Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-03 / 179. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 3. Pihenő 23 MIT FŐZZÜNK MA? Töltött tök Hozzávalók négy személyre: 1 kg tök, 40-50 dkg darált sertéshús, 1-2 tojás, 1 zsemle, 1 dl tej, 2-3 dkg vaj, 1 csomó pet­rezselyem, bors, só, csontleves, kapormártás. Elkészítés: A megmosott tököt hámoz­zuk meg, hosszában vágjuk ketté, a magjait (a szivacsos ál­lománnyal együtt) kaparjuk ki, s a fél tököket kívül-belül sóz­zuk meg. A zsemlét 1-2 percre áztassuk be a tejbe, majd csa­varjuk ki, s dolgozzuk össze a darált hússal, a tojással, az ap­róra vágott petrezselyemmel, s közben sózzuk, borsozzuk is a tölteléket. A masszát töltsük a fél tökökbe, majd azokat te­gyük kivajazott tepsibe, önt­­sürik alájuk egy kis vizet (ha van, inkább csontlevet), s forró sütőben lefedve pároljuk, amíg a tök meg nem puhul. Ha kész, öntsük le kapormártással, s még néhány percre - immár fe­dő nélkül - tegyük vissza a for­ró sütőbe. Általában párolt rizzsel szokás tálalni. (A receptet a dunaszerda­­helyi Vída Edittől kaptuk.) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szíve­sen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pi­henő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. címre vagy a piheno@ujszo.com e-mail címre. A receptet közöljük, és a be­küldők között havonta egy strand táskát és egy kötényt sorso­lunk ki. Vegyen részt ön is receptküldő versenyünkben! A háromnapos eső című darab felújításának egyik szerepében lép fel életében először a New York-i Broadway-n Julia Roberts, akinek régi álma teljesül azzal, hogy a világszínház egyik legjelentősebb központjában a színpadra léphet. A mindössze három szereplős da­rab márciusban kerül színre a Broadway egyik színházában, és várhatóan 12 héten át marad majd műsoron - írta a The New York Times. (Képarchívum) MOZI POZSONY HVIEZDA: Madagaszkár (amerikai) 16,18, 20 MLADOSŤ: Ong- Bak (thaiföldi) 16, 18, 20 AUPARK -'PALACE: Sin City (ameri­kai) 11.50, 12.40, 14.40, 16, 17.20, 18.40, 20. 21.20 Varázskör­hinta (angol-francia) 11, 13, 14, 15, 16, 17, 18.10 Én, Pán Péter (amerikai) 19, 21.20 Madagaszkár (amerikai) 12.30, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Szerelem sokadik látásra (amerikai) 13.20, 15.30,17.50, 20.20 Batman: Kezdődik! (amerikai) 14.50,17.30, 20.10 A tolmács (angol) 20.40 Viasztestek (ausztrál-amerikai) 16.20, 18.50, 21.10 Világok harca (amerikai) 15.40, 18.20, 20.50 In Good Company (amerikai) 15.10, 17.20, 19.30, 21.40 Melinda és Melinda (amerikai) 15 Rózsaszín regény (cseh) 17.10.19.20, 21.30 Ong-Bak (thaiföldi) 15.50,17, 21.50 Galaxis útikalauz stopposoknak (amerikai) 19.40 PÓLUS - METROPO­LIS: Varázskörhinta (angol-francia) 12.40, 13.30, 14.25, 15.15, 16.10, 17, 18, 18.45, 19.45 Viasztestek (ausztrál-amerikai) 14.55, 19.10, 21.25 Millió dolláros bébi (amerikai) 18.15, 20.45 Batman: Kezdődik! (amerikai) 13.35, 16.15, 18.55, 21.35 Vilá­gok harca (amerikai) 13.15,15.30,17.45, 20 Sin City (amerikai) 16.35, 17.50, 19, 20.15, 21.25 Én, Pán Péter (amerikai) 16.05, 20.30 Madagaszkár (amerikai) 12, 14.15 Melinda és Melinda (amerikai) 21.05 Rózsaszín regény (cseh) 17.10 Rózsaszín re­gény (cseh) 15.55 A tolmács (angol) 14.05 Elátkozottak (ameri­kai) 21.30 Szahara (amerikai) 13 KASSA DRUŽBA: Én, Pán Péter (amerikai) 18, 20 CAPITOL: Sin City (amerikai) 16, 18.15, 20.30 ÚSMEV: Varázskörhinta (angol-fran­cia) 16, 17.45 A bukás - Hitler utolsó napjai (német) 19.30 IMPULZ: Noel (amerikai) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA GALÁNTA - KERTMOZI: In Good Company (amerikai) 21 PÁTI FÜRDŐ - KERTMOZI: Pata-csata (dél-afrikai-amerikai) 21 PÁR­KÁNY - DANUBIUS: Madagaszkár (amerikai) 18 Gorilla bácsi (amerikai) 20 Elátkozottak (amerikai) 22 . GYŐR PLAZA: Batman: Kezdődik! (amerikai) 11.30, 14.15, 17, 19.45 Csontdaráló (amerikai) 11.15,13.30,15.45,18, 20.15 Farkasok bi­rodalma (francia) 12, 17.15, 19.45 Lagzi-randi (amerikai) 13.45, 18.30, 20.30 Madagaszkár (amerikai) 12, 14, 16, 18, 20.15 Meny­­nyei Királyság (amerikai) 14.30 Mr. és Mrs. Smith (amerikai) 11, 13.15.15.30.17.45, 20 Pata-csata (dél-afrikai-amerikai) 11.15 Star Wars III. - A Sithek bosszúja (amerikai) 15.45 Szahara (amerikai­spanyol) 11.45, 14.15, 16.45, 19.30 Túszdráma (amerikai-német) 12.45, 15, 17.15, 19.30 Viasztestek (ausztrál-amerikai) 13, 15.15, 17.30,19.45 Világok harca (amerikai) 13.15,15.30,17.45,20 ÁTFEDÉSEK Az ábra minden sorába két szó kerül, melyek közül az első szó 1 utolsó kettő ill. három betűje meg­egyezik a második szó első kettő ^ ill. három betűjével. A számozott kockák a számok sorrendjében Babindák István verseskötetének a 3 címét adják megfejtésül megfejté­sül. 1: Becézett Károly - Szép, tetsze- 4 tős külsejű 2: Beszél a kecske - Néhány 5 3: Egy vallású hívők közössége - Érték, kelet, becsület 4: Magas építmény - ízlelő szerv 6 5: Gyorsan repül - ...-díj, az egyik legnagyobb elismerés _ 6: Bástya tetején épült díszes fal - ' Pl. a cukor íze 7: Lót-fut - Cseh páros tánc 8 8: Támlátlan heverő - Lejátssza a diafilmet 9: Király kezében összpontosul - 9 Lassú Tegnapi feladványunk megfejtése: - Mert a szöveget nem tudja. 1 2 3 4 5 6 7 S 9 10 11 60ND0LK0D0 - HETENTE VERSENYFELADVANY 4 7 3 2 2 7 9 4 8 1 5 6 9 3 1 1 9 6 4 5 9 2 4 7 8 2 3 6 5 6 2 1 Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. 7 5 6 4 3 9 1 2 8 9 3 2 5 1 8 4 6 7 4 8 1 6 7 2 3 9 5 3 9 4 7 2 6 8 5 1 2 7 8 1 9 5 6 3 4 1 6 5 3 8 4 9 7 2 8 2 7 9 6 1 5 4 3 5 1 9 2 4 3 7 8 6 6 4 3 8 5 7 2 1 9 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos: Néha az emberek csak infor­mációt szeretnének tudni bizonyos dolgokról, de nem rosszindulatból, úgyhogy ezt vegye figyelembe, és mondja el nekik, amit tudni szeremének, nehogy meghara­gudjanak önre, hogy nem segít nekik. Bika: Gyakran visszahúzódik. Úgy érzi, a kapcsolatai dö­cögnek. A hét végén javul a helyzet. Igaz, akkor már tisztán érzi, mit, miért tesz. Sokat foglalkozik tár­sadalmi kérdésekkel. Olyannyira, hogy tenni is képes az eszméiért. Ikrek: Bármilyen változás történ­jen is ezen napon a szerelmi életében, biztos lehet ab­ban, hogy hosszú távon az ön javát szolgálja. Nyugodtan beszéljen meg mindent a barátnőjével, men fontos tanácsokat adhat. Tetszik önnek ez a zűrös helyzet, vallja csak be! Ön egy pénzügyi zseni, nem hi­bázhatja el. Ha tényleg alaposan vé­giggondolta, szinte kockázatmentes a döntése. Nyugodt szívvel belevág­hat. Oroszlán: Ne sújon, ha a nagy önelé­gültségében faképnél hagy­ják! Nézzen körül egy kicsit, hátha valamelyik sport megragadja a fantáziáját! Akitartásával, és sportos alkatával nem kéne egész nap a szá­mítógépet püfölnie! Szűz: Próbáljon meg lazítani, ad­jon magának időt, és álljon ellen a kísértésnek, hogy folyton kifogásokat hozzon fel. Joga van otthon maradni, és nem dolgoz­ni, ha betegnek érzi magát vagy csak egyszerűen pihenni szeremé. Mérleg: Nagyon kecsegtető meghí­vást kap valakitől, aki sze­remé sokkal jobban megis­merni, pedig csak most találkoztak. Ez nagyon jól is alakulhat végül, és lehet, hogy egy igazán kedves és ren­des embert ismerhet meg. Skorpió: Mindent megtesz, hogy job­bá varázsolja mások életét. De közben ne feledkezzen el saját magáról sem! Megfelelően gon­doskodjon a testéről és a szelleméről is. Ehhez pedig mindenképpen hoz­zátartozik egy kiadós mozgás. Nyilas: Ha valaki megpróbál önre erőltemi valamit, akkor már az elején szakítsa félbe. A szerelmi életében pozitív fordulat kö­vetkezhet be. Legyen büszke, és mu­tassa meg másoknak, hogy igazán szerelmes. Bak: Leginkább a túlságosan las­sú haladás bosszantja. Az önt körülvevő emberek nem is annyira lelkesek, mint mutatják. Igyekezzen az energiáit nem rájuk pazarolni, egy kis egészséges önzés sosem árthat. Vízöntő: Valaki túl sokat vár el öntől, és azt veszi észre, hogy sem­mi magánélete nincs. Ez na­gyon feldühíti. A helyzet valószínű­leg önt igazolja, viszont ez nem segít, hogy változtasson rajta. Az első lépést önnek kell megtennie. Halak: Szükség lesz a kitartására. Ügyeljen rá, hogy ne fogja fel túl személyesen mások bizonyos problémáit. Több időt for­díthatna saját kapcsolataira. Na­gyobb társaságban nem találja a he­lyét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom