Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-03 / 179. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Megcsalt bennünket a szomszéd tyúkjaival. Legyen belőle húsleves! (Ľubomír Kotrha rajza) A holokauszt tagadása a Német Szövetségi Köztársaságban jogi és erkölcsi bűntett Csak a fiúi tisztelet jogán? TALLÓZÓ ROSSZIJSZKAJA GAZETA Politikai játszmákat vél fel­fedezni az Oroszországban élő finnugor népek körül a na­pilap, amelynek úgy tűnik, Moszkva külföldi „barátai” a Szovjetunió széthullásának forgatókönyve alapján igye­keznek szétverni az országot. Az orosz kormány napilapjá­ban megjelent cikkben Vlagyi­mir Tomilov emlékeztetett ar­ra, hogy az Európai Parlament májusban határozatot foga­dott el az Oroszország részét képező Mari Autonóm Köztár­saságban tapasztalható súlyos jogsértésekkel kapcsolatban, s az őslakos mari (cseremisz) nép jogainak tiszteletben tar­tását követelte. Politológusok véleményét idézve Tomilov nyilvánvalónak nevezte, hogy mesterkéltek az EP-ben el­hangzott vádak, a háttérben valójában az áll, hogy az ősla­kos finnugor népek által la­kott oroszországi régiókban találhatóak a stratégiai kőolaj­tartalékok. Az újságíró fel­idézte, hogy az Egyesült Álla­mok 2003-ban közzétett geo­politikai stratégiájában Zbig­niew Brzezinski politológus, Jimmy Carter volt elnök egy­kori nemzetbiztonsági főta­nácsadója nagy szerepet tulaj­donít a hipotetikusan létező „Nagy Finnugor Köztársaság­nak”. E népcsoport kiválasztá­sa nem véletlen, hiszen a finn­ugor népek lakta területen koncentrálódik az energiahor­dozók tartalékának 40 száza­léka. Tomilov szerint a nemze­tiségi kérdések Oroszország világpiaci konkurenseit első­sorban gazdasági érdekekből foglalkoztatják. Kiemelte, az amerikai doktrínának Orosz­országban is vannak hívei, de legalábbis hasonló törekvés fi­gyelhető meg egyes regionális vezetők cselekedeteiben. Pél­daként említette Anatolij Karakcsijevet, Komiföld köz­­társasági elnökének volt he­lyettesét, aki Északi terület né­ven négy északnyugati régió - Komiföld, az Arhangelszki és a Vologdai terület, valamint a Nyenyec Autonóm Körzet - egyesítését javasolta. Tomilov, aki egyfajta finnugor állam mintaképét látja e mögött a ja­vaslat mögött, utalt arra, hogy Karakcsijev nem egyeztetett az említett régiókkal. Úgy vél­te, az érintettek véleményé­nek mellőzése a helyzet desta­­bilizálásával és a térségben élő különböző népek közötti gyűlölködés fellángolásával fenyegetne. SZERB SAJTÓ Erősen kiélezte a szerb-ma­cedón viszonyt Jovan szerb or­todox érsek bebörtönzése, és Belgrad ragaszkodik ahhoz, hogy bocsássák szabadon a szerb megítélés szerint igaz­ságtalanul elítélt főpapot. Ve­­limir Ilics szerb beruházási mi­niszter sajtóértekezleten jelen­tette be, hogy Szerbia szünetel­teti együttműködését Macedó­niával mindaddig, amíg szaba­don nem engedik Ohrid érse­két, egyben Szkopje metropoli­­táját. Közölte, személyesen próbált meg közbenjárni Bran­­ko Crvenkovski macedón ál­lamfőnél Jovan érdekében, ám azt a választ kapta, hogy az igazságszolgáltatás független, és az államfő ezért nem kíván élni kegyelmi jogkörével. Vitéz dr. Endre László, va­lamikori gödöllői főszolga­bíró, majd Pest megyei al­ispán, a német megszállás után belügyi államtitkár - a magyar történelem egyik legsötétebb figurája. Há­borús bűnösként kivégez­ték. Nemrég a fiáról, Endre Zsigmondról készült doku­mentumfilm. E. FEHÉR PÁL Ez az idős ember ma is rajong édesapjáért, gyűjtögeti a róla szóló cikkeket, fényképeket. Meg van győződve róla, hogy apja a zsidók összeesküvésének áldozata lett, ezért nem is hajlandó olyan tények megismerésére, amelyek netán sérthetnék kegyeletes érzéseit. Még azt sem hiszi el, hogy voltak náci megsemmisítő táborok, sze­rinte a magyar zsidóságot dolgozni vitték, ami helyes lépés volt, ám az inkriminált helyszíneken, sajnos, az át­lagosnál többen haltak el. A Duna televízióban törté­nészek vitatkoztak e film­ről, és szinte egyöntetűen megértették a fiúi rajongást: neki - úgymond - joga van apját védeni. A tévévita egyik résztvevője viszont figyelmeztetett: a náci vezérek, pél­dául Hitler helyettese, Martin Bor­­mann és főépítésze, Albert Speer gyermekeivel ugyancsak készültek intetjük, s ők mintha többet értet­tek volna meg a múltból, noha nyi­latkozataikban ők sem tagadták meg apjukat. Ilyen, nyilvánosság számára szánt gesztust persze nem is kért tőlük senki. Ugyanakkor azonban ezek a leszármazottak tudtak valamit, amit ez a megvé­nült magyar fiú nem tud vagy nem akar tudni, és ezt teheti, mert a megfelelő törvényi háttér Magyar­­országon (tegyem hozzá: Szlováki­ában is) hiányzik, illetve nem mű­ködik. A Bormann- és a Speer­­gyerekek nem feledkezhettek meg arról - a szülőket illető tiszteletük mellett -, hogy ha a holokauszt té­nyét a leghaloványabban vitatni merészelnék, azonnal bíróság előtt, majd börtönben találják ma­gukat. Németországban a népirtás bűnét nem lehet áthárítani (aho­gyan a magyar fasiszták és mai hí­veik egy csoportja teszi ezt: a né­metekre mutogatva, a magyar csendőrök és a közigazgatás aktív segítőkészségéről, valamint a zsidó vagyon rablásában tanúsított kész­ségükről elfeledkezve), tagadni pe­dig nem csupán a büntető törvény­­könyv paragrafusaiba ütköző bűn, hanem a társadalom erkölcsi érze­tét súlyosan sértő cselekmény, amely azonnali kiközösítést von maga után. És magától értetődő módon a német történészek szin­tén keresték és keresik a história „emberi” hátterét, kutatják a ma­gyarázatot arra, hogy a náci vezé­rek miként jutottak oda, ahová el­jutottak, mi lehetett kultuszuk oka, miként látták őket a családban, a közeli munkatársak milyen véle­ményt formáltak róluk. Arról azon­ban szó sincs, hogy bárki tagadhat­ná a haláltáborok létezését. Még a hozzátartozó jogán sem. A nyilvá­nosság előtt semmi esetre sem. Most azonban magyarázgatják az Endre-csemete fiúi szeretetének eme borzalmas megnyilvánulását. Holott az, amit Endre László tett, nem csak a zsidóság ellen irányult, amint ezt a torzult lelkületű fiú a hóhér papa mentségére érvként említi, ma is eleven antiszemita in­dulatait is magyarázva. Ő a - mini­málisan számolva is - négy antisze­mita, törvényt megalkotó és végre­hajtató Horthy-rendszert is fel akarta számolni. Ha úgynevezett úriemberi kategóriákban fogalma­zok: a kormányzónak tett esküjét szegte meg, hogy hűséges hitlerista lehessen. Neki és hasonszőrű társa­inak már 1944. március 19-e hajna­lán első dolguk közé tartozott pél­dául, hogy a kormányzó leghűsé­gesebb emberét, Keresztes Fischer Ferenc belügyminisztert a Gestapo kezére, majd náci koncentrációs tá­borba juttassák. Hasonló sorsra ju­tott Sombor-Schweinitzer Ferenc, a Endre László (Képarchívum) politikai rendőrség főnöke, aki ugyancsak fogságra vetett kisgaz­dákkal, szociáldemokratákkal és kommunistákkal közösen töpreng­hetett azon, mi is történik voltakép­pen a világban. Azzal a különbség­gel, hogy a szocdemek és a kom­munisták nem is vártak, várhattak más bánásmódot se a náciktól, se Endre Lászlótól, viszont mind a volt belügyér, mind a rettegett hírű egykori rendőrfőnök mégiscsak azok között volt, akik segítették Endre és százezernyi kisebb-na­­gyobb társa karrieijét. Endre végül is nem ellenzékiként lett alispán, mert ilyesmi a Horthy-rendszerben elképzelheteden volt. Ellenzéki­ként még segédjegyző sem lehetett volna. Ám szükséges-e Endrének és cimboráinak teljes bűnlajstromára emlékeztetni? A történettudo­mányban - a rendszerváltást köve­tően - rengeteg átértékelés történt. Olyanok is, amelyek megfeleltek a történelmi tényeknek, és olyanok nemkülönben, amelyek nem a té­nyeket tekintették irányadóknak, hanem azt az ideológiai hátteret, amely politikai programjukat, jelen esetben a Horthy-korszak rehabili­tálását segítette. Ám még ez utóbbi irányzat képviselőinek sem jutott eszébe, hogy Endre Lászlót, a vi­tézt, a jogi doktort elítélő bírósági és erkölcsi verdiktet megváltoztas­sák. Imrédy Béla vagy Bárdossy László esetében történtek ilyen kí­sérletek, sőt még Endre László köz­vetlen főnökének, Jaross Andornak az ügyében is akadtak, akik enyhí­tő körülményeket kerestek. Endre Lászlónak eleddig nem akadt vé­delmezője. Endre Zsigmond, a fiú vállalko­zott erre, és ehhez nyilvánosságot is kapott. Azok, akik ezt a kísérletet kommentálják, arra hivatkoznak, hogy akár e dokumentumfüm által pontosabban ismerhető meg az an­tiszemitizmus természete: kialaku­lása, elmélete, gyakorlata. Nem hi­szem. Az antiszemitizmus világa sajnálatosan megfelelően ismert. Az a lélektani és politikai közeg, amely egyes vallások vagy nemze­tek, nemzeti kisebbségek kiközösí­tésére, megsemmisítésére irányul napjainkban, az egész emberiség asszisztálása mellett működik. Mind az öt földrészen. Valóban szükség lenne arra, hogy Endre Zsigmond segítségét igényeljék akárkik a faji, a politikai, a nemzeti előítéletek és következményeik megismerésére? Hagyjuk békében élni a bűnösök leszármazottait! És ne feledkezzünk meg róla, az apák és a nagyapák bűne nem avult el. Sem jogi, sem erkölcsi értelemben. Kutatják, hogy a náci vezérek miként jutottak oda, ahová eljutottak. KOMMENTÁR Simon az, aki szegény? BARAK LÁSZLÓ Szegény Simon Zsoltnak már megint le kellene mondania. Leg­alábbis ismét ezt követeli néhány, önmagát felkent környezetvédő­nek álcázó megszállott. Közben pedig egyáltalán nem biztos, hogy a tátrai tűzvész e legfrissebb politikai fenekedés igazi oka. Annál ke­vésbé, mivel, enyhén szólva, nem bizonyított a mezőgazdasági mi­niszter piromániája, vagyis beteges gyújtogatási hajlama... Sőt, biz­tosan nem ő gyújtotta föl a Magas-Tátrát! Ürügyként viszont éppen megfelelhet a szóban forgó katasztrófa Simon távozásának követelé­sére. Ha már a Magyar Koalíció Pártjának politikusaira ez idáig csak néhány kósza, kis stílű, vidéki apparatcsik „tyúklopásaié’ sikerült rá­kenni. Legalábbis, a szlovákiai politikai elit mindennapi viselt dolga­ihoz képest... Mindenképpen kézenfekvő tehát egy magyar nemzeti­ségű politikust bemártani, ráadásul a nemzeti kincsként számon tar­tott magashegység „kálváriájának” kapcsán. Most, az ősszel esedé­kes megyei és a jövő évi parlamenti választások előtt - pláne! Min­den rendben is volna ezzel a szándékkal, hiszen a politika eszköztá­rában a legfennköltebb princípiumok mellett megvan sajnos a legiti­mitása a permanens hazudozásnak, a szimpla szemétségnek is. Ez­úttal azonban, ahogy mondani szokás, mégis megálljt kellene pa­rancsolni a lakodalmas menetnek, mégpedig épp a „környezetvédő menyasszony” miatt...! Hiszen a közvélemény józanabb része egé­szen biztosan jól emlékszik arra, hogy az elképesztő erejű tornádó martalékává vált tátrai fenyvesek romjainak mielőbbi szakszerű el­takarítását - az erdészekkel együtt - éppen a most feláldozandó mi­niszter szorgalmazta a legvehemensebben annak idején. Mégpedig épp azokkal a népbutító, elvakult zöldpárti propagandát foggal-kö­römmel gerjesztő megélhetési!!) környezetvédelmi egyletekkel szemben is, amelyek fanatikusai mindmáig arról prédikálnak min­den lehetséges fórumon, hogy nem szabad hozzányúlni a Tátrához, mert, úgymond, meggyógyítja az majd önmagát...! Hiába ágált a szakma, Simon Zsolttal együtt, számtalanszor kinyilatkoztatván, hogy ez az öngyógyítási duma úgy hülyeség, ahogy van! Mert min­den egyes tétlenségre kárhoztatott nappal a Magas-Tátra végórájá­hoz közeledünk. S lön! A minap úgy égett le közel háromszáz hek­tárnyi erdőmaradvány a hegység turisztikai központjainak tőszom­szédságában, mmt egy papírgalacsin... Egyébként, tényleg nem kell abból különösebb ügyet csinálni, ha időközönként az aktuális kor­mány tagjainak lemondását követelik egy demokratikus országban. Szólásszabadság lenne ugyanis vagy mi a szösz. Nem mindegy azon­ban, hogy kiket és miféle motiváció vezérel, amikor útilaput emle­getnek, akár egy politikussal kapcsolatban. Akkor sem kell világvé­gét vizionálni, ha előre megfontolt hatalmi ambíciókkal történik az ilyesmi... Csak éppen nevetséges, egyszersmind elszomorító, ha ilyen esetekben rendre oly mérvű szellemi nyomorúságot feltételez­nek egy állítólagos európai ország köznépi berkeiben is, mint ami­lyen a bujtogatók fejében általában lappang. Ilyen értelemben most már nem is biztos, hogy Simon Zsolt az az ember, aki szegény... JEGYZET Gyatra népegészség PÉTERFISZONYA Nem nagyon valószínű, hogy a hazai illetékeseket tényleg meg­lepte a nemrég közzétett értéke­lés, mely szerint Szlovákiában 6- 8 évvel rövidebb ideig élnek az emberek, mint az EU tagállama­iban, de egy biztos: az egészség­­ügyi reformjára oly büszke Ru­dolf Zajac miniszter nem nagyon örült a közzétett adatoknak. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezni, ma még a népegészség állapotáért nem (csak) őt terheli a felelősség, ugyanis a WHO az ágazatot a rendszerváltás óta fo­lyamatosan elmarasztalja. Főleg azért, mert a közismerten ked­veződen helyzet és a világszer­vezet ajánlásai ellenére nem fo­gott bele a problémák orvoslásá­ba. Nos, az egészségügyi minisz­ter bejelentése szerint hamaro­san minden másképp lesz. Ugyanis vezetésével a tárca vagy harminc rendelettel lát neki a la­kosság jónak nem mondható - nem sikerült csökkenteni a szív­ós daganatos betegségek ará­nyát, megállítani a drámai mó­don megsokszorozódott lelki nyavalyákat, de a csecsemőha­landóságot sem - egészségi álla­potának javításába. Mivel köztu­dott, egészségünk megtartása 80 százalékban rajtunk múlik, vagyis csak 20 százalékban függ az orvosi ellátástól, a miniszter felhívja figyelmünket az egész­séges táplálkozás, az aktív moz­gás szükségére, a káros szenve­délyek-alkohol, dohányzás, ká­bítószer, felelőtlen párkapcsolat - és a stresszes életvitel kerülé­sére. Eszem ágában sincs ellen­kezni ezekkel az ajánlásokkal, de tartok tőle, megvalósításuk akadozni fog. Mert hiszen hiába tudják a sokgyermekes szülők, hogy a sovány karaj egészsége­sebb az oldalasnál, a sonka a pá­rizsinál, hogy a salátán az olíva­olaj az igazi, amikor örülnek an­nak, ha a hónap végén legalább rántott levesre és pirítósra telik. A kisnyugdíjasok is naponta fo­gyasztanának friss zöldséget, ennék ők az idénygyümölcsöt, az epret, a dinnyét, az őszibarac­kot vagy akár az almát is, ha megengedhetnék maguknak. Csak hát tudják: ha nem verik fogukhoz a garast, ha 30 koro­nát költenek a nyári alma kilójá­ért, télen miből fedezik majd a fűtés egyre emelkedő költségeit? Vagy a tetemes gyógyszerkiadá­saikat, amelyek a reform ellené­re valahogy mégsem csökken­nek? ! Félő, a harminc rendelet is kevés a lakosság egészségi álla­potának javítására. Ha a kor­mány nem különít el anyagiakat az átfogó népegészségügyi ter­vezetek támogatására, ha nem biztosítja mindenki számára a kórokozómentes ivóvizet, a tisz­ta levegőt és a vegyszer nélküli élelmiszert, a miniszter szavai üres szólamok maradnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom