Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-24 / 197. szám, szerda

2Közélet ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 24. Pavol Rusko szerint a kereszténydemokraták visszaélnek az általuk irányított minisztériumokkal, Vladimír Palkó belügyminiszter azonban ezt cáfolja Támadva védekezik a kegyvesztett miniszter Sokan voltak kíváncsiak a váltóügy legújabb változatára (SITA-felvétel) Pozsony. A legjobb védeke­zés a támadás - Pavol Rusko ennek megfelelően pártja hétfői elnökségi ülé­se után, miután meggyőző­dött róla, élvézi az ANO bi­zalmát, meggyanúsította a KDH-t, hogy visszaél az ál­tala irányított ágazatokkal. A gazdasági miniszter sze­rint a Korrupcióellenes Hi­vatal megrendelésre és az­zal a céllal nyomozott elle­ne, hogy befeketítő adato­kat gyűjtsenek róla. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A liberális vezér meggyőződése, a belügy szivárogtatta ki a váltó­ügyet, melyekről a rendőrök a kü­lönböző vizsgálatok során szerez­tek tudomást. „2003 végén Ľubo Blaško elárulta, a nyomozók több­ször nyomást gyakoroltak rá, mondván, addig nem hagyják bé­kén, amíg nem mond nekik vala­mit, amit felhasználhatnak Rusko ellen” - nyilatkozta a gazdasági miniszter a Plus 7 dní című lap­nak. Blaškót a rendőrség valóban többször ellenőrizte, ám soha nem tettek ellene vádemelési javasla­tot, s már meghalt, úgyhogy nem tudja alátámasztani Rusko állítá­sát. Azt azonban, hogy a KDH visszaél pozíciójával, Rusko sze­rint elsősorban Jozef Vašina, a Szlovák Villamos Művek felügyelő tanácsának egykori tagja támaszt­ja alá, aki korábban vallomást tett a vállalat igazgatójának, Miroslav Rapšíknak a zsarolási ügyében. Rusko tudni véli, a rendőrség kényszerítette Vasinát, hogy elle­ne tanúskodjon. „Vaktában lövöldözik, amire nem érdemes válaszolni” - reagált Vladimír Palkó belügyminiszter. Az ANO főnöke hétfőn ahelyett, hogy bizonyítékokkal igazolta vol­na, a KDH hogyan él vissza a bel­­üggyel, régi ügyeket húzott elő, s azok kapcsán szidta a rendőrséget, főleg a korábban Jozef Šátek által vezetett korrupcióellenes alakula­tot. Rusko a főügyészségen tett há­rom tanúvallomásra hivatkozott. Az egyik Vašináé a František Mojžiš-úgyben, a másik Dušan Valkóé, a Markíza egykori tudósí­tójáé. A rendőrök állítólag ez utób­bitól is bizonyos ellenszolgáltatás fejében kompromittáló informáci­ókat követeltek Ruskóról. A har­madik vallomás egy rendőré, aki az ANO elnöke szerint megerősí­tette, hogy Šátekék - főleg Pavol Rusko ügyei kapcsán - politikai megrendelésre dolgoztak. A libe­rális vezér ezért követeli, alaposan ellenőrizzék a Korrupcióellenes Hivatal tevékenységét, különös te­kintettel a Šátek és helyettese, Igor Oravec által levezényelt ügyekre. „Ruskónak hosszabb ideje van bizonyos belügyi fóbiája, miköz­ben többször ellentámadásba len­dült. Szüntelenül rágalmazta a rendőrségi tisztségviselőket, Šá­­teket és engem, mert szerinte rá­szálltunk. (...) Nem tehetek róla, hogy Rusko úrnak a múltban meg­gyűlt a baja František Mojžišsal. Ráadásul az összes ügyben még le sem zárult a nyomozás. Azt az ösz­­szefüggést pedig, hogy az ANO-val tartó bírósági per és a mostani vál­tóbotrány kapcsán a KDH visszaél a reszortokkal, senki sem érti. (...) Nem tudok egyetlen politikusról sem, aki megkapta volna a vitatott váltók fénymásolatát, s ők továbbí­tották volna a sajtónak. De még ha így is lett volna, az mit változtat Rusko problémáján?!” - nyilatkoz­ta Palkó a .týždeň című lapnak. A rendőrség nem tud arról a há­rom esetről, melyeket Rusko hét­főn említett, szögezte le Boris Ažaltovič belügyi szóvivő. Ezek az ügyek szerinte egyébként sem függnek össze a váltókkal, s figye­lemre méltó, a gazdasági minisz­ter erre mikor hívta fel a sajtó fi­gyelmét: mindháromnak legalább kétéves gyökerei vannak, s a bel­ügy ezért nem óhajtja kommentál­ni a dolgot. A tárcavezető politikai felelősségre vonására pedig nem látnak okot. Svetlana Husárová, a főügyész­ség szóvivője tegnap lapunkkal közölte: Vašina vallomását csak ezen a hétfőn kapta meg az illeté­kes kerületi katonai ügyészség - holott a Főügyészségen már már­ciusban tett vallomást. A néhány hetes csúszást Husárová szerint az okozta, hogy a vallomást tévedés­ből más ügyészségre küldték el. Lapunk értesülései szerint Valko vallomásával, valamint az egykori rendőr levelével kapcsolatban sem indult eljárás. Pavol Haulík szociológus sze­rint a közvéleményt nem érdekli Rusko vádaskodása, az embere­ket nem aggasztja, hogy bárki is visszaél a belüggyel. Amikor Palkó a tárca élére került, a rend­őrségben a lakosok mindössze 20 százaléka bízott, ez az arány az­óta megkétszereződött. A közvé­lemény-kutatások alapján a pol­gároknak tetszik, hogy a keresz­ténydemokrata miniszter könyör­telen harcot hirdetett a bűnözés ellen, és igyekszik megválni a hi­vatalijogkörükkel visszaélő rend­őröktől. (t, s, h, sza) Malchárek miniszter lehet Pavol Rusko nem élvezi legközelebbi munkatársai bizalmát. Az ANO hétfői elnökségi ülése után ugyan azt mondta, senkin sem akar bosszút állni, s nem fogja kitúrni a pártból alelnökeit, akik nem tá­mogatták őt, ám elemzők szerint előbb-utóbb kiéleződik majd a helyzet közöttük. Ha az ANO kilép a kormányból, nem biztos, hogy az egész parlamenti frakció távozni fog. Legalább öt liberális hon­atya kormánypárti szeretne maradni, s értesülések szerint a minisz­terelnök már tárgyalt velük a szóba jöhető lehetőségekről, az esetle­ges pozíciókról. Bizalmas forrásból megtudtuk, az sem kizárt, a Ruskót nem követő liberálisok jelölhetnék az új gazdasági minisz­tert, s ennek kapcsán Jirko Malchárek neve is felmerült, (sza) A Markíza eladásából 100 milliós bevétele volt Miért kapott osztalékot, ha nem tulajdonos? Hirdetésben bizonyga Hiányzó magyarázatok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ANO elnöke ma három lap­ban hirdetést adott fel, melyben próbálja tisztára mosni magát. „Az utóbbi két hétben intenzív, politikai indíttatású médiakampány tanúi lehettünk. Olvashatták, hogy nem tudom megmagyarázni, miből és hogyan fizettem ki a váltókat, s állí­tólag törvényt sértettem. Ez nem igaz! ” - olvasható a hirdetésben. Rusko állítja, törvényeink meg­engedik, hogy miniszterként is részvényes és magántársaság tulaj­donosa legyen, s vagyonát a saját belátása szerint befektethesse. 2000-ben a Markíza eladásából 100 milliós bevétele volt, s utána is több magáncég részvényeseként, politikusként pedig a betöltött tiszt­ségekkel járó fizetésből ugyancsak további jövedelemre tett szert. „2003 szeptemberében 104 millió értékben váltókat írtam alá. Né­­hánnyal az előző időszak adóssá­gaiért kezeskedtem, néhány az egyes tervezett projektumokba fek­tetett pénzt fedezte. A váltó szokvá­nyos fizetési eszköz, például hite­leknél használják” - állítja Rusko, majd részletezi a törlesztési módot. 2003. november 3-án visszafizette a Národná obroda kiadójától fel­vett 8,8 milliós kölcsönt a Minerfin cégnek. 2003. december 16-án ugyanennek a vállalatnak adott to­vábbi 6,8 milliót, egy hónappal ké­sőbb pedig még 3,694 milliót. 2003. október 9-e és december 8-a között törlesztette a Norex Digital Kft.-től, a www.markiza.sk Rt.-tól, a ZT Slovakia trading Rt.-tői, a Fajn Production Kft.-től és a Lenox Kft.­­től felvett kölcsönt, összesen 6,125 millió korona értékben. 2003 no­vemberében visszafizetett 10,6 mil­liónyi magántartozást. 2004 janu­árjában törlesztett 28,5 milliót - a tartozás 2003 során fokozatosan gyülemlett fel. A pénzt az a befek­tető adta, aki támogatta az európai szabadalmazással összefüggő pro­jektumot. 2003 decemberében nem jött létre az általa tervezett új kiadó, így az e célra elkülönített 40 milliót érintetlenül visszaadta. „Ez összesen 104,519 millió. A feltüntetett adatok szerződések­kel és konkrét iratokkal alátá­­maszthatóak” - tette hozzá Pavol Rusko, (sza) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ ♦ Miért állított ki Ľubomír Blaško nevére mintegy 100 millió koro­náról szóló 11 váltót nem sokkal gazdasági miniszterré való kine­vezése után? ♦ Mire költötte ezt a pénzt, s mi­ből fizette vissza, ha hivatalos jö­vedelme erre kevés volt? - Va­­gyonbevallásában 1,237 millió bevételt tüntetett fel. ♦ A váltóbotrány során miért mó­­dosítgatta utólag korábbi kijelen­téseit? - Eredetileg azt mondta, a váltókkal a hozzá közel álló cégek adósságaiért kezeskedett; később leszögezte, az összeg egy részét magánszemélyként kérte köl­csön; folyamatosan változtatta azt is, hogyan törlesztette a pénzt. ♦ Rusko először azt állította, a Markíza osztalékaiból fizette ki a váltókat, csakhogy nem világos, hogyan kaphatott osztalékot, ha hivatalosan semmi köze a tévé­hez. ♦ Egy újabb verzió szerint az adósság egy részét a hozzá közel álló cégek - például az időközben megszűnt - Národná obroda című napilap - törlesztette, csakhogy nem világos, magáncégek miért fizették volna ki egy természetes személy tartozását, ha maguknak is anyagi gondjaik voltak. ♦ Rusko állítja, a kölcsönkért pénz egy részéből - 4 millióból - Blaškóval közös beruházásba akart fogni, csakhogy nem vilá­gos, a gazdasági miniszter miért kezdene olyan vállalkozásba, mely során eladósodna. ♦ Mikor törlesztette Rusko a vál­tókat? Blaško korábban meghalt, mint ahogyan a váltón szereplő határidő lejárt. ♦ Amikor egy sajtótájékoztatón arról faggatták, miért nem ad végre normális magyarázatot, odavetette: „Meg fog kelleni szok­niuk!” Arra a kérdésre pedig, hogy talán azért nem mutat fel írásos bizonyítékot, mert adóssá­gait a milliókat szatyorban hord­va törlesztette, azt felelte: „Néme­lyiket lehet, ha van bevételem.” ♦ Peter Schutz elemző szerint a sok verzió arról tanúskodik, Rusko hazudik, s végül belegabalyodott saját hazugságaiba, (p, t, sza) A váltó pénzügyi követelést megtestesítő értékpapír Ritka a váltóhasználat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ján Duckýnak, a Szlovák Gáz­művek meggyilkolt vezérigazgató­jának elhíresült fiktív váltóügyle­teit követően most Pavol Rusko gazdasági miniszter tisztázatlan, legalább 100 millió koronáról szó­ló váltóügye borzolja a kedélyeket. Olvasmányélményeink alapján azt gondolhatnánk, hogy bajba jutott dzsentrik, nagyban játszó kártyá­sok állítanak csak ki váltót. Ezek után lássuk e pénzügyi konstruk­ció definícióját! A váltó követelést megtestesítő értékpapír. Értelme­zése, hogy az egyik fél elismeri a másik fél felé fennálló tartozását, és vállalja, hogy azt meghatáro­zott időben és módon (jogilag ki­kényszeríthető formában) ki fogja egyenlíteni. Míg részvényt csak részvénytársaság, államkötvényt csak az állam, letéti jegyet csak bank bocsáthat ki, a váltót elvileg bármely jogi vagy természetes sze­mély kibocsáthatja. A váltóképes személy fogalma szinte megegye­zik a polgári jogban használt cse­lekvőképes fogalmával. Mind­azonáltal a váltó rendelkezik min­den olyan jogi kellékkel, ami az ér­tékpapírokat jellemzi. A váltó ki­állítására általában valamilyen más ügylet alapján kerül sor, ami­kor az ügylet egyik résztvevője az őt terhelő pénztartozást ilyen mó­don ismeri el. A hitel kiegyenlíté­se pedig úgy történik, hogy a kö­telezett az őt terhelő pénztarto­zásról váltót állít ki és ad át a jogo­sultnak. Az ügylet és a váltó in­nentől kezdődően elkülönül egy­mástól. A váltó kiállítása az ügy­letből fakadó jogviszonyt önma­gában nem szüntetni meg és meg­fordítva, a váltó alapján a váltójo­gosultja az alapjogviszonytól füg­getlenül léphet fel a váltó kötele­zettjével szemben. Váltót leggyak­rabban áruhitelezés során hasz­nálnak (jelenleg nem túl gyakori), amikor az áru vevője nem kész­pénzzel fizet, hanem váltót bocsát ki, amelyben elismeri az áruért a tartozását, és annak kiegyenlíté­sére kötelezettséget vállal. E jogi­lag szabatos, ám kissé nehezen emészthető definíciót azzal egé­szítjük ki, hogy nálunk a váltók használatáról szóló törvény még 1950-ből hatályos, (ú) RÖVIDEN Lassan épül a nemzeti színház Pozsony. A tervezettnél lassabban haladnak a Szlovák Nemzeti Színház építési munkálatai. František Tóth kulturális miniszter a ké­sés fő okaként a cégek bizalmatíanságát jelölte meg a kormány iránt, a beszállítók nem biztosak ugyanis abban, hogy az állam fizet-e a szolgáltatásaikért. (TASR) Szuperhatalmak új nagykövetei Pozsony. Ivan Gašparovič tegnap átvette Rodolph Meaker Vallee amerikai nagykövet megbízólevelét. A diplomata reméli, hogy ittléte alatt sikerül elsajátítania a szlovák nyelvet, és megismernie az orszá­got. Tegnap ugyancsak átadta megbízólevelét Alexander Udalcov, Oroszország új szlovákiai nagykövete. Udalcov kifejezte elégedettsé­gét a kétoldalú kapcsolatok alakulásával, a diplomata főképpen a kul­túra és az oktatás terén lát lehetőséget a szorosabb együttműködésre. Udalcov korábban 15 évig dolgozott a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségen, és folyékonyan beszél szlovákul. (TASR, SITA) Mentesülnek a húszkoronás illeték alól a diszpenzális kezelésre járók Nem a tervezett kezelésekre ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Az orvosok nem akar­nak minden krónikus beteget diszpenzális, vagyis tervezett keze­lésre beosztani. „Szlovákiában kö­rülbelül minden ötödik embernek van valamilyen krónikus betegsé­ge, azaz mintegy egymillió ember gyógykezelését kellene szigorúb­ban ellenőrizni, ami gyakorlatilag kivitelezheteden” - mondta Pász­tor László, a Magánorvosok Társu­lásának (ASL) elnöke. A tervezett kezelés azt jelenti, hogy a beteg gyakrabban jár ellenőrzésre, az or­vos szigorúbban felügyeli állapotá­nak alakulását. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a betegnek nem kell fizetnie az egészségügyi díjakat, vagyis az orvosnak és a gyógysze­résznek járó 20 koronát. „A diszpenzális kezelésre való beosz­tásnak nem a díjfizetés alól való fel­mentés az elsődleges célja, mely különben is csak az adott betegség­re vonatkozik” - állítja az ASL elnö­ke. A szakminisztérium szerint az orvosoknak joga van eldönteniük, ki esetében javasolnak tervezett ke­zelést. „Ők ismerik legjobban bete­geiket, ők tudják legjobban meg­ítélni, hogy szükségük van-e rá” - véli Karol Farkašovský, a tárca szó­vivője. Bizonyos útmutatást nyújt számukra az a jegyzék, mely azo­kat a betegségeket tartalmazza, melyek indokolják a páciens állapo­tának fokozott ellenőrzését. Szep­tembertől az orvosok jogszerűen fi­zettethetik meg a páciensekkel az előjegyzést. Az elkérhető összeg fel­ső határát a megyei önkormányzat szabhatja meg. „Az előjegyzés díja várhatóan 50 és 500 korona között mozog majd, orvostól és régiótól függően” - véli Pásztor László. Az orvosok legfeljebb rendelési idejük 25 százalékéban és előre meghatá­rozott időben fogadhatnak elő­jegyzett betegeket, és az előjegyzés díját, valamint a rendelési idő el­osztását nyilvános helyen ki kell függeszteniük, (lpj, s) Titkolják, hova rejtették Megvannak az elkövetők Pozsony. Már őrizetbe vette a rendőrség Ladislav Matovič elrab­lóit. A férfit két héttel ezelőtt négy személy erőszakkal hurcolta el egy nagyszombati vendéglőből. A vál­lalkozót ennek ellenére még nem sikerült megtalálni, ugyanis a felté­telezett tettesek tagadják bűnössé­güket, és nem árulják el, hol van az áldozatuk. A rendőrség eddig hét gyanúsított személyt vett őrizetbe, köztük a rablás megrendelőjét, D.P. vállalkozónőt és társát, I. H.-t. A bűncselekmény indítékát Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató nem kí­vánta pontosítani. (dem)

Next

/
Oldalképek
Tartalom