Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-27 / 173. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2005. július 27., szerda 2. évfolyam, 30. szám Poprád felől nézve az ember egy jókora sárgás sávot lát, végig a hegygerincek alatt. Ki tudja, mennyi víznek kell lefolynia a Dunajecen, hogy visszatérjenek a turisták. Tátrai hangulatképek (Mács Tünde felvételei) Aki mostanában látogat el a Magas-Tátrába, döbbenetes kép fogadja. Most talán még lehangolóbb a pusztító orkán okozta károk látványa, mint tavaly decemberben, mert a vihar által letarolt óriáshegységünk sebei még inkább látszanak. KÖVESDI KÁROLY Több száz hektárnyi pusztaságok váltakoznak a sebesült frontkatonák menetére hasonlító, haldokló erdőrészekkel. Poprád felől nézve az ember egy jókora sárgás sávot lát, végig a hegygerincek alatt. így, madártávlatból látszik csak igazán, mekkora volt a pusztítás mértéke. Végigautózunk Tátralomnictól a Csorba-tóig. Lassan csordogálva, kapkodva a fejünket jobbra-balra. A látvány sírnivaló. Megpróbálok fotózni, de hamar elteszem a gépet; ezt úgysem lehet visszaadni sem fényképpel, sem kamerával. Mindenütt kidőlt fenyőtörzsek, dárdaszerű csonkok, földből kiforgatott, égnek meredező gyökerek, köztük elszórtan a már kitermelt, néhol lehajalt gerendákból összehordott farakások. Az egyetlen pozitívum, hogy a természet azonnal elkezdte visszaszerezni jogait: a vékonyka, terméketlen erdei talajon mindenütt zöldül a fű. Az embernek önkéntelenül az jut eszébe, hogy ha lenne (vagy gyorsan megépülne) egy bútorgyár valahol Poprádon, Svitben vagy Késmárkon, legalább tíz évre elegendő nyersanyaga lenne. Munkát adna a helybeli embereknek, és nem kellene a drága bútort külföldről importálni, amelyhez mellesleg a rendszerváltás óta szállítják Szlovákiából a kamionok és tehervonatok a szálfát. Szlovákia-szerte legendák keringenek arról, hogy a tátrai emberek elutasították a segítséget, és nem engedtek senkit a „bizniszhez”. Miközben nyíltan beszélik, mekkora üzletet jelent a kitermelőknek a hulladékfaként könyvelt jó minőségű fenyőfa, egy zsolnai lap az év elején arról cikkezett, hogy a magyar miniszter „lenyelte” a Tátrának szánt támogatást, s ezért halad olyan lassan a munka. Lassú dolgozgatás Leginkább ez jellemzi a tátrai állapotokat. A Tátralomnictól a Csorba-tóig tartó huszonvalahány kilométeres sávban talán három helyen láttunk némi mozgást, egy-két markolót, tehergépkocsit. Megkérdeztem egy alkalmi favágót, hogyan látja a Tátra helyzetét. Hazabeszélt. Lehet, hogy szörnyű, amit mondok, felelte, de most legalább jó ideig van munkám. Mint kiderült, családja van, három gyermeke, és évek óta munkanélküli-segélyből volt kénytelen tengődni. A szállodások jajveszékelnek, és több helyütt bezárták a boltot. Még mindig akad épület, amelynek tetejéről nem távolították el a rázuhant fenyőfát. Nagyobb mozgást szinte csak az ótátrafüredi sétányokon tapasztaltunk. Egyébként turistát alig látni. Csak a főút melletti ösvényeken lézeng néhány elszánt ember, meg a turistaösvényeken bandukol néhány gyalogló. A gépkocsik zömének cseh a rendszáma, ami azt jelzi, hogy nyugati szomszédaink hűek maradtak a régi, szeretett kirándulóhelyeikhez. Belőlük most is több van, mint akár hazai gépkocsiból. A többiek, a magyarok, a németek, egy-két bene- lux-rendszámot viselő gépkocsi szinte meg sem lassít, húzza csíkot Lengyelország felé. És nem csak a bevásárló-turizmus okán. A lengyel példa nem ragadós A lengyel Tátra ugyanis, katasztrófától és gazdasági körülményektől függetlenül, hiheteüen fejlődésnek indult. Rá sem lehet ismerni a tizenöt-húsz év előtti Zakopanéra; A látvány lehangoló mindenütt takaros, rendbe szedett házak, komfort és elfogadható árak. Nem csoda, hogy a turisták, miután kiszömyülködték magukat minálunk, mennek tovább, a Lysa Poľana-i határátkelő felé. A lengyel kormány (hasonlóan a magyarhoz) ráadásul üdülési csekkekkel ösztönzi a hazai turizmust, ami ha talpon akarnak maradni, nem engedi a szálloda- és panzió-tulajdonosoknak felverni az árakat. Sőt. A piaci versenyben az árak egyre lejjebb araszolnak, miközben a minőség egyre javul. Csak úgy csöndben teszi fel az ember a kérdést: mikor étjük ezt meg idehaza? Mikor lesz itt is megfizethető szállás, étkezés, sífelvonó? Magyar névjegyek Keresztülhaladva az Alacsony- Tátrán vagy a Szlovák Paradicsomon, az elmúlt évtizedekhez képest alig tapasztalni változást. Dobsina fölött lekanyarodunk a fő- útról, és megnézzük a szűk völgyben fekvő Dedinkyt. A tópart kihalt, egy árva csónak ringatózik a vízen két elszánt horgásszal, akik valószínűleg pisztrángoznak. Két család táblából a víznél, a gyerekek jobb híján a parti homokban játszadoznak. A szálloda előtti parkolóban cseh, német és magyar rendszámú gépkocsikat látni, ami arról árulkodik, hogy itt is volna igény a turizmusra, csak ezért tenni is kellene valamit. A Dobsina és Poprád között kacskaringózó út mentén az érintetlen természetet csodálja egy csapat magyar motoros, néhány kilométerrel följebb összevissza pingált buszmegálló, megtűzdelve a magyar belpolitikai folklór kézjegyeivel. „D 209-es nemzetáruló”, „Gyurcsány rasszista”, ,Lopjunk mi is!” „Gyurcsány áruló” és hasonló feliratokat olvashatunk legalább féltucatnyi helyen. Rejtély, miért nem festik le a helybéliek az ide importált „népművészeti” alkotásokat. Vagy nem zavarja őket, vagy jót mulatnak rajtuk. Hiányzik az ösztönzés A Tátrából lefelé haladva Mu- ránynak vesszük az irányt. A nagy fennsíkon sem a murányi várat hirdető, sem a híres murányi ménest reklámozó táblát, feliratot nem látni. Ha esetleg akad ilyen, gondosan sikerült elrejteni. Pedig vélhetően sokan megállnának megbámulni a gyönyörű lovakat, s ha már megálltak, biztosan fogyasztanának is valamit. Egyébként is, kilométerek százait teheti meg a turista keresz- tül-kasul a hegyek között anélkül, hogy tisztességes vendéglátásra, ne adj isten mosdóra bukkanna. Jut eszébe az embernek: nem ártana elgondolkodni afölött, hogy amíg a Tátrát rendbe hozzák, legalább az Alacsony-Tátra fejlesztésén mozdítanának az illetékesek. Mondjuk kormányszinten. Nemrég például arról tartott tanácskozást több nyugat-szlovákiai város polgármestere, hogyan lehetne a fővárosba látogató turistákat továbbnoszogatni az ország belseje, Pöstyén, Trencsén felé. Tudomásom szerint Közép- vagy Kelet-Szlovákia vonatkozásában ilyen ötlet fel sem merült. Pedig Szlovákiában - a tenger kivételével - minden belföldi látványosság megtalálható. Igaz, tízmilliós ráfordítással nem lehet reklámot csinálni. A szomszédos országok nagyságrendekkel többet költenek az idegenforgalomra. Buszmegálló Dobsina és Poprád között A bányászati tevékenység nyomait is megörökítették. Volt, akit a magnezithegyek színvilága ejtett rabul, megint más Gömör pusztuló épített örökségét festette vászonra. Mindenben meglátták a szépet a nemzetközi alkotótábor művészei Adrán Bačo kassai festőművész az Etelka nagyolvasztót ilyennek látta (Szabó Ottó felvételei) KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. Volt, aki a barlangok változatosságát vagy a Szilicei- fennsík kenyér hátú dombjait örökítette meg, de olyan művész is akadt, akit a magnezithegyek színvilága ejtett rabul, megint más Gömör pusztuló épített örökségét festette vászonra a nemzetközi plainair alkotótáborban. Ezek a művek most augusztus végéig megtekinthetők a Rozsnyói Bányászati Múzeum galériájában. A triennálé tavaly Nagymihályban indult útjának, s idén másodízben a rozsnyói múzeum főszervezésében, Rudolf Bauer megyefőnök védnöksége alatt valósult meg, jövőre pedig az iglóiaknak adják át a stafétát. A plainairen a hazaiak közül Adrián Bačo, Zdenka Bloňska, Roland Neupauer és Szabó Ottó vett részt, Magyarországot Csabai Tibor, Lengyelországot pedig Ryszard Dudek képviselte. A nemzetközi plainair célja a gömöri táj megismertetése és a művészetben való megjelenítése volt, különös tekintettel a régióban egykoron folytatott bányászat nyomainak az újrafelfedezésére, amely egyben a múzeum munkatársainak titkos vágyai között szerepelt. Ez a törekvés többé-kevésbé megvalósult, hiszen például Zdenka Blonskat éppen a magnezithegy színvilága vonzotta, Adrián Bačo pedig egyebek között az Etelka nagyolvasztót is megfestette. A szervezők gondoskodtak arról, hogy Rozsnyót és környékét minél alaposabban megismerjék a művészek. Az alkotótábor két napján nagy túrákat tettek, s a gömöri táj szemmel láthatóan sokukat rabul ejtette. Akadtak néhányan a hazai művészek között is, akiknek sejtelmük sem volt arról, hogy a fő útvonaltól alig pár száz méterre micsoda kincsek és szépségek rejlenek. Az alkotótáborban részt vevő művészek két alkotást hagytak Rozsnyón, amellyel a múzeum kortárs művészeti gyűjteményét gazdagították. A Szilicei-jégszakadék Roland Neupauer ecsetje nyomán
