Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-19 / 166. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 19. Régió 5 A berendezéseket és roncsokat szakértők vizsgálják Hamarosan kiderül, miért zuhant le a két repülőgép A Kárpát-medencei Önkormányzatok Területfejlesztési Fórumának konferenciája • •% ••• rr • r r Régióink jövőjéért ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Likavka/Zsolna. A 48 eszten­dős bajai R. Gábor pilóta és ugyancsak magyarországi utas­társnője, a 37 éves pálfai T. Aran­ka esett áldozatául a két magyar kisrepülőgép múlt szombati bal­esetének. A gépek a Rózsahegyhez közeli Likava vára felett ütköztek egy­másnak. A két áldozat holttestét törvényszéki boncolásra a turócszentmártoni egyetemi kór­házba szállították - tájékoztatott Igor Mahút zsolnai kerületi rend­őrségi szóvivő. A harmadik, Igló városába sze­rencsésen megérkezett repülőgép pilótája, a kiskőrösi Szabó József elmondta: mikor Iglón tapasztal­ta, hogy a két másik gép nem ér­kezett meg, társait hívta mobilte­lefonon, mivel azonban nem tud­ta őket elérni, visszatért a baleset helyszínére. A két légi jármű szemtanúk szerint összeütközött a levegőben. Szabó szerint a föld­nek csapódott gép - amelynek utasai életüket vesztették - Apollo Fox típusú volt, és tapasztalt repü­lősnek számító barátja irányítot­ta. A másik, Storch típusú repülő­gép utasai annak köszönhetően V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Első ízben rendezik meg Komáromban a több mint tízéves múltra visszatekintő szín­játszó és rendezőképző tábort. A Pódium Színházi Társaság által útjára indított táborban, amelyet ma már a társasággal közösen a Jókai Napok Alapítvány és a váro­si művelődési központ szervez, magyarországi tanárok foglalkoz­nak a résztvevőkkel. „Az idei tá­borban, amelynek időpontja au­gusztus 13-21., Perényi Balázs rendező-kritikus, Solténszky Ti­bor dramaturg, Tóth Miklós ren­dező, Seregley András rendező, valamint Fort Kriszta beszédta­nár irányítása mellett folynak majd a foglalkozások” - tájékoz­tatott Csengd Mónika szervező. Aki elárulta azt is, a táborlakók 90 százaléka a Jókai Napokon fel­lépő csoportok tagjai közül kerül ki. „A kilenc nap alatt intenzív fel­készítés folyik, szinte reggeltől Komárom. Év végéig elkészül­het az az 58 bérlakás, amelyet az egykori Szabadság utcai iskola épületének átalakításával létesít a város. A legutóbbi testületi ülésen Far­kas Attila, a munkálatok kivitele­zésére kiírt versenypályázatot el­bíráló bizottság elnöke bejelentet­te: a komáromi Tonex Kft. nyerte a pályázatot, mivel ez a társaság kí­nálta a legkedvezőbb árat és a leg­rövidebb határidőt. A Tonex vál­lalta, hogy az építkezés megkez­désétől számított 150 napon belül elkészül az átalakítással. Sánta Bélától, a városi hivatal vagyonjo­menekültek meg, hogy az ütkö­zést követően működésbe lépett a mentési mechanizmus, és a légi jármű ejtőernyőn ereszkedett alá, majd egy erdő fái között akadt fenn. Az ügyben a Rózsahegyi Járási Rendőrkapitányság sürgősségi ügyekkel foglalkozó részlege in­dított eljárást a légiforgalmi hiva­tallal közösen. A szakértők a gé­pek egyes berendezéseit és ron­csait vizsgálatnak vetik alá. A bal­eset pontos oka közlésük szerint körülbelül két hét múlva derül ki. A történtekkel kapcsolatban el­mondták, az olyan hegyvidéki tá­jon, amilyen a likavai vár környé­ke is, nehéz kiszámítani a lég­áramlást, mert az gyorsan válto­zik, és a helyi viszonyokat nem is­merő pilóták erre könnyen ráfi­zethetnek. A három magyarországi repü­lőgép Győrből repült múlt pénte­ken Nyitra és Máriatölgyes (Dubnica nad Váhom) érintésé­vel Turócszentmártonba, majd onnan szombaton reggel Igló (Spišská Nová Ves) városába in­dultak tovább. Egyes sajtóértesü­lések szerint útközben a likavai várromról akartak felvételeket készíteni. késő estig tartanak a foglalkozá­sok. Ezen táborok eredménye­ként is betudható a Jókai Napok emelkedő színvonala, a színpadi beszéd javuló tendenciája a hazai amatőr színjátszók körében” - mutatott rá Csengd Mónika. A tá­borlakók augusztus 20-án, szom­baton este nyilvános bemutatót tartanak; az egyes csoportok fel­lépésének pontos idejéről és he­lyéről a tábor ideje alatt érdek­lődhetnek a városi művelődési központban. A táborba július 25-éig lehet je­lentkezni a 035/7713 547-es tele­fonszámon vagy a vmkmo- ni@stonline.sk e-mail címen, alsó korhatár 15 év, felső korhatár ter­mészetesen nincs. A részvételi díj mindössze 1500 korona, köszön­hetően a támogatóknak, közülük is elsősorban a kulturális minisz­térium kisebbségi főosztályának, Nyitra megye önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Alapprog­ramnak. gi főosztályának vezetőjétől meg­tudtuk: a 35,8 millió korona beru­házásból 2,5 milliót a városnak kell előteremtenie, a további ösz- szeg 30 százalékát állami támoga­tásból, 70 százalékát az Állami La­kásfejlesztési Alaptól felvett köl­csönből fedezik. A képviselők tárgyaltak egy lakossági petícióról is: aláírói arra kérték a város­atyákat, hogy értékeljék át a közterületeken elhelye­zett ponyva-, pléh- és egyéb anyagból készült garázsok eltávolítására vonatkozó határo­zatukat. Kérésüket a képviselők elutasították, rámutatva arra, hogy ezek a garázsok sem esztéti­Marcelháza. Az önkor­mányzatoknak kínál isme­retszerzési lehetőséget az a rendezvény, amelyet csütörtökön tartanak a településen. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A Magyar Önkormányzatok Eu­rópai Szövetsége (MOESZ), Marcelháza önkormányzata és a Hídverő Társulás július 21-én ren­dezi meg a község művelődési há­zában a Kárpát-medencei Önkor­mányzatok Területfejlesztési Fóru­mának első felvidéki konferenciá­ját. Eddig e konferenciák helyszíne Budapest volt, ám a MOESZ nyitni ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hosszas huzavona után tegnaptól hivatalosan is a má­sodik világháború idején lebombá­zott kőolaj-finomító, az Apollo ne­vét viseli Pozsony legújabb, ötödik Duna-hídja. A szlovák főváros ön­kai, sem helykihasználás szem­pontjából nem megfelelőek. A tu­lajdonosoknak tehát el kell távolí- taniuk építményeiket, a rendeletet megszegők bírságra számíthat­nak. Elfogadták viszont az új sor­garázsok, valamint garázsházak építésére kiírt versenytárgyalás feltételeit. Ennek értelmében egy érdeklődő csak egy, 24 négyzet- méternyi garázshelyet vásárolhat a soron, akinek pedig már van ga­szeretne nemcsak a Felvidék, ha­nem Erdély és Délvidék felé is. Ata- lálkozó célja az egyes térségek gaz­dasági lehetőségeinek, valamint a Kárpát-medencei régió tőkevonzó képességének erősítése, a befek­tetésösztönzés, a működőtőke be­áramlásának felgyorsítása, a mun­kahelyteremtés, és végső soron az életszínvonal emelkedésének elő­segítése. A résztvevők megis­merkedhetnek az adott területre vonatkozó fejlesztési lehetőségek­kel, a határon átnyúló gazdasági együttműködésre vonatkozó javas­latokkal, a területfejlesztés módjai­val, az uniós pályázati forrásokkal stb. A konferenciára polgármeste­reket, helyi és kormányzati döntés­hozókat, a gazdasági-ipari lobbi kormányzata nemrégiben kétszer is szavazásra szólította fel a pozso­nyiakat, javasoljanak elnevezést. Mivel azonban több személyiség - köztük az áprilisban elhunyt II. Já­nos Pál pápa - neve is felmerült, és egyre nehezebb volt azok közül vá­lasztani, Andrej Ďurkovský főpol­rázsa, nem vehet részt ezen a ver­senytárgyaláson. Az esztétikai szempontokra ügyelve a sorgará­zsok egy közös tervdokumentáció alapján készülhetnek, azonos kivi­telezésben és színben. Ľudovít Gráféi, a Pro Castello Comaromiensi nonprofit társaság igazgatója arról számolt be a tes­tületnek, hogy a komáromi erőd- rendszer 2008-ban a világörökség részévé válhat. A magyarországi rész már 2001-től, a szlovákiai 2002-től szerepel úgynevezett vá­rólistán. 2008-ig azonban még ko­moly dokumentációt kell kidol­gozni, amelyet az UNESCO illeté­kes bizottságához benyújtanak majd. A dokumentáció elkészíté­képviselőit várják - a részletekről a 035/7798 422-es számon érdek­lődhetnek. Az előadók hazai és magyarországi területfejlesztési tanácsadó cégek szakemberei, akik a már kész, határon átnyúló gazdaságfejlesztési programokon, esettanulmányokon keresztül mu­tatják be, miként lehet tervezete­ket kitalálni, generálni, ezen prog­ramokhoz befektetőket, támogató­kat találni, uniós forrásokat lehív­ni, majd megvalósítani az elképze­léseket. A konferencia mottójaként is szolgálhat a meghívón olvasható mondat, miszerint: „Tudatos, előre átgondolt fejlesztési stratégiával a települések maguk határozhatják meg fejlődési irányaikat, maguk gármester javaslatára úgy határoz­tak: ember nem lehet névadója a műszaki alkotmánynak. A szavazó fővárosiak nagy része, majd a kép­viselő-testület is az Apollo mellett döntött, ugyanis a híd az egykori fi­nomító helyéhez közel ível át a Du­na felett, (ű, t) séhez szükséges pénz egy részét pályázati forrásból kívánják előte­remteni, de Gráféi szerint a város­nak is hozzá kell járulnia. Az igaz­gató 2006-ban és 2007-ben egy­millió koronát kér erre célra a vá­rosi költségvetésből. A képviselők következő ülésükre írásbeli jelentést kémek a városi rendőrség parancsnokától arra vo­natkozólag, valójában mi történt július 5-én, a Cirill és Metód-ün- nepségen. Kifejezték abbéli meg­győződésüket is, hogy Komárom városa és polgárai áldozatául estek a szlovák és magyar szélsőséges csoportok demonstrációjának, és nem lenne jó, ha ez minden év júli­us 5-én megismétlődne. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Prostitúcióra kényszerítette Bajcs. Három rendbeli bűn- cselekmény elkövetéséért tett vádemelési javaslatot a rend­őrség egy 39 éves nyárasdi (Topol’níky, Dunaszerdahelyi járás) férfi ellen-tájékoztatott Renáta Čuháková, a nyitrai ke­rületi rendőrségi helyettes szó­vivő. A gyanúsított a múlt hó­napban a komáromi járásbeli Bajcs közelében egy 24 éves nőnek felajánlotta, fizet neki szexuális szolgáltatásaiért. A nő az ajánlatot nem fogadta el, mire a férfi megpofozta, és erőszakkal a csehországi Mariánske Lázneba szállította. Ott két héten át prostitúcióra kényszerítette a nőt. A nyomo­zás során kiderült: a 24 éves sértetten kívül kis híján egy 29 éves nő is a kerítő áldozata lett. A jó munka ígéretével csalta Csehországba, ám út­közben a nő számára világossá vált, mit kellene tennie, ezért az első adandó alkalommal megszökött, (ú) Hamis bankjegyek Érsekújvár/Nyitra. Két ha­mis bankjegyet találtak a kö­zelmúltban a Nyitrai kerület­ben. Az első gyanús 500 koro­nást a Tatra Bank érsekújvári fiókirodájában fedezték fel jú­nius végén, a másikkal az egyik nyitrai bevásárlóköz­pontban akartak fizetni. A ha­mis 200 koronást egy 34 éves hajléktalan állítólag egy isme­retlentől kapta, (ú) Tehenésszé vedlett ittas britek Pozsony. Ittas állapotban szétverték szombaton este nagy-britanniai turisták a Kő téren felállított egyik tehén­szobrot - tudtuk meg Éva Viktorínovától, a Pozsonyi Ke­rületi Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivőjétől. A Cow- Parade projekt egyik, préselt műanyagból készült darabját a három fiatalember kitépte a betontalapzatból, és csaknem 20 ezer koronás kárt okozott. Az összeget kifizették, ezért nem indul eljárás ellenük, (ú) Nálunk csak a fogát szívhatja Pozsony. Feltehetően négy zacskó marihuánát tartott Mercedes típusú autójának csomagtartójában egy holland állampolgár. A 32 éves férfi egy rendőri ellenőrzés során bukott le; a nála talált könnyű kábítószert szakértői vizsgá­latnak vetik alá. (ú) AJÁNLÓ Július 19. (kedd) Komárom - 19.00: A mo­biltelefonok hatása a fiatalok koncentrációjára címmel tart előadást Michal Kovács, az érsekújvári neurológiai klini­ka elöljárója. A szakemberrel a Lehár-épület 110-es termé­ben találkozhatnak az érdek­lődők. (vkm) Július 20. (szerda) Komárom - 21.00: az Em­mer Band koncertjére várják a zenekedvelőket a RÉV Ma­gyar Kultúra Házába, (vkm) A jelentkezők többsége a Jókai Napok szereplője Színjátszói és rendezői tábor - már tizedszer A városi képviselők az aláírásgyűjtés ellenére is hajthatatlanok: el kell távolítani a közterületekről a ponyva- és pléhgarázsokat Év végéig ötvennyolc új bérlakás épül Komáromban V. KRASZNICA MELITTA A komáromi erődrend­szer 2008-ban a világ- örökség részévé válhat. alakíthatják jövőjüket!” (vkm) Sokan II. János Pál pápáról nevezték volna el (TASR-felvétel) Az egykori, lebombázott kőolaj-finomítóról nevezték el az új műszaki alkotmányt Tegnaptól hivatalosan is Apollo híd

Next

/
Oldalképek
Tartalom