Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-14 / 213. szám, szerda

4 Régió ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 14. Rodolphe Meaker Vallee és Zdenko Trebula (A szerző felvétele) Első Pozsonyon kívüli látogatása helyszínéül Kassát választotta az USA nagykövete Idecsalná a befektetőket A beruházók a politikai helyzet kibontakozására várnak Taktikai időhúzás a kenyheci ipari parkban RENDŐRSÉGI NAPLÓ Tizenegy év gyilkosságért Besztercebánya. Tizen­egy év szabadságvesztésre ítélte a Besztercebányai Ke­rületi Bíróság a Selmecbá­nyái illetőségű, büntetett elő­életű Tibor D.-t, mert tavaly novemberben meggyilkolta nyolc és fél évvel fiatalabb élettársát. A 45 éves férfi kö­zös lakásukban támadt rá a 36 éves nőre, ököllel arcul ütötte, a nő a földre esett és súlyos fejsérüléseket szenve­dett. Támadója rugdosni kezdte, majd megfojtotta. A gyilkos beismerő vallomást tett, de a tárgyaláson azt mondta, nem akarta bántani az élettársát, arra, hogy foj­togatta, nem is emlékszik. Csak két órával a dulakodás után hívta a mentőket. A szomszédok véleménye sze­rint mindketten iszákosak és agresszívek voltak, gyakori volt köztük a verekedés. Az ítélet nem jogerős. A bíróság elrendelte, hogy az elítélt -al- koholelvonó kúrának vesse alá magát. (TASR) Betörés a múzeumban Szinye (Svinia). Gyertya­tartókat és egyéb műtárgya­kat lopott el az a tolvaj, aki betört a szinnai járásbeli te­lepülés kastélymúzeumába. Daniel Džobanik eperjesi ke­rületi rendőrségi helyettes szóvivő közölte: a betöréses lopást egy 59 éves eperjesi férfi jelentette hétfőn a ható­ságnak. Az elkövető tettével 85 ezer koronás kárt oko­zott. (ú) Lopják a fát az erdőből Kiskárna (Karná). Mint­egy félmillió korona érték­ben loptak el fákat a ho- monnai járásbeli község te­rületén fekvő erdőállomány­ból. Az ismeretlen tettes vagy tettesek az év elejétől össze­sen 187 köbméter fát hord­tak el. (SITA) Megverte a kislányát Besztercebánya. Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 29 éves gácsprágai (Praha, Losonci járás) férfit. A gyanú­sított állítólag nyolcéves kis­lányát verte meg úgy, hogy két héten belül gyógyuló sé­rüléseket okozott neki - tájé­koztatta lapunkat Mária Faltániová, a besztercebányai kerületi rendőrségi szóvivő. Az illető 27 éves élettársára is rátámadt; őt életveszélyesen is megfenyegette, (ú) A szellőzőn át jutott be Miszlóka (Myslava). A pince szellőzőnyílásán ke­resztül jutott be hétfőn dél­előtt a Kassai járásban lévő helység egyik családi házába egy ismeretlen elkövető. Ja­na Demjanovičovától, a Kas­sai Kerületi Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferensétől megtudtuk: a házból 50 ezer korona készpénz, egy CD-le- játszó és több ékszer tűnt el. A tulajdonosnak csaknem 210 ezer koronás kára kelet­kezett. (ú) Kassa. „Nagyra értékeljük, hogy Wallee nagykövet úr beiktatása után két héttel ellátogatott Kassára. Ebből is látni, hogy nemcsak a fő­város érdekli őt, hanem az egész ország. JUHÁSZ KATALIN Volt olyan amerikai nagykövet, aki csak egy év elteltével fedezte fel Kassát” - jegyezte meg Zdenko Trebulá főpolgármester az Egye­sült Államok új szlovákiai nagykö­vetével folytatott megbeszélést követően. Rodolphe Meaker Val­lee, aki eredeti szakmájára nézve biológus, és hosszú időn át az al­ternatív energiaforrásokat kutat­ta Vermont államban, életében először egy acélgyárba is ellátoga­tott, és elégedetten nyilatkozott a ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A legkorszerűbb számító- gépes technológiák oktatásban va­ló felhasználásáról kezdődött teg­nap kétnapos konferencia Kassán. A Műszaki Egyetem immár negye­dik éve ad otthont az ICETA elneve­zésű nemzetközi rendezvénynek, amelyre idén 12 országból érkez­tek résztvevők. Több előadó „stíl­szerűen” webkamerák segítségével a világ különböző pontjairól szól hozzá az egyes témákhoz, a konfe­rencia egésze pedig idén első ízben az interneten keresztül is követhe­tő, a www.vrvs.org címen. A kassai műegyetem az úgyneve­zett e-leaming terén országos vi­szonylatban az elsők között van, itt képezik például a hazai számítógé­pes rendszergazdák egynegyedét. Az egyetem vezetése rendszeresen tanfolyamokat szervez az oktatók számára a tananyag digitalizálásá­nak megkönnyítése érdekében. Dušan Kocúr, az informatikai tan­szék vezetője szerint világszínvona­lú szoftver-fejlesztők tekintetében Szlovákia nincs lemaradva a kör­nyező országokhoz képest, az is­mereteknek a közoktatásban való alkalmazása viszont gyerekcipő­ben jár. Az iskoláknak ugyanis nincs pénzük a modem technológi­ák megvásárlására, ezért a tanárok találékonyságán és hozzáértésén múlik, hogy a diákok találkoznak-e az e-leaming különböző formáival. Valódi „virtuális egyetem” sincs US Steel kassai üzeméről, amely szerinte a gyártási folyamat töké­letesítése és a termékek sikeres ér­tékesítése mellett alkalmazottai­val, sőt a helyi közösség dolgaival is példásan törődik. Vallee ígére­tet tett arra, hogy megbízatási ideje alatt - a US Steel sikereivel példálódzva - további amerikai befektetőket igyekszik majd Ke- let-Szlovákiába csalogatni. „Számomra izgalmas lesz fi­gyelemmel kísérni a szlovákiai politikai helyzet alakulását is, mi­vel e téren is van tapasztalatom. 1982-ben egy republikánus sze­nátor regionális kampányát ve­zettem, aki később a környezetvé­delmi bizottság elnöke lett. Az amerikai két nagy párt harca né­miképp hasonlít a szlovákiai kor­mánykoalíció és az ellenzék csa­tájához” - véli az új nagykövet, aki egyébként szenvedélyes jég­korongjátékos, huszonegy éves még nálunk, ellentétben például Finnországgal, ahol az említett egyetem hallgatóinak nem kell be­járniuk az előadásokra, hanem odahaza, a számítógép előtt ülve nézhetik és hallgathatják a tanáro­kat, és persze aktívein be is kapcso­lódhatnak az órába. Az érdeklődést mutatja, hogy ná­lunk is több iskola kapcsolódott be a számítógépes hálózatok terén nagyhatalomnak számító Cisco Systems oktatási programjába. En­nek keretében világszínvonalú kép­zést és bármelyik országban elfoga­dott diplomát kapnak a hallgatók. A kétnapos konferencián szó lesz egyebek mellett a hagyomá­nyos tanulási és kommunikációs szokások fokozatos átalakulásáról, koráig versenyszerűen hokizott. A nagyrészt udvariassági formu­lákból és közhelyek hangoztatá­sából álló első kassai sajtótájé­koztató legközvetlenebb pillana­ta az volt, amikor a nagykövet be­vallotta, elsőként hokifelszere­lését kellett utána küldeni Ameri­kából, mivel itt heti két-három al­kalommal is lehetősége van ker­getni a korongot. Az újságírókat azonban termé­szetesen az amerikai vízumkény­szer eltörlésének feltételei érde­kelték leginkább, tekintettel arra, hogy a napokban Pavol Hru- šovský házelnök is ez ügyben lob­bizott Washingtonban. Rodolphe Meaker Vallee ezúttal sem tudott konkrét időpontot mondani, any- nyit azonban megígért, hogy a po­zsonyi konzulátuson a közeljövő­ben igyekeznek lényegesen meg­gyorsítani a vízumigényléssel kapcsolatos ügyintézést. az internet nyújtotta művelődési lehetőségekről, a mozgássérültek internetes képzéséről és az Euró­pai Unió Leonardo Da Vinci prog­ramjáról. Bemutatják és értékelik azokat a projekteket is, amelyeket középiskolások dolgoztak ki e- learning témakörben, egy orszá­gos verseny keretében. A közleke­dési és távközlési minisztérium képviselője, Tibor Papp szerint a tárca és a kassai egyetem között olyan jó az együttműködés, hogy már két további informatikai kon­ferencia közös szervezéséről tár­gyalnak. Az első jövő áprilisban lesz, témája pedig Szlovákia szá­mára rendkívül aktuális: az infor­mációs technológiák felhasználása az autógyártásban, (juk) KOZSÁR ZSUZSANNA Kenyhec. „Kissé megtorpantak a befektetők, csökkent a lelkese­dés” - állítja Konkoly József keny­heci polgármester az ipari park terjeszkedésével kapcsolatos kö­zelmúltbeli tapasztalatai alapján. Több céggel is folynak tárgyalá­sok, ám* a jelenlegi belpolitikai helyzet óvatosságra inti a külföldi beruházókat. A nemrégiben megjelent Saint Gobain francia céggel már lezá­rultak a megbeszélések, a tervek készen vannak. Ám a telek vásár­lására a franciák még nem nyúj­tották be a kérvényt, egy­előre az óvatos kivárás taktikáját választották. „Mihelyt a telekvásárlási kérvény beérkezik, gyors fordulatra kapcsol az ügy”- mondta Kenyhec polgár- mestere. Jelenleg azonban az ipari park­ban a Ford beruházására kon­centrálnak. Folyik a víztisztító- és minősítő állomás kiépítése, mely­nek el kell készülnie december végére. A nehézséget csupán az képezi, hogy az építkezési költsé­gek augusztus végén érkeztek meg, a gazdaságügyi minisztéri­um azonban követeli a határidő betartását az anyagiak késedel­mes megérkezésének ellenére. Konkoly József szerint „sántít a kapcsolat a felsőbb szervekkel, ám nem lehet a követeléseknek ellenszegülni, illetőleg nem be­tartani őket, mert akkor Kenyhec KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. A Rozsnyói Járási Rendőrkapitányság Igazgatósága a napokban körlevelet küldött szét a járás összes községi hivatalába, hogy figyelmeztessék a lakosságot azokra a csalásokra, amelyek az utóbbi időben váltak gyakoriakká. A csalók új módszere ugyanis az, hogy a Szlovák Villamos Művek hivatalnokainak adják ki magu­kat, s idős, egyedül élő emberek­nél kopogtatnak azzal, hogy az elektromos áramért a túlfizetést szeretnék visszaadni. Gyakran megesik, hogy ötezres címletű bankjegyet húznak elő, s kérik az illetőt, váltsa fel. Ilyen esetben ál­önmagát fosztja meg a további tá­mogatástól.” Az ipari park minden gáncsos- kodás ellenére gőzerővel fejlődik. Öt új vállalat szemelte ki magának a Kenyhec nyújtotta lehetősége­ket. Ezekkel az új befektetőkkel már szintén lefolytak a tárgyalá­sok, jelenleg a döntési időszak te­lik. Az öt cégből három már elkö­telezte magát, de közbeszóltak a volt gazdaságügyi miniszter körü­lötti tisztázatlan ügyek, ezért most taktikai időhúzás folyik, a beruhá­zók a politikai helyzet kibontako­zását várják. Mivel még nem biz­tos az eredmény, az adatok sem publikusak, ám némi részinformá­ciót már elárult a kenyheci polgár- mester az Új Szó olvasóinak. Az egyik befektető egy indiai cég, mely CD-lemezek és CD-olvasók gyártásával foglalkozik, és 2000 munkahelyet szeretne az ipari parkban kialakítani. Egy amerikai és egy német vállalat autók sebes- ségszekrény-burkolatát és az olaj­tartály borítólapját gyártja majd, 300-300 munkahely igénybevéte­lével. A további két vállalat Gam­ma fedőnéven szereplő tervei 600-600, főként főiskolai végzett­séggel rendelkező alkalmazott foglalkoztatását tervezi. tálában a gyanútlan nyugdíjas el­árulja, hol tartja spórolt pénzét. Közben arról is információt sze­reznek, hol laknak még a házban vagy a környéken egyedül élő idős emberek. A csalók sok esetben vil­lanyszerelőnek adják ki magukat, és azzal állnak elő, hogy az Euró­pai Unió keretében áramszolgálta­tási kedvezményt kínálnak, vagy nyereményt hoznak a nyugdíjas­nak, amelyet átvehet egy bizonyos címen akkor, ha előbb helyben megfizeti a nyeremény adóját. A rendőrség kéri a lakosságot, legyen óvatosabb, és ne enged­jék be az idegeneket, akik köny- nyű pénzkereseti lehetőséget kí­nálnak. Nagy sikert aratott a tanárok körében az eBeam nevű kivetíthető „óriásmonitor”. (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Szeptember 16. (péntek) Tornaija - 18.00: 1. Gömöri Országnapok a művelődési ház­ban. Petrás Mária iparművész és Pécsi L. Dániel jelképtervező kiállítása nyílik meg, majd 19 órakor kulturális est kezdődik Gömörország bemutatkozik címmel. Szeptember 17. (szombat) Sajógömör - 11.00: Az I. Gömöri Országnapok rendez­vényei a Mátyás-kertben és a várhegyen, Mátyás király szobrának megkoszorúzása, 12.00: országgyűlés a várhe­gyen, zászlófelvonás, kulturá­lis műsor. Tornaija -19.00: az István a király című rockopera bemuta­tója a Zoltán-kertben a szabad­téri színpadon, a nyíregyházi Mandala Színház előadásában. A címszerepben Varga Miklós. Berzéte - 15.00: a Pro Domo Dei Nostric komolyzenei hang­verseny a református templom­ban a templom megmentéséért. Szeptember 18. (vasárnap) Hanva - 11.00: istentisztelet és emléktábla-avatás Arany Já­nos 150 évvel ezelőtti látogatásá­nak emlékére a református templomban és a parókián. Szeptember 17-18. (szombat-vasárnap) Fülek - 15.00: a Nemzeti Kulturális Örökség Napja alkal­mából a városban működő helyi csoportok, kórusok és a művé­szeti alapiskola diákjai szóra­koztatják a várlátogatókat 15 és 18 óra között, (szász) Szakemberek tekintetében az élvonalhoz tartozunk, alkalmazásra nincs pénz A digitális művelődésről Kassán Közbeszóltak a volt gaz­daságügyi miniszter kö­rülötti tisztázatlan ügyek. A villamos művek dolgozóinak adják ki magukat Idős embereket csapnak be

Next

/
Oldalképek
Tartalom