Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-06 / 155. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 6. Vélemény és háttér 5 Minden marad a régiben, vagy talán valami elkezdődik Edinburgh után? Partnerséget Afrikának! FIGYELŐ AMNESTY INTERNATIONAL A 2002-ben megkezdett békefolyamat és az ENSZ-fegy- verembargó dacára Kelet-Eu- rópából és a Balkánról nagy mennyiségű fegyver és lőszer érkezik a Kongói Demokratikus Köztársaságba - áll az Amnesty International (AI) jelentésében. „Az országban hét éve tartó konfliktus során már eddig is milliók haltak meg. Miközben változatlanul fegyveresek rabolnak ki, erőszakolnak és gyilkolnak meg civileket, a fegyverszállítások folytatódnak. A törékeny békefolyamat összeomlik, ha a nemzetközi közösség, az ENSZ és a szomszédos államok nem állítják meg ezt a veszélyes folyamatot, amely az emberi jogokra nézve tragikus következményekkel jár” - jelentette ki Ko- lawole Olaniyan, az AI Afrika- programjának igazgatója. Kelet-Kongó fegyveres csoportjai és milíciái háborús és emberiesség elleni bűntettnek minősülő kegyetlenkedéseket követnek el. A fegyverkereskedők, a közvetítők és a szállítmányozók számos országban működnek: Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Izraelben, Oroszországban, Szerbiában, Dél-Afrikában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban - emeli ki a nemzetközi jogvédő szervezet. A jelentés több esetet is megemlít, és bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy a kongói, a ruandai és az ugandai kormányhoz közelálló ügynökök a kongói békefolyamat egész ideje alatt katonai felszereléseket juttattak a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében működő fegyveres csoportoknak és milíciáknak. A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya, valamint cseh, izraeli és ukrán cégek között „gyémántért fegyverť’-féle megállapodások vannak érvényben. 2004-ben fegyverüzérek hálózata működött az ország és Libéria között, amelyben nemzetközi fuvarozócégek is részt vettek. Izraeli, ruandai, dél-afrikai és brit cégek közreműködésével 400 tonnányi feleslegessé vált Kalasnyikov géppisztolyhoz használatos lőszert szállítottak 2002 vége és 2003 közepe között Albániából és Szerbiából Ruandába; ezt 2004 közepén további keleteurópai szállítmányok követték. Az ugandai kormány nem jelentette az ENSZ-nek, hogy 2002-ben több mint 1 millió dollár értékben importált fegyvert és lőszert Horvátországból és Szlovákiából. Az afrikai szegénység mértékét, az afrikai nép szenvedését nem szükséges közelebbről ecsetelni. Viszonylagos jólétben élve nem tekinthetünk tétlenül embermilliók keserves sorsára. A probléma súlyos, és megoldásra vár. HORVÁTH MIHÁLY Az első számú, a köztudatba nagyon jól beépült javaslat a segélyek növelésére irányul, esetleg karöltve némi adósságelengedéssel. A londoni The Timesban közölt összefoglaló szerint az elmúlt húsz év során több mint 400 milliárd dollár segélyben részesült, abszolút szegénységbe süllyedt tíz afrikai országban nem következett be látható változás az általános életszínvonal terén, sőt néhány helyen még sokkal rosszabbra fordult a helyzet (például Kongóban, Zambiában). A tapasztalat azt mutatja, akut helyi problémák rövid távú megoldására sikeresen alkalmazható a segély intézménye, de általános és tartós társadalmi-gazdasági fellendülést segélyprogramoktól nem lehet várni. Ugyanakkor elképesztő történetek kerülnek felszínre, amelyek arról tanúskodnak, hogyan válik a segélypénz egy része különböző zsarnokok kezében luxuspalotává, esetleg (a gazdag világból importált) fegyverré, Szinte tabutéma, hogy a segélyezés az évek során lassan gazdasági ágazattá fejlődött ki, s ennek megvannak a maga érdekei, amelyek nem biztos, hogy egyeznek az afrikai éhezőkéivel. A félreértést elkerülendő nem arról van szó, hogy segélyre nincs szükség. Szükség van rá, de csak egy része egy összetett intézkedés- csomagnak, amelynek elemeit párhuzamosan kellene az egyes országoknak juttatni. Felelős intézményekre, átlátható jogrendszerre és szabad kereskedelemre is szükség van Afrikában. Kórházat, iskolát lehet és kell is építeni segélyből, de tartósan működő egészségügyi és oktatási rendszert nem. Fontos, hogy a várhatóan évtizedekig tartó folyamatban ne egyirányú kapcsolatról legyen szó. Partnerségre van szükség. Olyan együttműködésre van szükség, amelyben minden részt vevő fél felelősséget vállal. Köztudott, az afrikai országok többségében burjánzik a korrupció, tisztázatlanok az alapvető tulajdonjogok és megbízhatatlan a jogrendszer. Mi több, politikailag ingatagok, nem rendelkeznek megfelelő állami felügyelettel a piaci intézmények felett, szociális biztosítási rendszereik kezdedege- sek, költségvetési és pénzügyi politikájuk sokszor felelőtlen. Ilyen körülmények között tartós gazdaságitársadalmi fejlődésről nem lehet szó. Ezért a segélyre költött pénz nagyrészt tékozlás. Az adósságok elengedésének sincs sok értelme, ha nem gátolják meg az újabb tartozások felhalmozását, és a lépés magában hordozza a felelőtlenségre való ösztönzést, ami visszaüthet a befektetők bizalmatlansága formájában. Ugyanakkor a nyugati államok többsége védi a piacait az olcsó külföldi termékek elől, elsősorban a mezőgazdaság terén. Közönséges képmutatásnak nevezte Gordon Brown brit pénzügyminiszter azt a politikát, amikor az EU többszörösen annyit gyűjt be mezőgazdasági behozatali vámon, mint amennyit segély formájában nyújt azoknak az országoknak, amelyektől saját termelőit próbálja megvédeni. Mindemellett még elárasztja a harmadik világ piacait mesterségesen alacsony áron forgalmazott termékekkel, eltaposva így a helyi gazdasági fejlődés meglévő gyenge hajtásait is, tovább növelve a humanitárius segélyektől való függőséget. A korlátok lebontása, a szabad kereskedelem elterjedése minden részt vevő társadalom előnyére válna. A világ gazdagabb felén olcsóbb lenne az élelmiszer. A szegény országokban pedig végre megindulhatna egy látható fejlődési folyamat. Tudományos tanulmányok kimutatták, a kereskedelem liberalizációja gyorsítja a fejlődő országok gazdasági felzárkózását. Ha a gazdasági nagyhatalmak tárgyalásaik eredményeként különböző segélyprogramokról és egyéb, látszólag bőkezű ígéretekről számolnak be, kiábrándulva elmondhatjuk: minden marad a régiben. Ha azonban az kerül a tárgyalások kôzépponqába, miként lehetne modern jog- és intézményrendszerek létrejöttét elősegíteni a harmadik világban, és ugyanakkor konkrét tervek születnek a zárt nyugati piacok megnyitásáról a szegény országok meglévő és a fejlődés folyamatában létesülő termelői előtt, azt mondhatjuk: talán valami elkezdődött. A szerző közgazdász Hogyan válik a segély különböző zsarnokok kezében luxuspalotává Az igazságügyi miniszter visszautasította a feltételezést, hogy az ausztráliai hatóságok „ülnek” az eseten Hamarosan határozat Zentai kiadatási ügyében MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A hét végéig döntést hoznak az ausztrál hatóságok a háborús bűncselekményekkel gyanúsított Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását illetően. A 83 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy két társával 1944-ben Budapesten megkínzott és meggyilkolt egy 18 éves zsidó fiút. Chris Ellison igazságügy-miniszter visszautasította a feltételezést, mely szerint az ausztrál hatóságok „ülnének” az ügyön. Mint mondta, további információkat kértek a magyar kormánytól, hogy meggyőződhessenek róla, a kiadatási kérelem megfelel az ausztrál jognak. Most, hogy a kért tájékoztatás megérkezett, a döntést a hét végéig meghozzák. A kormány jogtanácsosai éppen a napokban kérik ki a legfőbb államügyész véleményét arról, hogy a kiadatásra vonatkozó kérelem megfe- lel-e a szükséges feltételeknek. Az igazságügy-miniszter pénteken találkozik e jogtanácsosokkal, és eldönti, átveszi-e hivatalosan a kérelmet. Ebben az esetben Zentainak egy perthi bíróságon meg kell támadnia a Magyarországnak való kiadatását. Ez a bíróság dönt az ügyben, ám végül Ellison hozza meg a végleges határozatot. Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója reményét fejezte ki, hogy Zentait kiadják. „Most az a legfontosabb, hogy a vádlott ne ronthassa el az eljárást. Az az érzésem, betegnek, gyengének, szerencsétlennek akar tűnni” - mondta. Zentai ( ČTK/AP-felvétel) KOMMENTÁR Még mélyebb a szakadék SIDÓ H. ZOLTÁN Nem éppen szívderítő adatokat tett közzé a minap a munkaügyi minisztérium. A legfrissebb statisztikája szerint ugyanis tovább mélyült a szakadék a legfejlettebb nyugati és a leginkább elmaradott keleti országrész között. A Pozsonyi kerületben 2005 első negyedévében 5,5 százalékos munkanélküliséget és 22 072 koronás átlagbért tartottak nyilván, a sereghajtó Eperjesiben a 24 százalékos munkanélküliség mindössze 11 949 koronás átlagbérrel párosul. Még komorabb a kép, ha Pozsony és az abszolút utolsó Bártfai járás bérszintjét vetjük egybe, már ha ez egyáltalán lehetséges: a fővárosiak 24 500 koronás átlagkeresete közel háromszorosan meghaladja a bánfaiak 9600 koronás bérét. A Pozsonyi kerület lassan köszönőviszonyban sem lesz az ország többi régiójával; a főváros és vonzáskörzete az egy főre jutó hazai össztermék terén az országos átlag 230 százalékát produkálja, miközben a fennmaradó többi hét kerület egyike sem éri el legalább az országos átlagot. Ennek dacára úgy tűnik, Pozsony kisugárzása már kezd érződni a szomszédos körzetekben: Sza- kolcától Nagyszombaton át egészen Vágsellyéig szlovákiai átlagszint felettiek a keresetek, és végre a külföldi beruházók zöme sem a Duna-parti várost választja. Ondrej Žember, a külföldi társaságokat becsalogató SARIO állami ügynökség szóvivője közölte, az elmúlt két évben a bejelentett nagyberuházások java a Trencséni, a Zsolnai és a Kassai kerületet választotta, s a felsorolást a Peugeot-Citroen autógyár révén Nagyszombattal folytathatjuk. Előbb-utóbb a leszakadó térségeket támogató uniós strukturális alapok pénzforrásainak jótékony hatása is érződhet. Egyébként nem csekély összegről van szó. Pozsonyt leszámítva az összes többi kerületet elmaradottnak tekinthetjük, amelyek 2004-2006-ban 1,4 milliárd eurónyi, azaz közel 55 milliárd ko- ronányi brüsszeli pénzt használhatnak fel, feltéve, hogy életképes projektumokat dolgoznak ki. Középtávon a Nagyszombat megye és a Vág völgye egészen Zsolnáig jó eséllyel felzárkózhat a közepesen fejlett térségek közé. Sajnos, a keleti országrész és néhány mikrorégió halmozottan hátrányos helyzetén még 5-10 év alatt sem lehet érdemben segíteni. Mindössze annyit lehet elérni, hogy a rászorultak számának csökkenése lehetővé teszi a szociális támogatások célirányosabb juttatását, és a napjainkban elterjedt, jobbára ároktisztításra, szemétszedésre korlátozódó közmunkák mellett bevezetik a szociális agrárprogramokat is. JEGYZET Nagy népi piercing FORGÁCS MIKLÓS (közelmúlt) Tánctól csatako- san fekszenek a népviseletes, kifulladt lányok és fiúk a fűben. Egy, letűnőfélben lévő kultúráért, a hagyományos népi értékek megőrzéséért tettek valamit az imént. Felléptek. Egy hajdani közösség táncait mutatták be, érezték át szenvedéllyel a múlt egy szeletét, amivel annyit tudunk kezdeni, hogy dédelgetjük, s mindent magunkra aggatunk, ami életöröm, a test cifrázása, a kedv hullámzása, a hangulat féktelen kitörése, a létezésbe való belefeledkezés, a páros teremtés lágy rezgései, a múzeumlátogatás zsigeri forradalma, az örökkévaló ünnepek pillanatai, a földszag és a verejtékcirógatás. Az egyik alsószoknyák fehér redőibe, felsőszoknya mintás harsányságába, hímzett blúzba és aranyszállal kivarrt mellénybe rejtett mai lány hirtelen kinyitotta a száját és... Na jó, bevallom fellépés előtt pillantottam meg a tánccsoportot, a kultúrház málló hátsó betonlépcsőjén üldögélve. Semmi parasztromantika, bohémszentiment. Mai lányunk szétvetett lábbal, ősanyáink viseletével jótékonyan szelídített öllel ült a szürkeségben, arcán kiábrándult háziasszonyok, ebédfőzés előtti semmitmondó undora. Térdére támasztott kezében cigaretta fityeg. A lány üresen áhítva a füstöt kinyitja a száját, s a nagy hagyományőrzés árnyékában megcsillan a nyelvén valami. Pergő, piros húsába belelőtt testékszer. A tradíció kiterjesztése. Nagy népi piercing. (közeljövő) A legújabb Szlovákiai népviseleti lexikon, a magyarlakta területeken hu- szonnégyféle fő piercingvise- lési hagyományt ismertet. Ez az ékszer szerves részévé vált a népi ruházatnak. Lehet rejtve csak a tánc igen hangsúlyos pillanataiban felfedve használni. Ennek példája a má- tyusföldi nyelvösszeverős, amikor az amúgy is leplezetlenül erotikus figurák után, a partnerek kiöltik felékszerezett nyelvüket, és a másik felé lódítják; a zenekar is egy „auf- takt” szünetet tart, mikor megcsendül a két finom darab. Ismert még a magyarbődi szemöldök-összeakasztós vagy az Ung-vidéki köldök- dörgölős. A népszokások közül megemlítendő a gömöri bicskás pierciengezés vagy a „New Hont”-i piercingre akasztott bográcsban főzés. Hagyománya lett a kézműves piercingnek. A termésekből összeügyeskedett, valamint a kézi szövésű és nem utolsósorban az ügyes kezű pier- cingkorongozók készítette cserép testékszerek nagyon jót mutatnak a köldökben, a mellbimbóban vagy a fej különböző tájain. Természetesen attól függően, melyik testtájon helyezi el piercingjét az ifjú népművész, viseletében gondosan körülhímzett vagy pitykékkel, díszgombokkal, pántlikákkal felékesített lyuk van kialakítva. A néprajzi múzeumok már külön piercing- osztály nyitását fontolgatják, hiszen a népi body art fantáziának nincsen határa. (Kiss Tibor rajza)- Csak nyugodtan kerüljön beljebb. Nem tartok kutyát..
