Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-17 / 191. szám, szerda

UJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 17. Tippverseny 19 Tippelők Új Szó-fociligája: a második fordulóban született néhány meglepő eredmény, melyekre a legrutinosabb versenyzők sem számítottak Csak Vargáné Molnár Éva találta el a góltotót Azt nem lehet állítani, egyoldalúra sikeredtek volna az eredmények Tipp­versenyünk második fordulójában. Voltak papírforma-mérkőzések, de né­hány esetben meglepően alakultak a találkozók. Az érsekújváriak hazai győ­zelmét szinte mindenki fogta, ellenben a Tekovské Lužany sikerére nem so­kan számítottak, de a deméndiek döntetlenje sem aratott osztatlan sikert. A góltotóban a szenciek 6:0-ra kiütötték a Láb együttesét, és ezt az eredményt csak egyetlen versenyzőnek sikerült eltalálnia. A lédeci Vargáné Molnár Éva érzett rá a nagyarányú diadalra, és az ezért járó három pontnak köszönhető­en a második forduló elén végzett. Dicséretet érdemel Jakab István, Uzsák Norbert és ifj. Fekete Tibor, akik nyolc pontot gyűjtöttek ebben az eredmé­nyekben színes játékkörben. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 16 pontos Fógel Andrea, Ipolyság 15 pontosok Csank István, Nagybalog; Csank Ist­vánná, Nagybalog; Kiss János, Ipoly­­nyék; Molnár Mónika, Komárom 14 pontosok Erdősi Zsuzsanna, Fél; Fógel Pál, Ipolyság; Jakab István, Perbete; Kunyik iíona, Szőgyén; Németh Lajos, Alistál; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Uzsák Norbert, Perbete; Vass Krisztián, Ba­lóny; Ádám László, Újbást 13 pontosok Doró Judit, Tornaija; Doró Szilvia, Tornaija; Duffek József, Bánkeszi; Egri Attila, Nyárasd; Fógel Kitti, Ipolyság; Gergely Attila, Sajógömör; Király Péter, Illésháza; Mandák Éva, Dunaszerda­­hely; Roskó Róbert, Tardoskedd; Szabó Zsuzsa, Torna; Tóth Kálmán, Nagyme­­gyer; Udvardi István, Bátorkeszi; Vargá­né Molnár Éva, Lédec 12 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Álló József, Béke; Bakos Józsefné, Dernő; Bálint Gábor, Nagykér; Bödök Károly, Töböréte; Czékus András, Marcelháza; Cziria Szilárd, Barsbese; Dánó Lajos, Érsekkéty; Doró Zoltán, Tornaija; Du­bai Antal, Nagysalló; Flander Éva, Hosszúszó; Fógel Ábel, Ipolyság; Cho­­van Piroska, Zsigárd; id. Sárkány Kor­nél, Nádszeg; ifj. Fekete Tibor, Du­­natőkés; ifj. Márkus László, Csallóköz­­támok; Jakab Igor, Perbete; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kádár Tamás, Ki­­rályhelmec; Kováč Diana, Ipolynyék; Luky Zoltán, Zselíz; Méry Marcella, Fél; Méry Máté, Fél; Mészáros Alajos, Hó­dos; Ondró Ernő, Kéménd; Sámson Ró­bert, Nána; Sárkány Roland, Nádszeg; Sasák Gyula, Perény; Stefik József, Per­bete; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Szudy László, Nemesbori; Takács Szi­lárd, Pered; Tóth Elemér, Nemesradnót; Urbán Lajos, Nagyölved 11 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Agg Norbert, Komárom; Agócs Gyula, Gö­möralmágy; Antalík Imre, Érsekújvár; Bačkovský Viktória, Komárom; Bálint István, Nagykér; Balogh Gábor, Gúta; Bartos Lászió, Felsőszeli; Berta Csaba, Perbete; Borka Henrietta, Szímő; Bugár Edith, Tallós; Bukai Lambert, Pozsony; Čenger Béla, Léva; Doró György, Tor­naija; Dubic Angéla, Dióspatony; Eke Elemér, Hanva; Farkas Imre, Csenke; Fógel János, Ipolyság; Fónad Ferenc, Tornaija; Gaál Katalin, Madar; Gál Krisztián, Nána; Gömöri László, Perbe­te; Győri Péter, Nádszeg; Gyurkovics Gyula, Szentmihályfa; Hegyi János, Jó­ka; id. Doró György, Tornaija; id. Ligárt József, Rimaszécs; ifj. Kádár Tamás, Ki­­rályhelmec; ifj. Püspöki Ferenc, Ipoly­ság; ifj. Szabó Mária, Madar; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Ilon Ferenc, Ogyalla; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kmet’o József, Málas; Kosa József, Gö­­mörsid; Kosik Katalin, Szímő; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lelkes Boglárka, Hodos; Lencsés Zoltán, Nagyfödémes; Lengyel Lajos, Nagymagyar; Lipták La­jos, Tornalja-Beje; Lőrincz Katalin, Sá­ró; Lozsy László, Vághosszúfalu; Luky János, Barsendréd; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Mogyorósi Kálmán, Dunamocs; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár János, Csata; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Rozália, Ekecs; Német Va­léria, Pózba; Németh László, Komárom; Orlai Ottó, Ipolyság; Orlai Zsófia, Ipoly­ság; Oszlik Gyula, Szőgyén; Petényi Fe­renc, Ipolynyék; Polák Dániel, Veze­­kény; Pongrác Zoltán, Feketenyék; Pos­­vanc Kálmán, Somoija; Pozmán Árpád, Berzéte; Rácz Anna, Madar; Radocha Pál, Madar; Roskó Magdolna, Tardos­kedd; Roskó Mihály, Tardoskedd; Sáf­rány Magdolna, Szete; Sárkány Tibor, Nádszeg; Somogyi Valéria, Vezekény; Soós Ágnes, Baka; Stefik Anna, Perbe­te; Struhár Tibor, Csata; Szabó Mária, Madar; Szudy Zsolt, Nemesbori; Szűri Béla, Köbölkút; Tapló László, Helemba; Tőre Ildikó, Füleksávoly; Trhaj József, Felsővámos; Uzsák Miklós, Perbete; Valkó László, Érsekújvár; Varga Erzsé­bet, Nádszeg; Vilinský János, Makranc; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zimer­­man Mária, Ipolyszakállos; Zsiduliak Péter, Ipolyság 10 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Ambrus Mária, Baka; Anyalai Miklós, Ifjúságfalva; Ba­­án Olga, Sárrét; Bagócsi Zsuzsanna, Sá­ró; Balogh Árpád, Gúta; Balogh Sán­dor, Gúta; Bartalos János, Lég; Bartek Krisztián, Pózba; Bőgi Robert, Duna­­szerdahely; Bráz Andrea, Tornaija; Bu­­benko Ilona, Buzita; Bugár Ándrás, Nagysalló; Bugár Attila, Felsővámos; Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Má­ria, Egyházgelle; Csóka Péter, Egyház­gelle; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Czékus Irén, Marcelháza; Deák György, Felső­szeli; Deák Zoltán, Jóka; Deszkás Fri­gyes, Csenke; Dobai Tünde, Kisújfalu; Elek József, Ipolyság; Erdősi Szilvia, Fél; Feledi László, Feled; Fitos László, Szilas; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel ícka, Ipolyság; Galgóc József, Muzsla; Gallo István, Rozsnyó; Gáspár István, Ragyolc; Ga­tyás János, Perbete; Gombos László, Já-. nyok; Gömöri Anna, Perbete; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Győri Zoltán, Nád­szeg; Hájas Tamás, Gúta; Hajós Irén, Dunaszerdahely; Hajós László, Duna­­szerdahely; Hegedűs Lajos, Búcs; Hegyi Anna, Jóka; Hegyi Sarolta, Jóka; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; Hordósi Judit, Nyékvárkony; Horváth Beáta, Bős; id. Bán István, Tornaija; ifj. Bán István, Tornaija; ifj. Bilás Zsuzsanna, Duna­szerdahely; ifj. Sárkány Kornél, Nád­szeg; Igari Róbert, Felbár; István Dari­na, Málas; Jancsó János, Gímes; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kakas Sándor, Nagysalló; Ka­pa Zoltán, Tesmag; Katona Béla, Duna­szerdahely; Kis Berta Terézia, Nagyka­­pos; Kiss Bálint, Búcs; Kiss Sándor, Nagysalló; Kiss Tamás, Feketenyék; Ko­csis József, Buzita; Kollár Ádám, Érsek­újvár; Kondé Mónika, Nyárasd; Kosik Álajos, Szímő; Kovács Géza, Nyékvár­kony; Kovács Róbert, Felsőszeli; Kovács Tamás, Rété; Kozics Erzsébet, Illésháza; Kristóf Tamás, Alistál; Kürthy Péter, Ko­márom; Lakatos Csaba, Királyhelmec; Lakatos Katalin Nagymegyer; Lauko Klaudia, Érsekújvár; Lelkes Ágnes, Di­óspatony; Lelkes Ferenc, Dióspatony; Lelkes László, Hodos; Lőrincz László, Érsekújvár; Lóska Imre, Párkány; Majer Éva, Királyhelmec; Majer Péter, Komá­rom; Marczell László, Dunaszerdahely; Merica Ivett, Miksi; Méry Imre, Fél"; Méry Tamás, Somoija; Mészáros György, Csallóköznádasd; Mics Erika, Ipolynyék; Mocsi Attila, Lakszakállas; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Mo­gyorósi Katalin, Dunamocs; Molnár Ist­ván, Tejfalu; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár László, Nádszeg; Molnár Szil­via, Megyercs; Nagy Attila, Alsószeli; Nagy Gábor, Vága; Nagy Miklós, Alsó­szeli; Nagy Szabolcs, Nyárasd; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Nemes László, Naszvad; Német Margit, Pózba; Ober­­tol Géza, Búcs; Ölvedi György, Párkány; Orbán Judit, Feketenyék; Örbán Péter, Feketenyék; Pongrác Anna, Fekete­nyék; Puha Imre, Kisújfalu; Rehák Ilo­na, Padány; Sámson Katalin, Érsekúj­vár; Santúr Ottó, Komárom; Sidó Lász­ló, Felsőpatony; Sinka Ferenc, Pozsony; Soós József, Nagybodak; Soós Lajos, Baka; Straka Sándor, úFelsőpatony; Süli Árpád, Jóka; Szabó Szilveszter, Tany; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szla­­ma Melinda, Keszegfalva; Takács Anna, Fámád; Tankó Gábor, Párkány; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tőre Géza, Füleksá­voly; Tudja Ilona, Véke; Vanya József, Tardoskedd; Vanyo Katalin, Jólész; Var­ga Károly, Lédec; Végh Gábor, Felsősze­­cse; Začkó Márta, Léva; Zahorcsek Va­léria, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbe­te; Zöld Denisa, Kisfalud 9 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Ambrus László, Baka; Andrási János, Kassa; Andrássy Ferenc, Dunaszerdahely; Ár­­gyusi Katalin, Negyed; Bakos József, Dernő; Bálint Magdolna, Nagykér; Bar­tek Margit, Pózba; Bartha Icu, Léva; Bartha István, Léva; Bednár Imre, Lo­sonc; Belkovics László, Diósförgepa­­tony; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bohos Tibor, Bátorkeszi; Borka Ádám, Nádszeg; Boros Róbert, Nagymegyer; Both Ágota, Csilizradvány; Bubenko András, Buzita; Csala Kornélia, Duna­szerdahely; Csenkey Rudolf, Vág­­hösszúfalu; Cserepes Zoltán, Gellér; Csernaj János, Hetény; Csicsay László, Medve; Csóka Róbert, Egyházgelle; Csókás Ferenc, Izsa; Czetli István, Tak­sony; Deszkás Dániel, Csenke; Duray Rezső, Szene; Edmár Tibor, Nagypaka; Egri Iván, Nyárasd; Farkas Ferenc, Gú­­tor; Fetyko Freenc, Perbenyík; Fitos Klára, Szilas; Gajdács István, Kispaka; Gatyás Terézia, Perbete; Gróf Dávid, Bős; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; György Mihály, Martos; Hájas László, Gúta; Hajdú István, Szűnő; Hajdúk György, Nagykapos; Harcsa Sándor, Gúta; Hegedűs Balázs, Vajasvata; Hor­­nyák János, Szolnocska; Huszár Bélá­­né, Tornaija; Chudý Zsolt, Nagymá­­cséd; id. Bosák György, Taksonyfalva; ifj. Ilon Ferenc, Ogyalla; ilj. Zöld Jó­zsef, Kisfalud; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Jankus Terézia, Kéménd; Juhos Roland, Nádszeg; Ka­tona Gyula, Nádszeg; Kélecsényi György, Nagyfödémes; Kertész Mária, Felsőszeli; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kis Péter, Bátorkeszi; Kiss Mária, Nagy­salló; Kondé Béla, Dunatőkés; Kovács Sándor, Mad; Kováč József, Ipolynyék; Kristóf József, Alistál; Kubovics Zsolt, Galánta; Kunyik Ferenc, Szőgyén; Kus­­nyír Gyula, Matyóc; Lamos Bálint, Nagymagyar; László Árpád, Alistál; Lé­vai Irén, Izsa; Lévai József, Izsa; Meli­­cher Béla, Nádszeg; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mics Béla, Ipolynyék; Mi­­halík Elvira, Csenke; Mihalovics Ágos­ton, Taksony; Motesiczky Mátyás, Ve­­rebély; Nagy Erika, Szímő; Nagy Ist­ván, Sajószentkirály; Nagy Patrik, Nagymagyar; Narancsík Erika, Nagya­­bony; Návrádi Gyula, Órsújfalu; Né­meth Géza, Alistál; Nyirán Tibor, Izsa; Obertol Noémi, Búcs; Petheő Teréz, Dunaszerdahely; Petro Renáta, Rád; Polák Zsolt, Vezekény; Posvanc Gabri­ella, Somorja; Presztek Réka, Gúta; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Roskó Péter, Tardoskedd; Sándor Roland, Fel­sővámos; Schmidt Tímea, Bese; Simon Tamás, Nemesócsa; Somogyi János, Vezekény; Struhár Péter, Csata; Süli Éva, Sárosfa; Szabó János, Tisza­­csernyő; Szabó Mihály, Perbete; Szabó Vilmos, Vága; Szabó Zsolt, Perbete; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Szamec János, Somodi; Száraz István, Nagykér; Szmatana Lajos, Udvard; Ta­kács László, Fámád; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Trhaj Tamás, Felsővá­mos; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Vanyo László, Rozsnyó; Varga Béía, Perbete; Varga Pál, Nádszeg; Varga Szilárd, Al­sószeli; Vas Krisztina, Érsekújvár; Vass Zoltán, Balóny; Vaszily Ildikó Komá­rom; Vaszily László, Komárom; Vörös Claudia, Nyárasd; Zagiba Tibor, Jólész; Zahorcsek Sebastian, Perbete; Zá­­horszky Angelika, Dunamocs 8 pontosok Ambrus Árpád, Baka; Ambrus Bar­nabás, Baka; Árgyusi János, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Balogh Martina, Gúta; Baranyay Zsolt, Zsigárd; Bartos Barbara, Felsőszeli; Bencze János, Bús­sá; Bilás József, Dunaszerdahely; Bizov Gábor, Palást; Boros Mihály, Nagyme­gyer; Bózsing Csaba, Vízkelet; Csala Sándor, Deménd; Csadós Tamás, Nagy­­kövesd; Csente Dávid, Felbár; Csölle Erika, Nyárasd; Durda László, Rima­szombat; Ferencz Margit, Hidaskürt; Ferst Attila, Bátorkeszi; Foglár András, Gömöralmágy; Foglár Éva, Gömöral­mágy; Gaál Adrián, Csallóközkürt; Ga­­lántai István, Dunaszaerdahely; Ha­­nyus Ferenc, Ajnácskő; Hordósi Gábor, Nyékvárkony; Horváth Lajos, Ifjúság­falva; Horváth Mária, Felsőpatony; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; ifj. Tomaso­­vics József, Vásárát; ifj. Trhaj József, Felsővámos; ifj. Zimerman Géza, Ipoly­szakállos; Illés Árpád, Dunamocs; Illés Etelka, Dunamocs; Kajtor Pál, Ipolyság; Kanmer Antal, Dunaszerdahely; Kati Lajos, Ajnácskő; Katona Erzsébet, Nád­szeg; Király László, Peisőc; Kis István, Nagysalló; Kiss László, Illésháza; Klem­­pa Jenő, Dunaszerdahely; Kontár Ro­land. Felsőszeli; Kristóf Pál, Alistál; Kysler Veronika, Kisújfalu; Majer Ange­lika, Komárom; Majer Péter, Királyhel­mec; Marafkó Tímea, Nána; Marsai Ist­ván, Párkány; Megály István, Ekecs; Méri Kornél, Szőgyén; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mester Gábor, Csúz; Mé­száros Mihály, Nagycétény; Mikóczy Pi­roska, Vásárát; Molnár Antal, Komá­rom; Nagy Erika, Nyárasd; Németh Be­nő, Alistál; Németh Zsolt, Alistál; Ober­tol Éva, Búcs Öllé Sándor, Felsőszeli; Ondró Erzsé­bet, Kéménd; Petheő Attila, Dunaszer­dahely; Rácz Dávid, Nagyölved; Sám­son Imre, Párkány; Sasák Gizella, Pe­rény; Seregi József, Kisudvarnok; Schmidt Tibor, Bese; Spányik Veronika, Gúta; Szabó István, Tiszacsernyő; Sza­bó Julianna, Tardoskedd; Szalánczi Ta­más, Dunaszerdahely; Štovčík Éva, Kas­sa; Tám László, Szemet; Tomasovics Ilo­na, Vásárát; Tomasovics József, Vásá­rát; Tóth József, Százd; Tóth László, Gúta; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Tudja Géza, Véke; Turcsányi Tibor, Rima­szécs; Urbán Szilveszter, Nagyölved; Varga Richárd, Mad; Varga Zoltán, Per­bete; Vass László, Balóny; Vég Dezső, Dunaszerdahely; Vilinský Terézia, Mak­ranc, Zsigrai Béla, Nagybodak 7 pontosok Alföldi István, Jóka; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bugár Tibor, Tallós; Csen­key Julianna, Vághosszúfalu; Darázs Róbert, Vágsellye; Fehér Zoltán, Csal­lóközkürt; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Füri Imre, Kisújfalu; Gaál Brigitta, Csallóközkürt; Gajdács József, Szent­mihályfa; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; Horváth Márió, Érsekújvár; Chovan László, Zsigárd; ifj. Antalík Imre, Ér­sekújvár; Kása Zoltán, Dunaszerda­hely; Király Katalin, Peisőc; Kmet’o An­na, Málas; Kollár Tibor, Érsekújvár; A GYŐZTES SZELVÉNY I A lédeci Vargáné Molnár Éva a I következő, kilenc pontot érő tippekkel végzett a 2. forduló élén. 1. Nové Zámky-Komárno i 2. Kolárovo-H. Králová i 3. Baka-Veiké Üfany i 4. Jur n/Hronom-Tek. Lužany 1 5. Hrnč. Ves-Radzovce i 6. Rožňava-Slivník i 7. K. Kosihy-Opat. N. Ves i 8. Starý Tekov-Demandice x 9. Strekov-Tvrdošovce . 2 10. SFM Senec-Láb 6:0 Marko Annamária, Ipolybalog; Márkus László, Csallóköztámok; Molnár Zol­tán, Megyercs; Nagy Béla, Udvard; Pô­da Béla, Hodos; Soós Róbert, Nagybo­dak; Stambauer György,'Ebed; Szalma László, Csúz; Tóth Sándor, Garampáld; Veres István, Nagykér; Zagiba Tamás, Jólész 6 pontosok Almási Ingrid, Nagyszarva; Bráz Ró­bert, Tornaija; Bugár Róbert, Csallóköz­kürt; Edmár Mária, Nagypaka; Elek Zoltán, Ipolyság; Farkas Renáta, Gútor; Hanczko András, Nemesbori; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; ifj. Csorna Mik­lós, Dobra; ankó László, Nagymegyer; Komzsík László, Szőgyén; Kovács Me­linda, Bogya; Kukucs József, Nyékvár­kony; Kunyik Imre, Szőgyén; Kürti Jó­zsef, Keszegfalva; Kurucz András, Izsa; Kurucz Magdolna, Izsa; Kusnyír Lídia, Matyóc; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva; Molnár Margit, Szalka; Nagy Ferenc, Keszölcés; Nyirán Izabella, Izsa; Szűcs András, Madar; Trhaj Mónika, Felsővá­mos; Világi Tamás, Nagybodak; Vörös Márton, Komárom A 2. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontos Szudy László, Nemesbori Vargáné Molnár Éva, Lédec Tóth Elemér, Nemesradnót Bálint István, Nagykér Borka Henrietta, Szímő 8 pontosok Bugár Edith, Tallós Jakab István, Perbete Gaál Katalin, Madar Uzsák Norbert, Perbete ifj. Szabó Mária, Madar ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés Kosa József, Gömörsid Lipták Lajos, Tornalja-Beje 7 pontosok Rácz Anna, Madar Fógel Andrea, Ipolyság Radocha Pál, Madar Kunyik Ilona, Szőgyén Szabó Mária, Madar Doró Judit, Tornaija Uzsák Miklós, Perbete Fógel Kitti, Ipolyság Bartalos János, Lég Álló József, Béke Lelkes Ferenc, Dióspatony Cziria Szüárd, Barsbese Rehák Ilona, Padány Dubai Antal, Nagysalló Presztek Réka, Gúta Ondró Ernő, Kéménd Horváth Ilona, Ifjúságfalva MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny ádlását teljes mértékben nem közölhetjük. Versenyzőink teljes névsorát természetesen továbbra is vezet­jük, de a fent említett okból csak a névsor egy részét közölhetjük. A helyes tippszelvény TIPPELŐK IJJ SZÓ-F0€ILI(íAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­tipp 1. Nové Zámky-Komárno 3. L. Ny. © i 2. Kolárovo-H. Králová 4. L. Ny.Dk. © i 3. Baka-Veľká Úľany 5. L Ny. D. © x 4. Jur n/Hronom-Tek. Lužany 5. L. Ny. K. © i 5. Hrnč. Ves-Radzovce 5.L.KÖ.D. © i 6. Rožňava-Slivník 4. L. K. D. © i 7. K. Kosihy-Opat. N. Ves TB-VK © 1 8. Starý Tekov-Demandice TB-LV © 2 9. Strekov-Tvrdošovce TB-NZ © 2 10. SFM Senec-Láb 3. L. P. (g) 3:1 Az 2. számú tippszelvényen szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. Nové Zámky-Komárno 6:0 (helyes tipp:1) 2. Kolárovo-H. Král’ová 4:0 (1) 3. Baka-Vel’ké Úl’any 0:0 (X) 4. Jur n/Hronom-Tekovské Lužany 3:4 (2) 5. Hrnč. Ves-Radzovce 0:0 (X) 6. Rožňava-Slivník 2:0 (1) 7. K. Kosihy-Opat. N. Ves 6:1 (1) 8. Starý Tekov-Demandice 0:0 (X) 9. Strekov-Tvrdošovce 0:1 (2) 10. SFM Senec-Láb (helyes végeredmény: 6:0) E HETI NYERTESEINK Vargáné Molnár Éva, Lédec; Jakab István, Perbete; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés A legutóbbi fordulóban az egy kilencpontos szelvény mellett három nyolcpontos érkezett, ezért a másik két nyertesről sorsolás döntött. A lédeci Vargáné Molnár Éva mellett a szerencse ezúttal a perbetei Jakab Istvánnak, és a dunatőkési ifj. Fekete Tibornak kedvezett. Nyereményük egy-egy Jednota vásárlási utalvány 500 korona értékben. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom