Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-29 / 175. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 29. Régió 5 Ismeretlen tettesek garázdálkodtak Nagymegyeren Felgyújtottak egy német rendszámú BMW-t Párkányban számos buszjárat kiinduló- és végállomása a Billa áruház előtt lesz Az utasok járnak pórul ÚJ SZÓ-HÍR Nagymegyer. Szerdán hajnal­ban felgyújtottak egy, a nagyme­gyeri Diamond Szálló előtt parko­ló, német rendszámú autót. A helyszínelő szakemberek megállapították, ismeretlen tet­tesek széthasították a BMW 3 Cabrio tetejét, a belső terét lob­banó anyaggal lelocsolták, majd felgyújtották. A tűz átterjedt a mellette álló, szintén külföldi jel­zésű Rover és Seat személygép­kocsikra is. A tulajdonosok egy külföldi cég képviselői, az előzetes számítások szerint a kár elérheti akár a kétmil­lió koronát is. „Valóban tetemes kár keletkezett, a szándékosan fel­gyújtott BMW teljesen kiégett, a mellette parkoló autók pedig kí­vülről sérültek meg” - tájékozta­tott Nagy Béla dunaszerdahelyi járási tűzoltóparancsnok. Sérifiés nem történt, a rendőrség nyomoz­ást indított. Kedden Nyitrán égett ki egy személyautó. Röviddel éjfél után egy helyi lakost autója riasztója ébresztett. A férfi azonnal kipil­lantott az ablakon, de akkor már a Citroen Jumper lángokban állt. Az előzetes szakértői vélemény szerint szándékos gyújtogatásról van szó, arról azonban egyelőre nincs információ, hogy ki, miért és hogyan lobbantotta lángra az kocsit. Az anyagi összkár megha­ladja a százezer koronát. Az ügy­ben a nyitrai rendőrség indított el­járást. (jóm, ú) A kiégett autó (középen) és a többi megrongálódott kocsi (A tűzoltóság felvétele) AJÁNLÓ ' Július 29. (péntek) Ekecs-Lakszakállas - 20.00: a falunapi rendezvénysorozat keretében a Mindig, a Más, a Pa­ranoid és a Last Blues Band egy­üttes ad koncertet az Ekecsi Művelődési Központ szabadtéri kisszínpadán. (ú) Július 30. (szombat) Komárom - 20.00: a pozso­nyi Flamenco Klan együttes mű­sorára várják az érdeklődőket a Kulturális Nyár 2005 szervezői; helyszín a Tiszti Pavilon szabad­téri színpada, (vkm) Vágsellye - 19.30: Anež- ka&jazzband - Anežka Kmotrí- ková és dzsesszegyüttese fellé­pése. Helyszín a kastély udvara (esős időjárás esetén a kultúr- ház előcsarnoka). A belépti díj 49 korona, (gl) Csallóközkürt - Apáink örök­sége-V. nemzetközi folklórfesz- tivál. 13.00 - ünnepélyes meg­nyitó a faluház előtt; 14.00 - gyermek és ifjúsági műsorok, helybeli gyermek néptánccso­port, karaokeénekesek és Vavrik Petra fellépése, lovasbemutató, kézműves foglalkozások; 16.30 - a népzenei fesztivál részt­vevőinek felvonulása és bemu­tatkozása, fellépnek: csallóköz- kürti népdalkor, kürti vegyeskar, nagyabonyi és hodosi énekkar, Megyer néptánccsoport, nyék- várkonyi népdalkor, novaji asszonykórus, Tiszta forrás nép­dalkor, padányi asszonykórus. A falunappal egybekötött népze­nei fesztivál utcabállal záródik, fellép Lelkes Simoná. (jóm) Július 30-31. (szombat és vasárnap) Albár - falunapi ünnepségek. Szombati program - 18.00: Petőfi Sándor A helység kala­pácsa című műve Gál Tamás és Kováts Marcell zenés-játékos előadásában; 19.00 - élőzene; 20.00: a Honvéd együttes fellé­pése, Ökrös Tibor népi zeneka­ra, szólisták: Sebők Mónika, Egri László; 21.00: Fujara cím­mel Jozef Šuhaj fellépése; 21.30: Vavrik Petra popénekes; 22.00: Női taktika címmel Lel­kes Simona és Oňová Orbán Gizella zenés kabaréműsora; 24.00: tűzijáték, diszkó Ti- lajčík Imivel. Vasárnapi program - 9.30: ünnepi szentmise; 14.00: erős emberek vetélkedője; 16.30: Al- bár-Mad kispályás futball­mérkőzés. (jóm) Augusztus 1-2. (hétfő és kedd) Érsekújvár - a Porciunkula egyházi ünnep Hétfői program: a Ferenc-ren- di templomban és kolostorban egyházi ünnep alkalmából tar­tandó szentmisék rendje; 12,00: harangok jelzik a búcsú elnyeré­sének kezdetét; 14.00: gyónási lehetőség a római katolikus és a Ferenc-rendi templomban; 19.00: ünnepi szentmise ma­gyar nyelven, utána szentségi- mádás az oltáriszentség előtt magyar nyelven; 24.00: ifjúsági szentmise szlovák nyelven, utá­na egyéni szentségimádás az ol­táriszentség előtt. A Kálvária­dombon 17 órától keresztút ma­gyar nyelven. Keddi program: 5.00: ünne­pi szentmise magyar nyelven; 4:7L00: ünnepi szentmise ma­gyar nyelven; 15.00: műsor a kolostor nagytermében; 17.00: ünnepi szentmise magyar nyelven, (száz) Párkány. A helyközi autó- buszjáratok felét kitiltot­ták a város Tűzoltó utcájá­ból, és ezzel a központi buszmegállóról is. BUCHLOVICS PÉTER A képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében, a város új közlekedési rendje szerint történt így. „Ez a döntés a Köbölkút, Ér­sekújvár, Muzsla és Komárom felé közlekedő járatokat érinti. A gond az, hogy a közérdekű szállításo­kat végző járatok eddig az úgyne­vezett leálló időben, tehát az ér­kezés és az indulás közti időben eddig a Tűzoltó utcán álltak. Au­gusztus elsejétől viszont ott csak személyautók parkolhatnak - pénzért. Az érintett járatok ugyan bemehetnének a központi busz­megállóra is, de a Szlovák Autó­busz-közlekedési Vállalat (SAD) - Érsekújvár nem tudja felvállalni azt, hogy a kitiltás miatt máshol parkoltassa a járműveket, mert ezek az üresjáratok további költ­ségnövekedést okoznának. Csep- regi Zoltán, az SAD párkányi rész­legvezetője lapunknak elmondta: városi képviselőként a legutóbbi önkormányzati ülésen javasolta, hogy a Tűzoltó utcában a tömeg- közlekedési eszközök az új parko­lási rend alól kivételt kapjanak, ám ez a javas­lat nem ment át. Az SAD a járatok megrendelőjével, Nyitra megye közlekedési fő­osztályával is egyezte­tett az ügyben, ám a me­gye sem tudja a máshol a parkolás pluszköltségeit fedezni. Éppen ezért augusztus elsejétől, vagyis jövő hétfőtől az említett buszjára­tok kiinduló- és végállomása a Billa áruház előtt lesz. Ez annyit jelent, hogy a városközpontba igyekvőknek vagy az onnan busz­ra indulóknak viszonylag sokat kell majd gyalogolniuk. A gondokat csak tetézi, hogy az új rendelet értelmében a sportpá­lya mellett parkolhatnak majd az autóbuszok, ugyanakkor ez szin­tén fizetett parkolóhely, s az órán­kénti 50 koronás parkolódíjat az SAD nem tudja felvállalni. László Vilmos, a Nyitrai Kerületi Hivatal közlekedési főosztályvezetője la­punknak elmondta: noha erről személyesen nem ő dönt, valószí­nűleg a megye sem tudja fedezni a parkolással járó költségeket. Kivé­telt a fizetés alól - mivel az új köz­lekedési rendszer általános érvé­nyű városi rendelet része - csak a képviselő-testület adhat, ahhoz vi­szont augusztus 1-jéig rendkívüli önkormányzati ülést kellene ösz- szehívni. A buszjáratok ügyében meg szerettük volna szólaltam Ján Oravecet, Párkány polgármesterét is, de tegnap többszöri mobiltele­fon-hívással sem tudtuk elérni. Az esetleges változáshoz rendkívüli testületi ülést kellene összehívni. Simon: Szlovákia 506 ezer tonna búzát vett meg intervenciós felvásárlással Mikor, mennyiért eladni a gabonát? GAÁL LÁSZLÓ Mocsonak. Gyengébb a gabo­na minősége, a sok esőzés megtet­te a magáét, a kenyérbúzából ki­sebb lesz a hozam a tavalyihoz ké­pest. Simon Zsolt összegezte így lapunknak tegnapi délnyugat­szlovákiai aratási körútja tapasz­talatait - Jókán, Pusztafödéme- sen és Mocsonokon is ezt hallotta a gazdálkodóktól. „Személyesen is szerettem vol­na meggyőződni arról, miként zajlik az aratás, milyen a hangulat a mezőgazdászok körében, mi­lyen problémákkal küszködnek” - nyilatkozta az Új Szónak a tárca­vezető. Elmondta, az összes meg­látogatott szövetkezetben szinte ugyanaz a panasz hangzott el: ke­nyérbúzából kisebb lesz a hozam, mint tavaly volt. „Figyelmeztet­tem a gazdákat, nagyon gondol­ják meg, mikor és mennyiért ad­ják ezt az árut. Úgy gondolom, a kenyérbúzának lesz keletje és megfelelő ára is. Takarmánybúzá­ból és árpából idén is több lesz. Vissza kellene térnünk ahhoz a paraszti megközelítéshez, hogy a gabonát úgymond bőrében kell eladni, vagyis visszaállítani a ser­tés- és szarvasmarha-állományt.” A miniszter szerint nagy figyel­met kell szentelni a vetőmag minőségének, nem fontos minden esetben új, jónak reklámozott né­met vagy francia vetőmagot verni, mert ezzel a eltérő éghajlati viszo­nyok miatt gyengébb eredménye­ket érhetünk el. Jobb már kipró­bált és jól bevált magot beszerezni. A találkozókon újra szóba ke­rült az őstermelők és raktározók közötti viszony. Ezen a miniszter szerint mindenképpen javítani kell, mert nem lehet, hogy valaki az egész nyereséget csak magá­nak szerezze meg. „Még mindig a kilencvenes évek eleji privatizáció eredményét nyögjük, mivel ott megszakadtak a korrekt kapcsola­tok a termelők és a raktárosok kö­zött. Ma már új raktártulajdono­sok is vannak, a helyzet változik, de még tovább kell javítani az együttműködést. Tudjuk, a legol­csóbb a gabona a kombájntól, később jóval nagyobb az ára” - vé­li Simon. Kérdésünkre, szerzett-e olyan tapasztalatot amelyet a tárca mun­kájában vagy törvényjavaslat for­májában hasznosíthat, Simon az intervenciós felvásárlásokat emlí­tette. „Tudatosítottuk: azon a fel- vásárlási rendszeren, amely tavaly és idén is működött, novembertől bizonyos formában módosítani kell, hogy jobban, rugalmasabban tudjuk kihasználni a szlovákiai mezőgazdászok részére. Hogy ezt törvénymódosítással vagy valami­lyen rendelettel oldjuk-e meg, ma még nem tudom megmondani. Azt azonban elárulhatom, hogy Szlo­vákiának július végéig kell felvásá­rolnia a felajánlott és megfelelő minőségű gabonát, és ebből már csak mintegy 700 tonnát kell be­raktározni, amit a hét végéig elvé­geznek. így Szlovákia 506 ezer tonna búzát vett meg az interven­ciós felvásárlás formájában.” Si­mon Zsolt tegnap délután a tren- cséni régióba is ellátogatott. Habár a júliusi esőzések Mátyusföldön is hátráltatták az aratást, a legtöbb helyen már magtárba került az idei termés (Szőcs Hajnalka felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Lökhárítóval nyomta a rendőrt Pozsony. Rendőrre támadt kedden egy férfi az Aranyho- mok-tónál. Egy étterem par­kolójából akart kihajtani au­tójával, az ott szolgálatot vég­ző egyenruhások azonban je­lezték neki, álljon meg úgy, hogy ne akadályozza a kifelé igyekvő többi járművet. Az 54 éves modori (Modra) sofőr nem engedelmeskedett, sőt, autója elülső lökhárítójával nyomni kezdte az egyik rend­őrt. Erőszakos fellépésének csak az vetett véget, hogy fegyvert fogtak rá. (ú) A személyzetnek rontottak Pozsony. Először a kórházi személýzetre, majd a riasz­tott járőrökre támadt egy szenei férfi és nő a ružinovi kórházban szerdán hajnal­ban. Sajátos megnyilvánulá­sa lehetett ez a kórházban el­hunyt rokon elvesztése miatti bánatuknak. A férfi olyannyi­ra agresszív volt, hogy a rendőrök is csak szolgálati kutyával tudták megfékezni - tájékoztatta az Új Szót Sil­via Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitány­ság szóvivője. (ú) Nyolc évet kaphat a drogkereskedő Holies (Holíč). Harminc­egy cspmag heroint találtak a rendőrök egy 34 éves férfinál a szakolcai járásbeli város­ban. Az „árut” rendszeresen Pozsonyban szerezte be, és Holies környékén „terítette”. A kemény drogot otthonában rejtegette, mígnem élettársa fel nem adta. Kábítószer­gyártás és -kereskedelem mi­att már vádat is emeltek elle­ne. Büntetése kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés vagy pénzbírság lehet - tájé­koztatott Viktor Plézel, a Nagyszombati Kerületi Rend­őr-főkapitányság helyettes szóvivője. (ú) Hová álljanak (le) a belgák? Považský Chlmec. Négy belga motorosnak rohant DAF teherautójával egy 51 éves szlovákiai férfi. Egy ka­nyarban elvesztette uralmát járműve felett, és az úttestről kisodródva egyenest a szabá­lyosan parkoló motorkerék­párosok közé gázolt. Közülük ketten megsérültek, rövid kórházi ellátásra szorultak. A sofőr nem volt ittas, az anya­gi összkár 450 ezer korona - tudta meg lapunk Igor Mahút zsolnai kerületi rendőrségi szóvivőtől. (ú) Teherautónak hajtott biciklivel Zselíz. Oldalról az őt előző teherautó alá kanyarodott bi­ciklijével egy 66 éves nő a lé­vai járásbeli városban. Balra akart letérni, de - a Lévai Já­rási Rendőrkapitányság tájé­koztatása szerint - nem győ­ződött meg arról, hogy a Tat­ra előzi-e. Kerékpárja első ke­rekével a teherjármű hátsó részének hajtott, majd az üt­közés az út szélére röpítette. A nő számos sérülést szenve­dett. (ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom