Chudý Zsolt, Nagymácséd; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; Kosik Katalin, Szímő; Kürti József, Keszegfalva; Lelkes Eri­ka, Dióspatony; Mihalík Annamária Csenke; Molnár Antal, Komárom; Motesiczky Mátyás, Verebély; Ne­mes László, Naszvad; Sasák Gyula, Perény; Szabó Zsuzsa, Torna; Vad­kerti GizeUa, Vágkirályfa; Zborai Im­re, Szepsi; Zöld Denisa, Kisfalud; Zsigrai Béla, Nagybodak 29 pontosok Agócs Gyula, Gömöralmágy; Ár- gyusi János, Negyed; Bakos József, Demő; Baranyay Zsolt, Zsigárd; Bráz László, Tornaija; Deák Róbert, Felsőszeli; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Harcsa Sándor, Gúta; Hegedűs Ba­lázs, Vajasvata; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Kati Lajos, Ájnácskő; Kele- csényi György, Nagyfödémes; Kiss Ta­más, Feketenyék; Kollár Tibor, Érse­kújvár; Kováč Diana, Ipolynyék; Kus­nyír Lídia, Matyóc; Lévai József, Izsa; Merica Ivett, Miksi; Molnár Andrea, Nádszeg; Molnár Zoltán, Megyercs; Narancsík Ferenc, Nagyabony; Tenc- zel Csüla, Ipolybél; Tóth Elemér, Ne- mesradnót; Vanyo László, Rozsnyó; Varga Béla, Perbete; Vaszily Ildikó Ko­márom; Vaszily László, Komárom; Vi- linský Terézia, Makranc A GYŐZTES SZELVÉNY A 6. fordulóban a nagykövesdi Csatlós Tamás egyeduralkodó­nak bizonyult, kilenc pontot gyűjtött. 1. Čuňovo-Svätý Jur 1 2. Zl. Moravce B-Gabčikovo X 3. Jurová-V. Opatovce 1 4. KameniÓcná-Kalná n/Hr. 1 5. Vinica-Kosihy n/Ip. 1 6. Buzica-Borša 1 7. Diakovce-Šaľa B 1 8. Zlatná n/O.-Zem Olča 1 9. R. Sobota B-K. Lieskovec 1:2 28 pontosok Andrási János, Kassa; Bizov Gábor, Palást; Csala Sándor, Dunaszerda­hely; Csernaj János, Hetény; Edmár Mária, Nagypaka; Galgóc Márta, Muzsla; Horváth Mártó, Érsekújvár; Chovan László, Zsigárd; id. Doró György, Tornaija; ifj. Kádár Tamás, Ki­rályhelmec; ifj. Trhaj József, Felsővá- mos; Kiss Sándor, Dunamocs; Kristóf Pál, Alistál; Lévai Irén, Izsa; Mihalík Elvira, Csenke; Molnár Erzsébet, Ifjú­ságfalva; Nagy Patrik, Nagymagyar; OUé Sándor, Felsőszeli; Sinka Ferenc, Pozsony; Szűcs András, Madar 27 pontosok Alföldi István, Jóka; Almási Ing­rid, Nagyszarva; Bencze János, Bús­sá; Bilás József, Dunaszerdahely; Bugár András, Nagysalló; Bugár Ró­bert, Csallóközkürt; Horváth Beáta, Bős; Kövér Hajnalka, Marcelháza; Lamos Bálint, Nagymagyar; Nagy Béla, Udvard; Schmidt Tibor, Bese; Varga Gyula, Perbete MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban külön adatbázisban vezetjük, és hetente felfrissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. A helyes tippszelvény TIPPELŐK e VJ SZÓ-FOCILIGÁJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­tipp 1. Čunovo-Svätý Jur 3. L. P. © i 2. 21. Moravce B-Gabčíkovo 4. L. Ny. Dk. © 2 3. Jurová-V.-Opatovce 5. L. Ny. D. © 1 4. Kameničná-Kalná n/Hr. 5. L. Ny. K. © X 5. Vinica-Kosihy n/lp. 5. L.KÖ.D. © 1 6. Buzica-Borša 5. L. K. Dk. © 1 7. Diakovce-Šaľa B TB-NR © 1 8. Lehnice-Štvrtok n/0. TB-DS © 1 9. Zlatná n/0.-Zem. Olča TB-KN © 1 10. R. Sobota B-K. Lieskovec 3. L. KÖ. @ 2:1 A 6. számú tippszelvényen szereplő sek eredményei: 1. Čunovo-Svätý Jur 2:1 (helyes tipp 2. Zl. Moravce B-Gabčíkovo 2:0 (1) 3. Jurová-V. Opatovce 3:0 (1) 4. Kameničná-Kalná n/Hr. 5:0 (1) 5. Vinica-Kosihy n/lp. 3:0 (1) 6. Buzica-Borša 4:1 (1) 7. Diakovce-Šaľa B 4:6 (2) 8. Lehnice-Štvrtok n/0.1:3 (2) 9. Zlatná n/O.-Zem. Olča 5:2 (1) 10. R. Sobota B-K. Lieskovec (helyes végeredmény 1:2) mérkőzé­1) E HETI NYERTESEINK Csatlós Tamás, Nagykövesd; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Deák György, Felsőszeli Legutóbbi fordulónkban egy kilenc-, valamint három nyolcpontos szelvény érkezett, ezért a további két nyertesről sorsolás döntött. A nagykövesdi Csatlós Tamás mellett a szerencse ezúttal a felsőszeli Deák Györgynek és a vágkirályfai Gyenge Veronikának kedvezett. Nyereményük egy-egy 500 ko­ronás Jednota vásárlási utalvány. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom