Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-10 / 185. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 10. 19 Tippverseny Tippelők Új Szó-fociligája: a tavalyi évad tapasztalt versenyzői mellett az újoncok sem vallottak szégyent az első játékhéten, többen remekül helytálltak Csank Istvánná és Kiss János tízpontos nyitánya Bő egy hónapos szünet után újra beindult közkedvelt játékunk, a Tippelők Új Szó-Fociligája. Legnagyobb örömünkre ismét sokan bekapcsolódtak (összesen 582 szelvény érkezett), a már ismerős nevek mellett nem kevés új versenyző is akad. A nagybalogi Csank Isvánné és az ipolynyéki Kiss János egyaránt tíz pontot gyűjtött a nyitófordulóban, utóbbi tippelőnk már rutinos játékosnak számít. A papírforma imitt-amott csődöt mondott az 1. fordulóban, a bacs­­fai tartalékcsapat vereségére vagy a rimaszombatiak ven­déggyőzelmére csak elvétve akadt tipp a szelvényeken. A góltotó­ban a királyhelmeciek 3:0-s sikerét közel ötvenen tippelték meg helyesen. Itt egy kis változás történt, ugyanis a vendéglátók - még a hivatalos műsor megérkezése előtt tájékoztattak bennünket - nem a Slivník ellen játszottak, hanem a szepsieket győzték le. AZ ÖSSZETETTT VERSENY ÁLLÁSA 10 pontosok Csank Istvánná, Nagybálog; Kiss Já­nos, Ipolynyék 9 pontosok Borka Ádám, Nádszeg; Csank István, Nagybalog; Doró Szilvia, Tornaija; Duf­­fek József, Bánkeszi; Erdősi Zsuzsanna, Fél; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Pál, Ipolyság; Molnár Mónika, Komárom; Teknős Julianna, Ipolyhidvég 8 pontosok Gergely Attila, Sajógömör; id. Sár­kány Kornél, Nádszeg; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kádár Tamás, Királyhelmec; Németh Lajos, Alistál; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővá­mos; Vass Krisztián, Balóny 7 pontosok Ádám László, Újbást; Balogh Gábor, Guta; Bartos László, Felsőszeli; Bödök Károly, Töböréte; Darázs Róbert, Vág­­sellye; Egri Attila, Nyárasd; Fógel Ábel, Ipolyság; Gál Krisztián, Nána; Hegyi János, Jóka; Hordósi Judit, Nyékvárkony; Király Péter, Illésháza; Kunyik Ilona, Szőgyén; Mandák Éva, Dunaszerdahely; Merica Ivett, Miksi; Németh László, Komárom; Petényi Fe­renc, Ipolynyék; Polák Dániel, Veze­­kény; Roskó Róbert, Tardoskedd; Sár­kány Roland, Nádszeg; Sárkány Tibor, Nádszeg; Sasák Gyula, Perény; Soós József, Nagybodak; Szabó Zsuzsa, Torna; Udvardi István, Bátorkeszi; Zi­­merman Mária, Ipolyszakállos 6 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Agg Nor­bert, Komárom; Agócs Erzsébet, Gö­­möralmágy; Ambrus Mária, Baka; Bačkovský Viktória, Komárom; Bakos Józsefbe, Dernő; Bálint Gábor, Nagy­­kér; Bizov Gábor, Palást; Bubenko Ilo­na, Buzita; Bukai Lambert, Pozsony; Csala Kornélia, Nyékvárkony; Czékus András, Marcelháza; Dánó Lajos, Ér-A GYŐZTES SZELVÉNY I Csank Istvánná nagybalogi ver- I senyzőnk a következő, tíz pontot érő tippekkel került a forduló győztesei közé: 1. Komárno-Vráble 2 2. Šamorín-Galanta 2 3. Tešedíkovo-Vieska 1 4. Dvory n/Ž.-N. Zámky B 1 5. Ružomberok B-Rim, Sobota B 1 6. Dolná Strehová-Jesenské 1 7. Hnúšťa-Filákovo X 8. Lúč n/O.-Báč B 1 9. Matúškovo-Dolné Saliby 1 10. Krát Chlmec-Moldava n/B. 3:0 sekkéty; Deszkás Frigyes, Csenke; Do­ró György, Tornaija; Doró Judit, Tor­naija; Doró Zoltán, Tornaija; Eke Ele­mér, Hanva; Elek József, Ipolyság; Erdősi Szilvia, Fél; Farkas Imre, Csen­ke; Flander Éva, Hosszúszó; Fógel Ic­­ka, Ipolyság; Fógel Kitti, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Győri Péter, Nádszeg; Győri Zoltán, Nádszeg; Há­jas Tamás, Guta; Chovan Piroska, Zsi­­gárd; id. Bán István, Tornaija; id. Doró György, Tornaija; id. Ligárt József, Ri­­maszécs; ifj. Bán István, Tornaija; ifj. Kádár Tamás, Királyhelmec; ifj. Már­kus László, Csallóköztárnok; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Igari Róbert, Felbár; Izsák Mária, Vágfarkasd; Ja­kab Igor, Perbete; Jakab István, Perbe­­te; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kmet’o József, Málas; Kocsis József, Buzita; Kondé Mónika, Nyárasd; Kosik Katalin, Szűnő; Kováč Diana, Ipolynyék; Ko­­zics Erzsébet, Illésháza; Kristóf Ta­más, Alistál; Kurucz András, Izsa; Ku­­rucz Magdolna, Izsá; Lakatos Csaba, Királyhelmec; Lakatos Katalin Nagy­megyer; Lauko Klaudia, Érsekújvár; Lelkes Ágnes, Dióspatony; Lelkes Bog­lárka, Hodos; Lengyel Lajos, Nagyma­gyar ; Lóska Imre, Párkány; Lozsy László, Vághosszúfalu; Luky Zoltán, Zselíz; Marczell László, Dunaszerda­hely; Méry Marcella, Fél; Méry Máté, Fél; Méry Tamás, Somorja; Mészáros Alajos, Hodos; Mészáros Ilona, Csalló­­köznádasd; Mocsi Attila, Lakszakál­las; Molnár Margit, Szalka; Mote­­siczky Mátyás, Verebély; Nagy Barna­bás, Ekecs; Nagy Rozália, Ekecs; Ober­­tol Géza, Búcs; Posvanc Kálmán, So­morja; Pozmán Árpád, Berzéte; Roskó Magdolna, Tardoskedd; Sámson Ró­bert, Nána; Santúr Ottó, Komárom; Sinka Ferenc, Pozsony; Stefik József, Perbete; Struhár Tibor, Csata; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Szudy Zsolt, Ne­mesbori; Takács Anna, Farnad; Takács Szilárd, Pered; Tőre Ildikó, Füleksá­­voly; Tudja Ilona, Véke; Urbán Lajos, Nagyölved; Uzsák Norbert, Perbete; Varga Béla, Perbete; Varga Erzsébet, Nádszeg; Zahorcsek Valéria, Perbete 5 pontosok Agócs Gyula, Gömöralmágy; Alföldi István, Jóka; Alföldi Lajos, Sáró; Álló József, Béke; Ambrus László, Baka; Antalfk Imre, Érsekújvár; Árgyusi Ka­talin, Negyed; Baán Olga, Sárrét; Ba­­gócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint Magdol­na, Nagykér; Balogh Árpád, Gúta; Ba­logh Sándor, Gúta; Bartek Krisztián, Pózba; Bartos Barbara, Felsőszeli; Bednár Imre, Losonc; Belkovics Lász­ló, Diósförgepatony; Berta Csaba, Per­bete; Bőgi Robert, Dunaszerdahely; Bráz Andrea, Tornaija; Bráz Róbert, Tornaija; Bubenko András, Buzita; Bugár András, Nagysalló; Csala Sán­dor, Dunaszerdahely; Csernaj János, Hetény; Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Mária, Egyházgelle; Csóka Pé­ter, Egyházgelle; Csókás Ferenc, Izsa; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Csölle Erika, Nyárasd; Cziria Szilárd, Barsbese; Čenger Béla, Léva; Deák György, Felsőszeli; Deák Zoltán, Jóka; Dohai Tünde, Kisújfalu; Dubai Antal, Nagy­salló; Dubic Angéla, Dióspatony; Du­­ray Rezső, Szene; Fitos László, Szilas; Fiaska Richárd, Sárrét; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Foglár Éva, Gömöral­mágy; Fónad Ferenc, Tornaija; Gaj­dács József, Szentmihályfa; Galgóc József, Muzsla; Gallo István, Rozsnyó; Gáspár István, Ragyolc; Gatyás János, Perbete; Geleta Ferenc, Hetény; Gö­­möri László, Perbete; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Gyenge Veronika, Vágki­­rályfa; Gyurkovics Gyula, Szentmi­hályfa; Hájas László, Gúta; Hajdú Ist­ván, Szímő; Hajós Irén, Dunaszerda­hely; Hajós László, Dunaszerdahely; Harcsa Sándor, Gúta; Hegedűs Lajos, Búcs; Hegyi Anna, Jóka; Hegyi Sarol­ta, Jóka; Hobot Tibor, Dunaszerda­hely; Hornyák János, Szolnocska; Chudý Zsolt, Nagymácséd; ifj. Ilon Fe­renc, Ógyalla; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; ifj. Sárkány Kornél, Nádszeg; ifj. Zöld József, Kisfalud; Illés Etelka, Duna­­mocs; István Darina, Málas; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Jancsó János, Gímes; Juhos Roland, Nádszeg; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kapa Zoltán, Tesmag; Kati Lajos, Ajnácskő; Katona Béla, Dunaszerdahely; Király Katalin, Pelsőc; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kis Péter, Bátorkeszi; Kiss Sándor, Nagysalló; Kollár Ádám, Érse­kújvár; Kontár Roland. Felsőszeli; Ko­sik Alajos, Szímő; Kovács Géza, Nyék­várkony; Kovács Tamás, Rété; Kürthy Péter, Komárom; Lamos Bálint, Nagy­magyar; László Árpád, Alistál; Le­­deczky Noémi, Nemesócsa; Lelkes László, Hodos; Lencsés Zoltán, Nagy­­födémes; Lévai Irén, Izsa; Lőrincz Ka­talin, Sáró; Luky János, Barsendréd; Majer Angelika, Komárom; Melicher Béla, Nádzseg; Méry Imre, Fél; Mé­száros György, Csallóköznádasd; Mics Béla, Ipolynyék; Mics Erika, Ipoly­nyék; Mihalovics Ágoston, Taksony; Mogyorósi Kálmán, Dunamocs; Mo­gyorósi Katalin, Dunamocs; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár János, Csa­ta; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár László, Nádszeg; Nagy Attila, Alsósze­li; Nagy Gábor, Vága; Nagy István, Sa­­jószentkirály; Nagy Lívia, Nádszeg; Nagy Miklós, Alsószeli; Nagy Sza­bolcs, Nyárasd; Narancsík Erika, Na­­gyabony; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Ne­mes László, Naszvad; Németh Géza, Alistál; Német Margit, Pózba; Német Valéria, Pózba; Ondró Ernő, Kéménd; Orbán Péter, Feketenyék; Orlai Ottó, Ipolyság; Orlai Zsófia, Ipolyság; Osz­lik Gyula, Szőgyén; Petro Renáta, Rád; Pongrác Anna, Feketenyék; Pongrác Zoltán, Feketenyék; Rácz Bé­la, Dunamocs; Recska Ilona, Nádszeg; Roskó Mihály, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Sámson Katalin, Ér­sekújvár; Sándor Roland, Felsővámos; Sidó László, Felsőpatony; Simon Ta­más, Nemesócsa; Somogyi Valéria, Vezekény; Soós Ágnes, Baka; Stefik Anna, Perbete; Struhár Péter, Csata; Süli Éva, Sárosfa; Süli Árpád, Jóka; Szabó Vilmos, Vága; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Száraz István, Nagy­kér; Szlama Melinda, Keszegfalva; Szolga Csaba, Nagyfödémes; Szudy László, Nemesbori; Szűri Béla, Köböl­kút; Štovčík Éva, Kassa; Tám László­­né, Szemet; Tankó Gábor, Párkány; Tapló László, Helemba; Tőre Géza, Füleksávoly; Tóth Elemér, Nemesrad­­nót; Urbán Szüveszter, Nagyölved; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Valkó László, Érsekújvár; Vanyo Katalin, Jó­­lész; Varga Pál, Nádszeg; Vass Zoltán, Balóny; Vaszily Ildikó Komárom; Vég Dezső, Dunaszerdahely; Végh Gábor, Felsőszecse; Vilinský János, Makranc; Vörös Claudia, Nyárasd; Záhorszky Angelika, Dunamocs; Zimerman Gé­za, Ipolyszakállos; Zöld Denisa, Kisfa­lud; Zsiduliak Péter, Ipolyság 4 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Almási Ingrid, Nagyszarva; Ambrus Árpád, Baka; Ambrus Barnabás, Baka; And­rási János, Kassa; Anyalai Miklós, Ifjú­ságfalva; Árgyusi János, Negyed; Ba­kos József, Dernő; Bálint István, Nagykér; Balogh Martina, Gúta; Bara­­nyay Zsolt, Zsigárd; Bartakovics An­na, Tallós; Bartek Margit, Pózba; Bart­­ha Icu, Léva; Bartha István, Léva; Bi­­lás József, Dunaszerdahely; Bohos Ti­bor, Bátorkeszi; Borka Béla, Nádszeg; Borka Henrietta, Szímő; Boros Mi­hály, Nagymegyer; Both Ágota, Csiliz­­radvány; Bózsing Csaba, Vízkelet; Bu­gár Attila, Felsővámos; Bugár Edith, Tallós; Csatlós Tamás, Nagykövesd; Csenkey Rudolf, Vághosszúfalu; Csen­te Dávid, Felbár; Csicsay Ilona, Csiliz­­radvány; Csicsay László, Medve; Csó­ka Róbert, Egyházgelle; Czékus Irén, Marcelháza; Czetli István, Taksony; Deszkás Dániel, Csenke; Durda Lász­ló, Rimaszombat; Edmár Tibor, Nagy­­paka; Egri Iván, Nyárasd; Farkas Fe­renc, Gútor; Feledi László, Feled; Fele­di Péter, Feled; Ferencz Margit, Hidas­kürt; Fetyko Freenc, Perbenyík; Fitos Klára, Szilas; Florián László, Pozso­­nyepeijes; Foglár András, Gömöral­mágy; Gaál Brigitta, Csallóközkürt; Gaál Katalin, Madar; Gajdács István, Kispaka; Gatyás Terézia, Perbete; Gö­­möri Anna, Perbete; György Mihály, Martos; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Hajdúk György, Nagykapos; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Hegedűs Balázs, Vajasvata; Holocsy Etela, Illésháza; Holocsy Vince, Illésháza; Horváth Be­áta^ Bős; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; Huszár Béláné, Tornaija; id. Bosák György, Taksonyfalva; ifj. Bilás Zsu­zsanna, Dunaszerdahely; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Szabó Mária, Madar; ifj. Tomasovics József, Vásá­rát; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakál­los; Illés Árpád, Dunamocs; Jankus Terézia, Kéménd; Kajtor Pál, Ipolyság; Kakas Sándor, Nagysalló; Kantner An­tal, Dunaszerdahely; Katona Gyula, Nádszeg; Kelecsényi György, Nagyfö­démes; Kertész Mária, Felsőszeli; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kis István, Nagysalló; Kiss Bálint, Búcs; Kiss Lász­ló, Illésháza; Kiss Mária, Nagysalló; Kiss Tamás, Feketenyék; Klempa Jenő, Dunaszerdahely; Köles István, Komá­rom; Kondé Béla, Dunatőkés; Kosa Jó­zsef, Gömörsid; Kovács Róbert, Felsőszeli; Kovács Sándor, Mad; Ko­váč József, Ipolynyék; Kristóf József, Alistál; Kunyik Ferenc, Szőgyén; Kus­­nyír Gyula, Matyóc; Kysler Veronika, Kisújfalu; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Lévai József, Izsa; Lipták Lajos, Tor­­nalja-Beje; Lőrincz László, Érsekújvár; Majer Éva, Királyhelmec; Majer Péter, Királyhelmec; Majer Péter, Komárom; Marafkó Tímea, Nána; Márkus László, Csallóköztárnok; Marsai István, Pár­kány; Megály István, Ekecs; Merica Péter, Ipolyvarbó; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mészáros Mihály, Nagycé­­tény; Mihalík Elvira, Csenke; Mogyo­rósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Antal, Komárom; Molnár István, Tej­falu; Molnár Lajos, Szalka; Molnár Szilvia, Megyercs; Nagy Béla, Udvard; Nagy Erika, Nádszeg; Nagy Patrik, Nagymagyar; Németh Benő, Alistál; Németh Zsolt, Alistál; Nyirán Tibor, Izsa; Obertol Éva, Búcs; Öllé Sándor, Felsőszeli; Ölvedi György, Párkány; Ondró Erzsébet, Kéménd; Orbán Ju­dit, Feketenyék; Polák Zsolt, Veze­kény; Posvanc Gabriella, Somorja; Pu­ha Imre, Kisújfalu; Pupkai Mihály, Du­naszerdahely; Rácz Anna, Madar; Rácz Dávid, Nagyölved; Radocha Pál, Madar; Roskó Péter, Tardoskedd; Sámson Imre, Párkány; Schmidt Tí­mea, Bese; Somogyi János, Vezekény; Soós Lajos, Baka; Spányik Veronika, Gúta; Straka Sándor, Felsőpatony; Szabó János,-Tiszacsernyő; Szabó Ju­lianna, Tardoskedd; Szabó Mária, Ma­dar; Szabó Mihály, Perbete; Szabó Szilveszter, Tany; Szabó Zsolt, Perbe­te; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Toma­sovics Ilona, Vásárát; Tomasovics Jó­zsef, Vásárát; Tóth Ágota, Lakszakál­las; Tóth István, Lakszakállas; Tóth Jó­zsef, Százd; Tóth Vilmos, Nagyme­gyer; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Trhaj Tamás, Felsővámos; Trhaj Zsu­zsanna, Felsővámos; Tudja Géza, Vé­ke; Turcsányí Tibor, Rimaszécs; Uzsák Miklós, Perbete; Vanya József, Tardos­kedd; Vanyo László, Rozsnyó; Varga Károly, Lédec; Varga Richárd, Mad; Varga Szilárd, Alsószeli; Varga Zoltán, Perbete; Vargáné Molnár Éva, Lédec; Vas Krisztina, Érsekújvár; Vass László, Balóny; Vass Zoltán, Balóny; Vaszüy László, Komárom; Vörös Denisa, Iszap; Vörös Olivér, Iszap; Začkó Már­ta, Léva; Zagiba Tibor, Jólész; Zahor­csek Sebastian, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Zsidek Péter, Búcs 3 pontosok Andics Klára, Albár; Andrássy Ferenc, Dunaszerdahely; Bagócsi István, Sá­ró; Bartalos János, Lég; Bencze János, Bússá; Bergendi Gellért, Nyékvár­kony; Boros Róbert, Nagymegyer; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bugár Ró­bert, Csallóközkürt; Bugár Tibor, Tal­lós; Csala Kornélia, Nyékvárkony; Cserepes Zoltán, Gellér; Edmár Mária, Nagypaka; Elek Zoltán, Ipolyság; Far­kas Renáta, Gútor; Fehér Zoltán, Csal­lóközkürt; Ferst Attila, Bátorkeszi; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Füri Imre, Kisújfalu; Gaál Adrián, Csallóközkürt; Gróf Dávid, Bős; Hordósi Gábor, Nyékvárkony; Horváth Erik, Felsőpa­tony; Horváth Márió, Érsekújvár; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; ifj. Trhaj Jó­zsef, Felsővámos; Kajan Katalin, Tar­doskedd; Kása Zoltán, Dunaszerda­hely; Kaszás István, Szepsi; Katona Er­zsébet, Nádszeg; Király László, Pelsőc; Kmeťo Anna, Málas; Kollár Tibor, Ér­sekújvár; Kosik József, Szímő; Kristóf Pál, Alistál; Kubovics Zsolt, Galánta; Kusnyír Lídia, Matyóc; Lelkes Ferenc, Dióspatony; Lelkes Renáta, Dióspa­tony; Marko Annamária, Ipolybalog; Méri Kornél, Szőgyén; Mester Gábor, Csúz; Nagy Erika, Nyárasd; Nagy Eri­ka, Szímő; Obertol Noémi, Búcs; Pet­­heő Attila; Dunaszerdahely; Petheő Teréz, Dunaszerdahely; Póda Béla, Hodos; Rehák Ilona, Padány; Sámson István, Érsekújvár; Sasák Gizella, Pe­rény; Seregi József, Kisudvarnok; So­ós Róbert, Nagybodak; Stambauer György, Ebed; Steininger Tibor, Ne­mesócsa; Szabó István, Tiszacsernyő; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely; Szalma László, Csúz; Szamec János, Somodi; Szmatana Lajos, Udvard; Szűcs András, Madar; Takács László, Farnad; Tám László, Szemet; Tóth Gá­bor, Százd; Tóth László, Gúta; Tóth Sándor, Garampáld; Veres István, Nagykér; Vörös Erika, Iszap; Zsidek Réka, Búcs; Zsigrai Béla, Nagybodak 2 pontosok Boros Mihály, Nagymegyer; Csala Sándor, Deménd; Csenkey Julianna, Vághosszúfalu; Csiba Éva, Csilizrad­­vány; Dejcző Róbert, Bátorkeszi; Ga­­lántai István, Dunaszaerdahely; Hor­váth Mária, Felsőpatony; Chovan László, Zsigárd; Júvák Attila, Bátka; Kovačič Szilvia, Balázsra; Kunyik Im­re, Szőgyén; Kürti József, Keszegfal­va; Mihalík Annamária Csenke; Mi­­kóczy Piroska, Vásárút; Molnár Zol­tán, Megyercs; Nagy Ferenc, Keszöl­­cés; Narancsík Ferenc, Nagyabony; Presztek Réka, Gúta; Ravasz József, Jóka; Schmidt Tibor, Bese; Szabó Bé­la, Kolozsnéma; Vilinský Terézia, Makranc; Zagiba Tamás, Jólész 1 pontosok Gáspár Eszter, Ragyolc; Hanczko And­rás, Nemesbori; Kukucs József, Nyék­várkony; Merica Mária, Ipolyvarbó; Világi Tamás, Nagybodak Pont nélküli Udvardi Heléna, Bátorkeszi A helyes tippszelvény TIPPELŐK IJ.I SZO-FOCILIGAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­tipp 1. Komárno-Vráble 3. L. Ny. © 2 2. Šamorín-Galanta 4. L. Ny. Dk. © X 3. Tešedíkovo-Vieska 5. L. Ny. D. © 1 4. Dvory n/Ž.-N. Zámky B 5. L. Ny. K. © 1 5. Ružomberok B-flim. Sobota B 3. L. KÖ. © 1 6. Dolná Strehová-Jesenské 4.L.KÖ.D. © 1 7. Hnúšťa-Fiľakovo 5. L. KÖ.D. © 1 8. Lúč n/O.-Báč B TB-DS © 2 9. Matúškovo-Dolné Saliby TB-GA 1 10. Kráľ. Chlmec-Slivník 4. L. K. D. 3:1 Az 1. számú tippszelvényen szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. Komárno-Vráble 1:2 (helyes tipp:2) 2. Šamorín-Galanta 2:2 (X) 3. Tešedíkovo-Vieska 2:0 (1) 4. Dvory n/Ž.-N. Zámky B 2:1 (1) 5. Ružomberok B-Rim. Sobota B 1:2 (2) 6. Dolná Strehová-Jesenské 3:1 (1) 7. Hnúšfa-Fiľakovo 1:1 (X) 8. Lúč n/O.-Báč B 5:0 (1) 9. Matúškovo-Dolné Saliby 2:0 (1) 10. Kráľ. Chlmec-Moldava n/B. (helyes végeredmény: 3:0) E HETI NYERTESEINK Csank Istvánné, Nagybalog; Kiss János, Ipolynyék; Teknős Julianna, Ipolyhidvég Az első fordulóban két tízpontos szelvény mellett kilenc kilencpontos is érke­zett, ezért a harmadik nyertesről sorsolás döntött. A nagybalogi Csank Ist­vánné és az ipolynyéki Kiss János mellett (mindketten 10 pontot gyűjtöttek) a szerencse ezúttal az ipolyhidvégi Teknős Juliannának kedvezett. Győztese­ink nyereménye egy-egy Jednota vásárlási utalvány 500 korona értékben. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom