Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-09 / 184. szám, kedd

4 RÉGIÓ ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 9. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Eltűntek a fegyverek Szilvásújfalu (Slivník). Is­meretien tettes egy gazdasági épületből fegyvereket lopott el. A két lőfegyvert a tulajdo­nos legálisan birtokolta. A kas­sai rendőrség szóvivője, Jana Demjanovičová elmondta, kö­rözést adtak ki ismeretien sze­mély ellen fegyverrel való üz­letelés, lopás és illetéktelen fegyverviselés miatt. (SITA) Zsáknyi mobilt loptak el Kassa. Ismeretien tettes 250 ezer korona értékben mo­biltelefonokat és tartozékokat lopott egy helyi üzletből. Az el­követő kivágta az épület kétré­tegű hátsó falát, úgy hatolt be az üzletbe. Egy fafeldolgozó üzemben is tolvajok garázdál­­•kodtak. A vállalkozótól 180 ezer korona értékben gépeket tulajdonítottak el. (SITA) Börtönben a zsarolók Kassa. Zsarolás vádjával indítottak eljárást a helyi il­letőségű Ján P. ellen. A negy­venegy éves férfi életve­szélyesen megfenyegetett egy nála három évvel idősebb vál­lalkozót, akit a napi bevétel átadására kényszerített. A zsaroló nem sokkal az után, hogy átvette a 34 ezer koro­nát, rács mögé került. Szin­tén zsarolással vádolják azt a 39 éves, büntetett előéletű szalánchutai (Slanská Huta) férfit, aki 71 éves édesanyjá­tól kétszáz koronát követelt. Az asszony nem engedelmes­kedett, ezért az ittas állapot­ban lévő férfi életveszélyesen megfenyegette az asszonyt. A gyanúsított szintén börtönbe került. (SITA) Elgázolt egy gyereket Besztercebánya. Testi sér­tés miatt tett vádemelési javas­latot a rendőrség egy 24 éves férfi ellen, aki elütött egy öté­ves gyereket - közölte Ľuboš Podlesný, a besztercebányai kerületi rendőrségi helyettes szóvivő. Az illető Mitsubishi tí­pusú gépkocsijával egy buszt került ki, amikor a gyalogosát­kelőn elütötte a gyereket, aki súlyos csonttörést és zúzódá­­sokat szenvedett, (ú) Marihuánát rejtegettek Poprád. Feltehetően mari­huánát tartalmazó zacskókat és két injekciós tűt találtak va­sárnap a rendőrök egy poprádi rendszámú Škoda Feliciában. Az autó két tulajdonosát, a 24 és 20 éves fiatalembert a ható­ság őrizetbe vette. Ellenük ká­bítószer-kereskedés gyanúja miatt indult eljárás, (ú) Rács mögött az erőszakos élettárs Rimaszombat. Családon belüli erőszak miatt került rács mögé a 43 éves Ivan V. - tájékoztatott Ľuboš Podlesný, a besztercebányai kerületi rendőrségi helyettes szóvivő. A gyanúsított 2003 óta rend­szeresen kínozta 36 éves élet­társát és annak 17 éves lá­nyát. (ú) Egyelőre azt csak remélni lehet, hogy a községek megosztottságát szimbolizáló emlékmű egyszer majd visszakerül eredeti helyére (Szabó Bernadett felvétele) A félbevágott székely kapu állítólag zavarta az építési munkákat Ledőlt az emlékmű Nagyszelmenc/Kisszel­­menc. Lehangoló látvány fogadja mostanság a szel­­menci határhoz érkezőket, ugyanis az ukránok az át­kelő építése során ledön­­tötték a 2003 októberében felállított Remény kapui elnevezésű emlékmű Kis­­szelmencen lévő részét. LECZO ZOLTÁN A félbevágott székely kaput állí­tólag azért távolították el, mert az zavarta a határátkelő építési munkálatait. Tóth Lajos, Nagy­­szelmenc polgármestere elmond­ta, mihelyt tudomást szerzett az esetről, azonnal kapcsolatba lé­pett kisszelmenci kollégájával. II- lár József telefonon úgy tájékoz­tatta őt, az ukrán hatóságok a kis­­szelmencieket sem értesítették az emlékmű lebontásának tervéről. Engedélyt senkitől sem kértek, a székely kapukat felállító társaság sem tud semmit az eset körülmé­nyeiről. Bár nem kívánjuk kétség­be vonni az ukrán hatóságok sza­vahihetőségét, ám az kérdéses, miféle munkálatokat nem tudtak elvégezni az emlékmű miatt, mint ahogy az is érthetetlen, hogy egy nem állami tulajdonban lévő épít­ményt miképp lehet a tulajdono­sok hozzájárulása nélkül lebonta­ni. Tóth Lajos azt is elmondta, nem ez az egyetlen furcsaság, amely a szelmenci átkelő építését kíséri. Az ukrán oldalon már a szeptember 10-i nyitóünnepséget szervezik, Nagyszelmencre azon­ban eddig semmiféle hivatalos ér­tesítés nem érkezett a határnyitás tervezett időpontjáról. A község­ben építési munkálatok sem foly­nak, egyelőre csak az ügyben ille­tékes hivatalok tájékozódtak a helyszínen. A polgármester hatá­rozottan kijelentette, mindent megtesznek az ellen, hogy a szel­menci átkelőt a jövőben megnyis­sák az autóforgalom előtt. Az uk­rán tárgyalópartnernek ez a ja­vaslata a polgármestert is meg­lepte. A nagyszelmenciek a kisha­­tár megnyitásával a szétszakított családok tagjainak szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy hatvan év után újra találkozhas­sanak szeretteikkel, gazdasági szempontból jelentős átkelő meg­nyitását sosem szorgalmazták. Az Ung-vidéki község nyugalmát biz­tosan megzavarná a nagy autófor­galom, arról nem is szólva, hogy a település adottságai lehetetlenné teszik egy ilyen határállomás za­vartalan működtetését. Szabadegyetem - szakmai továbbképzés szlovákiai magyar pedagógusoknak Nyáron tanul a tanárember SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Rendkívül nagy érdeklődés mellett kezdődött meg augusztus 7-én Rimaszombatban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének XIV. Nyári Egyete­me, amely augusztus 11-ig tart. „Az, hogy ilyen sok tanárember jelentkezett a vakáció idején szer­vezett szakmai továbbképzésre, minket, a szervezőket is kelleme­sen meglepett” - mondta Ádám Zita, a nyári egyetem főszer­vezője. Az idei továbbképzéseken hét szakcsoportban, témában ké­pezhetik magukat tovább a peda­gógusok. A résztvevők szerint a képzésen elsajátított tudás hasz­nára válik tanárnak, gyereknek és szülőnek egyaránt. Idén is van szakcsoport, itt új óvodai nevelési programokat tanulnak és gyako­rolnak a résztvevők, akik között biztatóan sok a fiatal óvodapeda­gógus. Az alsó tagozatos pedagó­gusok számára kiemelten érdekes az elemi alapkészségek fejleszté­sével és mérésével foglalkozó cso­port munkája, a DIFER program­­csomag, tehát a hátrányos hely­zetű vagy valamilyen tanulási problémával küzdő gyerekek szá­mára készített oktatási módszert bemutató szakcsoport munkája. Ezenkívül a számítógéppel segí­tett tanulás és tanítás szakmai for­télyait is elsajátíthatják a jelen­lévők, de az európai számítógép­kezelői jogosítványt adó kurzust is el lehet végezni, és vizsgázni is lehet a nyári egyetem ideje alatt. A képzés a Tompa Mihály és a Fe­­renczy István Alapiskolában, vala­mint a szállást adó diákotthonban zajlik. A nyári egyetem ideje alatt Vass Vilmos veszprémi egyetemi ta­nár a XXI. századi műveltségképről és a pedagógia feladatairól, Zom­­bori Ottó, az Uránia Csillagviszgáló igazgatója a csillagászatnak az űrkorszakban betöltött szerepéről tart előadást. Az egyetem „tanárdi­ákjai” Gömör és Nógrad természeti és történelmi érdekességeivel is megismerkednek, Rimaszombat­ban B. Kovács István, Somoskőn Balázs Csaba, Csetneken és Rozs­nyón pedig Tököly Gábor kalauzol­ja a résztvevőket. József Attila cen­tenáriumáról is megemlékeznek a füleki Apropó Színpad műsorával. Emellett a magyarországi tanszer­gyártók és -forgalmazók is bemu­tatják a legmodernebb oktatási se­gédeszközöket a nyári egyetem ide­je alatt. A szervezés oroszlánrészét a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola pedagógusai vállalták, a Csúsz házaspár vezetésével. Vita hevében a nyári egyetem résztvevői (Szekeres Éva felvétele) Hét fiatal tanulmányozta a drogot eredmény nélkül Szócséplés, semmi más KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. „A drogról sokat kell be­szélni, mert ez a téma fölöttébb aktuális, és az ismeretterjesztés még nincs megfelelő szinten” - kezdte az üres szócsépléssé fajuló sajtótájékoztatót Eduard Búraš, a Feman Polgári Társulás elnöke. A összejövetel témájául elsősorban a kábítószer és az ifjúság viszo­nyát, a holland, belga és hazai ta­pasztalatok összegzését jelölte meg a sajtószövetségi meghívó, ám a jelen lévő újságírók szinte semmit nem tudtak meg. Még azt sem, mi értelme van Belgiumba küldeni hét Fiatalt, ha utána nincs miről beszámolniuk, illetve olyan ember számol be helyettük, aki semmi konkrétat nem tud az egy­hetes projekt szakmai eredmé­nyéről. Eduard Búraš elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, mennyire ügyes és gyors a társulás, hogy huszonnégy óra alatt összeállítot­ta a hét fiatal névsorát, akik aztán belga és holland drogmegelőző központokban jártak „nyaralá­suk” során 2005. július 1. és 10. között, valamint tanúi voltak an­nak is, hogyan vásárolható Hol­landiában a kábítószer. Szlovákia ugyanis nem volt az eredeti tervek szerint részese a nemzetközi pá­lyázatnak, de mivel Törökország vízumproblémákkal küszködött, beugrott helyette. Hogy mi értel­me van drogmegelőzéssel foglal­kozó szakemberek helyett nagy­­mihályi gimnazisták és kassai egyetemisták kiküldésének egy üyen tanulmányútra, arra nem si­került választ kapni. A kérdésre, hogy a részt vevő fiatalok hogyan értékelik a helyszínen szerzett ta­pasztalatokat, Búraš azt válaszol­ta, nehéz lenne bármit is össze­gezniük, hiszen saját tapasztala­tuk a drogfogyasztással nincs. A világlátott fiatalok nem voltak je­len a sajtótájékoztatón, de ezt nem vehetjük tőlük rossz néven a társulásvezető Eduard Búraš eme megnyilvánulása után. A Feman elnöke hangsúlyozta, az ő asztala nem a drogmegelőzés, ezért ada­tokkal nem szolgálhat, neki csu­pán az a dolga, hogy a projektek­be való bekapcsolódás lehetősé­gét a fiataloknak közvetítse. Az uniós pénzalapokból finanszíro­zott akciókra mindig más fiatalok jutnak ki, hogy Búraš szerint „új információkat és tapasztalatokat hozzanak az országba”. Ennek a kijelentésnek azonban elletmond, hogy a sajtótájékoztatón egyetlen kézzelfogható adat, de még szub­jektív élmény sem hangzott el a belgiumi útról, hiszen nem is volt ott senki, aki ilyesmiről érdemben beszámolhatott volna. Becses vendégeket köszönthettek a gömöri településen Falunap volt Sajógömörön PUSKO GÁBOR Sajógömör. Simon Zsolt föld­művelésügyi miniszter, Szögedi Anna, a Besztercebányai Kerületi Tanügyi Hivatal vezetője, Du­­bovszky László, Tornaija polgár­­mestere, valamint a környező fal­vak polgármesterei is részt vettek a szombaton megtartott sajógö­­möri falunapon. A jeles esemény­re Sajógömörmagyarországi test­vértelepüléséről, Kisgyőrből tízta­gú küldöttség érkezett, élén a falu polgármesterével. Mint arról Zsí­ros Gábor sajógömöri polgármes­ter beszámolt, a 2002-es önkor­mányzati választások után felállt új önkormányzat döntött úgy, hogy kétévente falunapot szervez a község, a közbeeső években ren­dezik meg a Czinka Panna Prí­másversenyt. A szombati rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött a helyi evangélikus templomban, majd a polgármester köszöntőjét hallgat­hatták meg a jelenlévők. A dél­után folyamán bemutatkoztak a gömörfalvai (Harkács és Sánkfal­­va) általános iskola táncosai, a gö­­mörhorkai fúvószenekar, a helyi óvodások, illetve Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház művé­sze, aki musicalrészleteket adott elő. A női futballmérkőzést aero­­bikbemutató követte, majd a helyi öregfiúk focicsapata mérte össze tudását és állóképességét a tor­naijai csapattal. A fészkeknek csak a felét foglalták el a madarak Megszámlálták a gólyákat KOVÁCS ÁGNES Berzéte. A napokban a Szlo­­vák-karszt Nemzeti Park munka­társai számba vették a gólyákat a Rozsnyói járásban. Kiderült, az elmúlt évekhez képest idén csu­pán a fészkek felét foglalták el a költöző madarak. Ezért a termé­szetvédők ezt az évet ítélték a legkritikusabbnak. A fehér gó­lyáknak mintegy 60 százaléka nem nevel fiókákat, többi is csak egy-két példányt. Sok pár nem tért vissza Afrikából, vagy kéthe­tes késéssel jelent csak meg az elmúlt évekhez képest. Ennek a természetvédők szerint több oka lehet. Előfordult, hogy a rossz időjárás miatt késtek, vagy a ta­vaszi viharok okoztak károkat a gólyafészkekben. Betlérben például a májusi vi­har dobta le a gólyafészket a to­jásokkal együtt a kéményről, Ochtinán pedig egy sasfióka esett áldozatul az erős szélnek. Mivel a Szlovák-karszt területét madárvédett zónának javasol­ták, és a Natura 2000 rendszerbe is besorolták, s mert a madarak száma erősen megcsappant, a nemzeti park dolgozói szigorúb­ban ellenőrzik és figyelik majd a madárfészkeket. Ez éven szinte minden fészek­ben csak egy-két fióka nevelke­dik (Szabó Ottó felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom