Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-16 / 164. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 16. Családi kör 13 i » » i § i Amikor az embernek gyermeke születik, nemcsak azt kell megtanulnia, hogyan legyen anya... Anyu, játssz velem! Úgy esett, hogy lányommal egyszerre betegedtünk meg. Mivel óvodás, kimon­dottan élveztem, hogy újra kettesben leszünk itthon naphosszat, mint a régi szép időkben, mikor még gyermekgondozási szabad­ságon voltam vele. Ó, azok a boldog idők! BENKŐ TÍMEA Most mindkettőnk számára szo­katlan ez a hirtelen ránk szakadt reggeli idill. Ébredés után hossza­san nyújtózkodunk, nagyokat lus­tálkodunk. Ha dolgozni megyek, már háromnegyed hétkor ébresz­tem, a szájába nyomom a kakaót (mert még mindig dudlisüvegből issza a szentem), de közben már húzom is le a pizsamáját, egyik ke­zemmel öltöztetem, a másikkal fé­sülöm... Ilyenkor minden perc szá­mít, mert az oviból én már egyene­sen az autóbuszra szaladok. Első szabadnapunkon Enikő először nem is érti, amikor azt javaslom, egész délelőtt marad­junk a párnák közt (micsoda lu­xus!). Lelkesen átcipeljük a háló­szobába az ágy közepébe a babahá­zat, s belemerülünk a játékba. Ba­babútort tologatunk, takarítunk, vendéget várunk, szobacicát ete­tünk... Az első órát halladanul élve­zem. Aztán kicsit unni kezdem a dolgot, mert állandóan egyetlen forgatókönyv szerint zajlik a játék. Cirmi cicának harmincnyolcadszor is a könyvespolc mögé kell bújnia, Csilla baba csak a sárga székre ül­het, az ablakot meg kizárólag Julcsi baba nyithatja ki... Öt mini Barbie- ja van, de én a nevüket is képtelen vagyok megjegyezni, hiszen tök egyforma valamennyi, nem még azt, hogy ki melyik tányérból és mit ehet! Rövidesen bátortalanul javas­lom tehát, hogy játsszunk valami mást.- Jaj, anyu, hiszen még nem is játszottunk! - nyafog. Kicsit elkedvetlenedik, de azért sikerül rászednem a vál­tásra. Elvonul a gyerekszobába, ahonnan mesekönyvvel tér vissza. A Török és a tehenek meg az Iciri- piciri. Klassz, legalább szépiroda­lom terén találkozik az ízlésünk. Aztán el is játsszuk a meséket, na­gyokat nevetünk, majd Enikő ol­vas, aztán újra én... Éppen tizenha­todszor húz csizmát az iciri-piciri kis macska, amikor megelégelem a dolgot, s megkérem, most már hoz­zon másik könyvet.- Jaj, anyu, te semmit, de sem­mit nem akarsz csinálni! - fakad ki Enikő. Durci-murci: összefonja mellén a karját, „csúnyán” néz rám, de a következő pillanatban már fel is derül az arca: - Lehetek a pudlid? - kérdezi. Madzagból nyakörvet rögtön- zünk, kutyasétáltatás a program. Körbe-körbe a szobában, meguná- sig. Pudlim megugatja az „idegene­ket”, csontot meg simogatást kér, kényeztetnem kell. Aztán szerep­csere: ő lesz a gazdi, én a négylábú. Amikor odakötöz az asztal lábá­hoz, megint elfogy a türelmem... Szó nélkül, mogorván hozza a színes ceruzákat:- Rajzolj kacsát! - teszi le elém a füzetét. Ügyetlenül húzok pár vonalat. Játszásiból tejfölös hidegtortát is készítettünk Apu, olyan jól játszottunk ma anyuval! (A szerző felvételei)- Nem jó. Ez csibe - mondja a szakértő. Istenem, de nehéz is egy három­éves elvárásainak megfelelni! Ki­csit finomítok a figurán. Picasso hatlábú lovai realista műalkotások az én förmedvényemhez képest. Szerencsére a gyereknek van fantá­ziája.- Ez lány- vagy fiúkacsa? - vonja össze a kis műértő a szemöldökét. Jesszusom, hát nem mindegy? Mit akarsz, mi legyen?- Fiú - vágom rá gondolkodás nélkül. Rossz válasz- Akkor rajzolj lányt, légyszi - kéri. Ugyanannak a sárga foltnak egy piros masnit biggyesztek a feje búb­jára. Láss csodát: lányom elégedett. Fellélegzem. Mehetünk ebédelni. Már el is felejtettem, milyen ne­héz egész álló nap játszani! Pedig kismamaként igencsak fel tudott bosszantani, amikor a gyerekkel sétálgattam, s mindig akadt, aki megjegyezze, hogy: „De jó sorod van!” Ilyenkor szívesen felajánlot­tam volna az illetőnek, hogy pró­bálja csak ki, nosza, cseréljünk! Én megyek végre felnőtt emberek közé egy napra, ő pedig moshat, főzhet vasalhat, takaríthat, pihe­nésképpen meg sütheti a homok­tortákat. Ebéd után úgy döntök, friss leve­gőre van szüksége a betegnek. Szép az idő. Köhögni az udvaron is lehet Csúszda, homokozó, kismotor, labda... Szépen elfoglalja magát a gyerek, én tehát kapát veszek a ke­zembe. Ha már úgyis kint vagyunk, legalább fellazítom a virágágyás földjét. Erre mi történik? Enikő rö­videsen hozza a kiskapáját, kipirult arccal segédkezik, kapál, gyomlál, kannát cipel, gyönyörűen összeke­ni magát...- Ugye, milyen jól játszunk, anyu? - mosolyog rám. Na, tessék! Egész nap görcsöl­tem, hogy megfelelő játszótárs le­gyek, s amikor ő lehet egy kicsit fel­nőtt, kiderül, az a legjobb játék. Ezen felbuzdulva, miután beme­gyünk, tejfölös hidegtortát készí­tünk. Közösen. A kiskukta élvezet­tel szólja szét a porcukrot a konyha minden sarkába, kinyalja a tejfölös dobozt, apró ujjacskái fürgén ra­kosgatják a babapiskótát. Amikor apja megjön a munkából, vidáman újságolja neki, hogy ő ma kapált meg sütött.- De jó sora van anyádnak, van már segítsége - állapítja meg irigy­kedve a párom.- Közlöm veled, hogy holnap meg nagytakarítani fog. Számára úgyis a házimunka a legjobb szóra­kozás. Legendákat mesél róla, ho­gyan ültetett kukoricát a nagyany­jával, a másikkal meg hogyan gyúr­tak tésztát. Micsoda móka lesz az ablakmosás is - kacsintok a lá­nyomra, ki elégedetten helyesli a tervet. Kicsit azért szégyellem magam. Amikor az embernek gyermeke születik, nemcsak azt kell megta­nulnia, hogyan legyen anya, ha­nem azt is, hogyan legyen újból gyerek. Legyek őszinte: van még mit tanulnom, hogy méltó társ le­gyek, amikor elővesszük a játék­kockákat meg a babákat. Kay Boyle mondta: „Tökéletes gyer­mekkorom volt, mert az anyám, ez az apró, vékony csontú, szelle­mes és művelt asszony mindig pontosan annyi idős volt, mint en. Talán még nincs minden veszve. Enikő úgyanis éppen most állt meg az ajtóban kezében a falovacskái­val, hogy menjünk lovardásat ját­szani. Itt a nagy lehetőség: istálló­szolgának még beválhatok... LOCSOGÓ TOTYOGÓK (Benkő Tímea felvétele) Kedves Szülők, Nagyszülők! OLVASÓINK ÍRJÁK Ha rendszertelenül is, továbbra is szívesen fogadjuk totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mon­datát. A legeredetibbekért to­vábbra is az Új Nő szakácsköny­vét küldjük, mi viszont leveleiket a Családi Kör címére várjuk, vala­mint e-mail címünkre: csaladivilag@ujszo.com Szeretettel küldöm hároméves kislányom, Nikiké aranyos mon­datait: Kislányomnak megígértem, hogyha jó lesz az idő, kiteszem neki az udvarra a felfújható me­dencét, és lubickolhat egy kicsit. Egyik reggel szépen sütött a nap. Mire Nikiké azzal keltett, hogy:- Nézd csak, anya, hogy befű- tött a napocska, gyerünk, kint akarok fürdeni. Néha eszébe jut, és kér a spájz- ból valami édességet. Olyankor többnyire azt szoktam mondogat­ni míg keresem, hogy: mit is ad­jak neked? Az egyik nap már így kért:-Anya, adjál nekem mit is-t. Egy nap derelyét főztem, mire ő nagy bölcsen kijelentette:- Anya, én nagyon szeretem a gyere bé-t. Icso Éva, Szádalmás SZÓ MI SZÓ Az üzenet CSÓKA GÁBOR Semmi kedve válaszolni. Már egy hete min­den este megakad a szeme az üzeneten. Valami visszatartja attól, hogy törölje. Válaszolni sem akar. Továbbkattant az egérrel. Már tizenkilenc éve annak, hogy itt él. Nem, nem szerelemházasság volt, ezt baráti körben ő maga is hangoztatta. Friss diplomásként ki akart kerülni külföldre. Az osztrák férfi jóval idősebb volt, de szimpatikus. Beleszeretni azonban nem tudott. A férjének az első házasságából volt egy felnőtt fia, aki termé­szetes módon vette tudomásul apja döntését. Előtte van az üzenet a világhálón. Nem, semmi esetre sem válaszol. Most még nem. Vagy egyáltalán nem. Mivel dicsekedjen? A németet teljesen elsajátította. Félje jól menő üdülőközpontot működtetett. So­kat segített neki. Nyáron is gyepsípályát működtettek. Külföldre is gyakran jártak - Nyugatra. Haza ritkán látogatott, a félje nem szere­tett odamenni. Ki nem állhatta a rázós utakat, a szürkeséget. (Újból és újból elolvasta az üzenetet. „Jelentkezz!”, plusz telefonszám, az e- mail cím is mellékelve.) Osztálytársával kétszer találkozott, amióta kint él. Egyszer még a bársonyos előtt egy vagy két évvel, majd vala­mikor kilencvenben. Barátnője is férjhez ment, már akkor két szép gyereke volt, fiú, lány. Szerelemházasságból. (Mi legyen az üzenet­tel?) Az ő házassága viszont tönkrement. Tizenhét év után. Kevésnek tartotta a mindennapokat, többre vágyott. Új, osztrák diplomát szer­zett, s ez még inkább eltávolította férjétől, aki beletörődve vette tudo­másul felesége intellektuális fölényét, valamint azt, hogy ez pontot tesz házasságuk végére. (Az üzenet.) Sorsának alakulásáról a barát­nője is tud, hiszen nemrég találkozott otthon maradt nővérével, aki elmondta neki. Tőle kapta az e-mail címét. Most vegye fel a kapcsola­tot az immár ötgyermekes és még mindig boldog házasságban élő ba­rátnővel? Élje bele magát az ő helyzetébe, és sajnáltassa magát? Vagy mindenhez vágjon jó képet? Mímelje azt, hogy ő így boldog? Mindig valami olyasmit keresett, ami hiányzik, ami az életéből ki­maradt. Igazából maga sem tudta megfogalmazni, mi az. Közelebb akart kerülni a természethez. Vegetáriánus lett, egészen lefogyott. A keleti misztika is vonzotta. Teljesen egyedül elment a hegyekbe, ahol naponta órák hosszat meditált. Új szociológusi diplomáját karitatív szervezetek szolgálatában kamatoztatja. Egy hete érkezett haza, s amint a számítógépet bekapcsolta, az internetre kattintva nemsokára szemébe ödött az üzenet. Ha vála­szol, elindul valami, aminek találkozás lesz a vége. Nem akarja. Nem jó mások boldogságát látni, ha mi nem vagyunk boldogok. Tétova mozdulattal, de erélyes kattantással a virtuális szemétbe dobta az üzenetet. S vele talán az újabb változtatás utáni vágyát is. ÖTLET-TÁR Nyári hangulatban TIPPEK íme, néhány újabb ötlet a Csa­ládi Kör takarékos és praktikus olvasóinak, hogyan menthetik meg a hasznavehetetlennek kiki­áltott régi tárgyaikat, s hogy tehe­tik hangulatosabbá otthonukat, házuk táját. Virág a pádon Ez a pad közel két évszázadig egy kis falu református templo­mában szolgált. Amikor a templo­mot felújították, a régi - többnyi­re korhadt - padokat eladták. Re- parálni kellett. Megrövidítettük, a lábait megerősítettük, a régi festéket leégettük, a felújított pa­dot újra befestettük. Ülni kényel­metlen rajta, de a virágok jól ér­zik magukat, Isten segedelmével szépen fejlődnek... Virág az odvas fában Egy mátyusföldi faluban fotóz­tuk ezt a fát. A vén törzset nem tü­zelték el, hanem a hasadékokba árvácskát ültettek. Szemet gyö­nyörködtető, vonzó látvány! (k) (Képek: Vári) CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469

Next

/
Oldalképek
Tartalom